48 éves Steve Nash, 33 éves Isaiah Thomas

49 éves lett a mai napon Juwan Howard, a Fab Five jeles tagja, korábbi All-Star és kétszeres bajnok, jelenleg a Michigan Egyetem vezetőedzője. Howard Chicagóban született és nőtt fel borzasztó nehéz körülmények között, mivel 17 éves édesanyja nem vállalta a nevelését, így nagyanyja adoptálta és nevelte fel (két unokatestvérével együtt…), minimális kapcsolata volt a biológiai szüleivel – bevallottan nagyanyja szigorúsága miatt nem kallódott el, inkább megacélozta a sok nehézség. Középiskolájában a tornateremben nem volt fűtés és nem volt öltöző sem, egy osztályteremben öltözködtek, de Howard ezt is legyűrte. Végzősként All-American lett 1991-ben és meghívták a McDonalds Tornára is, majd 1991 őszén sportösztöndíjat kapott a Michigan Egyetemen, ahol három szezont töltött.

Itt aztán azonnal egy legendás gárda oszlopos tagjává vált, a Fab Five 1992-ben és 1993-ban is az NCAA-nagydöntőig menetelt, és bár az eredményeiket később tiltott támogatások miatt törölték, kulturális és sportkulturális hatásuk máig érződik. Az ESPN 30 for 30 sorozatban nagyszerű dokumentumfilm dolgozza fel a történetüket, itt csak néhány aspektust emelünk ki: Chris Webber, Juwan Howard és Jalen Rose is kiváló NBA-karriert futott be, Jimmy Kingnek 64 meccs jutott, egyedül Ray Jackson nem jutott el az NBA-ig. A gárda tagja volt a több NBA-szezont teljesítő Eric Riley, illetve a Lakers jelenlegi GM-je, Rob Pelinka is. Ahogy említettük, később a gárda eredményeit 1992 és 1998 között törölték, ugyanakkor Howard nem volt érintett a botrányban, olyannyira, hogy az 1993-94-es All-American jelölését például meg is tarthatta.

Chris Webber 1993-ban jelentkezett a draftra, így Howard utolsó egyetemi évében jóval nagyobb szerepet kapott és megvillantotta a potenciálját, a Washington Bullets pedig az 1994-es draft 5. helyén el is vitte. A magasember nem okozott csalódást, újoncévében 17 pontot és 8.4 lepattanót átlagolt (Második Újoncötöst ért), második szezonjában pedig már meghívták az All-Star Gálára és bekerült az All-NBA harmadik ötösébe is. Gyakorlatilag egyszerre érkezett a csapathoz Webberrel, és úgy tűnt, hogy rájuk építve a Washington előtt fényes jövő áll. 1996 nyarán sokáig úgy tűnt, hogy a Miami Heat lecsaphat a szabadügynökké váló magasemberre, de végül egy emlékezetes pénzügyi vita végén kiderült, hogy rosszul számoltak a sapka alatt, így a liga nem engedélyezte a Heatnek, hogy leigazolják – Howard így maradt a fővárosban 7 évre 105 millió dollárért, így ő lett a liga történetében az első játékos, aki 100+ millió dolláros szerződést írt alá. 

Az 1996-97-es évadban ittas gyorshajtás miatt elvonóra kellett járnia, de a játékán ez nem annyira érződött, a csapat pedig bejutott a playoffba, ahol viszont rögtön kisöpörte őket a Chicago Bulls. Howard washingtoni korszakának ez volt az egyetlen rájátszása, 2001-es távozásáig már nem jutottak ilyen magasságokba, bár ez legkevésbé a megbízhatóan teljesítő erőcsatáron múlt. 2001 februárjában telt ki az ideje, az ekkor már GM-ként tevékenykedő Michael Jordan elkezdte kitakarítani a nagyobb szerződéseket, és igyekezett rámenni az 1/1-re (ami végül összejött, bár Kwame Brown kiválasztását azóta is a fejére olvassák…). 

Howard nagy vándorlása ekkor kezdődött: Dallasba került, ahol egy feltörekvő csapat fontos láncszeme lehetett volna, de szinte napra pontosan csak egy évet töltött Nowitzki és Nash társaságában, továbbcserélték Denverbe. A Nuggetsnél nagy szerződése utolsó évében jól teljesített, de a Denver is tankolt (Carmelo Anthony lett a jutalmuk), így 2003 nyarán nem is volt maradása egy újjáépülő csapatban. Orlandóba írt alá öt évre 28 millióért, de itt is egy tankcsatába keveredett (az Orlando a szezont követően így tudta draftolni Dwight Howardot) – a Magic is újjáépült, így Tracy McGradyt cserélték Houstonba, és Howard is a csomag része lett. 

