32 éves Mike Conley Jr., a 64-et tölti Magic Johnson mentora

Mike Conley Jr. igazi sportcsaládba született, hiszen édesapja, Mike Conley Sr. világklasszis atléta volt a 80-as és 90-es években: az idősebbik Conley hármasugrásban 1992-ben olimpiai bajnokságot nyert Barcelonában, 1993-ban pedig világbajnok lett, emellett 1984-ben olimpiai ezüstérmes, többszörös világbajnoki érmes, kétszer pedig fedettpályán nyert vb-t (1989-ben éppen Budapesten). Conley azonban nem csak atletikus képességeket örökölt, hiszen apja a középiskolában, illetve még első egyetemi idényében is irányítóként kosárlabdázott – 1988-ban, 1989-ben és 1992-ben egyébként megnyerte a hírességeknek rendezett zsákolóbajnokságot… Idősebbik Conley egyébként az NBA által hivatalosan regisztrált játékosügynökként is tevékenykedett, fia mellett annak egyetemi csapattársait, Greg Odent és Daequan Cookot is képviselte a drafton és újoncszerződésük aláírásakor. 

Conley Jr. és Oden barátsága még a középiskolában kezdődött, ahol csapattársakként három állami bajnokságot nyertek Indianában – Oden centerként kapta a több rivaldafényt, az USA legjobb középiskolás játékosának is megválasztották, de Conley-t is nagyon magasan jegyezték már ekkor is. A gimnázium után mindketten az Ohio State Egyetemre mentek, a Buckeyest egyetlen szezonjuk végén, 2007 tavaszán az NCAA-döntőig vezették. Nem volt kérdés, hogy kinőtték az egyetemi bajnokságot, Odent az első helyen vitte el a Portland, Conley-t pedig negyediken a Grizzlies. 

Memphisi karrierje nem indult túl jól, mindössze 53 meccsen szerepelt újoncként, és második évében is komoly harcokat kellett folytatnia Kyle Lowryval a kezdőirányító posztjáért. 2009 januárjában aztán Lionel Hollins lett a vezetőedző, aki mellette tette le a voksát, Lowryt pár hét múlva el is cserélték. A 2009-10-es szezonban már egyértelműen a csapat vezérének számított, és közel tíz éven át az is maradt. A liga egyik legjobban védekező irányítójaként oszlopos tagja lett a Grit’n’Grind Grizzliesnek, Tony Allennel rettegett hátvédpárost alkottak, a gárda pedig egyre sikeresebben teljesített. A 2011-es playoffban nyolcadik kiemeltként búcsúztatták az első kiemelt San Antoniót, majd a második körben is csak hetedik meccsen estek ki a Thunder ellenében. 2011 és 2017 között minden évben ott voltak a playoffban, 2013-ban konferenciadöntőbe is eljutottak, 2015-ben pedig szintén túljutottak az első körön. 

Conley soha nem tolta magát előtérbe ezekben az években, mindent a csapat eredményességének rendelt alá, egyetlen játékbeli elismerése egy All-Defensive második ötös-tagság volt 2013-ban – emberi nagyságát azonban annál inkább elismerték, 2014-ben, 2016-ban és 2019-ben is ő kapta az NBA Sportsmanship Awardját, a mögöttünk hagyott évadban pedig az Év Csapattársa-Díjat is megkapta. 

A 2016-17-es évben fordult elő először, hogy Conley 20 pont feletti átlagot hozott (20.5 pont, 6.3 gólpassz, 40.7%-os triplázás), itt volt a legnagyobb esélye arra, hogy beválogassák az All-Star Gálára, de erről lemaradt – a playoffban hamar kiesett a Grizzlies, de Conley ekkor 24.7 pontot átlagolt bődületes, 44.7%-os triplázással. A 2017-18-as évad jelentős részét egy makacs Achilles-sérülés miatt ki kellett hagynia, teljesen egészségesen azonban ismét ereje teljében kosarazott (21.1 pont, 6.4 gólpassz), ám a Grizzlies ekkor már az átalakulás fázisába került, Marc Gasolt elcserélték, és idő kérdése volt Conley távozása is. Végül idén júliusban vált hivatalossá a csapatváltása, a Memphis a Jazzhez cserélte, ahol 32 évesen még megadathat neki, hogy egy feltörekvő, erős csapatban szerepeljen, amelynek ráadásul a mentalitása is nagyon közel áll Conley játékfelfogásához. 

Mai második ünnepeltünk neve talán kevésbé ismerős az NBA-rajongóknak, de Norm Nixon a 80-as évek elején kétszeres All-Star volt, emellett kétszer bajnoki címet is ünnepelhetett a Los Angeles Lakers tagjaként. Nixon előtt ígéretes amerikaifutball-karrier állt, állami bajnokságot nyert, és egyetemistaként később a Steelers és a Cowboys is hívta, de ő végül a kosárlabdát választotta – a Duquesne Egyetemen négy évet töltött, ennek minőségéről mindent elmond, hogy 10-es mezét visszavonultatták. Az 1977-es draft 22. helyén csapott le rá a Lakers, és Nixon nagyszerűen kezdte profikarrierjét: Az Év Első Újoncötösébe választották, miután 13.7 pontot és 6.8 gólpasszt átlagolt, második évében pedig már 17.1 pontot, 9 gólpasszt és 2.5 szerzett labdát teljesített. 

A csapat azonban erősen közepesnek számított annak ellenére, hogy ekkor már Kareem Abdul-Jabbar is tagja volt, és egy korábbi csereügylet folyományaként a Lakers ölébe hullott az első választás joga az 1979-es drafton, amivel kihúzták Magic Johnsont. A legenda úgy szól, hogy Magic azonnal átvette a csapat irányítását, az 1980-as nagydöntőben pedig rögtön bajnoki címig is vezette a gárdát, ám az NBA-be való átmenetet azonban alaposan megkönnyítette Nixon – érdekes tény, de az 1979-80-as idényben az egész ligában ő játszotta a legtöbb percet, Magic első két NBA-szezonjában pedig Nixon volt a csapat legjobb gólpasszadója, nagyon komoly segítséget kapott tőle a későbbi extraklasszis amellett, hogy komoly versenyhelyzetre is kényszerítette…

Nixon a Lakers megbecsült játékosaként nyert bajnokságot 1980-ban és 1982-ben is, az 1982-es playoffban egyenesen ő dobta a legtöbb pontot a csapatban, de rettegett védőként is legalább ennyire elismerték. Utóbbi évben 17.6 pontot és 8 gólpasszt átlagolt, meg is hívták az All-Star Gálára. 

A hátvédet végül 1983 őszén cserélte el a Lakers, a vezetőedző Pat Riley ugyanis egyedül Johnson kezébe akarta adni a karmesteri pálcát – cserébe az újonc Byron Scott érkezett, aki aztán a Showtime Lakers egyik kulcsfigurájaként lett ismert. Nixon a San Diego Clippershez került, ahol rögtön kiosztotta az 1983-84-es idény legtöbb gólpasszát, majd 1985-ben az All-Starra is meghívták.

Az NBA korabeli Vasemberének (a lehetséges 725 meccsből mindössze 10-et hagyott ki) pályafutása érdemi része 1986 nyarán ért véget, amikor egy baráti softball-meccsen a Central Parkban egy lyukba lépett és súlyos térdsérülést szenvedett. 1987 őszén készen állt a visszatérésre, de ekkor egy edzésen elszakította az Achillesét… Nixon lelki erejét mutatja, hogy még ebből is visszatért, az 1988-89-es évadban még 53 meccsen, 30-szor kezdőként pályára tudott lépni. Ezután még pár meccs erejéig játszott Olaszországban is, majd ügynöki karrierbe kezdett: NBA-játékosokat (Jalen Rose, Samaki Walker), NFL-játékosokat és zenészeket (LL Cool J, a TLC lánycsapat) is menedzselt, és több üzleti vállalkozása is van. 

Mai harmadik ünnepeltünk a 42 éves Desmond Mason, akire ma már elsősorban a 2001-es zsákolóbajnokság megnyerése miatt emlékezhetünk, de 2001 és 2007 között végig 10 pont feletti átlaggal rendelkezett, legjobb évében 17.2 pontot átlagolt. Szerencséje azonban nem volt a csapataival, az őt 2000-ben draftoló Seattle 2003-ban Gary Paytonnal együtt passzolta le Milwaukee-ba, 2005-ben pedig a Bucks dobta tovább őt New Orleansba. 2007-ben újra aláírt Milwaukee-ba, de a csapat megint nem volt hűséges hozzá, 2008-ban Oklahomába cserélték – végül 2009 őszén Sacramentóban fejezte be profi karrierjét. 

Mason azonban ekkor már egy másik pályafutást épített, méghozzá művészetit, mivel ebből szerzett diplomát is négy Oklahoma State-es egyetemi éve alatt. 2007-ben hip-hop videót készített, jelenleg Oklahomában vezet kosárlabdával kapcsolatos rádióműsort, emellett pedig egyre elismertebb festőművész és keramikus is – azért leginkább ezek miatt emlékezünk rá egyelőre: