Playoff-percek: Melo most esik ki végleg a sztár státuszból?

Tud-e még két ilyen estét összetenni Westbrook és George?

Taktikailag gyakorlatilag semmi újat nem talált ki Billy Donovan, két és fél negyeden keresztül ugyanúgy szenvedtek támadásban, mint eddig, annyi volt a különbség, hogy a játékvezetők most máshogy ítélték meg a véleményes eseteket, mint a negyedik mérkőzésen, így a Gobert-Favors páros faultgondokba került. A harmadik negyedben meg is bomlott a Utah védekezése, jóval kisebb volt a nyomás a periméteren, így Westbrook is magabiztosabban tüzelhetett kintről és könnyebben bontotta meg leütésből a védelmet, ha pedig neki helye van, akkor az szokott jönni tőle, ami a második félidőben: Good Russ. A párharc első meccse óta először az OKC meg is tudta ragadni a momentumot, és a belelkesülő közönség támogatásával izomból megoldották a negyedik negyedet, pláne hogy George is magára talált. A nagy győzelem egyelőre elfedi a problémát, vagyis hogy ma sem játékban nőttek a Jazz fölé, nem voltak váratlan húzások, az ellenfél magasembereinek egyszerre előjövő faultgondjai és egy ritkán látható megőrülés kellett egy szűk győzelemhez otthon. Félreértés ne essék, nem fanyalogni akarunk, de ez pont az a fajta hero ball, amivel valameddig el lehet jutni a playoffban, de ha már az első körben legalább háromszor elő kell (majd) kapni, akkor nem jósolunk nagy jövőt az idei OKC-nek sem. Ha ennek ellenére nagyot mennek, megkövetjük őket…

Carmelo Anthony épp most esik ki végleg a sztár státuszból

A Westbrook-George megőrüléshez tartozik, hogy igazából nem volt más megoldás az ötödik meccsen, mert a harmadik húzóember, Carmelo Anthony ma is „bizonyította”, hogy szépen hangzik a Big Three az OKC-nél, de mindez csak papíron létezik, a valóságban nem. Az alapszakaszban lehetett arra fogni Anthony gyengélkedését, hogy új csapat, sokszor volt felforgatva a rotáció, meg őt és George-ot a playoffra hozták igazából. Az első meccsen jól is játszott Anthony, utána viszont minden gyengeségét kíméletlenül feltárta a Jazz (a playoff erről is szól): nem stabil kinti dobó, catch and shoot helyzetekben nem elég magabiztos, hátul pedig a nagyobb méretű ellenfelekhez nem elég erős, az alacsonyabbakhoz már nem elég gyors. Mindennél beszédesebb viszont az, hogy a Thunder nagy fordítását a padról nézte végig, és csak a negyedik negyed közepe táján jött vissza. Az ESPN-es Bill Barnwell ekkor érkező tweetje jól össze is foglalta a Melo-jelenséget ebben a párharcban: „érkezik vissza a pályára Melo, hogy megmentse a meccset a Jazznek”.

A Jazznél most nem szabad pánikolni

Elképesztően bosszantó 25 pontos előnyről kikapni, pláne úgy, hogy gyakorlatilag lezárhatta volna a Jazz a párharcot, de ha az első sokkon túl vannak és hideg fejjel átgondolják, azt láthatják, hogy egy-két apróság az, amin elcsúsztak. A harmadik negyedben képbe kerültek a magasemberek faultgondjai – ha csak az egyiküknél van gond ezzel, azt tudja menedzselni a Jazz, hiszen Gobert és Favors együtt és külön is hatékony tud lenni védekezésben, okosabban kell hátul játszaniuk, illetve nagyobb szerepet kaphat Jerebko, akinek volt már jó meccse a sorozatban. Ha Gobert és Favors ezt megoldja, akkor onnantól kezdve hátul rendben vannak, mert Rubio „normál” helyzetben továbbra is elég jó Westbrook ellen, onnantól kezdve pedig Ingles tud annyit tenni George ellen, amennyi elegendő. Ugyanakkor ha a hatodik meccsen is előjönnek a faultproblémák, azt láthatják, hogy Jae Crowder képes fellépni – ma egy 27 pontos playoff-karriercsúcsot rittyentett hat triplával. Ha a nagyembereket időszakosan ki is veszik a meccsből, ha támadásban tudatosan építenek a labdajáratásra és a kinti dobásokra, az ütemből jól dolgozó Crowder szét tudja lőni az OKC gyűrűjét, amellett, hogy nagyon kellemetlen védő. A Jazznél tehát most a „minden rosszban van valami jó” felfogás szerint kell gondolkodni, és ha fejben rendben vannak, akkor továbbra is ők az esélyesek a hatodik meccsen.

Egy gondolat a játékvezetőkről

A Jazz otthonában lejátszott negyedik meccsen Westbrook foghatta a fejét néhány bírói ítélet láttán, egy félidő alatt négy fault nem reális. Az ötödik meccsen Gobert és Favors egyszerre került faultgondokba, ez sem reális. Semleges nézőként csak azt kívánhatjuk, hogy a hatodik meccs ne a fújásokon múljon.

Nem rossz, de a jó nem ilyen

Egyik szerkesztőnk kedvenc szavajárása a cím, és tökéletesen illik is a Timberwolves szezonjára. Lehet, hogy nem véletlen, hogy a kolléga Bulls-drukker, ennek a Thibodeau-csapatnak is ugyanazok voltak a szezonbeli jellemzői, mint a korábbi Chicagóknak: kiválóan összerakták a kezdőötöst (az All-Star szünet után a nyugati harmadik helyen álltak), akiket azonban utána csapágyasra hajtottak, és sorra sérültek meg a játékosok, Butler sérülése majdnem betette a kaput és a playoffba is csak az alapszakasz végén, már Butlerrel a soraikban jutottak be. Butler terhelése és kicsit talán korai visszatérése pedig most is visszaütött, az ötödik meccsen nem volt értékelhető, a negyedik negyedben nem is tudott már pályára menni. A rájátszásban is egy kicsit talán idejét múlt rotációt láthattunk, mert Jamal Crawford már egyértelműen egy letűnt korszak játékosa, Derrick Rose pedig ugyanazt játssza 15-20 percekig, mint korábban 35-40 percig, ami egyébként szintén egy régi korszakra jellemző, amikor megalkották a legjobb hatodik ember kategóriát, és a díjat jellemzően kispadról jövő shooterek kapták. (Az most csak kicsit kapcsolódik ide, hogy most is ilyen játékosok kapják, függetlenül attól, hogy milyen hatékonysággal dolgoznak és hátul mennyi pluszt adnak egy csapat játékához…). Összességében nem festett rosszul a Wolves idén, de a 35-40 percezést most már el kellene felejteni Thibodeau-nak, mert Butler idén a harmadik legtöbb percet töltött a pályán átlagban, ami már az ő Vasember-szervezetét is megviselte. És akkor még nem beszéltünk Wigginsről (9.) és Townsról (13.), akik ugyan még fiatalok és fizikálisan bírják a gyűrődést, de fejben viszont vannak gondjaik, mentálisan fáradtak el.

Nagyon nem erőltette meg magát a Houston

Közhely, hogy a playoff más, mint az alapszakasz, visszaesnek a dobószázalékok, a játékosok és csapatok gyengeségei jobban kiütköznek, de a Rockets esetében a szoros nyitómeccs és a harmadik találkozón összeszedett vereség inkább jött abból, hogy nagyon vigyáztak magukra Hardenék, és csak akkor pörögtek fel, amikor igazán kellett - tavaly ugye Harden sérülten kezdte a rájátszást, most ilyet nem kockáztattak. Azért nem lehetett félvállról venni a Minnesotát, hiszen tapasztalt játékosok vannak a két fiatal húzóember mellett, és a Houston üzent is a vájtfülű kosárszeretőknek, hogy idén a csúcsra törnek, és meg is vannak hozzá a fegyvereik. A második meccsen bemutatott brutális védekezés vagy a negyediken előkapott 50 pontos harmadik negyed csak a jéghegy csúcsa – Clint Capela meccseken keresztül leradírozta Karl-Anthony Townst, a Harden-Paul duó alapvetően megbízhatóan intézte a csapat mozgatását, a triplavetők nincsenek rossz formában, a cseresor megfelelően működik, és igazán nagy extra még nem is kellett a második vonaltól. Egészségesen, megfelelő formában és fizikai állapotban mennek a második körbe, ahol ráadásul még nincs ellenfelük a Thunder-Jazz párharcból, a két csoportrivális alaposan le is szívja egymást – összességében tulajdonképpen ott tartanak a második kör kezdete előtt, ahol ideális esetben tartaniuk kell, ez pedig nem túl jó hír a következő ellenfélnek, bárki legyen is az.

Delon Wright oldotta meg a Toronto gondjait

Eddig is voltak már fontos meccsei, periódusai a Raptors cserehátvédjének, az első találkozón például 18 ponttal, 4 gólpasszal, 3 labdaszerzéssel és 3/4 triplával jelentkezett, de az ötödik összecsapáson megint eljött az ő ideje. Dwane Casey a negyedik negyedben húzta elő igazán és a kezébe adta a labdát, hogy DeMar DeRozan és Kyle Lowry szabadabban tudjon mozogni, kisebb teher legyen rajtuk, Wright pedig tökéletesen megoldotta a feladatot: bontotta a védekezést, csak ebben a negyedben beszórt 11 pontot, közben pedig hátul is nagyon kapart, leradírozta, aki éppen szembejött. Ez hosszabb távon is megoldás lehet a gárda problémáira, sokkal kevésbé állt meg a labda egy-egy játékosnál, Wright pedig a spacingnek is jót tesz, 46,7%-kal szórja a triplákat ebben a párharcban, míg a védekezésben bemutatott átlagosan két labdaszerzése és egy blokkja is borzasztóan hasznossá teszi. Nem véletlen, hogy Casey, DeRozan, sőt, a Washington részéről John Wall is az ő munkáját dicsérte...

Kiélezett helyzetben van a Washington

Komoly döntés előtt áll Scott Brooks, hiszen alapvetően nem játszott rosszul csapata idegenben, a negyedik negyed dobószázaléka és főleg a kinti dobóteljesítmény az, ami nem férhetett bele - de arra azért jó esély van, hogy következőleg, hazai pályán nem fordul ez elő még egyszer. A tréner eddig nem vizsgázik rosszul, eleve egy jónak tűnő tervvel kezdte a párharcot, majd tudott reagálni a Toronto játékára és kijavítani a hibákat, de az igazi feladat most következik: hibázni itt már nincs lehetőség, vereség esetén elbúcsúzik a szezontól a Wizards.

A hazai pálya előnye teljesen egyértelmű ebben a szériában, de nem szabad elmenni szó nélkül amellett, hogy a Washington 98 pontjához 97 labdabirtoklás kellett, borzasztóan elfogyott az erő a támadásokból és Wall extrája mellett maximum Beal villanásait lehetett kiemelni, a kiegészítők elvesztek a Raptors finomhangolt védekezésével szemben. A nagy előnyük az 50-35-re megnyert lepattanózás és a 14-6-os arány volt a támadópattanókat tekintve, erre mindenképpen építhetnek, de az is látszik, hogy a támadójáték működtetéséhez gyorsabbnak, pontosabbnak kellett volna lenniük az alacsonyabb Wizards ellen, kérdés, hogy elmegy-e ebbe az irányba Brooks - azt láttuk már korábban, hogy alacsony szerkezetben leginkább DeRozan levédése jelent nekik nagyon komoly problémát.

Nagy kérdés, hogy változtat-e valamin Brooks, vagy bízik abban, hogy otthon sokkal jobban fognak dobni és elegendőnek ítéli azt, amijük jelenleg van - de mint jeleztük, bárhogy is dönt, nem hibázhat.

Szuper LeBron kell a Cavsnek

Egy-egy villanást leszámítva "üres" ez a clevelandi keret és akárhogy szépítjük, akármennyire is rossz matchup nekik a Pacers, ez a gárda jelen állapotában messze elmarad a korábbi években látottaktól. Pedig LeBron James még a vártnál is jobban teljesít, az eddigi öt meccs során átlagosan 42,8 percet kellett a pályán töltenie, ez alatt pedig 34,8 pontot, 11,4 lepattanót és 8 gólpasszt átagolt úgy, hogy 55%-kal dobott mezőnyből és kiharcolt mérkőzésenként 11,4 büntetőt is. Fenomenális számok, ráadásul azt is tegyük hozzá, hogy azt a két meccset bukták el, amelyeken 30 pont alatt maradt, kétszer járt már 40 felett, egyszer pedig a végjátékban volt tarthatatlan, így vezetnek 3-2-re.

És hogy miért kell tőle ilyen teljesítmény ahhoz, hogy egylabdás meccseket hozzanak? Nos például azért, mert Kevin Love eddig 32,8%-kal dob a párharcban, az utóbbi két mérkőzésen összesen 16 pontot tett hozzá 4/21-es (19%) mezőnymutatóval (és ezt a kettőt megnyerték), mert George Hill sorozatban másodszor sem tudott pályára lépni és előtte is 23 perc, illeve 13 pont volt tőle a maximum, mert JR Smith hajnalban éppen 0 pontot tudott szerezni, mert Jordan Clarkson 5,2 egységet átlagol, Jeff Green 4,2-t, Rodney Hood 6,4-et - nem is soroljuk tovább, úgy ahogy van, ki lehetne dobni az egész keretet. Egyedül Kyle Korverben bízhat James, ő a két vesztes meccsen pontosan 0 pontot dobott összesen, a három nyertesen viszont 12-t, 18-at és 19-et, ezek során pedig 13/26 triplát küldött a helyére.

Megint egy hajszál hiányzott, de ez lehet a Pacers keresztje

Hiába tudta megint nagyrészt ráerőltetni akaratát a Cavsre az Indiana, hiába jött vissza a végjátékban elég mélyről és volt dobása a győzelemhez, az a minimális különbség megint nem Sabonisék javára billent. Egyrészt Oladipóék szerint James blokkja egyértelmű goaltending volt, majd borzasztóan elrontották a védekezést a Cleveland oldalbedobásánál: az időkérésnél meg is beszélték, hogy van még egy beüthető faultjuk, de teljesen egyedül hagyták Jamest Thad Younggal, aki ráadásul nagyon messze állt a hazaiak sztárjától és onnan még a dobást se tudta érdemben zavarni, nem hogy faultolni. Ez egy újabb olyan elrontott végjáték volt, amit nagyon bánhatnak, a második meccsen is megvolt a dobásuk a hosszabbításért, az kimaradt, a negyedik összecsapáson is közel álltak a sikerhez, de ott is a végét rontották el, így állnak 2-3-ra. Hiába teljesít alapvetően jól az Indiana, ha az a kicsi ennyiszer hiányzik...

Oladipo elfogyott?

Óriási lendülettel kezdte a párharcot a Pacers sztárja, 32 ponttal, 6/9 triplával, több nagy játékkal, majd a második összecsapáson is a faultgondjai miatt állt meg 22 pontnál, 6 gólpassznál és 50%-os mezőnymutatónál, azóta viszont maximálisan kifulladt - jött egy 5/15-ös meccse mezőnyből, az előző kettőn pedig összesen 7/35-öt szenvedett már össze, teljesen vállalhatatlanul dob. A harmadik meccset még megnyerték Bojan Bogdanovic extrájával, de az előző kettőn éppen az hiányzott, hogy valaki (aki általában Oladipo) fellépjen a hajrában és megoldja a döntő játékokat - ezt leírtuk már az előző összecsapás után is, most is csak ismételni tudjuk magunkat. Ha nem szedi össze magát a következő találkozóra, akkor hiába minden jó védekezés, James meg fogja büntetni az Indianát.