Houstonban végre egy kis levegőhöz jutott, és bár számai és szerepköre drasztikusan lecsökkentek, három szezont játszhatott a Rocketsban, 2007-ben visszatérhetett a rájátszásba is. 2007 nyarán viszont elpasszolták Minnesotába, ahol arra készült, hogy Kevin Garnettel játszhat együtt – nem jött össze, Garnettet nem sokkal később elcserélték Bostonba, ő pedig kijelentette, hogy rebuild-csapatban már nem akar játszani, így a Wolves ki is vásárolta. 2007 őszén visszatért Dallasba, de sok lapot nem osztottak neki, ahogyan a következő szezonban Denverben és Charlotte-ban sem. 2009 nyarán egy évre aláírt Portlandbe, nagyjából utolsó esélyként, itt kis szerencsével (szinte az összes magasember lesérült) újra hozott pár ígéretes meccset. 

2010 nyarán, 14 évvel azután, hogy majdnem gigaszerződést kapott a Heattől, veteránminimumért aláírt a formálódó Big Three mellé, és abszolút kiegészítőként, félig-meddig már segédedzőként három nagydöntőt is megjárt és két gyűrűt nyert (bár a 2013-as playoffban már nem lépett pályára). 2013 nyarán visszavonult és ki is nevezték Erik Spoelstra segítőjének, ezt a pozíciót egészen 2019-ig töltötte be, közmegelégedésre. 2019 tavaszán aztán megkapta azt az ajánlatot, amit nem lehetett visszautasítani, a Michigan Egyetem kérte fel vezetőedzőnek öt évre, amit elfogadott és emlékezetes sajtóbemutatásán el is sírta magát. Azóta is a Michigan mestere, 2021-ben első kiemelésig, illetve az Elite Eightig vezette a csapatot. Házasságából született két fia igyekszik továbbvinni az atyai örökséget: a kiscsatár Jace Howard 2020 óta már apja kezei alatt játszik, a dobóhátvéd Jett Howard pedig 2022-ben érkezik a Michiganhez. 

Egy másik korábbi All-Star, Isaiah Thomas a 33. életévét töltötte be, akinek a karrierje pénzügyi szempontból éppen fordítva alakult (eddig), mint Howardé. A legenda szerint a nevét fogadásból kapta, miután Lakers-drukker édesapja és egy barátja fogadtak, hogy egyik gyerekét Isiah Thomas után nevezi el, ha a Pistons megveri a Lakerst az 1989-es döntőben, de végül az ötlet annyira megtetszett a faternak, hogy időközben megszületett fiát a Pistons klasszisa után nevezte el. Thomas Seattle mellett egy kisvárosban, Tacomában született, és 11. osztályos koráig itt is élt, ekkor kapott lehetőséget Connecticutban, az USA másik felén egy sportiskolában. 2008-ban tért vissza a Washington Egyetemre, ahol három évet töltött, számos elismerést gyűjtött, 2-es mezét vissza is vonultatta a Huskies. 

2011-ben úgy döntött, hogy kihagyja a végzős évét és jelentkezik a draftra, ahol végül Hanga Ádám után, a 60. helyen vitte el a Sacramento Kings, így szerencsére nagyon messzire nem kellett költöznie Washington államtól. A mindössze 175 centis, de rettentő agilis, ekkor már 22 éves irányító szinte berobbant a ligába, újoncéve végén Második Újoncötösbe választották. Második szezonjában már majdnem 14, harmadik évében pedig 20.3 pontot átlagolt 6.3 gólpassz mellett, de 2014 nyarán a Kings elpasszolta Phoenixbe. Itt nem sok időt töltött, 2015 februárjában továbbküldték Bostonba, ahol belekóstolt a playoffba is, ráadásul a Legjobb Hatodik Ember szavazásán második helyen végzett úgy, hogy két csapatban játszott az évadban. 

A 2015-16-os szezontól kezdődően aztán Bostonban már kezdőként számítottak rá, amit azonnal egy All-Star meghívást érő játékkal hálált meg, majd 2016-17-ben ismét meghívták az All-Starra, megválasztották a hónap játékosának januárban és bekerült az All-NBA második ötösébe is – ebben az évben 28.9 pontot átlagolt az alapszakaszban 46% feletti mezőnymutatóval, majdnem 38%-os triplázással és 90% feletti büntetőzéssel, közel 6 gólpasszal, ekkor volt pályafutása csúcsán. A rájátszás kezdete előtt egy nappal kiderült, hogy húga, Chyna halálos autóbalesetet szenvedett, így a playoffnak jó esélyekkel induló Boston körül óriási volt a bizonytalanság. Thomas óriási lelkierőről tanúságot téve pályára lépett a Chicago elleni párharc meccsein, 4-2-es továbbjutáshoz segítve a Celticset, majd a temetés után visszatérve a Wizards elleni második kör első meccsén 33 pontot és 9 gólpasszt jegyzett. A második, hosszabbításos győzelmet hozó mérkőzésen 53 pontot szórt, mindössze eggyel lemaradva a Celtics playoff-rekordjától - a meccs napján lett volna 23 éves a húga... A párharc hetedik meccsén 29 ponttal és 12 gólpasszal segítette konferencia-döntőbe a gárdát, ott viszont már súlyosbodtak egészségügyi gondjai, a második meccset követően be is jelentette, hogy csípősérülése miatt kihagyja a playoff hátralévő részét. 

