Minnesotában rangadózik az OKC, otthon meccsel a GSW és a Houston

Tizenegy találkozót, közte több érdekesnek ígérkező rangadót rendeznek hajnalban az NBA alapszakaszában. 

 

Charlotte Hornets - Dallas Mavericks 01:00

A Mavs back-to-backet játszik, a vendégcsapat előző este három vereség után tudott nyerni a Magic ellen, míg a Hornets az utóbbi négy találkozójából hármat behúzott, ráadásul mindet idegenben, talán valami megmozdult a csapatnál. Most otthon, pihentebben jó esélyeik lehetnek, Dwight Howard komoly faktor lehet a gyűrű alatt, sérültjük nincs, így ha a négynapos, extra szünet alatt nem "hűltek ki", akkor feléjük billenhet a mérleg nyelve - a Dallas sem rossz csapat, de a fáradtság akkor is faktor, illetve idegenben azért kevésbé hatékonyak eddig Nowitzkiék. 

Indiana Pacers - Miami Heat 01:00

Ez is jó meccs lehet, a Miami szép lassan újra hasonló szinten pörög, mint tavaly tavasszal, ismét nagyon harcos, agresszív csapatként működnek Dragicék még úgy is, hogy Waiters és Winslow továbbra sem bevethető - a Pacers pedig közben Oladipo visszatérésével két sima hazai győzelmet aratott. A Heat back-to-backje (előző este nagy sikert aratott Torontóban) és Tyler Johnson kisebb sérülése nehezíti a floridaiak dolgát, de a hazaiaknál is problémát okozhat Myles Turner könyöke, ő valószínűleg emiatt kihagyja ezt az összecsapást. A hazai pálya és a frissesség mindenképpen az Indiana mellett szól, de a Miami azért sok csapat játékát el tudta mostanában rontani, és az ötös győzelmi széria is tekintélyt parancsoló. 

Washington Wizards - Utah Jazz 01:00

A kiváló formában lévő Wizards legutóbb kissé meglepő hazai vereséget szenvedett a Bucks ellen, így most mindenképpen javítani szeretne a társaság, és erre minden esélye meg is van a vendégként mindössze 3-17-es mérleget összehozó Jazz ellenében. Rubióék nagyon rossz passzban vannak, egy-egy felvillanást leszámítva igazából hetek óta lefelé haladnak, és Donovan Mitchell remek játékát leszámítva nem sok örömük van ebben a szezonban, míg a Washington természetesen komolyabb célokban gondolkodik. Új sérült egyik oldalon sincs, a megszokott keretek találkoznak egymással, de saját közönsége előtt mindenképpen kötelező most a győzelem a fővárosi alakulatnak - főleg, hogy Salt Lake Cityben kaptak már egy 116-69-es verést, azért illene visszavágni. 

Brooklyn Nets - Detroit Pistons 01:30

Ez nagyon érdekes meccs lehet, mert a Brooklyn a bajnokság egyik legstabilabb csapatává fejlődött, az utóbbi öt találkozóján maximum három ponttal nyert vagy veszített, legutóbb éppen hosszabbításban kapott ki a Torontótól, és hazai pályán most is képes lehet bármire. A Pistonsál nagyobb az ingadozás, legutóbb szoros találkozón maradt alul az együttes New Orleansban, és kérdés, hogy most melyik arcukat mutatják Drummondék, mert szinte lehetetlen náluk megtippelni, hogy mekkora energiával lépnek pályára - egy 36 pontos philadelphiai vereség másnapján képesek voltak megverni a Houstont, teljes lutri az ügy. Idegenben azért összességében jóval szerényebbek, mint otthon, így ez most a Nets mellett szól, a hazaiaknál viszont Carroll, Stauskas és Crabbe is sérüléssel bajlódik, közülük pedig igazából csak Stauskas játékára van reális esély, ami komoly érvágás lehet nekik. 

New York Knicks - Chicago Bulls 01:30

Jó kis derbinek tűnik ez is, a Knicks több balszerencsés vagy elrontott meccs után legutóbb nyerni tudott idegenben, és hazai pályán egyébként is teljesen mást tudnak Porzingisék, míg a Bullsnak azért a győzelmekkel gondjai voltak mostanában, hiába játszott viszonylag jól az együttes. Előzetesen elég sok pontra számíthatunk, mindkét gárda főleg a támadójátékából él, érdekes lesz, hogy az említett Porzingisszel mire mennek Markkanenék, illetve hogy a New Yorknál Michael Beasley játszhat-e, az ő ponterejére nagy szükségük lenne. Idén kétszer találkoztak már a felek, mindkétszer Chicagóban, és mindkettőt a Bulls nyerte, most ideje lenne visszavágni a Knicksnek. 

Houston Rockets - Portland Trail Blazers 02:00

A chicagói győzelem után megint abban bízhatnak a Rocketsnél, hogy sikerül elindulni felfelé, de érdemi védekezés nélkül ez nagyon nehéz lesz, márpedig ez az utóbbi időben nem jellemző rájuk - a Blazers pedig nem lesz könnyű feladat, még hazai pályán sem. A Portland zsinórban három sikernél jár, támadásban zsinórban ötször jutottak 110 pont felé McCollum, és még az sem számít nekik, hogy Damian Lillard megint sérült, nélküle is megoldják a feladatot. A hazaiaknál James Harden, Luc Mbah a Moute és Nené sem játszhat, a vendégeknél pedig az említett Lillard nem léphet pályára, lesz tehát kulcsfontosságú hiányzó mindkét oldalon, de a Houston mellett szól a hazai pálya és az is, hogy a Portland back-to-backet játszik az előző este, Oklahoma Cityben aratott győzelem után. 

Memphis Grizzlies - New Orleans Pelicans 02:00

A Grizzlies két vereségből, a Pelicans pedig az utóbbi három meccsből aratott két győzelemből érkezik, de elég ingadozó teljesítményt nyújt mindkét együttes, nagyon nehéz mit jósolni erre a meccsre. A hazaiak támadásban összeszedték magukat, a vendégek pedig nem tudnak stabilan és kiegyensúlyozottan játszani, így hiába jobb Cousinsék állománya, nem mehetnek biztosra. Ráadásul Anthony Davis játékára nagyon kicsi az esély, nélküle kell megoldaniuk, és bár ez nem működött rosszul korábban, most azért Gasol megfoghatja Cousinst, a hátvédsor pedig nincs kirobbanó formában - nagyon kellene nekik ez a győzelem a playoff-harcban, de ehhez a jobbik arcukat kell mutatni. 

Milwaukee Bucks - Orlando Magic 02:00

A Magic ismét zsinórban öt vereségnél jár, míg a Bucks "egy ilyen, egy olyan" formában van, mondhatjuk, hogy továbbra is - nem tud igazán kiegyenesedni Jason Kidd legénysége, a washingtoni győzelem után most éppen a Pacerstől kapott ki. Ennek ellenére kötelező számára ez a siker, hiszen az Orlando egyértelműen gyengébb csapat, idegenben lesz, ráadásul back-to-backet játszik, a Milwaukee-nak nagyon kell is ez a győzelem a playoff szempontjából, nem hibázhatnak Antetokounmpóék. Új sérült egyik oldalon sincs, ez nem befolyásoló tényező.

Minnesota Timberwolves - Oklahoma City Thunder 02:00

Itt is lesz mit nézni, hiszen a Minnesota egyre inkább felnő az élcsapatokhoz, legutóbb például felmosta a padlót a Clevelanddel, így erőtől és önbizalomtól duzzadva fogadhatja az ismét gödörben lévő, ráadásul back-to-backet játszó Thundert. A vendégek az utóbbi hat meccsből négyet buktak el, az előző három találkozójukon nem kaptak 114 pont alatt, míg a Wolves már jó régen nem engedett senkit száz egység fölé, ráadásul támadásban is tisztább a képlet náluk, mint az OKC-nél, ahol sokszor megint csak a pumpálás megy. Nagy kérdés, hogy egy back.to-back második felén, továbbra is Roberson nélkül fel tudják-e szívni magukat George-ék, Jimmy Butler akár őt, akár Westbrookot lassíthatja, ebben az esetben pedig még nehezebb helyzetbe kerülhet Billy Donovan alakulata - pedig a győzelemre nagy szükségük lenne, mert éppen a Minnesota van előttük. 

Denver Nuggets - Atlanta Hawks 03:00

Rossz állapotban van az Atlanta, az idegenbeli túra ötödik állomásához érkezett a gárda, amely eddig is 0-4-et hozott a kirándulás során, vendégként egyébként is 3-19-re állnak, míg a Nuggets otthon 14-4-es mérlegnél jár. Prince és Bembry kisebb-nagyobb sérülése sem segíti Schröderéket, így bár két vereség után érkezik meg a Denver, papíron kötelező a győzelem Jokicsék számára - szinte minden mellettük szól. 

Golden State Warriors - Los Angeles Clippers 04:30

A Clippersnél ismét a kórházválogatott játszik, Beverley, Rivers, Gallinari és Griffin biztosan nem játszik, Teodoszics visszatérésére ugyan van némi esély, de lehet, hogy ezt a találkozót még kihagyja, így továbbra is borzasztóan szűk kerettel, a cseresorral fog kiállni a gárda. A Warriors Curry visszatérése óta megállíthatatlan, ráadásul a hírek szerint Kevin Durant is vállalni tudja most a játékot, tovább erősödik a címvédő - a körülmények ismeretében, saját közönsége előtt nem jelenthet nagy gondot Steve Kerr legénységének a LAC. Négy napja egyébként 16 ponttal verte ellenfelét Los Angelesben a Warriors, ráadásul sorozatban tizenkét alkalommal nyomta már le a Clipperst, valamiért mindig kellemes ellenfél Curryéknek Doc Rivers együttese. 

A mérkőzésekhez élőképes streameket ezen a linken találtok!

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus