Playoff-percek: Tatum felnőtt a feladathoz, Durant nem

A Heat készült és megcsinálta, amit akart

A mérkőzés előtt is az volt a legvalószínűbb, hogy a Miami Bam Adebayo visszatérésével folyamatosan el fogja váltani a pick-and-rollokat Trae Youngon, ez pedig így is történt: összesen 21 alkalommal váltott ilyen esetben a floridai alakulat és csak az volt a célja, hogy az aktuális védő lábon ott maradjon Young előtt. Hogy ez Kyle Lowry, Jimmy Butler vagy Bam Adebayo volt-e éppen, az nem számít, nem volt "elsődleges védő" Youngon, bárki is került oda, előtte kellett maradni, hogy ne kelljen besegíteni vagy hogy ne tudjon elmenni a gyűrűig. Ez tökéletesen be is vált, Young saját bevallása szerint az utóbbi egy hétben lejátszott két kemény playin-meccs fáradalmait is érezte a lábában, de azt is kimondta, hogy a Miami szinte tökéletesen védekezett rajta. Ezúttal a védők felett eldobott triplái is kimaradtak, az 1/12-es mezőnymutató és a 0/7 tripla is negatív karriercsúcs környéke számára, a 8 pont pedig negatív playoff-rekord tőle. A Cavs ellen is volt egy pocsék első félideje múlt héten, de aztán a másodikban "robbant" - most erre esélyt sem kapott egyrészt a Heat védekezése, másrészt Nate McMillan miatt, aki a harmadik negyed hajrájában leültette a nagy hátrány miatt.

 

A Hawks pocsék volt, a Miami viszont jó

Az egyértelmű, hogy az Atlanta messze alulteljesített ezen a mérkőzésen, akármilyen védekezés ellen sem normális ez a dobóteljesítmény, de ne vegyük el a Heat érdemeit sem: a floridaiak egy pihent, felkészült, koncentrált, motivált első kiemelt benyomását keltették. A tudatos, tervezett védekezés végrehajtása mellett támadásban is pontosan, a részletekre is odafigyelve játszott Erik Spoelstra alakulata, mindig megcsinálta az extrapasszt, gyakorlatilag minimális egy-egyezést láttunk esetleg Butler vagy Herro részéről, egyébként folyamatosan mozgott mindenki, jöttek a zárások, járt a labda. A 43 kosárra jutó 35 gólpassz is jelzi, hogy az Atlanta gyengélkedése mellett a Heat jó játéka is kellett a kiütéshez, Nate McMillan, a vendégek vezetőedzője pedig úgy fogalmazott, hogy a Miami "más szintet képviselt" és nekik is szintet kell lépniük, ha akarnak valamit - most látták, hogy mi ez a szint, beszéltek is róla, ez a playoff-kosárlabda, sokkal koncentráltabban kell végrehajtaniuk a maguk dolgait ahhoz, hogy legyen keresnivalójuk.

 

Robinsonnál álljunk meg szóra

A pocsék alapszakaszt teljesítő, a kezdőből is kikerülő Duncan Robinson volt a Heat legeredményesebb játékosa az első meccsen, bár tegyük hozzá, hogy dobásai több mint felét akkor jegyezte, amikor már nem nagyon kellett izgulniuk. Ezzel együtt is jegyezzük meg, hogy Robinson mind a tíz mezőnykísérlete contested volt, vagyis ott volt rajta a védő, ebből dobott be így is kilencet, közte 8/9 triplával. A 27 pont playoff-karriercsúcs tőle, a nyolc tripla playoff-rekord a Heatnél, ő pedig pályafutása során már negyedszer jutott el legalább hétig a rájátszásban.

 

De csak 1-0

Az ember hajlamos egy kiütést hozó első meccs után messzemenő következtetéseket levonni és odaadni a párharcot egyik vagy másik csapatnak, de ez ebben az esetben is hiba lenne: mostantól igazodhatnak egymáshoz a felek mentalitásban, fizikalitásban és taktikailag is. A Heat elsőre sokkal felkészültebbnek tűnt, de most van két teljes napja az Atlantának arra, hogy megoldást találjon, hogy kiszabadítsa Youngot, aki egyébként saját magától is képes több szintet javulni. Ezt Butlerék el is mondták szinte mindannyian, hogy egyáltalán nem számítanak hasonló teljesítményre Youngtól, ő bármikor robbanhat, onnantól pedig az egész játék képe teljesen megváltozik - ez most így alakult, nekik a saját stratégiájukat kell követni, a többit majd meglátják. Nyilván lehet bennük is tartalék egyénileg Robinson és Tucker extrája ellenére, mert Lowry nem nagyon vállalt, Adebayo és Herro pedig kifejezetten gyengén játszott támadásban magához képest - sok minden fordulhat még, azt mindenesetre rögzítsük, hogy Spoelstra még a meccs végén, tét nélkül sem húzta elő sem Oladipót, sem Morrist, ők nem léptek pályára.

