Playoff-percek: mit tehet Rondo nélkül a Bulls?

A Chicago lehetőségei - már a Boston az esélyesebb - ez a győztes recept a Thundernél - miért nem bírja 48 percig a Rockets? - Chris Paul mindent megoldott - Blake Griffin mozdítható - Haywardnak még hátra van egy lépés. 

Mit tehet a Bulls?

Az a feldobás előtt nyilvánvaló volt, hogy Rajon Rondo kiesése alapjaiban írhatja át a Boston-Chicago párharc forgatókönyvét. Brad Stevens valószínűleg sokat gondolkodott, hogy mit kellene változtatni az első két meccs után, de végül komolyabb módosításokra nem volt szükség – ez persze későbbi körökben még visszaüthet, mert a Bulls elég rendesen feltárta a Celtics játékának gyengeségeit –, megoldotta ezt helyette Rondo karmája. Innentől Fred Hoiberg oldalán pattog a labda, a kezdeti sokkból nem nagyon volt idejük felocsúdni, két nap alatt nem lehet újratervezni a csapat játékát – azt eddig is nagyon látványosan bizonyította Jerian Grant és Michael Carter-Williams is, hogy részfeladatokat meg tudnak oldani, de Rondót 5-6 percekre sem tudják megfelelően helyettesíteni. A második meccsen borzasztóan dadogott a labda a kezükben, ezt láthattuk a harmadik meccsen is, vagyis az az opció kiesett, hogy ők játsszanak a kezdőben, pontosabban hogy ott támadásban komolyabb szerepet kapjanak.

A jelenlegi NBA-ben óriási probléma, ha nincs egy olyan irányítód, aki képes megbontani a védelmeket és vagy pontszerzésben, vagy gólpasszokban nem elit, de azt éppen a minap a Cavaliers bizonyította, hogy nem mindig ezen múlik. Ehhez persze nyilván szükség van egy LeBron James szerű zsenire, de Jimmy Butlerben és Dwyane Wade-ben érzünk annyi erőt, hogy átvegyék a program irányítását. Butleren a 3. meccsen látszott, hogy szépen belekényelmesedett a második labdás opcióba, és bizony ki kellett mozdulnia a komfortzónájából, amire elsőre bizony nem nagyon ment. Ő azonban képes ezt gyorsan lerendezni magában fejben – akinek viszont lassan meg kellene érkeznie a párharcba, az Dwyane Wade.

A hátvéd egyrészt ugye sérülés után próbál formába lendülni, másrészt ezt eléggénehezítette, hogy nélküle nagyon jól működött a Rondo-rendszer – most viszont itt a lehetőség, hogy megmutassa, hogy még mindig akkora tanár a rájátszásban, mint anno. Nem lesz könnyű dolga Bradley és Crowder ellen (most sem volt), de a Bullsnak gyakorlatilag csak az maradt, hogy Butler és Wade a korábbi Rondo és Butler duó mintájára bontsa felváltva a védelmet, más ugyanis erre alkalmatlan 1-2. opcióként a jelenlegi Bullsban. Robin Lopez támadópattanókból és középtávolról, kiosztásokból szerzi a pontjai részét, leütni nem szokta a labdát, pláne nem pozíciózik, Mirotic a kiosztásokból él, Zipser pedig képes ugyan bontani, de nem 24/7-ben. Akiben még lehet bízni, az Bobby Portis, aki egy mini-Draymond Green olyan szempontból, hogy pozícióból és a triplavonalon túlról is hatékony, és hátul is kellően kemény tud lenni, viszont sokkal több labdát kell hozzá eljuttatni, az pedig még Rondóval is kicsit nehézkes volt.

Az viszont biztos, hogy periméter-védekezésben több kell, itt talán még jobban érződött Rondo hiánya, mint támadásban, és ebben a műfajban a kezdőbe kerülő Jerian Grant nem vitézkedett. Talán meg lehetne próbálkozni Carter-Williams-szel rögtön az elejétől. Ő ugyan szintén nem egy védőfenomén, viszont közel 2 méter magas – ezt a tulajdonságát a palánk alatti besegítéseknél, a lepattanózás erősítésénél lehetne kamatoztatni, és ezzel próbálkozott is Fred Hoiberg a 3. meccsen, és elsőre biztatóan mozgott ebben a szerepkörben az egykori Év Újonca. Ami viszont talán a legfontosabb, hogy ha meg akarják nyerni a negyedik meccset, olyan nem történhet meg még egyszer, hogy a Celtics jobban akarja náluk a sikert - márpedig a harmadik meccsen ez történt. 

Már a Boston az esélyesebb

Rondo kiesése is sokat segített, de a meccs után Jae Crowder elmondta, hogy Kevin Garnett motivációs üzenete óriási pluszt adott, és sikerült levenni a vállukról a terhet. A Boston egykori bajnoka lényegében azt üzente, hogy játsszanak egymásért, játsszanak a pillanatért, és néha mosolyogjanak is kicsit – az üzenetre ráerősített Isaiah Thomas is, aki visszatért húga temetéséről, és beszédet mondott az öltözőben a meccs előtt. Úgy tűnik, fejben sikerült mindenkinek lerendezni az elmúlt egy hét eseményeit, és egy felszabadult csapat benyomását keltették – és ez már önmagában is nagyot dobott a csapat játékán. Azért Brad Stevens is tett ezt-azt, kitette a körülbelül nulla hatékonysággal dolgozó Amir Johnsont a kezdőből (majdhogynem a rotációból is), és Gerald Greennel gyorsította a kezdőt, mondjuk ez a taktikai változtatás Johnson játékát és a Bulls lepattanózását látva szinte üvöltött magáért. Ahogyan az is, hogy a megrogyott chicagói perimétert beleállítsa a földbe a hátvédek folyamatos rotálásával és a small-ballal. Thomas és Bradley mellett Smart 29, az eddig kissé érthetetlenül jegelt Rozier 23 percet kapott, a felgyorsított tempóból pedig Al Horford is profitált: 33 perc alatt 18 pontig, 8 pattanóig, 6 gólpasszig és 4 szerzett labdáig jutott, most először ő dominálta Lopezt és nem fordítva. Stevens tehát végre bátor volt, és bár két meccset eldobott azzal, hogy nem nagyon változtatott a taktikán, most a szerencse mellé állt, és nem volt nehéz dolga felismerni a jó húzásokat – talán fejben ő is elkapja a fonalat, és ha továbbjutnak, a második körben az elejétől éles lesz.  

Westbrook egy fokkal frissebb volt

A második találkozón is remekelt a Thunder sztárja szűk három negyeden keresztül, de teljesen elkészült az erejével, majd egy rövid pihenő után végig kellett játszania a teljes negyedik játékrészt, ahol alig volt jó megoldása, pláne jó döntése. Ezúttal koncentráltabban, fegyelmezettebben kosárlabdázott végig, sokkal inkább mozgatta övéit, Donovan pedig tanult a hibájából és megadta sztárjátékosának, ami járt - így frissebben térhetett vissza a záró etapban. Ez bevált, bár az utolsó percben így is elkövetett több hibát, legalább nem tette tönkre a teljes negyedet, így ő és csapata is megúszta a Rockets és James Harden hajráját - ez lehet a jó út és csak ez. Ahogy már korábban (hónapok óta...) utaltunk rá: ha ritmusban, jókor, jó helyre passzol és mozgatja a társait, akkor Abrinesék is be tudják dobni a hármasokat (Westbrookon kívül a többiek 50%-kal tüzeltek kintről), míg ha nem jó helyzetekben kap labdát egy extra dobó (vessünk egy pillantást a Rockets tüzéreinek lőlapjára), akkor ő sem fog betalálni. Ha ezt tudná tartani Westbrook és az OKC, amit a harmadik meccsen hozott, akkor...

Ez miért nem megy 48 percig?

A második és a harmadik összecsapáson is gyengén kezdett a Rockets és csak a félidő után hozta azt, amit igazán tud - onnantól minimum partiban volt a csapat a Thunderrel, sőt, a negyedik negyedre mindkétszer fölénybe is került. Kicsit úgy tűnik, hogy addigra találja meg Harden és D'Antoni, hogy éppen milyen fegyverek működnek, kinek milyen napja van a dobók közül, illetve hogy mit kell erőltetni, a folyamatos zárkózás viszont nem hozhat mindig eredményt - ezúttal két lövésük is volt a győzelemre, de az elfáradó Harden mindkettőt kihagyta. Érdekesség, hogy mindössze tíz gólpasszal zárt a gárda, pedig tízzel több átadást hajtott végre, mint a második meccsen és az is érdekes, hogy Harden most csak 63 alkalommal ért labdához (44 pontért...), míg legutóbb 87-szer. Az látszik, hogy a Rockets a Thunder fölé tud nőni, pedig most még Patrick Beverley értékelhetetlen napjával is meg kellett küzdeniük, de amíg mindig ad egy félidő előnyt a gárda, addig nagyon szenvedős meccsek várnak rá.

Paul ellen nem volt ellenszer

Chris Paul parádés negyedik negyede jelentette a különbséget a Clippers-Jazz párharc harmadik találkozóján, pedig a Utah mindent megpróbált, hogy lelassítsa az irányítót - aki ekkor már Blake Griffin nélkül vezette csapatát. A záró etapban két-három támadásonként próbálkoztak valami újjal a hazaiak CP3 kettő-kettői ellen, de a klasszis rendszeresen megtalálta a megoldást, vagy ha nem, akkor DeAndre Jordan kisegítette - kulcspillanatban négy dobást is elsüllyesztett Paul, amikor kellett volna, akkor lehetetlen volt megállítani. 

Ha bontani kell, Griffint lehet cserélni

A korábbi években és az idei alapszakaszban is bebizonyosodott, hogy Blake Griffin hiányát nem igazán érzi meg a Clippers, más szerkezettel bármikor tudják pótolni - legyen bármilyen jó játékos az erőcsatár, Chris Paul mellett nem feltétlenül rá van szükség. Ezúttal sem fájt a csapatnak, hogy kiülte a teljes második félidőt, mert CP3 megoldotta a helyzetet, hol alacsony szerkezettel, hol (meglepő módon) Speights beállításával oldották meg a helyzetet. Egyre egyértelműbb, hogy ha Doc Riversék úgy döntenek, hogy megbontják a csapatot, akkor Griffint kell elcserélni, mégpedig addig, amíg van értéke - ha idén sem jutnak túl a második körön, akkor már tényleg nincs mire várni, el kell fogadni, hogy ez a csapat ebben a formában nem képes többre.

Hayward az utolsó lépés előtt áll

A kiscsatár egyértelműen a Jazz legjobb pontszerzője lett, az idei szezonban már 22 pontot átlagolt 60 TS%-kal, stabilan képes volt húzni csapatát és eddig a rájátszásban is hozza magát - a mostani 40 pontos karriercsúcsával (az első negyedben Karl Malone csúcsát döntötte meg 21-gyel) együtt 26,3-as átlagot produkált a három találkozón 61,6 TS%-kal. Szóval ő a vezér támadásban, már az is megy, hogy ezt hozza a rájátszásban, viszont egy dolog még hiányzik: hogy megnyerje a szoros meccseket kiélezett helyzetben. Negyven pontjából egyetlen mezőnykosár érkezett a negyedik negyedben és ahogy a Clippers erősített, úgy fogyott el fokozatosan, úgy vette el tőle a reflektorfényt Chris Paul, csapaton belül pedig Joe Johnson - ez az utolsó lépés, ami az igazi szupersztárrá váláshoz szükséges lesz.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus