Playoff-percek: McGee-varázslat a Golden State-nél

Brutális McGee-hatás a Warriors-Portlanden - nincs akadály a Golden State-nél - Conley szintet lépett - újabb tanulópénz a Bucksnál - Valanciunas "gyógyul" - Popovich: vissza a múltba?

Valanciunas elkapta a Mozgov-betegséget – de gyorsan gyógyul

A 2015-ös nagydöntőben sok szomorú clevelandi sztori volt, az egyikük Timofej Mozgové: a harmadik meccsen 28 pontot és 10 pattanót jegyzett, csak éppen a csapata nem ment vele semmire, így a következő összecsapáson csak 9 perc jutott neki. Valami hasonló történt a litván Valanciunas-szal is, a Bucks elleni harmadik meccsen 20 perc alatt 11 pontot és 7 pattanót jegyzett, majd a negyediken kikerült a kezdőötösből. Dwane Casey a 27 pontos megsemmisítő vereség után nem is nagyon tehetett mást, mint hogy gyorsítja a kezdőcsapatot, mert a sokat dicsért Valanciunas-elzárások nem működtek a „Hosszú Karok Erdejében”, védekezésben pedig Thon Maker okozott komoly gondokat Valanciunas-nak, és a besegítésekre sem nagyon ért oda a meccs kritikus első két negyedében. Már ekkor is elfogadhatóan működött az a felállás, hogy Ibaka az egyetlen klasszikus magasember, hiszen kiváló védőről beszélünk. Valanciunas azonban nem került ki úgy a rotációból, mint anno Mozgov, Ibaka cseréjeként 22 percet kapott, ami idő alatt 5/5-öt szórt mezőnyből és 2/2-t büntetőből, illetve leszedett 5 pattanót – ez már Casey-t dicséri, hogy nem nullázta le centere játékát és talált neki helyet a pályán. A csapatvédekezés így egálra hozta ki az első félidőt, a fiatal Bucks elbizonytalanodott, a második félidőben pedig a jó védekezés mellé megérkezett a DeRozan-Lowry páros, és rutinból hozta a meccset.

Újabb tanulópénz a Milwaukee-nak

Ahogyan az első, most a harmadik meccs után is úgy érezhették a Bucks fiataljai, hogy övék a világ – de megint tanultak egy leckét: 48 óra alatt nagyon sok minden változhat a rájátszásban. Az alapszakasz arról szól, hogy egy jól felépített alapjátékkal igyekszünk végigtolni a szezont és minél többet nyerni, aztán ha nem megy, akkor 10-15 meccs után változtatunk (vagy ha sérülés van) – ha viszont a playoffban kiderül, hogy nem fekszik a játékunk az ellenfélnek, akkor két nap múlva újra találkozunk, és új taktikával fog próbálkozni. A Bucks fiataljait láthatóan megzavarta, hogy Powell beállásával gyorsított a Raptors, széttördelték a támadójátékukat, nem jöttek a könnyű kosarak, a nagy futások – ahogyan ment előre meccs, úgy veszett el a játékosok önbizalma. Pedig ha megnézzük, Valanciunas a 3. meccsen 20, a negyediken 22 percet kapott, szóval annyira nem volt drasztikus a Toronto változtatása, mindössze annyi történt, hogy Valanciunas és Ibaka nem nagyon volt fent együtt a pályán. Láthatóan nagyon csalódottak voltak a játékosok a mérkőzés után, ugyanakkor most rajtuk a sor. Abban bízhatnak, hogy a második meccs veresége után sikerült változtatniuk - igaz, akkor abban, hogy ráerőltették a játékukat az ellenfélre, jobban akarták azt a győzelmet, most pedig taktikai változtatásokra is szükségük lesz. Nagyon szívesen megnéznénk egy ötös poszton játszó Antetokounmpót, és van is esély arra, hogy Maker helyén legyen változtatás, mert egyrészt Maker most ugyanolyan helyzetben van, mint Valanciunas volt (jól játszott, de diszfunkcionális volt vele a csapat), másrészt Antetokounmpónak a gyorsabb periméter-védekezés nem igazán ízlett, 7 labdát szórt el két gólpassz mellett, és mindössze egyszer emelt rá triplát 42 perc alatt.  

Vissza a múltba?

Az első meccs után dicsértük Gregg Popovich-ot, hogy milyen szépen leköveti a trendeket és az egy-egy elleni játékra építi a támadásokat. Ezzel meg is lepte kicsit a Grizzliest, akik azonban megtalálták az ellenszert, ami nem más, mint a régimódi támadójáték: két kőkemény magasemberrel, egy jó irányítóval és hajtós kisegítő személyzettel. Hiába pörkölt be 43 pontot Leonard és 22-t Tony Parker, a többiek nem nagyon tudtak profitálni ebből, különösen a magasemberek: Aldridge és Pau Gasol ugyanis még a múltból maradtak itt, nekik sok labda kell, hogy dominálni tudjanak, vagyis játékokat kreáljanak (Gasol), illetve sorozatosan büntessenek periméterről (Aldridge). Egyik ex-All-Star magasember sem „trendi”, nem rúgólábú blokkológép és nem is 40 százalékos tripladobó. Egész szezonban küzdött a helyük megtalálásával Popovich, az már hamar kiderült, hogy együtt nem pályán tarthatóak, és nagy munka volt úgy menedzselni a játékidejüket, hogy mindenki elégedett legyen. Van azonban egy komolyabb különbség az alapszakasz és a playoff között, amit már a Toronto-Milwaukee meccs kapcsán is említettünk: itt nem jönnek szépen sorban az ellenfelek, akik ellen elég egy jó alapjáték, itt speciálisan kell készülni az ellenfélre, és ezt valószínűleg Gregg Popovich is pontosan tudja. Nagyon úgy tűnik, hogy tett egy próbát a negyedik meccsen, és megpróbálta „erőből”, az eddigi alapjátékot szélsőségesen erősítve behúzni, ami nem jött össze. Most az a nagy kérdés, hogy a szoros eredmény láttán bízik-e annyira a hazai pályában és abban, hogy a Memphis nem pörög fel a két győzelemtől, hogy nem csinál nagyobb változtatást, vagy pedig variál, leköveti a Grizzliest, felteszi egyszerre a két klasszis magasemberét, és akkor egy vérbeli 80-as, 90-es éveket idéző playoff-csatát láthatunk. Előbbi esetben nagyon nincs miről beszélni, a Leonard-Parker duón múlik a győzelem, a második opció viszont elég kockázatos, hiszen Aldridge és Gasol nem nagyon játszott együtt – ugyanakkor ez azt is jelenti, hogy az ellenfél sem nagyon tud rá készülni. Popovich szeret váratlant húzni (illetve leporolni régi taktikai húzásokat), szóval elképzelhető, hogy van már a fejében egy harmadik, 70-es évekbeli opció is...

Mike Conley a legjobb aktív, még-nem-volt-All-Star játékos

A Grizzlies hátvédje évek óta a liga legjobban védekező irányítója (bocs, Chris Paul, szeretünk), támadásban viszont voltak olyan hiányosságai, ami miatt az All-Star szóba sem kerülhetett nála. A 16-17-es évadban viszont figyelemre méltó változások történtek a támadójátékában, bár Conley személyiségéből adódóan ezzel nem volt tele a közösségi média, „radar alatt” közlekedett. Életében először érte el a lélektani 20 pontos átlagot (20.5, korábban 17.2 volt az egyéni legjobbja), ennek részeként drasztikusan megemelte a triplakísérletei számát (6.1, 4.0), amiket ráadásul 40 százalék felett értékesített is, emelkedett a kiharcolt büntetőinek száma (5.3, 4.1), amiket 85% felett dobott be – ugyanakkor mindez nem volt hatással a csapat mozgatásában betöltött szerepére (6.3 – 6.5 gólpassz). Támadásbeli hatékonyságának változása igazán a TS%-ban mutatkozott meg: eddigi legjobbja 54.9 volt, most pedig áttörte a 60 százalékos vonalat (60.4).

A sok szám mellett az eye-test is folyamatosan bizonyította, hogy Conley valóban új szintre emelte a játékát – ha Chandler Parsons egészséges lett volna a szezonban, akkor meggyőződésem, hogy a Grizzlies megszerezte volna a pályaelőnyt az első körre, mert az új Conley-val párban tökéletesen működött volna a támadójátékuk amellett, hogy Parsonst simán el lehetett volna bújtatni ennyi klasszis védő között. A sportban persze nincs „ha”, de ezen múlt a Grizzlies magasabb helyezése és ezzel közvetve Conley All-Star szereplése is. Az alig 185 centis hátvéd azonban gyorsan lerázta magáról ezt a csalódást, egész évadban kiegyensúlyozottan játszott, a playoffban pedig egyelőre mindenkinek egyértelművé teszi, hogy jövőre számít arra a februári meghívásra: 4 meccsen 61.8 TS%, 24 pont, 48%-os triplázás, 7.8 gólpassz. És ha még azokat a büntetőket is megkapta volna a párharc elején, amiket Dave Fizdale számon kért a játékvezetőkön...

Nincs akadály

A Golden State-nél továbbra sem lépett pályára a sérült Kevin Durant, nem játszott hasonló okokból Shaun Livingston és Matt Barnes, sőt, ezúttal Steve Kerr vezetőedző sem volt ott a csapattal - mindezek ellenére azonban hozta a harmadik győzelmet az alapszakasz-győztes. A kezdőben McCaw, a padról pedig az Iguodala-McGee duó villogott, a sokat kritizált kispad ismét bizonyította, hogy igenis használható - hozzátette a magáét Clark és West is, nem kellett extra meccs a Curry-Thompson duótól, sőt, Pachulia értékelhetetlen teljesítménye is belefért. 3-0 után jó eséllyel megoldja ezt a kört a GSW és talán azzal sem mondunk túl nagyot, hogy a fentiek alapján komoly tartalékok vannak még bennük - a hiányzókon felül említsük meg, hogy Curry 0/4-et dobott üres helyzetekből...

A Portland már készült McGee-re - hiába

Már mi is dicsértük a Warriors cserecenterét a rájátszás során és úgy fest, hogy Terry Stottsnak is leesett: McGee-vel kezdeni kell valamit. A párharc harmadik találkozóján végre elkezdte teljesen másképp védeni a vele játszott kettő-kettőket a Blazers, az volt a cél, hogy ő ne kaphassa meg a labdát a gyűrű alatt ezekből a helyzetekből, de nem igazán sikerült megoldani a feladatot: McGee 16 perce alatt 14 pontot szórt be és ismét kulcsszerepe volt a harmadik negyedben bemutatott 19-1-es, sorsdöntő futásban. Minden további elemzés álljon itt egy mindennél beszédesebb statisztika: abban a 105 percben, amikor McGee a padon volt a párharc eddigi három meccsén, a Blazers négy ponttal verte a Warriorst, viszont abban a 39-ben, amit a pályán töltött, 51 (!) ponttal volt jobb a GSW. Impresszív.

Nem bírja a Portland

Ahogy korábban, úgy most is nagy energiával kezdte a meccset a Blazers, Jusuf Nurkic révén sikerült kicsit színezni a játékot és javulni lepattanózásban, ez pedig a Lillard-McCollum páros újabb ihletett dobóformájával együtt masszív előnyt eredményezett. Azonban ahogy jött McGee és emelt a védekezés intenzitásán a GSW, úgy tört bele a portlandi bicska ebbe a mérkőzésbe is, fokozatosan kifulladt a gárda, elfáradt és végül kikapott - ezt a szintet nem lehet bírni 48 percen keresztül, ami szükséges számukra a Warriors legyőzéséhez. Érdekes adat, hogy az eddigi három meccs alatt a második félidőket tekintve összesen 61 ponttal maradt alul a társaság, bár lehet, hogy ha több időt kap legközelebb Nurkic, akkor tovább tartják majd magukat - nagy változásokra nem kell tőlük számítani, hiszen a centerrel együtt sem tudták megverni a hiányos GSW-t, 0-3-ról pedig valószínűleg már csak a szépségtapasz maradt.

"Ez már személyes"

Túlzás lenne azt állítani, hogy a Wizards-Hawks párharc iránt lenne a legnagyobb érdeklődés az első kör küzdelmei közül, de azért itt is kezd fokozódni a helyzet: Paul Millsap és Markieff Morris egyre inkább megtalálja egymást, ismét beszóltak egymásnak és az Atlanta erőcsatára szerint ez most már innentől személyes csata is. A harmadik találkozóra egyébként ennek megfelelően szívta fel magát a Hawks és felvette a kesztyűt "MMA-ban", sőt, agresszívebb, határozottabb játékot mutatott be, mint a Wizards, így szépíteni is tudott - ezzel az akarattal lehet esélyük szorossá tenni a szériát és akár egy hosszú, kemény, fizikális, "klasszikus" csatává változtatni. 

Howard hatás nélkül

A Hawks korábbi klasszis centeréről is szóltunk már rovatunkban, így most csak röviden emlékezünk meg újabb gyenge meccséről: támadásban teljesen hatástalan, védekezésben meg sem közelíti az elit rim protectorokat, akaratban is vannak problémái, egyedül a lepattanóit lehet pozitívan értékelni. A mostani 27 percét mondjuk illik úgy kezelni, hogy 33-nál senki nem játszott többet, nem volt haszontalan (védekezésben most volt eddig a legjobb) de az, hogy három meccs alatt összesen tizenöt mezőnykísérlete legyen hét büntetővel és három blokkal... hát ennél azért valószínűleg többet vártak tőle a csapatnál. Az viszont tény, hogy a 10,7 lepattanója szép, ne vegyük el tőle, ami maradt...

Wall és a többiek

A Wizards játékát teljesen lebontotta most a Hawks, nem jöttek a jó helyzetek, nem jöttek a jó zárások, hiányzott némi plusz akarat - leszámítva John Wallt. Érdekes kontrasztot mutatt az irányító és a másik négy kezdőjátékos (Beal, Porter, Morris, Gortat) összevetése: Wall 29 pontot szerzett 83%-kal, 1/1 triplával és 8/10 büntetővel, míg a többi négy összesen 30 pontig jutott 31%-kal, 2/13 triplával, kiharcolt büntető nélkül. Ez egyébként többé-kevésbé azért az egész párharcra jellemző és ez az, ami kicsit aggasztó lehet Scott Brooks számára, hiszen Bradley Beal a második meccs utolsó negyedét leszámítva szenved, nélküle pedig az egész játék nagyon döcög - jóval kevesebb labda jut el Gortatig és az első meccs óta Morris is eléggé elveszett. Ezt most még tetézheti, hogy Porter megsérült...

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus