Playoff-percek: Túl sokat hibázik a Boston

Tyler Herro sztárrá növi ki magát

A parádésan játszó Heat-újonccal kapcsolatban megénekeltük már, hogy eddig egyedül Magic Johnson tudott ilyen fiatalon (21. születésnapja előtt) ennyi pontot szerezni playoff-meccsen, de van még statisztika, ami illik ide. Egyrészt a Heat-újoncok franchise PO-csúcsát Dwyane Wade tartotta 27-tel, ezt elég jelentősen túlszárnyalta most Herro, illetve rajta kívül csak az említett Magic, Brendon Jennings, illetve Derrick Rose ért el újoncként legalább 30 pontot a PO-ban - viszont Herro az egyetlen, aki ezt a padról tudta teljesíteni.

A 20 esztendős játékostól egyébként eleinte talán senki sem várt hasonlót - az egyetemen is igazi "gyilkos" volt, de alig-alig kapott labdát pick-and-rollozni, kreálni, egyszerűen egy shooter volt, aki néha azért le is tudta ütni a játékszert. Mondjuk ebből is kijöttek olyan fontos meccsek, amelyeket ő döntött el, itt például a tavalyi March Madnessen: http://kezdo5.hu/ncaa/hirek-ujfent-fogta-fortuna-a-foghijas-duke-kezet-elcsuszott-a-north-carolina-37058

1/13-asként viszont az NBA-ben nagyon hamar kiderült, hogy sokkal több ő egy egyszerű shooternél - már a negyedik profi meccsén dobott 29 pontot 16 kiharcolt büntetővel, a hatodikon volt 7 gólpassza, rögtön megmutatta, hogy milyen potenciál rejlik benne. A fiatalsága miatt nyilván ingadozó a teljesítménye, de ebben a PO-ban egyre inkább ő az, aki felnő a feladathoz és kijön a benne lévő swag: a Pacers elleni szériában még 16,5 pontot átlagolt, aztán a Bucks ellen inkább a kreálására volt szükség és azt is megugrotta Middletonék ellen, az első meccs után négy gólpasszt hozott átlagban. A Boston ellen pedig még tovább emelt a szinten: az első meccsen 9 gólpasszt osztott szét, a harmadikon ő próbálta menteni a menthetőt a 22 pontjával, most pedig konkrétan messze ő volt a találkozó legjobbja. Amíg egy évvel ezelőtt még nem igazán gondolta róla senki, hogy képes labdával a kezében alkotni, addig mostanra már simán fel is hozza és tökéletesen olvassa, hogy mi a feladat - ha visszalép róla a magasember, akkor beleáll a dobásba, ha kilép rá, akkor besétál mellette és szépen be is tudja fejezni a gyűrűnél, ha jön a segítés, akkor pedig semmit sem erőltet, egy plusz leütésből kilövi az üres embernek, aztán megy tovább, hogy esetleg ő is üres lehessen még. Nem úgy játszik, mint egy 20 éves újonc, akinek az a dolga, hogy dobjon - nem, ő egy olyan playmaker, akinek az önbizalma, a nyugalma már most túltesz némely veteránén...

Még egy dolgot emeljünk ki vele kapcsolatban: 7,5 lepattanót átlagol a szériában, ami az ő magasságával, súlyával, atletikusságával és karfesztávjával bőven várakozáson felüli - egyszerűen már ennyi idő alatt is rengeteget fejlődött abban, hogy hol kell helyezkedni, pozíciót fogni, ezt pedig most is kamatoztatja. A védekezése nyilván messze van a jótól, de azért a Boston ellen most ez sem olyan elveszett, mint amennyire esetleg várhattuk - a zóna természetesen kedvez neki ezen a téren, de rendre odaér a dobókra és nem nagyon enged könnyű helyzeteket az ellenfélnek.

Erik Spoelstra szűkített a rotáción

Eddig azért próbálta forgatni csapatát a Heat mestere, még a legutóbbi meccsen is 13 percet kapott Kelly Olynyk, 16-ot a főleg zónavédekezésnél használt Derrick Jones Jr., illetve Kendrick Nunn is pályára került, mostanra viszont mindegyikük kiesett az aktív keretből. Ezen a mérkőzésen összesen hét embert forgatott Spoelstra, azt a hetet, akiben igazán lehet bízni, plusz az első negyedben még megdöccent valami a gépezetben, mert a PO-ban eddig pályára sem kerülő Solomon Hill kapott négy percet - gyorsan beütött két faultot, aztán többet nem láttuk, talán ő maga sem értette, hogy mi történt. Utána viszont a kezdőn felül csak az ellenállhatatlan Herro, valamint Andre Iguodala érkezett a padról, bár tegyük hozzá, hogy ezzel együtt csak Bam Adebayo érte el a 40 játékpercet, a többieket most is forgatta Spoelstra, amennyire lehetett - Iguodala egyébként most 27 percet játszott azok után, hogy az előző három meccsen összesen 29-et kapott.

Túl sokat hibázik a Boston

Az első két mérkőzésen is jó volt a Celtics, de egy-egy leolvadás és a clutch hibák miatt mindkettőt elvesztette, aztán a harmadikon már elég egyértelmű volt a helyzet, bár a Miami ott is próbált még rohamozni a végén. A három meccs alatt a játékidő 75%-ában a Boston vezetett, de hiába, így is 1-2 volt az állás az ő szemszögükből, most pedig egyszerűen nem volt meg a megfelelő koncentráció - az első félidőben 4/11-et dobtak a teljesen üres helyzetekből és a negyedik negyedben is sokszor kerültek könnyedén jó dobóhelyzetbe, de többet is elrontottak ezekből. Ehhez jött a 19 eladott labda, ami 11-gyel több, mint amit a Heat vétett, ráadásul a negyedik negyedben nagyon fontos szituációkban is lábon lőtték magukat ezekkel Smarték - ennél sokkal élesebbnek, "gyilkosabbnak" kell lenni egy keleti döntőben.

Beszédes adat, hogy az első három meccsen nyolc pont volt a legnagyobb Heat-előny, a mostani mérkőzés 12 pontos különbsége ezzel "rekordot döntött" - így vezetnek 3-1-re a floridaiak. Mondjuk most Herro 9/10 olyan dobását süllyesztette el, amikor rajta volt a védő...

Akárhogy is, de egy döntőbe vágyó csapat ilyen helyzetben, 2-1-es hátrányban nem adhat el 7 labdát csak a negyedik negyedben, nem nézhet el clutch védekezéseket az utolsó két percben (Tatum kétszer is elmélázott, de a többiek is hibáztak), illetve egy félmondattal azt is említsük meg, hogy Brad Stevensnek sem kéne az utolsó percekig várni azzal, hogy leveszi Kemba Walkert arról a Herróról, aki élete meccsét hozza éppen. Walker amúgy is vörös posztó a Heat-játékosok számára, ők sokkal agresszívebben támadják az irányítót, mint amennyire Tatumék tudják támadni a Miami gyengébb védőit, rengeteg támadás indul abból, hogy Walkert célozzák meg. A végén fogta már Herrót Tatum és Smart is, de már mindegy volt, hogy ki van előtte, mindkettőt megverte - ha előtte nem jön ennyire tűzbe Walker ellen, lehet, hogy másképp alakul minden.

Emellett azt is tegyük hozzá, hogy amíg a harmadik meccsen minden játéknál látszott, hogy mi a cél, mit akarnak elérni Brownék, addig most az első félidőben sokszor nem lehetett felfedezni, hogy mire is játszanak - jött egy zárás itt, egy elmozgás ott, de túl sok fantázia nem volt a dologban. Ez nem fordulhat elő még egyszer - lehet, hogy a maximumuk magasabban van, de a Miami egyelőre keményebb és okosabb, amikor kell, ráadásul oké, hogy Herro extrát játszott, de Duncan Robinson és Jae Crowder botrányosan gyenge volt, ha azt mondjuk, hogy hárman együtt dobnak bő 40 pontot, az pedig már nem ördögtől való gondolat.

Adebayo sérülése még fájhat

A negyedik negyedben sérült meg a Heat centerének bal karja és bár a hátralévő időt a fogát összeszorítva még kibírta, de a floridai szurkolók csak remélhetik, hogy nem komoly a probléma. Adebayo egyrészt a védelem oszlopa, másrészt támadásban is abszolút ő jelenti a matchup-előnyt, ráadásul az is kiderült, hogy semennyire sem lehet pótolni - nem véletlen, hogy amikor lement pihenni, akkor inkább magasember nélkül játszott a Miami, de sem Olynyk, sem Leonard nem került elő. Az ő kiesése biztosan a Boston javára döntené el a párharcot még a mostani állásból is - erről egyelőre nincs szó, de ha csak fél karral tud küzdeni, már az is nagyon befolyásolhatja a dolgokat egy ilyen kiélezett szériában.

A történelem a Heat mellett szól

A 3-1-es előny jelentős, bár természetesen már ebben a playoffban is láthattuk, hogy nem feltétlenül döntő, főleg hogy nem a Denver Nuggets az ellenfél. Viszont amelyik csapat egy konferencia-döntőben 3-1-es előnybe kerül, az eddig 92,6%-ban meg is nyerte a párharcát, jelenleg 50-4 a mérleg ilyen helyzetekben - utoljára egyébként 2017-ben fordult ez elő, akkor a Cleveland vezetett 3-1-re szintén a Bostonnal szemben. Viszont a Miami a története során eddig 11 alkalommal került 3-1-es előnybe a rájátszásban és mind a 11-nél tovább is tudott jutni.