40 éves AK-47, 69 lenne Maurice Lucas, a Blazers-drukkerek örök kedvence

Több korszak is elkezdődött, illetve befejeződött a mai napon. Rick Adelman 1989-ben ezen a napon kapta meg a kormányrudat Portlandben, a kiváló szakvezető 1990-ben és 1992-ben is nagydöntőig vezette a Portlandet. 1992-ben szintén szezon közben vette át a Houston Rockets irányítását a klub játékoslegendája, Rudy Tomjanovich, aki 1994-ben és 1995-ben bajnoki címig vezette a franchise-t. Immár öt éve tart Sean Marks regnálása a Brooklyn Netsnél, a franchise 2016. február 18-án nevezte ki GM-mé, azóta pedig a liga történetének egyik leggyorsabb és leghatékonyabb rebuildjét valósította meg. 2010-ben viszont véget ért egy korszak, a Rockets egy háromcsapatos cserében New Yorkba passzolta le Tracy McGrady-t. 

69 éves lenne Maurice Lucas, a Portland Trail Blazers eddigi egyetlen bajnokcsapatának szellemi vezére, négyszeres NBA All-Star, és az ABA történetének egyik legjobb játékosa, egyben Luke Walton névadója. Lucas Pittsburghben született és nőtt fel, 1971-ben a legjobb középiskolás játékosnak választották az Egyesült Államokban, majd ösztöndíjat kapott a Milwaukee-ban található Marquette Egyetemen. ltt három évet töltött, és utolsó szezonjában a Golden Eagles mai napig legnagyobb sikerét elérve NCAA-döntőt játszhatott. 

Érdekes módon ekkor már ledraftolta egy csapat, 1973-ban az ABA-s Carolina Cougars foglalta le a játékjogát, és egy évvel később csatlakozott is az alakulathoz, amely ekkor már a Spirits of St. Louis névre hallgatott (korábban egyébként 1967 és 1969 között Houston Mavericks néven futott a franchise). Mindössze másfél évet töltött az azóta is legendás(an rosszhírű) csapatban, újoncként dupla-duplát átlagolt a kőkemény erőcsatár, majd a következő szezon közben elcserélték a Kentucky Colonelsbe - Lucas ebben az évadban így 86 (!) alapszakasz-meccset játszott, meghívták az utolsó, 1976-os ABA All-Star Gálára is. 

1976 nyarán az ABA beolvadt az NBA-be, a Colonels megszűnt, így Lucas is felkerült a Colonels- és Spirits-játékosok draftlistájára, ahol a Portland Trail Blazers csapott le rá (bár 1974-ben a 14. helyen kiválasztotta a Chicago Bulls, ez akkor már nem számított). A Blazers nagyon akarta őt, és értékét mutatja, hogy az Atlanta Hawks második választási jogáért Steve Hawest (a későbbi NBA-játékos Spencer Hawes nagybátyját), illetve a klub egyik legjobb játékosát, a kétszeres All-Star, 1971-ben Év Újonca Geoff Petrie-t adták fel - bár a történethez hozzátartozik, hogy Petrie soha többet nem léphetett már pályára egy súlyos térdsérülés miatt.

Geoff Petrie mezét egyébként visszavonultatta a Blazers, később visszatért a csapathoz, de igazán onnan lehet ismerős, hogy kétszer választották meg az Év Vezetőjének, ő rakta össze a 2000-es évek elejének klasszikus Sacramento Kingsét - illetve egy területen elsőzött, ő volt az első profi játékos, aki Nike kosárcipőre váltott a hetvenes években... 

Visszatérve Lucashoz, a Portland azonnal láthatta, hogy óriásit húzott: az erőcsatár kőkemény, védekezésorientált stílusa kiválóan egészítette ki a Portland sztárcentere, Bill Walton játékát, ez a duó pedig azonnal megoldhatatlan feladat elé állította a komplett NBA-t. Lucas első szezonjában csapatán belül első lett pontszerzésben, játszott percekben, mezőnygólokban, büntetőkben és támadó lepattanókban - azonnal meg is hívták az All-Starra. A playoffban pedig parádézott a Blazers: az első körben 2-1-re legyűrték a Chicago Bullst, majd 4-2-re a Denver Nuggetsot, a nyugati főcsoportdöntőben pedig nagy meglepetésre kisöpörték a regnáló MVP, Kareem Abdul-Jabbar Los Angeles Lakersét. A nagydöntőben a zseniális névsorral rendelkező Philadelphia (Julius Erving, Doug Collins, George McGinnis, Henry Bibby, Darryl Dawkins, World B. Free, Caldwell Jones, Mike Dunleavy és Joe Bryant, Kobe Bryant édesapja) megnyerte ugyan az első két meccset, utána viszont két sima, majd két szoros győzelmet aratott a Blazers és a franchise történetének első playoffjában rögtön bajnoki címet is szerzett. 

Egyébként a második összecsapáson fordult meg az egész párharc képe, amikor Darryl Dawkins le akarta csapni Bob Grosst, de elvétette és saját csapattársát, Doug Collinst vágta fejbe. Lucas ott termett és irgalmatlan nagy könyökössel vágott vissza a Chocolate Thundernek, majd felálltak, mint egy bokszmeccsen. Mindkettejüket kiállították, a fejben már akkor sem erős Dawkins pedig dühében szétvert egy vécét az öltözőben, majd teljesen kiakadt a csapattársaira, mert szerinte nem védték meg Lucastól, ami a videófelvételek alapján nem igazán így történt - mindenesetre ott fejben kicsit megzuhant a Philly, míg a Portland nagyon felszívta magát a harmadik mérkőzéstől kezdve. 

A parádés NBA-kezdést sajnos nem követte hasonló folytatás, mivel Bill Walton képtelen volt egészségesen lehozni egy szezont, hamarosan fel is bomlott a sikercsapat. Maurice Lucas játékára ugyan nem lehetett panasz (1978-ban és 1979-ben is ott volt a Gálán, 1978-ban All-NBA második ötösbe választották, 1978-ban All-Defensive második, 1979-ben All-Defensive első ötösbe jelölték), 1980 februárjában mégis lepasszolták a New Jersey Netshez. Majd nem sokkal később már a New York Knicksnél találta magát, akik 1982 nyarán továbbdobták Phoenixbe. 

Phoenixben végre hosszabb távon számítottak az ekkor még csak 30 éves spílerre - három szezont töltött a Sunsnál, 1983-ban visszatért az All-Star Gálára, ráadásul kezdőként, 1984-ben főcsoportöntőig vitte a csapatot. 1985 nyarán a Suns fiatalításba kezdett, Lucast pedig a címvédő Lakershez cserélték. A cseresorból beszállva is hasznosnak bizonyult (akadt például egy óriási, háromnegyed pályás egyenlítő kosara is), de a Lakers nem jutott döntőbe, Lucast pedig továbbküldték Seattle-be. Az 1986-87-es szezon végén lejárt a szerződése, ő pedig úgy döntött, hogy utolsó évadjára visszatér Portlandbe - végül itt búcsúzott el a profikarriertől 1988 tavaszán. 

A csapat már 1988 decemberében visszavonultatta 20-as mezét (így tett egyébként a Marquette is), Lucas pedig ekkor már segédedzőként segítette a csapatot - ebben a szerepkörben még 2005-ban is visszatért a Portland-drukkerek egyik legnagyobb kedvence. Sajnos nem adatott meg neki a boldog öregkor, 2010 októberében szervezete feladta a küzdelmet egy daganatos megbetegedéssel szemben - a Blazers az egész szezont az ő emlékének szentelte. 

Lucast a ligatörténet egyik legkeményebb játékosaként tartják számon, ő volt a 80-90-es évek egyik slágerposztjának, az erőcsatárnak a mintapéldánya, emellett a The Enforcer beceneve (kb. Végrehajtó) jól adja vissza, hogy mennyire kemény tudott lenni a pályán. Egy másik beceneve, a Luke pedig a ma napig jelen van az NBA-ben, hiszen Bill Walton miatta adta fiának a Luke keresztnevet. 

35 esztendővel ezelőtt, 1986. február 18-án a San Antonio Spurs a Phoenix Sunst fogadta. A találkozót az első félidőben jobbára kezében tartó hazai együttes nyerte 120-114 arányban, ám nem erről, hanem Alvin Robertson teljesítményéről marad emlékezetes az összecsapás. A Spurs kiváló, leginkább védekezéséről híres dobóhátvédje 20 ponttal (8/17 mezőny, 4/6 büntető), 11 pattanóval, 10 gólpasszal és 10 szerzett labdával zárt, ezzel az NBA történetének második quadruple-doubljét (négy statisztikai mutatóban is kétszámjegyű teljesítmény) jegyezte Nate Thurmond egyik 1974-es meccsét követően.

(Persze itt is hozzá kell tenni, amit tegnap is elmondtunk David Robinson esetében, hogy jó ideig nem jegyeztek minden statisztikát, Wilt Chamberlainnek állítólag volt olyan meccse, ahol pontból, lepattanóból, gólpasszból, blokkból és szerzett labdából is megvolt neki a 10...).

Hogy mennyire ritka ez, azt jól mutatja, hogy összesen négy ilyen produkció volt eddig a liga történetében - Hakeem Olajuwonnak és David Robinsonnak sikerült 1-1-szer.

Robertson egyébként ebben az idényben, 1985/86-ban robbant be igazán. Háromszor volt a Spursnél zsinórban All-Star a méltán híres 1984-es draft hetedik választottja, legelőször ebben a szezonban, az év védőjének és az év legtöbbet fejlődött játékosának is őt választották, bekerült az All-NBA második csapatba, de érdekesség, hogy az év védőjeként csak a második védekező ötösben kapott helyet. Hogy mennyire jól teljesített hátul, azt jól mutatja, hogy zsinórban hat esztendőn keresztül volt ott az első vagy a második All-Defensive csapatban.

 

Ha már sokoldalúság, akkor nem lehet nem megemlíteni a ma 40 éves Andrej Kirilenkót, az orosz kosárlabdázás egyik kiemelkedő alakját - pályafutásáról hét éve megemlékeztünk. A quadriple-double mellett a 5-by-5 a másik olyan statisztika, amit nagyon kevesen tudnak felmutatni a liga történetében. Kirilenkónak 2003. december 3-án sikerült ez először, 22 évesen és 288 naposan ő volt a legfiatalabb, aki ezt össze tudta hozni.

Pontosan egy hétre rá duplázott, így a kategória királya: Hakeem Olajuwon mellett az egyetlen, akinek ez egy idényben egynél többször sikerült. A Rockets legendája összesen 6-szor hozott ilyen teljesítményt, Kirilenko 3-mal második, és csak ők ketten jutottak el egynél több alkalomig - az összesen 21 5-by-5 majdnem felét produkálták ők ketten. 2015 nyarán bejelentette visszavonulását, jelenleg az Orosz Kosárlabda Szövetség vezetője. Isten éltesse sokáig AK47-et!

Utolsó 5-by-5-ja egyébként 5X6-ra sikeredett a Los Angeles Lakers ellen (14 pont, 8 pattanó, 9 gólpassz, 6 szerzett labda, 7 blokk), ezzel szintén Olajuwon mellett az egyetlen, akinek sikerült mind az 5 kategóriában legalább 6-ot összegyűjtenie. Ezt láthatjátok most: