Playoff-percek: Változtatnia kell a Denvernek, de mit?

Jumbo Lineup helyett Small-Ball a Raptorsnál

Tavaly többször is láthattunk egy izgalmas magas szerkezetet a Torontónál, ahol Pascal Siakam sokoldalúságát (is) kihasználva igazából három magasembert rakott fel a pályára Nick Nurse, ha arra volt szükség - most viszont éppen a magasemberek betliztek a Nets elleni második meccsen, úgyhogy mást kellett előrántani. Marc Gasol vállalhatatlanul gyenge volt, most Serge Ibaka sem tudott segíteni és mivel a támadójáték három negyeden keresztül erőtlennek bizonyult, így Nurse döntött: ha a magasemberek nem találják a ritmust, a kicsik között viszont többen is jól mozognak, akkor gyerünk velük.

Így a negyedik negyedben felküldte a VanVleet-Lowry-Powell-Anunoby-Siakam sort, azt az öt játékost, akiknek jó napjuk volt és ez az ötös meg is hozta az áttörést - 30 pontot dobtak a játékrészben és bár addig egy másodpercig sem vezettek, itt előnybe kerültek, megléptek nyolc ponttal és végül meg is nyerték a mérkőzést. Ezzel az ötössel egyrészt megvolt a válaszuk a Nets mindent váltós védekezésére, nagyobb volt a hely, ültek a betörések, jöhettek a kiharcolt faultok, másrészt védekezésben is betömték azt a lyukat, amit a lassabb magasemberek jelentettek az erre rájátszó Brooklynnal szemben.

Ez pedig nemcsak amiatt érdekes, mert végül ez is kellett a győzelemhez, hanem amiatt is, mert a Boston elleni potenciális második körös párharcot is előrevetítette - a szintén alacsonyabb, csak egy magassal és sok jó mezőnnyel játszó Celtics ellen is jó opciónak tűnik ez a szerkezet, amelyben öt jól dobó, ugyanakkor jól védekező játékos van, akikkel szintén lehet váltani.

Mit tud még a Nets?

Az első mérkőzésen túl sok reménye nem volt a Brooklynnak, itt viszont úgy tűnt, hogy az agresszív, elváltós védekezés meghozhatja az esélyt - meg is hozta, támadásban viszont egyszerűen nem tudtak elég pontot szerezni ahhoz, hogy ez győzelmet érjen. Caris Levert a két meccs alatt ugyan kiosztott 26 gólpasszt 7 eladott labdával, viszont csak 10/36-ot dobott mezőnyből 0/6 triplával és egyszerűen nincs olyan játékosuk, aki stabilan hozná a kosarakat - nem volt rossz Allen, a shooterek is jól céloztak kintről, de így sem érték el a 100 dobott pontot, ami nem sok jót vetít előre. A negyedik negyedre mintha az erejükkel is elkészültek volna, óriásit hajtottak az első három játékrészben, hogy idáig eljussanak - a keret hiányosságait viszont teljesen nem lehet elfedni, ráadásul a rövid rotáció egyik fontos eleme, Joe Harris a meccs után el is hagyta a buborékot, a következő két mérkőzésen biztosan nem számíthatnak rá, úgyhogy elég nehéz érdemi esélyt adni nekik annak ellenére, hogy most közel voltak a sikerhez.

Csak ne spórold ki a Bobi-show-t!

Rick Carlisle mindig óvatosan bánik Boban Marjanovics perceivel, de a szerb óriást így is tudja használni akkor, amikor rá van szükség - mi, nézők viszont többet szeretnénk látni abból, amire a gigantikus center képes. A Clippers elleni második mérkőzésen például Montrezl Harrellnek okozott rémálmokat: a cseresorok érkeztével ugyanis egymással találták magukat szemben, Marjanovics pedig hét perc alatt dobott is gyorsan tíz pontot Harrell arcába. A Clippers Év Hatodik Embere díjra jelölt centere egyszerűen nem érte fel ellenfelét, nem tudott vele mit kezdeni, Doc Rivers pedig meg is unta ezt és visszahozta Ivica Zubacot - Marjanovics róla már csak egyetlen kosarat szerzett és végül tíz percnél többet nem is kapott Carlisle-tól.

Mondjuk ennyi idő alatt a 13 pont és 9 lepattanó korrekt, ahogy a +12-es +/- is - de többet kérünk belőle!

A faultoknak eddig nagy szerepük van

A Clippers-Mavs párharcban egyelőre fontos szerepet kaptak a faultok - az első mérkőzésen Kristaps Porzingis veszítette el a fejét és állíttatta ki magát, ami lehet, hogy a meccsbe került csapata számára, a másodikon pedig Paul George ütött be három személyit az első negyedben (így csak 11 percet kapott a nagyszünetig), majd Luka Doncic követett el rendkívül buta faultot a negyedik negyed elején, amely miatt ő is kiszállt egy időre. Ezek kontrollálása kulcsfontosságú lehet a folytatásban - a kulcsembereknek a pályán kell lenniük, amennyit csak tudnak, a felesleges faultokat és a kakaskodást bízzák csak a kiegészítőkre.

Ez kell a Curry-Burke párostól

Az első mérkőzésen még nem volt az igazi a Dallas kiegészítő személyzete, nagyon sok minden Doncicon múlt, ez viszont megváltozott a második találkozóra és ez különösen akkor domborodott ki, amikor a vezérnek ki kellett szállnia az öt faultja miatt. Akkor ugyanis Seth Curry és Trey Burke szervezte a játékot, ők vezették a csapatot, ez pedig olyan jól működött, hogy simán tartották az előnyt Doncic nélkül is. Burke végül 18 perc alatt 16 pontot szerzett 7/11 jó dobással, Curry pedig 15 pontig jutott, de beszédes, hogy vele a pályán +30-ban volt a Mavs - ha ők így játszanak, akkor a folytatásban is minden esélyük meglesz a sikerre.

Tegyük hozzá, hogy Burke-öt a buborékra igazolta csak le a Dallas és rögtön egy 31 pontos, 8/10 triplás meccsel köszönt be - az első PO-meccsen egy bokasérülése hátráltatta, de most ez nem látszott meg rajta.

Doncicra egyelőre nincs válasz

A Dallas üdvöskéje legutóbb 42 ponttal NBA-rekordot döntött, még soha senki nem dobott ennyit az első PO-meccsén, most pedig két találkozó után már 70-nél tart, ami szintén új csúcs, Kareem Abdul-Jabbar rekordját adta át a múltnak. Bármilyen jól védekező csapat is a Clippers, bármilyen jó egyéni védői vannak, Doncicra egyelőre nincs megoldás - akkor jut el a festékbe, amikor akar, úgy szervez, ahogy akar, egyelőre a triplái is beesnek és a második meccsen eladott labdából is csak egyet vétett már. Ez (hogy őt nem fogják meg George-ék kicsit sem) azért egy olyan faktor, amit sokan nem így képzeltek a párharc előtt és talán ezért is néz ki ilyen jól egyelőre a Mavs.

A Clippers sem az igazi

A Bucks és a Lakers vereséggel kezdte a rájátszást, ráadásul pocsék játék párosult emellé, most a Clippersnél is megvan az első L - az első meccs után egyértelmű volt, hogy nem lehetnek nyugodtak, de semmit sem javultak a másodikra, sőt. Doncic ellen továbbra is nagyrészt tehetetlenek, most Porzingis is megszórta őket és már a cserehátvédek is lebontották a védekezésüket, miközben ők továbbra is körülményesek, pontatlanok voltak támadásban. Oké, Beverley nem játszott, de Harrell egyelőre messze van igazi önmagától minden téren, most Paul George is betlizett és az igazi baj az, hogy a nagyon sokra tartott kiegészítők is szörnyűek voltak, legalábbis jó részük. Az persze biztató, hogy a Leonard-Williams páros még egy ilyen meccsen is képes volt közel tartani a csapatot a végéig, de egyelőre sem a várt minőséget nem látni, sem a keretben lévő mélység nem érvényesül - az 1-1 most inkább nekik kedvező, úgyhogy valamin változtatniuk kell.

Eddig Leonard az, aki rendben van: a két meccs alatt 32 pontot, 11 lepattanót és 4 gólpasszt hozott átlagban 50%-os mezőnymutatóval, 96,5%-os büntetőzéssel, illetve 2 labdaszerzéssel - egyedül a 3/13 tripla az, amivel gond van.

Ennyire hiányzik Ben Simmons?

Jayson Tatum két kiváló meccset játszott eddig a 76ers ellen, és már-már foghatatlannak tűnik. 32,5 pontját 69,6-es TS% mellett hozza, és egyedül Matisse Thybulle tudta kicsit megnehezíteni az életét. Vele szemben mindössze 5/13 dobása ült mezőnyből, ugyanakkor a Philadelphia legnagyobb gondja, hogy mindenki más ellen 17/28. Emiatt is különösen fájdalmas Ben Simmons hiányzása, ugyanis az alapszakasz során az ausztrál őrzésében 5/16-ot dobott mezőnyből. Az is igaz viszont, hogy Al Horford ellen is csak 5/17 volt a rájátszás előtt, most viszont az az ember érzése, hogy a korábbi bostoni center is csak testben van ott a buborékban.

Simmons hiánya nemcsak abban mutatkozik meg, hogy ő lenne csapata legjobb opciója Tatum ellen, hanem a perimétervédekezésben is. Egyrészt a Bostont mindössze 13 labdaeladásra kényszerítették két meccs alatt, és ezekből csak 7 labdaszerzésük volt. Szinte esélyük sem nyílt gyorsindításos pontokat szerezni, a szériában eddig 35-9-re vezet ebben a Celtics. Másrészt az alapszakaszban a Philadelphia ellenfelei dobták meccsenként a legkevesebb triplát, és ellenük is dobtak a legrosszabb százalékkal távolról. Az első meccsen még nem volt ezzel különösebb gondjuk, ma hajnalban viszont 19 triplát bombázott be a Boston 44,2%-kal.

Egy negyednyi Embiid kevés

Joel Embiid játékára nem lehet eddig különösebb panasz, hacsak az nem, hogy az első negyedet leszámítva mindkét meccsen limitálni tudta őt is a Boston. Eddigi 60 pontjából 26-ot ebben a játékrészben szerzett, mindezt 78,6%-os mezőnymutatóval. A többi negyedben eddig 8/22-t dobott mezőnyből, mindössze 36,4%-kal tüzelt. Az agresszivitására így sem lehet panasz, viszont a Boston láthatóan keményebben lép fel ellene a második negyedtől kezdve. Erre utal az is, hogy a 25 kiharcolt büntetőjéből mindössze 3 jött az első játékrészben, a maradék 22 pedig azt követően.

Egyszerűen jobb a Boston

Két meccs alapján úgy tűnik, hogy nem kell túl nagy megfejtésekben gondolkodni, hogy miben kerekedik a 76ers fölé a Celtics, mivel jelenleg egyszerűen ők a jobb csapat. Elő lehetne venni Brett Brownt, hogy mit csinálhatna máshogy, de nem feltétlenül miatta dob eddig 10/30-at Tobias Harris, és nem miatta lép fel az ellenfél keményebben Embiid ellen a második negyedtől kezdve. Brad Stevens részéről ugyanakkor tudatos lehet, hogy a meccsek elején hagyják dominálni a Philadelphia centerét, hogy mire először leül, hideg legyen a többiek keze. Erre viszont pont oda kellene figyelnie Brown edzőnek, hogy a meccs elején mindenkit bevonjanak a támadások befejezésébe.

Joe Ingles folytatja a playoff-sormintát

Bojan Bogdanovic tavaly nyári leigazolása az ausztrál veterán szerepét érintette a leginkább, hiszen elvesztette stabil kezdőpozícióját, és a sérülések miatt állandó jelleggel a kezdőötös és a cseresor között ingázott. Akadtak kifejezetten gyenge meccsei, de összességében jól alkalmazkodott ehhez az össze-vissza szerepkörhöz, idén is közel 30 percet átlagolt, majdnem 40%-kal triplázott, közel 79%-kal büntetőzött és továbbra is remekül osztogatott (5.2 gólpassz). Nyilván nem volt véletlen, hogy tavaly nyáron kvázi elé hozták a horvát kiválóságot, a 2019-es playoffban Ingles nagyon csúnyán leolvadt azok után, hogy 2018-ban parádés posztszezont futott: 14.5 pontja 6.4 pontra csökkent, triplamutatója 45.5%-ról 27.6%-ra esett vissza, és a 2019-es rájátszásban nem harcolt ki büntetőt... A védekezése, a gólpasszai teljesen rendben voltak, de a tavalyi Mitchell mellé elsősorban jó dobók kellettek volna, abban a műfajban pedig látványosat bukott. Idén eddig két meccsen egyelőre a 2018-as, sőt még annál is jobb Inglest látjuk: 18.5 pont 43%-os hármasokkal, 80%-os (!!!) kétpontossal és hibátlan büntetőzéssel - megspékelve egyéni playoff-csúcsnak számító 6-os gólpasszátlaggal. Neki egyelőre nagyon fekszik a Denver lassabb játéka, nagyon él a kiosztásokból, de második számú játékszervezőként is nyugodtan végezheti a dolgát. Mitchell megállítása mellett Ingles komfortzónájának az elvétele lehet a Denver egyik részfeladata - Michael Porter Jr. papíron megoldást nyújthat rá, csak mellette a Nuggets csapatvédekezésének is működnie kellene...

A Denvernek ki kell találnia valamit

Bár a Nuggets nyerte az első találkozót, mégis nekik kellett változtatniuk Donovan Mitchell extraklasszis játéka miatt, amit az első félidőben alapvetően megoldottak, de nyilván a Jazznél is felkészítették lélekben Inglest, O’Neale-t és Jordan Clarksont, hogy több helyük lesz a dobásokra. Így a “vendégek” Mitchell dominanciája nélkül is végig uralták a meccset, majd amikor emiatt a nagyszünetben változtatni próbált a Nuggets, előlépett a nagyobb szabadságot kapó Mitchell és szétlőtte a denveri reményeket. A Jazz small-ballozó death lineupjára (Rudy Gobert körül négy hátvéd-kiscsatár, Mitchell, Ingles, O’Neale és Clarkson állt fel) egyelőre nincs válasza Jokicséknak, az ő játékukat remekül összerakta Quin Snyder - most már nagyon hiányzik Gary Harris és Will Barton, akik tudnának elöl-hátul sebességet váltani, felpörgetni a Nuggetsot, egyúttal limitálni például Inglest, amivel máris kicsit ledöfnék a Jazz sokpasszos játékát. A rossz hír, hogy Barton valószínűleg már nem lesz a szériában, Harris pedig sérülésből jön, így a meglévő alapanyagból kell gazdálkodnia Michael Malone-nak.

Paul Millsapet jó eséllyel ki kell venni a kezdőből, második meccsen már csak 18 percet kapott - védekezésben gyorsabb láb kell, támadásban biztosabb csukló, így jó eséllyel Jerami Grant kerül majd az első ötösbe, ha Malone nem akar nagyobb változtatást. Így egy mozgékonyabb négyes lenne Jokics körül védekezésben (Murray, Craig, Porter Jr., Grant), támadásban pedig jobb lehetne a spacing. Ha a Jazz small-ballja ellen ez kevésnek bizonyulna, akkor Monte Morris jöhetne még, illetve az esetleg felépülő Gary Harris (őt talán még nem dobná be azonnal a kezdőbe Malone). Persze az egész levezetést zárójelbe tehetjük, ha Mike Conley visszatér a következő meccsen, hiszen akkor a Jazz rendszerszinten állhat át a small-ballra - akkor főhet igazán a denveri stáb feje...

Nikola Jokics és Rudy Gobert miatt igazi csemege lehet a párharc

A két európai klasszis teljesen más stílusban játszik, de amíg (nagyon leegyszerűsítve az összehasonlítást) Jokics a legjobban támadó center, Gobert a legjobban védekező, ebből pedig nagyon-nagyon érdekes matchup kerekedett ki - mindketten komoly kihívás elé állítják a másikat. Gobert egyelőre véleményem szerint nyeri a párharcukat, abszolút az ő komfortzónájában zajlik a küzdelem: sűrű találkozás a palánkok környékén, brusztolósabb játék, sok-sok lábmunka, kevés üres dobás. Jokics a második meccsen igyekezett keményebben játszani, elrepült pár “távolságtartó” könyökös, de egyelőre ez csak keménykedés, Gobert-ről ezek lepattannak, nagyon fegyelmezetten nem veszi fel ezeket, nem zökken ki, odaáll újra és újra. Hiába a szerb parádés számai, a második meccsen sem tudott úgy igazán lendületbe jönni, “megőrülni”. Ki kellene lépnie ebből a folyamatos darálásból, de ez Gobert mellett egyelőre nem megy, mert ellenfele elképesztően jól érzi, mit akar csinálni a Denver - nálam Mitchell parádéja ellenére egyelőre a francia nagyon okos játéka határozza meg leginkább a párharcot.