Playoff-percek: variált Snyder, de Lue készen állt a válaszokkal

A nagyon tanulságos első negyed II.

Az előző mérkőzés után is érdemes volt szemügyre venni a taktikai elképzeléseket mindkét oldalon. Most értelemszerűen Quin Snyder próbált változtatni a dolgok menetén, de Tyronn Lue-t dicséret illeti, mert sikerült ezekre felkészítenie csapatát.

Az előző mérkőzéseken, különösen a harmadikon második-harmadik opcióként dolgozó Reggie Jacksont mindenképp ki akarta venni a Jazz a támadásokból, hogy ne szervezzen és ne is dobjon. A Clippers erre úgy reagált, hogy jellemzően George vagy Leonard hozta fel a labdákat - az éppen labdázó sztár azonnal kereste a matchup-előnyöket, és azokból dolgoztak. Nem működött mindez zökkenőmentesen, Leonard csuklója megint lassan melegedett be, de ezúttal Jackson dobásait Marcus Morris vállalta el, és a sokat és joggal ekézett csatár most parádésan célzott, 11 pontot szerzett az első 12 percben. Mondhatnánk, hogy extrát játszott, de igazából nem, ezeket ezen a szinten illik bedobni, csak Morris eddig nem tette meg. Elképzelhető, hogy a Jazz utazott is erre, de rajtavesztett - az önbizalmat szerző kiscsatár a második negyedben ugyanígy 11 pontot termelt...

A Jazz elöl az első percektől aktívan kereste Rudy Gobert-t, mindenképp szerették volna jobban bevonni a támadásokba, de erre a Clippers láthatóan készült. Mitchellen folyamatosan változott a védő személye, aki abban az egy-két védekezésben mindent kiadott magából, a Jazz szervezőjét nyolc-kilenc méterre tolták ki, nem nagyon engedték a betöréseket, aktívan jártak a kezek-lábak, még a triplakísérleteknél is rengeteg melót kellett beletennie - rosszabbnál rosszabb dobások követték egymást.

Gobert-nek szinte esélye nem volt elzárásokat adni, inkább próbált a gyűrű közelébe helyezkedni, ahová Mitchellék próbálták belőni a passzokat - Batum köszönte szépen és sorra halászta le ezeket a rossz bejátszásokat. Gobert-t alig öt perc után le is ültette Snyder, mert egyik oldalon sem hajtott hasznot. Mitchell limitálásának másik hozadéka volt, hogy Bogdanovic-hoz alig jutott el a labda, sem jó dobóhelyzetei nem akadtak, sem egy-egyezni nem tudott, ezzel pedig gyakorlatilag lenullázták a Jazz kezdőötösének támadójátékát.

A negyed közepén már Gobert és Ingles is ült, bejött Clarkson, akinek akadt egy-két villanása, de itt jött ki nagyon, hogy mennyire rövid a Jazz padja. A túloldalon Pat Beverley és Terance Mann védekezésben szinte ugyanazt a munkát tudta elvégezni, mint a kezdők. Leonardnek ebben az időszakban maradt ereje a támadások jó befejezésére, mert hátul kicsit pihenhetett, elöl pedig jöttek a könnyű matchupok.

A Jazz 13 pontot dobott az első negyedben, a legnagyobb erősségüknek számító triplákat 1/7-tel dobták, és a játékot látva ez reális is volt, nem voltak ezek a megszokott, kidolgozott dobóhelyzetek.

 

A védekezés nyeri a bajnokságokat, de Gobert ma nem volt okos

Az első negyed brutális védekezését a végtelenségig nem lehetett művelni, a második negyed második felétől kezdve azért találtak rajta fogást a nehéz dobásokat is beverő Mitchellék, a gond az volt, hogy a védekezésben nem tudtak mit kezdeni a Leonard-George duóval, akiket Morris és időnként Jackson jó dobásai egészítettek ki - ezen nem segített, hogy Zubac megint elvégezte a dolgát, a második játékrész elején oda-vissza ütögették egymáson a faultokat Gobert-rel, a franciának két gyors szabálytalanság után le kellett ülnie. A negyed közepén Gobert egy teljesen felesleges faultot ütött Morrison is, 51-22-nél nem nézett ki jól a meccs a Jazz szempontjából.

Itt kényszerűségből váltott egy alacsonyabb szerkezetre a Jazz, Mitchell és Clarkson egyszerre volt a pályán O’Neale-lal és Bogdanovic-csal, centerben Favorsszel. Sokkal több üres terület itt sem nyílt, de jobban megoszlott a védők figyelme, amit a lelkiismeret nélküli dobók, Clarkson és Mitchell elkezdett kihasználni, majd a Bogdanovic dobóformáját látva kissé érthetetlenül ültetett Ingles kezdett el triplákat szórni. Itt egyébként egy zónaszerű védekezéssel is próbálkoztak, Leonardöt hagyták ott szemben a gyűrűvel Favorsszal, ami nem tűnt rossz taktikának, még Kawhi bődületes zsákolását látva sem - ezen lehet, hogy dolgozhatnak az ötödik meccsre.

Összességében azért ez sem okozott sok gondot, a Clippers a negyedik negyed kisebb hullámvölgyét leszámítva hátul ma döbbenetesen nagyot játszott számok szintjén is. 8 labdát szereztek (a Jazz négyet), 7 blokkot osztottak ki (a Jazz hármat), 12-0-ra (!) nyerték a gyorsindításokat. Külön érdemes kiemelni Pat Beverley-t, aki az első negyed bemelegítése után szépen lassan zónába került, a lepattanók és egy szerzett labda mellett 4 (!) blokkot osztott ki, kettőt egymás után Mitchellnek a félidei dudaszó előtt.

Azt is érdemes megemlíteni, hogy az alapvetően small-ballozó Clippers 10-8-ra nyerte a támadópattanók különcsatáját, egyik számadat sem fér bele a Jazznek.

 

Mitchell és a történelem

Lábjegyzetben érdemes megjegyezni, hogy a legalább 25 playoff-meccset játszók mezőnyében Mitchell továbbra is Top5-ös pontátlaggal bír, ma pedig felírta magát Karl Malone mellé a Jazz históriájába. Sorozatban hatodik meccsen ért el legalább 30 pontot, beállítva ezzel a Postás franchise-rekordját.

 

Mit tehet a Jazz?

A Jazz azért találhatott pozitívumokat a mai összecsapásban, különösen a negyedik negyedben. Támadásban addigra elég szépen kivették Batumot és Jacksont, akik a Utah felzárkózása során teljesen kihűlt kézzel dobáltak mellé teljesen üres hármasokat - ráadásul a sarokból, ahonnan a LAC amúgy a liga leghatékonyabb csapata. Ha Leonardöt valamennyire is zavarni fogja a térdsérülése, akkor különösen Jackson támadóoldali gyengélkedése okozhat problémát, mert másik “bontóember” nincs a Clippersben, ez ma is látszott. Ha a Leonard-George tandem mostanra szépen összeálló támadójátéka megbicsaklik, akkor a Jazz előtt esély nyílik, hogy megtörje az ellenfél támadásainak ritmusát. Abban is bízhatnak, hogy Morrisnál megvolt az 1 parádés meccs/párharc, és az ötödik mérkőzésen visszatér régi önmagához.

A záró játékrész tanulsága, mindkét csapat számára: kiszámíthatatlan, hogy a Jazz támadójátéka mikor és milyen körülmények között talál magára. Mitchell mellett az időnként labdázó Ingles és a passzolást menet közben tanuló Clarkson (ma két gólpassz, 3 eladott labda), illetve az időszakosan felpörgő Bogdanovic kevés. Továbbra is bennük van egy-egy olyan futás, mint amit összeraktak a negyedik negyed derekán, de ezek csak felvillanások, amit kezelni tud a Clippers, így részükről maximum egy egál körüli ötödik meccset látok bele, ahol nem ők az esélyesek még Leonard kisebb sérülésével együtt sem.

Csak a rend kedvéért, hiszen mindenki tudja: Mike Conley lenne a megoldás a problémákra, vele azonnal változhatna a párharc dinamikája - azt is érdemes viszont figyelembe venni, hogy már nem a párharc elején járunk. 2-2-nél már nem nagyon van idő a visszarázódásra és arra, hogy a társak is újra megszokják az irányító jelenlétét: minél később tér vissza, annál kisebb lesz a hibázási lehetőség. 

 

Embiid helyzete aggasztó a Sixers számára

Mi is többször jeleztük már az utóbbi időben, hogy Joel Embiid parádés játékát ne vegyük készpénznek, továbbra is szakadt meniscusszal játszik, az bármikor rosszabbodhat, vagy egyszerűen csak lehet egy olyan napja, amikor jobban fáj és jobban zavarja - nos, most jött el ez a nap. A második félidőben jegyzett 0/12-es mezőnymutatója az utóbbi 25 év legrosszabb félidejét jelentette, egyébként Michael Jordant "előzte meg" ezen a listán, hiszen a Legek Urának is volt egy 0/11-e a '97-es keleti döntő negyedik meccsén. Ugyan ahogy akkor Jordan, úgy most Embiid is megpróbált máshogy hatással lenni a találkozóra, voltak kiharcolt büntetői, volt 21 lepattanója, kiosztott négy gólpasszt, de nagyon messze volt attól az önmagától, amely Wilt Chamberlain szintjén játszott az első három találkozón és 35,3 pontot átlagolt.

Embiid maga mondta el, hogy már a meccs elején érezte, hogy rossz estéje lesz és többször is úgy érezte, hogy egyszerűen nem tud felugrani - ezzel magyarázta az utolsó másodpercekben elrontott meccsnyerőnek szánt közelijét is, egyszerűen nem emelkedett fel annyira, amennyire szerette volna.

Ez így most nagyon érzékenyen érintette a Phillyt, mert Danny Greent már így is elvesztették hetekre a bombakezdőjükből, de ezt a párharcot így is megnyerhetnék, ha Embiid legalább egy közepes átlagot tudna hozni és nem lenne ennyire sérült - most elmehettek volna 3-1-re, ehelyett 2-2 és még tovább húzódik a széria, ráadásul ha Embiid nem egészséges, akkor az esélyeik is jelentősen romlanak. Pedig most domboríthatnának egy nagyot, mert a Brooklyn még náluk is sérültebb, a Bucks játéka egyáltalán nem meggyőző és jelenleg Nyugaton sincs olyan csapat, amely ellen underdogok lennének, ráadásul ha esetleg nem a Suns nyerné a konferenciát, akkor pályaelőnyük is lehetne egy esetleges döntőben. 

De mindez nagyon távoli akkor, amikor 2-2-re állnak a Hawksszal és Embiid így mozog - eddig óriási pluszban voltak vele, most viszont csak a második félidőben -16-ot csináltak akkor, amikor fent volt a pályán.

 

Ha a dobás nem megy, másképp dolgozik Trae Young

A Suns-Nuggets párharcban láttunk arra példát, hogy Chris Paultól a passzokat próbálta meg elvenni az ellenfél és a veterán irányító erre egy köszönettel, valamint egy komoly pontesővel reagált, most ha nem is ilyen szinten, de fordított irányban hasonló történt Trae Younggal is. A Hawks irányítója az első meccsen még 35 pontot dobott 47,8%-kal, aztán azóta elkezdte őt fogni Ben Simmons és azóta jóval nehezebb dolga van - a következő két mérkőzésen visszaesett a kísérleteinek száma, most pedig 8/26-ot hajított, sokat próbálkozott, de alig 30%-os hatékonysággal talált. Ebben benne volt a vállsérülése is, ami zavarta a dobásban, de így is megtalálta a módját annak, hogy vezér legyen: a legutóbbi 8 gólpassza után most playoff-karriercsúcsot jelentő 18-at osztott szét, csapata utolsó 15 pontjából mindegyiket ő dobta, vagy készítette elő a szoros végjátékban és a döntő momentumokban mindig megoldotta, amit kellett, ott a floatert is bedobta bő egy perccel az órán. 

Ugyan az utóbbi három meccs gyenge dobóformája (39% mezőnyből, 29% tripla) és a vállsérülése nem túl biztató az Atlanta számára, de az élete első rájátszását produkáló fiatal karmester így is képes volt győzelemre vezetni csapatát úgy, hogy ilyen félidei hátrányból a Hawks 1963 óta nem tudott felállni. Young egyébként az első kilenc PO-meccsének mindegyikén dobott legalább 20 pontot, erre eddig csak öt játékos volt képes az NBA történetben és csak négyen voltak olyanok, akik több gólpasszt osztottak ki nála ugyanebben az időszakban.

 

Mi várható?

Az említettek miatt ezt jelenleg szinte lehetetlen megjósolni. Az teljesen egyértelmű, hogy egy megfelelő lendülettel és hozzáállással játszó, ha nem is extra, de legalább 80%-os Embiiddel felálló Philly bármikor, bárhol jobb tud lenni az Atlantánál, mert a Hawksnak védekezésben igazából nincs megoldása, nincs válasza, eközben pedig Ben Simmonsék még Green nélkül is szépen limitálják Youngék kinti játékát. Nate McMillan most változtatott, az eddig is idegen testként mozgó Solomon Hillt végre kitette a kezdőből (és egyúttal a rotációból is), a helyére bekerült Kevin Huerter, akivel gyorsabb és kintről veszélyesebb lett a társaság, de ez még mindig nem volt elég ahhoz az első félidőben, hogy túl tudják dobni a több helyről veszélyes Phillyt. Nagyon fontos faktor volt viszont az, hogy el tudták venni a leindításokat, ebből alig öt pontot dobott most a Sixers, míg eddig 15-öt, 16-ot és 20-at. Nagyjából ezek a kosarak hiányoztak a Phillynek a győzelemhez és ez az, ami kulcsfontosságú lesz a folytatásban is az Atlanta számára, hogy sikerüljön elfojtani ezeket a kísérleteket.

Ettől függetlenül Simmons jól játszik, Harris most is dobott egy húszast, a kezdőbe kerülő Korkmaz ugyan hátul bajban volt, de elöl azért hasznosnak bizonyult és működött a rotáció, működött a kispad - ezen a téren mondjuk a Hawks nem nagyon büszkélkedhet senkivel, Gallinari 1/6, Williams 2/5 dobást jegyzett, a többiek nagyjából semmit. Összességében tehát nagyon aggódni még mindig nem kell a Sixersnek, de kulcskérdés, hogy Embiid térdével mi lesz, még két mérkőzést kellene vele megoldani, hogy meglegyen a keleti döntő - ha 80% környékére felhozzák, akkor a realitás a 4-2, ha nem, akkor is van esélye a Rivers-legénységnek, de az ilyen elrontott lehetőségek, mint a mostani második félidő és az első meccs első félideje, nem férnek már bele, mert azt láthatóan megbünteti a Hawks.