 

Tatum felnőtt a feladathoz, Durant nem

Több arcát is megmutatta a Nets elleni első meccsen Jayson Tatum, a találkozó elején leginkább a játékszervezésre feküdt rá, azokat a sztárokat idézve, akik ilyenkor szeretik megdobatni a társaikat, hogy ők is bemelegedjenek, majd az összecsapás előrehaladtával egyre inkább dobásközpontű lett a támadójátéka. Nem véletlen, hogy az első félidőben 7, míg a másodikban 1 gólpasszt osztott ki, a második negyed közepén ugyanis átkattant nála valami, többször is váratlant húzva tudott magának helyzetet teremteni, olyankor is, amikor Kevin Durant védekezett ellene, bár ellene csak 4/9 dobását tudta elsüllyeszteni. A negyedik negyedre megmutatta azt az énjét is, amelyik hajlamos még az erőlködésre is, de a végén mégis ő döntötte el a mérkőzést.

Tatum és a Celtics estéjét a csapat utolsó támadása koronázta meg, aminél a Boston mind az öt pályán lévő játékosa labdába ért, Horford szedett lepattanót, ami után White indult meg a labdával, aki ezt követően hajlandó volt továbbpasszolni Brownnak, aki meggondolatlanul eldobhatott volna emberről egy fadeawayt, de ehelyett megtalálta az üresen álló Smartot, aki szintén beleállhatott volna egy dobásba, de egy dobócsellel inkább elreptetett két védőt, majd megtalálta a belépő Tatum-ot. Ezért a pár másodpercért mind az öt Celtics-játékos dicséretet érdemel, mindannyian jó döntést hoztak a megfelelő pillanatban, ahogyan Ime Udoka is azzal, hogy nem kért időt, bízott a játékosaiban.

Durant viszont nem nőtt fel a feladathoz, különösen az első félidőben játszott magához képest botrányosan, amikor 2/10 dobását süllyesztette csak el, és 4 labdát is elveszített. A fordulás után már feljebb kapcsolt ő is, 7/14 dobásból 16 pontot szórt, megmutatta, hogy az azért tényleg nagyon ritka, hogy ő egy egész meccsen keresztül pocsékul játsszon, ráadásul védekezésben végig nagyot dolgozott, a Celtics 6/21-gyel dobott olyankor, amikor ő volt az elsődleges védő. A Nets Durant teljesítménye miatt valahol bizakodó is lehet a folytatást illetően, mert annak ellenére is csak az utolsó másodpercben kaptak ki, hogy egy félidőn keresztül gyengélkedett támadásban, és nehéz elképzelni azt, hogy még egyszer ilyen gyengén kezdjen egy mérkőzést.

 

Tatum Bird és Pierce nyomában

Tatum 31 ponttal és dudaszóra behulló meccsnyerővel vezette 115-114-es győzelemre a csapatát, ezzel pedig két Celtics-legenda nyomába szegődött. Miután az előző rájátszása utolsó három meccsén is mindig elért legalább 30 pontot, ez volt sorozatban a negyedik olyan összecsapása, ahol ez összejött neki, és a csapatnál legutóbb Larry Bird volt hasonlóra képes, még az 1987-es rájátszásban. Tatum pályafutása első buzzer-beaterét is elkönyvelhette, a Celticsben a rájátszásban legutóbb Paul Pierce dobott dudaszóra behulló meccsnyerőt, neki ez 2010-ben a Heat ellen jött ez össze.

 

Irving probléma volt – mindkét oldalon

Kyrie Irving támadásban tarthatatlannak bizonyult, szinte egymaga hozta vissza csapatát 15 pontos hátrányból, és amikor magasabb fokozatra kapcsolt, csak rajta múlt, hogy mit csinál. Főleg azokban a percekben tudott villogni, amikor Durant ült, és annak ellenére, hogy Irving, 6, Durant 7 percet töltött a kispadon, előbbi +6-ban, utóbbi -13-ban zárta a meccset. A gondot az jelentette, hogy hiába dobott 12/20-as mutatóval, a Celtics is centire ugyanezt hozta ellene, és Tatum még csak nem is erőltette azt, hogy kierőszakolja azt, hogy Irving ráváltson, ebben még lehet tartalék a Celtics támadójátékában is.

 

Irving és a Celtics szurkolói még mindig szeretik egymást

A Celtics-Nets párharc pikantériája, hogy Irving egykori csapata ellen küzdhet meg, ráadásul a 39 pontos teljesítménye mellett arra is maradt energiája, hogy a meccs során többször is felmutassa a középső ujját egy-egy szurkolónak, míg egy alkalommal annak a lehetőségét is felkínálta az egyiküknek, hogy orálisan kielégítheti őt, ha valóban ez minden vágya. Korábban megtaposta már a Celtics címerét is, elég változatos, hogy éppen mire adja a fejét, úgyhogy erre a szálra is érdemes lesz odafigyelni a folytatásban is.

 

Faultok, faultok mindenhol

Amellett, hogy nagyon intenzív meccset játszott egymással a Celtics és a Nets, kimondottan sokat szólt a síp is, összesen 50 szabálytalanságot ítéltek meg a játékvezetők, ebből 30-at az első félidőben, és csak az első negyedben 18-at – utóbbi nem mellékesen szezoncsúcs. Ennek ellenére sem lehet azt mondani, hogy mindig könnyű síppal fújtak volna a játékvezetők, mindkét oldalon akadtak olyan elengedett esetek, amiket az alapszakaszban bizonyosan megítéltek volna, és akadtak sztárfújások is, amikor egy-egy szabálytalanság felett annak az elkövetője miatt hunytak szemet a bírók. Mindezek fényében az is meglepő, hogy végül senki sem pontozódott ki, ugyanakkor a továbbiakban a faultproblémák még okozhatnak gondot mindkét csapatnak, az első meccs alapján a Netsnél leginkább Bruce Brown kerülhet gondba, míg a Celtics akkor lehet bajban, ha Al Horford és/vagy Daniel Theis faultproblémákba ütközik, ebben az esetben még jobban kidomborodhat Robert Williams III hiánya.

 

A bajnokok védjegye: rossz játékkal nyerni

A Bucks nem teszi ki az ablakba ezt a győzelmet, kimondottan rosszul, és főleg sok hibával játszottak, eladtak 21 labdát, és ha a Bulls nem dob annál is indokolatlanul rosszabbul, mint ami a Bucks védekezéséből következett, akkor akár meg is éghettek volna. Giannis Antetokounmpo is kicsit rozsdás volt, a büntetővonalról (6/11) és a triplavonalon túlról (1/4) is a csúnyábbik arcát mutatta, viszont a gyűrű közvetlen közelében nem lehetett megállítani, a festék védett területén belülről 7/7 dobását elsüllyesztette. A Bucks annak ellenére is be tudta húzni ezt a meccset, hogy az alapszakaszban 2-10-et értek el olyankor, amikor 100 pont alatt maradtak, viszont most érvényesült az a közhelyesnek ható tézis, hogy a bajnokok védjegye az, hogy rosszul játszva is tudnak nyerni.

 

A Bulls eldobta a triplákat, de nem estek be

A párharc előtt kulcsfontosságúnak tűnt, hogy milyen eredményt hoz az az egyveleg, hogy a Bulls dobta rá a legkevesebb triplát az alapszakaszban (28,8), míg a Bucks adta fel a legtöbb hármast védekezésben (40,6). A Bucks ezen most sem változtatott, továbbra is felkínálták a triplákat, és a Bulls bele is állt 37 hármasba, de ebből mindössze 7 ért célba. Vucevic és LaVine egyaránt 2/10-zel zárt kintről, Alex Caruso is csak 1/5-tel, még White (2/6) sáfárkodott a legjobban ezekkel a lehetőségeivel, de ez így édeskevés volt. A fejlődési lehetőség adott, ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy az alapszakasz során mindössze hatszor fordult elő, hogy legalább 37 hármast eldobjanak csapatszinten, alapvetően nem ez lenne a már amúgy is megtépázott Bulls játéka, főleg nem Lonzo Ball nélkül. A kihagyott triplák mellett az sem segítette őket, hogy a középtávoli-specialista DeRozan csak 4/15 középtávoliját süllyesztette el, a triplavonalon belül is akadtak komoly problémáik.

 

Zach LaVine bemutatkozott

Zach LaVine 478 alapszakaszban lejátszott meccs után mutatkozhatott be ma hajnalban a rájátszásban, így már nem az övé a leghosszabb PO-mentes aktív sorozat, innentől kezdve Buddy Hield vezeti ezt a kétes értékű rangsort 468 meccsel.

