Playoff-percek: Pedig Quin Snyder megcsinálta a házit

Snyder megcsinálta a házit

Az alapszakasz során Donovan Mitchell mindhárom meccsén szenvedett a Denver ellen, különösen olyankor, amikor Torrey Craig fogta őt. Snyder egyik fő feladata az volt a párharc előtt, hogy sztárja jobb helyzetekbe tudjon kerülni a pályán, és elsőre úgy tűnik, hogy meg is találta ehhez a receptet. Craig ezúttal is jó munkát végzett rajta, csak 1/5-tel dobott vele szemben Mitchell, ugyanakkor 5 személyit is összeszedett ellene, és mindössze 22 perc alatt kipontozódott. 

A Jazz a meccs elejétől kezdve arra játszott, hogy a labdás emberük az ellenfél egyik magasemberével kerüljön szembe. Az első negyedben még inkább Joe Ingles volt ennek a haszonélvezője, aki 7 ponttal és 3 gólpasszal kezdett, a második periódustól kezdve viszont Snyder váltott és Mitchell kezébe adta a labdát. Ennek köszönhetően sokszor Nikola Jokics vagy Jerami Grant fogta őt, akiket sebességből rendre meg tudott verni. Előbbivel szemben 6/8-at dobott mezőnyből, utóbbi ellen pedig 6/12-t. Mitchell a gyűrű másfél méteres körzetéből 8/11 dobását értékesítette. 

Mitchell egyetlen hibája sokba került

A Jazz kevesebb mint 2 perccel a vége előtt 4 pontos előnyben volt, és egy jó védekezés után hozzájuk került a labda. Az este nagy részében fantasztikus teljesítményt nyújtó Mitchell ezt követően nem ért át 8 másodperc alatt az ellenfél térfelére, pedig a Nuggets ki sem támadott rá. Eddig a pillanatig a Jazznél volt a momentum, viszont a következő támadásnál az addig 18 ponton álló Murray bevágott egy triplát, és végül meg sem állt 36 egységig.

Nem fog mindig így triplázni a Denver

A Nuggets az alapszakasz során 11 bedobott triplát hozott meccsenként, ami a 7. legkevesebb volt a mezőnyben. A Jazz meccsenként 11 triplát engedett az ellenfeleinek, ami a 3. legkevesebb volt ligaszinten. Ehhez képest a Denver 22/41 trojkája is beesett az első meccsen, amivel beállították a szezoncsúcsukat. 7/9 pull up hármasuk kosárral végződött, amiből Murray egymaga 5/6-tal vette ki a részét.

Jokics passzai nélkül nincsenek Porter-kosarak?

Michael Porter Jr. elsőre csendes estét hozott a rájátszásban, amiben közrejátszhatott az is, hogy a Jazz elvette Nikola Jokics passzait. A szerb center mindössze 3 gólpasszal zárt, és ezekből egyik sem Porter felé ment. A buborékban kiválóan működött kettejük játékkapcsolata, Jokicstól 21 gólpasszt kapott csak Orlandoban, és részben ennek is köszönhette az 55%-os mezőnymutatóját a buborékban. Jokics (gól)passzai nélkül csak 5/13 dobása esett be, a 4. negyed hajrájában leültette őt Malone, és többet vissza sem hozta.

Marcus Morris fontos láncszeme a Clippersnek

A cserehatáridő végén szerezte meg Morrist a LAC és vele egy nagyon fontos játékost húzott be a gárda, aki már most, az első PO-meccsen is éreztette a hatását. Az egyik része az, hogy kezdő négyesként dobott 19 pontot 8/13-as mezőnymutatóval és 3/6 triplával, de ennél is többet ért az, amit védekezésben és a piszkos munkában hozzátett. Morris kifejezetten jól védekezett ugyanis Luka Doncic ellen, elsőre igazából ő volt az, aki meg tudta fogni, illetve ez túlzás, de legalább kicsit limitálni - három kosarat engedélyezett neki, viszont belehajszolta négy eladott labdába és a hat, róla eleresztett dobása közül ötször is ott volt a keze, jó volt a védekezése. Doncic egyébként a többi LAC-játékos ellen 9/14-et dobott, ebből is látszik a Morris-hatás - a legnagyobb tette pedig nyilván az volt, hogy kiállíttatta Kristaps Porzingist, aki nélkül nyilván jóval gyengébb volt a Dallas.

A második félidőben ennek is köszönhetően már a dallasi dobások 75%-ára értek oda a Clippers-játékosok, Morris pedig egy-egyben és a váltásoknál is kulcsszerepet vállalt - a Mavs az első negyed 34 pontja után a teljes második félidőben csak 41-et szerzett, részben neki is köszönhetően. Hasznosságáról sokat elárul a +25-ös +/-, vagyis abban a 16 percben, amíg nem volt a pályán, csapata 17 ponttal kapott ki.

Doncic szenzációs, de kellenek a társak

A botrányosan gyenge kezdés után, 2-18-ról állt fel és nyerte meg már az első negyedet a Mavs, majd egészen Porzingis kiállításáig vezetett a Clippers ellen - ha azt nem is tudhatjuk, hogy vajon a szoros végjátékot megnyerték volna, vagy sem (ez ugye Achilles-pontjuk), de az biztos, hogy mindenük adott volt ahhoz, hogy győzzenek. A párharc előtt sokan nagyon sima Clippers-győzelmet jósoltak, de a Dallas elsőre azért jelezte, hogy nem eszik olyan forrón - éppen ezért fájó nekik, hogy Porzingis korai elvesztése miatt végül nem volt valós esélyük. Doncic a második félidőben 8/13-at dobott mezőnyből, az egész meccset tekintve pedig vele a pályán 82 pontot dobott a Mavs, amiből 66-ot ő szerzett, vagy készített elő, ez is mutatja, hogy mennyire tőle függött minden - a 11 eladott labda egyébként persze szörnyű, de annyit volt nála a játékszer, hogy a megszokottnál magasabb szám egyszerűen nem meglepetés.

Viszont senki nem volt, aki igazán fel tudott volna nőni mellé - Porzingis lehetett volna ez az ember (20 perc alatt 14 pont, 6 lepattanó), de a két technikai elvette ezt tőle, míg a többiek igazából elenyésző dolgokat tettek hozzá. A védekezésen is igazítani kellene, de biztos, hogy a támadójátékban is több kell majd a többiektől, ha tényleg gondot akarnak okozni, mert Doncictól sem elvárható ilyen terhelés mellett ez a színvonal, akármilyen játékos is ő - főleg, hogy most is beszedett egy kisebb sérülést.

Egyébként soha senki nem dobott még 42 pontos első PO-meccsén és ilyen idősen csak Magic Johnson, illetve LeBron tudott 40-5-5-öt hozni a rájátszásban.

Erre lehetett volna készülni

Már a buborékba érkezve is az volt a hír a Sixers háza tájáról, hogy Joel Embiidet a folyamatos duplázásokra készítik fel és hogy a center már milyen jól lát ezekben a helyzetekben és remekül osztogat - Ben Simmons nélkül ez még inkább felerősödhetett, illetve a Boston részéről is pont arra lehetett számítani, hogy az alacsonyabb szerkezet miatt folyamatosan jönnek majd a duplázások. Brad Stevens az első meccsre nem is csinált semmit, csak a nyilvánvalót: a fő ball-handler nélküli Phillyre óriási nyomást helyeztek a periméteren, Richardsonék szépen beadták a labdát Embiidnek pozícióba, aki azonnal megkapta a vakoldali duplázást. Csakhogy a megoldás nem érkezett: az első negyedben hét labdát adtak el, jórészt ezekből, úgyhogy Brett Brown később már nem is nagyon rajzolta fel ezeket a játékokat, jóval kevesebb lett a post-up...

... így viszont eltűntek Embiid dobóhelyeztei. A center az első negyedben 5/5-tel kezdett mezőnyből, ami megfelelt annak, hogy ő szeretne lenni a támadójáték középpontja - még Simmonsszal együtt is ezért kampányolt, nélküle pedig muszáj is, hogy nála legyen a labda, hogy rá építhessen a csapat. Most viszont nem ez történt, végül mindössze 15 mezőnykísérlettel zárt, egyetlen gólpassza volt öt eladott labdával, egyáltalán nem tudott dominálni elöl - márpedig a Phillynek csak akkor lesz esélye, ha a center felnő saját magához, a többiek nem fogják megnyerni neki a mérkőzéseket, ez most csak rajta múlik.

Mi lesz Horforddal?

Éppen a Bostontól érkezett Philadelphiába a magasember egy évvel ezelőtt, igaz, nem a Celtics, sokkal inkább a Bucks ellen készültek vele - most viszont nagyon nincs meg, hogy hol és hogyan kellene őt használni. Brown végül bent hagyta a kezdőben Embiiddel együtt, de igazából sem támadásban, sem védekezésben nem volt meg a szerepe, voltak azért jó megmozdulásai, a hat gólpassz szép, de végül hét dobásból szedett össze hat pontot, hét lepattanója volt, nem dobott triplát, nem dobott büntetőt és a három eladott labda, valamint az öt fault sem túl szép - ahogy a -18-as +/- sem, főleg hogy alacsonyabb szerkezetben nem volt igazi hátrányban a Sixers. A baj persze az, hogy nincs nagyon hova tenni, Embiidnek 35-40 percet kellene (jól) játszania, de Horfordot nem lehet 8-10 perces cseremagasként használni, így mindenképpen kell őket együtt is játszatni - ami nem is mindig nézett ki egyébként rosszul, de az is biztos, hogy a meccs egészét tekintve nem volt eredményes. Érdekes, hogy Mike Scott végül csak két percet kapott, pedig ha dobó magast keresünk, akkor ő négyesként pont ezt tudná hozni, nélküle nincs spacing - Embiidnek nem ment kintről, Harris 0/3-at dobott, Horford ráemelni is csak egyet tudott, nem véletlen a 33%-kal elsüllyesztett kilenc hármas csapatszinten.

Meg azért nem nyugodhat a Boston

Megnyerte az első meccset a Celtics, bizonyos dolgok pontosan úgy is alakultak, ahogy azt tervezték, de "készen" azért még nincs ez a feladat - megvan a potenciál a Phillyben. Nyilván feljebb kell kapcsolnia Embiidnek, kicsit igazítani kell Horford szerepén, de tegyük hozzá, hogy a Boston is csak tíz triplát dobott be, ráadásul a festékben és lepattanózásban ki is kapott - egy dolog miatt nyert, az pedig az eladott labdák 18-7-es aránya és az, hogy ezekből 21 pontot szereztek Tatumék. Látszik az, hogy tud problémát okozni a Philly belül és ha nem ülnek a bostoni hármasok, akkor az ő támadójátékuk is akadozóbb - amennyiben a Sixers oda tud figyelni ezekre a labdaeladásokra és kintről kicsit javulnak Richardsonék, akkor lehet keresnivalójuk. Főleg, hogy ha Hayward sérülése komolyabb, ugyanis...

A Celtics-pad még adós a jó játékkal

Stevens végül nem csak hét embert küldött be, tizenketten kaptak valamennyi lehetőséget, de senki nem tudott érdemben hozzátenni a kezdőkhöz - Smart 0/5-öt dobott mezőnyből, rajta kívül pedig csak Wanamaker és Williams volt az, akit tényleg lehetett valamire használni. Végül a kispad összesen nyolc pontot szerzett, Enes Kanter pedig némi meglepetésre csak nyolc percet kapott, nem akarták őt erőltetni Embiidékkel szemben - ha legalább Smart nem javul fel, akkor azért itt még lehetnek gondok, különösen Hayward sérülésével.

Viszont 1-0 a Bostonnak

Mindezekkel együtt mégis azt írhatjuk, hogy a Celtics végezte el a munkát az első meccsre, taktikailag Stevens megtervezte azt a minimumot, amit kellett, a játékosok pedig megoldották a feladatot és megbüntették a Philly hibáit. Tatum igazi első opcióként dolgozott, Brownnal együtt 60 pont fölé jutottak ketten, Walker is egészségesen mozgott, Theis pedig kifejezetten jól dolgozott - nekik is megvoltak a maguk pozitívumai és elsőre ők voltak inkább kiegyensúlyozottak, inkább az ő akaratuk érvényesült. Nem brillíroztak, de 1-0, nem nekik kell válaszolni - hanem annak a Phillynek, amely mintha igazából azt sem tudta volna, hogy pontosan mit is szeretne csinálni Embiiddel, erőltetni, vagy sem, post-upoltatni vagy sem, vagy hogy mit csináljon Horforddal, meg úgy egyáltalán bármivel, ami félpályás támadás...

Nincs meglepetés a Raptors-Netsen

A címvédő és a foghíjas Nets párharcának első meccse pontosan úgy zajlott, ahogy azt lehetett várni. A Raptors nagyszerű védekezéssel egy félidő alatt lerendezte a találkozót, aztán amikor közel ért a Brooklyn, megnyerte még egyszer. A kanadaiaknál 493 PO meccs gyűlt össze a keretben, a tavalyi bajnoki cím pedig láthatóan magabiztosságot adott az együttesnek - a korábbi rájátszásgondoknak még a jelét sem lehetett látni így elsőre, igaz, az ellenfél is adott volt ehhez. A Nets oldalán is folytatódik a tendencia: a buborék felfedezettje a most 26 pontig jutó Timothe Luwawu-Cabarrot, akinek egyre inkább kinéz egy hely a jövő évi aktív rotációban is. Caris LeVert és Jarrett Allen "kellemes" produkciót nyújtanak, Joe Harris hozza magát, de ebben a keretben ennél több nincs.

Fred VanVleet lehet az új vezér?

A rájátszás előtt is tudható volt, hogy a Raptors betonvédelemmel és a PO szempontjából kissé kérdőjeles támadójátékkal bír. A rendszer megvan, de Kawhi Leonard távozásával nagy kérdés, hogy szoros meccsek végjátékait ki fogja lerendezni, vagy ha nagyon kell a pont, kihez fordulnak majd a többiek? Kyle Lowry második opcióként bizonyított tavaly, elé pedig sokan Pascal Siakamot várták, vártuk az elmúlt években mutatott fejlődése után. Természetesen még mindig reális lehet ez a forgatókönyv az alapszakaszban közel 23 pontot átlagoló kameruni előtt, VanVleet viszont több nagyszerű meccset is produkált az utóbbi időben - elképzelhető, hogy nem egy-egy kiemelt embere lesz a Raptorsnak, hanem mindig másra kell koncentrálnia az ellenfélnek?