Spoelstra három mesteri húzása a nagydöntő második meccséről

A döntő második mérkőzését kétkedve várták a Miami Heat szurkolói, hiszen a Denver tudatosan és könyörtelenül kihasználva méretbeli és fizikális fölényét, végig dominálni tudta az első mérkőzést. Ennek mélyebb taktikai hátteréről ebben a cikkünkben írtunk. A Denver a Miaminak egy olyan csapatösszetételi rését tudta kihasználni és saját javára fordítani, amit sokszor edzői módosítások sem képesek ellensúlyozni. Erik Spoelstra azonban ismét bizonyította, hogy nem hiába sorolják sokan minden idők öt legjobb vezetőedzője közé: három rendkívül pontos és precíz változtatást eszközölt csapata támadójátékában és védekezésében egyaránt, amire a Nuggets láthatóan nem volt felkészülve. Mike Malone ugyan próbált erre a mérkőzés közben reagálni (voltak periódusok, amikor ez kifejezetten jól is sikerült neki), de a Heat kispadon ülő koponyái mindig eggyel több nyulat tudtak előhúzni a cilinderből, így teljesen megérdemelten vették el a nyugati bajnok pályaelőnyét és kiegyenlítették a párharcot 1-1-re. A Thinking Basketball ismét egy remek videós anyagban mutatta be a Heat legfőbb módostásait a második meccsre - fókuszban Spoelstra remekbeszabott taktikai húzásai.

 

1. Kevin Love újra akcióban

Az első meccsen a magasság és fizikalitás hiányában elszenvedett matchupok nagyon hamar rányomták a bélyegüket a Heat meccsére, így némileg kézenfekvő is volt, hogy milyen változtatások várhatóak a következő mérkőzéseken. Mivel a Heat Kevin Love-on kívül alapvetően a padról nem tud túl sok magasabb opciót behozni, így a papírforma szerint a második meccsre érkezett a veterán magasember. Love-ot az utóbbi három meccs kiültetése után porolta le újra Spoelstra és tette a kezdőbe Martin helyett, erre vélhetően a Nuggets stábja is előre fel volt készülve, hiszen ez egy logikus lépés volt a Heattől annak érdekében, hogy a Gordonon átfolyó denveri támadásokra némi magassággal tudjanak válaszolni. Arra azonban, ahogyan használta őt a Heat, láthatóan nem volt felkészülve Michael Malone és a Denver kispadja.

Love játszatásának célja védekezésben elsősorban az volt, hogy Gordon pozíciós játékát megakadályozza és elvegye, ez teljes mértékben sikerült is. Hiába kapott labdát az alsó posztokon a Denver játékosa, ezeket rendre olvasta Love és nem hagyta, hogy pozíciót fogjon, az ő beállításával már nemhogy csökkent a Heat ezen a poszton tapasztalt hátránya, de jelentős előnye is származott belőle. Gordon ezekben az esetekben rendre visszapasszokra kényszerült, így a Miaminak sikerült jelentősen lelassítania a denveriek támadásait. Úgy sikerült ráadásul megoldást találni az egyik legnehezebb matchupra, hogy Butler védekezését nem kellett „elpazarolni” Gordonon, vezérét  továbbra is Murray-n tudta hagyni a Heat. Bár az második mérkőzésen több pontot szerzett a Denver gyorsindításokból (az első meccsen 9, a másodikon 18 pont), de a felek legutóbbi meccsét mégis lassabb denveri támadójáték jellemezte. Az első mérkőzésen ugyanis a tempósabb, elsősorban mismatch-ekre alapuló leindításokból nem születtek rögtön pontok, a Nuggets legtöbbször Adebayót tudta olyankor kihúzni a festékből és megvárta az így kisebb emberrel felérő Jokicsot, ezekből vették kezdetüket a Nuggets játékai. Most viszont annak ellenére, hogy a gyorsindításból szerzett pontok megduplázódtak a nyugatiak oldalán, mégis azt mondhatjuk, hogy jóval kevesebb leindítást láthattunk, elsősorban azért, mert Gordon gyenge oldali megindulásait Love remekül olvasta és védekezte le.

A fenti videóban 1:35-től láthatjuk, hogy Jokics már a denveri támadás megindításának pillanatában előnyben van Adebayóval szemben, hátul azonban ezt Love kitűnően észleli és fedi le a büntetővonalat és a festék egy részét, figyelve a labdás besegítésre és Jokicsra is egyszerre. Mivel Strus marad ott Gordonon (ami nem túl jó szcenárió, ezt az első mérkőzésen rögtön láthattuk), Love rögtön besegít a gyenge oldalról, az ő érkezésével sikeresen csapdázzák az ex-orlandói játékost (fontos kiemelni, hogy Love ezekben a szituációkban mindig a labdához közelebbi kezével próbálja nehezebb helyzetbe hozni a dobót, amivel jóval nagyobb területet tud lefedni, jóval hatékonyabb védekezést bemutatva).  1:54-nél egy szinte teljesen hasonló szituációt láthatunk, ami mutatja, hogy ez félpályás védekezéssel is működik: Jokics fog pozíciót Adebayón, aki azonban rossz ütemben vált arra, hogy a szerbet megelőzve elölről fogjon embert. Így a Nuggets centere könnyedén tudja a belöbbölt labdát megkapni, de a hátul a gyenge oldalon Gordont őrző Love azonnal kapcsol és tökéletes ütemben érkezik a bepasszra, belehajszolva ezzel a kétszeres MVP-t egy nehéz gyűrűközeli dobásba.

Love nem csak blokkok és lepattanók tekintetében emelt szintet a Heat védekezésén, hanem előrelátó helyezkedéseivel eladott labdákat tudott kikényszeríteni az ellenféltől, jóval nehezebb dobásokba hajszolta bele a Nuggets játékosait és jó ütemű megállásaival támadófaultokat is ki tudott harcolni, erre 2:10-nél láthatunk példát Michael Porter Jr. ellen. A Miami veteránja hiába dobott csak 2/9-cel mezőnyből, az egyik leghasznosabb és legnagyobb hatású játékosa volt csapatának: +18-as +/- mutatója a Heat második legjobbja Gabe Vincent mögött, mikor Love pályán volt a keleti bajnok egy nagyon extra, 85-ös támadóhatékonyságon tudta tartani ellenfelét, ellenben amikor a padon ült, akkor a Denver egészen elképesztő minőségben tudott támadni, 161 pontot tudott szerezni 100 labdabirtoklásra vetítve – ezek a számok jól megmutatják Love védőoldali impactjét, ami elengedhetetlen volt a végső siker érdekében.

 

2. Duncan Robinson átalakulása

A harmadik negyed végén Duncan Robinson alig tíz perc játék után pont és rádobás nélkül áll. A mérkőzést végül 10 ponttal és 4/5 sikeres dobással fejezi be, hathatós közreműködése van abban, hogy az utolsó negyedben a Miami ledolgozza hátrányát és végül kiegyenlítse a sorozatot. Természetesen elsősorban a játékos érdeme az, ahogyan átalakította a játékát az utóbbi időben: Robinson a korábbi, egybites dobógép szerepéből mindenkit meglepve változott át egy jóval sokoldalúbb, kiszámíthatatlanabb scorerré, újdonsült játékának elemeit pedig az utolsó negyedben meg is villantotta. A Nuggets ekkor már minden zárást elváltott, amit az új stílusban kosárlabdázó Robinson jobban ki tudott használni, mint korábban bármikor. Amellett, hogy Jamal Murray-t az alapvonalon is megverte, dobott triplát üresen és emberről is, nehéz dobásból, de elsősorban a labda nélküli mozgásai voltak kulcsmozzanatai a Heat támadásainak.

Ebben az időszakban sokszor előfordult, hogy a sarokban üres zárásból érkezett fel a periméterre, ahol azonban ahelyett, hogy kivette volna a felhúzódó Adebayo kezéből a labdát, élesen megindult a gyűrű felé, elsősorban nem azért, hogy labdát kapjon, hanem hogy a neki korábban zárást adó játékos védőjét magával húzza, így kreálva üres dobóhelyzetet társainak. Így tudott többször üres dobáshoz jutni Gabe Vincent, aki csapata legeredményesebb játékosaként zárt, 23 pontját mindössze 12 rádobásból szerezte. Robinson átalakulását mutatja az is, hogy ha a cutból labdát kapott, akkor is jóval magabiztosabban oldotta meg a gyűrű közeli befejezéseket, mint bármikor korábban – ehhez persze elsősorban a játékos kell, de nagy szerepe van benne az edzői stábnak is, aki erre fel mer rajzolni figurákat és játékokat. Spoelstra bízott az új Robinsonban, és megint nem nyúlt mellé: az utolsó negyedben annyit játszatta játékosát, mint az első három negyedben összesen, e nélkül pedig nagy eséllyel nem 1-1 lenne az állás két lejátszott meccset követően.

 

3. Bam Adebayo szerepcseréje

A Heat centere meglepően jól teljesít és bátran vállalkozik a Nuggets gyűrűje alatt, az első mérkőzésen 25 rádobása élményszámba ment Jokics ellen, ráadásul nem félt próbálkozni középtávoli tempókkal sem, amiket hatékonyan értékesíteni is tudott. Akkor azonban a Heat támadójátékának elsőszámú fenyegető veszélye, a kinti dobások háttérbe szorultak. A második meccsen ezen a területen is változtatásokat eszközölt Spoelstra: míg az első mérkőzésen scorerként, most szervezőként és előkészítőként használta a centert a csapat, ráadásul a kiegészítő játékosok labda nélküli mozgásaival még inkább ki tudta aknázni a Bam passzkészségében rejlő lehetőségeket.

A második összecsapáson így csak 14 vállalás jutott neki, és bár nem osztott ki sok gólpasszt (4-nél állt meg), de a tracking adatok jól megmutatják, hogy mennyit és hogyan használta őt a Miami: 67 passza a legtöbb volt csapatában, de a mezőnyben is holtversenyben a legtöbb labda hagyta el a kezét (összehasonításképpen Jokics 66, Murray 67 sikeres passzal zárt). Miután az első mérkőzésen a scorerként való használata miatt kevésbé voltak bevonva a játékba a Heat kinti dobói, most ez teljesen megváltozott. Érdekesség, hogy míg az első meccsen Butlerék dobásainak 40%-a, addig a második mérkőzésen 45%-a volt hármas. Ez első ránézésre nem tűnik nagy különbségnek, azonban ha azt nézzük, hogy a Heat mezőnykísérleteinek száma 96-ról 78-ra csökkent a második meccsre, akkor máris jelentős növekedésről beszélünk, hiszen amellett, hogy közel hússzal kevesebbet dobott rá a Heat, a triplák terén csak néggyel kevesebbet emelt rá a társaság.

Az extra kinti dobóforma és az erre épített játék lehet az egyetlen esélye a Miami Heatnek a jóval magasabb és fizikálisabb Denver Nuggets ellen? Meglehet, viszont Erik Spoelstra remek változtatásokat eszközölt a csúnyán elbukott első mérkőzés után, a labda ezúttal Michael Malone térfelén pattog. A Nuggetsnek valahogyan limitálnia kell a Heat távoli próbálkozásainak számát, kérdés, hogy ez milyen módosításokkal tud megvalósulni – és ha sikerül, akkor más területen nem-e alakul ki hátrányuk a pályán. Kíváncsian várjuk a felek újabb összecsapását, ami már egyértelműen egy külön sakkjátszma is a vezetőedzők között. Folytatás csütörtök hajnali 02:30-kor, a Sport Tv-n…

Forrás: Thinking Basketball (YouTube)