Playoff-percek: Pops nem tett csodát, de nem is erre volt szükség

Az a titok, hogy nincs nagy titok

Gregg Popovich-ot természetesen megkérdezték a lefújás utáni sajtótájékoztatón, hogy miért nyertek, és az ősz mester szokásos nyers stílusában csak annyit mondott  erre, hogy mindenki jól játszott, mindenki tette a dolgát és jól dobtak. Ez most nem a „hülye kérdésre hülye választ adok” esete volt, mert az előző öt meccsen alaposan kimatekozta magát a Spurs stábja, gyakorlatilag nagyokat már nem lehetett változtatni, és Pops közel tökéletesen összefoglalta, amit láttunk. Elérkeztünk ahhoz a ponthoz a párharcban, amikor már a taktikában sokat nem tehet hozzá az edző, inkább meg kell erősíteni a játékosaiban, hogy bízzanak magukban, bízzanak egymásban, és igyekezzenek a maximumot kitenni a pályára egyénként és csapatként - aztán a végén meglátják, ez mire elég. 

Elsőre ez egy sima győzelemre elég, bár azért Popovich szerényen elhallgatott pár apróságot, amit nyilvánvalóan edzői utasításra, tudatosan játszottak, hiszen az azért ezen a szinten bőven kevés edzői munka, hogy „uraim, tessenek felmenni a pályára és azt játszani, amit egész évben gyakoroltunk”. A meccs elején nagyon-nagyon tudatosan játszottak arra, hogy támadásban kihasználják LaMarcus Aldridge előnyeit, tömték labdával, a rutinos magasember pedig megoldotta, hogy az alacsonyabb Millsapet átdobja vagy betolja a palánk alá, a nagyobb, de lassabb Jokicsot pedig középtávolról büntesse. Ezzel a Spurs megadta az alaphangot, a kispad is sokkal könnyebben szállt be egy egál meccsbe, mint amikor hátrányból kell fordítani, majd a második-harmadik negyed fordulóján DeRozannel játszották el ugyanazt, mint az elején Aldridge-dzsal: odaadták neki a labdát, hogy tessék, lehet bizonyítani nehéz helyzetben. DeRozan pedig nem sokat gondolkodott, dobálta a szokásos középtávolijait, így tulajdonképpen végig a Spurs irányította a játékot. 

Eközben azért hátul is nagyon okosan játszott a Spurs, egészen kiváló Nikola Jokics 43 pontos karriercsúcsa, de ebben vastagon benne volt az is, hogy a San Antonio konkrétan lesz.ta, hogy mi történik a festékben, agresszíven támadták a kisembereket a periméteren, akik így vagy védővel a nyakukon dobtak kintről, vagy leütötték és megindultak a festékbe. Egészen döbbenetes adat, hogy a festékben 72-36-ra (!!) nyert a Denver, de ezt úgy ahogy van, a hajukra is kenhették, mert az összesen hat bedobott tripla mellett ezzel vidáman együtt élt a SAS. A szépen megalapozott taktika pedig a harmadik-negyedik negyed fordulóján kamatozott, amikor a sokat és jól vállaló, de a csapattársait akaratlanul is lejegelő Jokics leült pihenni – ekkor nyomta meg igazán a Spurs a védekezést és hozta össze azt az előnyt, amit utána már jól meg tudott őrízni. 

A történelem azért nem a Spurs mellett szól

Az NBA történetében hatodszor lesz hetedik meccs a 2-7. helyezett párharcában – a história egyhangú, eddig mindig a hazai pályán játszó második kiemelt jutott tovább. 

Nikola Jokics történelmi számai

Legalább 43 pontot, 12 lepattanót és 9 gólpasszt eddig mindössze három játékos jegyzett az NBA rájátszásában, hozzájuk csatlakozott Joker: Charles Barkley, Magic Johnson és Oscar Robertson. 

Jokics megtámadása most jól működött

A párharc első 5 meccsén a szerb center összesen 180 percet töltött a parketten, ez idő alatt a Denver 36 ponttal szerzett többet a Spursnél, ami a szériában a legjobb plusz-mínusz mutató. Bár Jokics mozgása kissé darabos, emiatt rendszeresen szokták ráhívni a kettő-kettőket, és ezekből néha nagyon látványos kosarakat szerez az ellenfél, összességében nagy testével jól tömködi be a réseket és kiválóan pattanózik. Ma viszont valami nem klappolt, amikor csak lehetett, igyekeztek kihúzni a palánk alól, emiatt a kelleténél többször borult meg a Nuggets védekezése, így végül egy -11-es mutató jött ma össze, ami az előző meccsekhez képest ég és föld. 

A Denver még fizetett egy kis tanulópénzt

Alapvetően erről, a tapasztalatszerzésről szól a széria a Nuggets számára, és az első lépcsőfokot meg is ugrották, átvették a párharc irányítását a 4-5. meccsen és a továbbjutás küszöbére léptek. Itt azonban elhitték, hogy akkor ez megvan, és Michael Malone ki is emelte, hogy csapata nem érezte át igazán a tétet, alapvetően hagyták labdázni a Spurst - talán túl sokat nézték az eddigi idei párharc lezáró keleti meccseket, és nem nézték a Warriors meccsét, amikor pedig Gayék lecsaptak rájuk a harmadik-negyedik negyed fordulóján, ott álltak megfürödve. Hiába vagy jobb, a párharc lezárásához a meccs egy pontján meg kell törni az ellenfelet, ezt pedig a Denver nem tette meg – az a szerencséjük, hogy ez nem került a playoffjukba, hazai pályán próbálkozhatnak még egyszer.