 

A Bulls és a Pelicans másolták egymást

Mindkét csapat úgy szenvedett vereséget, hogy a mérkőzés korai szakaszában jelentős hátrányt gyűjtött be, amiből a hajrára fel tudott állni, a Bulls fordított is, míg a Pels szorongatott, de végül mindkét csapat kikapott. Ugyancsak közös pont, hogy mindkét csapatnál a dobások túlnyomó többségéért három játékos felelt, de mindhárman pocsékul dobtak: a Bullsnál Vucevic 9/27, DeRozan 6/25, LaVine 6/19 dobását süllyesztette el, míg a Pelicansnál McCollum 9/25, Valanciunas 7/21, Brandon 6/17 kísérletét értékesítette.

 

Ayton és Bridges megfojtotta a Pelicans támadójátékát

Csapatszinten is jól védekezett a Suns, de különösen Deandre Ayton és Mikal Bridges érdemel dicséretet – a Second Spektrum adatai alapján a centerrel szemben 7/33-mal, míg az Év Védője szavazáson első három közé kerülő wing ellen 2/13-mal dobtak ezen az estén – a két adatban lehetnek átfedések, mivel a ráduplázásoknál előfordul, hogy mindkét játékos megkapja a kreditet a védekezéséért. Ayton ellen Valanciunas 4/13, McCollum 0/7, míg Ingram 1/6 dobását értékesítette, míg Brigessszel szemben Valanciunas 1/7, McCollum 0/4 volt mezőnyből, Ingram pedig nem is próbálkozott. (Az átfedettség Valanciunas számainál is megmutatkozik, akinek ezek alapján egy dobásból két kosarat kellett volna szereznie olyankor, amikor nem ez a két játékos valamelyike fogta őt.)

 

Chris Paul szívesen játszik az ételével

A Sunsnak nem tartott sokáig elérni azt, hogy a Pelicans feladja a két magasemberes felállását, a negyedik negyedben Hayes már pályára sem került, de Valanciunas és Nance Jr. is csak egymást váltották. Paul folyamatosan hívta a kettő-kettőket rájuk, amiket előbb úgy próbált orvosolni a védője, hogy alulról kerüli meg a zárást, de ebből sorozatban három triplát is bebombázott Paul, majd amikor agresszíven ráváltott az ellenfél magasembere (jellemzően Nance Jr.), rendre bohócot csinált belőle. Paul 7/8-as mezőnymutatóval és egyetlen kihagyott triplával jutott 19 pontig a negyedik negyedben, kiosztott emellett 2 gólpasszt is, míg a labdát egyszer sem adta el ebben a 12 percben.

 

Paul rekordtartó lett

A Suns veterán irányítója az NBA történetének a legidősebb játékosa lett, aki a rájátszásban 30 pontot és 10 gólpasszt ért el egy meccsen, a Suns-legenda Steve Nasht szárnyalta túl.

 

Mit mondanak a dobások minőségei?

A végére pedig a ShotQuality becslései maradtak, amik a labdarúgásból egyre inkább ismert xG-modellhez hasonlatosan azt próbálják megmutatni, hogy az egyes csapatoknak a dobóhelyzeteik minősége alapján milyen eredményt kellett volna elérnie. Amennyiben minden csapat a helyzetei minőségének megfelelően dobott volna, a Heat-Hawks végeredménye 108-102 lehetett volna, és ez alapján 35% esélye volt a Hawksnak a győzelemre, a Celtics-Nets 110-113 lett volna, a Nets 58%-os győzelmi esélyt szalasztott el, a Bucks-Bulls 106-105-re végződött volna, mindkét csapatnak ugyanakkora esélye volt a győzelemre, míg a Suns-Pelicans a valósághoz nagyon hasonló, 109-97-es végeredményt hozhatott volna, a Pelicansnak mindössze 12% esélye lett volna arra, hogy a két csapat kialakított helyzetei alapján behúzza a mérkőzést. Érdemes ezeket a statisztikákat a helyükön kezelni, inkább csak azt mutatják meg, hogy mennyire teljesített alul/felül egy csapat ahhoz képest, ahogyan játszott – az első játéknapon egyébként ez alapján a Mavericksnek 108-97-re, a Grizzliesnek 127-112-re kellett volna nyernie.

 

A rájátszás idején további érdekességekért érdemes körülnézni a Kezdő5.hu Twitter-oldalán is.