Tett egy-két emlékezetes (bár a 2016-17-es évad alapján reálisnak mondható) nyilatkozatot arról, hogy lassan jöhetnek a teherautók, hogy hamarosan megkötendő „élete szerződése” után hazavigyék a pénzét, de ez a megaszerződés végül soha nem jött össze. 2017 augusztusában Danny Ainge betette a Kyrie Irvingért adott csomagba, onnantól kezdve pedig szinte folyamatosan úton van, egyre kevesebb szereppel és egyre több sérüléssel. 2018 februárjában már a Lakersben játszott, 2018 júliusában a Denverhez írt alá, de sérülése miatt csak 2019 februárjában mutatkozott be a csapatban, 2019 nyarán a Wizardshoz írt alá, ahonnan 2020 februárjában cserélték a Clippershez, akik két nappal később már ki is vásárolták. Közel egy évig nem lépett pályára, majd csatlakozott a selejtezőket játszó Team USA-hez, 2021 áprilisában pedig a Pelicansnél 3 meccs erejéig visszatérhetett. A 2021-22-es évadban a G-Ligába szerződött, majd 10 napos szerződéseket kapott a Lakerstől és a Maverickstől, de megragadni nem tudott a legmagasabb szinten. 

Steve Nash a Brit Nemzetközösség "mintaterméke": 1974-ben, Dél-Afrikában született angol apától és walesi anyától, majd a család Nash másfél éves korában elköltözött Kanadába. A későbbi klasszis 13 éves koráig nem is kosarazott, csak focizott és hokizott, egészen kivételes gömbérzékének köszönhetően egyébként mindenféle futball-trükköt a mai napig képes megcsinálni. Szerencsére azonban a kosárlabdában képzelte el a sportjövőjét, és a kaliforniai Santa Clara Egyetemen kapott ösztöndíjat. Négy évet húzott itt le abban a korban, amikor a játékosok már 18-19 évesen, egyenesen a középiskolából mentek az NBA-be, de jól döntött, mert egyrészt megszerezte a diplomáját szociológiából, másrészt a relatíve kiscsapatnak számító USC-ből is a 13. helyen vitte a Phoenix Suns minden idők egyik legerősebb draftján, 1996-ban.

Első Suns-időszaka (1996-98) nem volt sikertörténet. Alapvetően a korszak egyik legjobb, bár sok sérüléssel bajlódó játékmestere, Kevin Johnson cseréjeként játszhatott, majd előbb Sam Cassell, utána Jason Kidd került elé a rangsorban. Nash néhány percet kapott csak a meccseken. 1998 nyarán egykori egyetemi barátja, Donnie Nelson addig kapacitálta édesapját, az akkor a Dallas Mavericksnél vezetőedzőként és GM-ként dolgozó legendát, Don Nelsont, hogy az néhány játékosért és egy elsőkörös draftjogért megszerezte az ekkor már 25. évében járó játékmestert. 

A lehető legjobb húzás volt ez, különösen azért, mert a Buckstól ugyanekkor megszereztek egy eléggé ismeretlen német újoncot, Dirk Nowitzkit is. A két játékost egyszerre mutatták be a csapatnál, akik össze is barátkoztak – a mai napig nagyon jóban vannak. Az első két év az ismerkedéssel, belerázódással telt, Nash elég sokat is volt sérült – a 2000/01-es szezonban azonban megfordult a csapat szerencséje. Mark Cuban ekkor vásárolta meg a klubot, a Steve Nash-Dirk Nowitzki tandem mellett pedig Michael Finley is remek idényt futott, és Juwan Howard segítségével playoffba jutott a gárda. Nash a következő évben tovább javult, ennek köszönhetően All-Star lett, és beválasztották az év Harmadik Csapatába. A következő évben ezt megismételte, de a 2003/04-es év rosszul sikerült a számára: Antoine Walker és Antawn Jamison érkezésével átalakult a Dallas játéka a rengeteg scorer miatt. 

2004 nyarán a sorozatos playoff-kiesések okaként a már 30 éves irányítót találták meg. A Phoenix Suns hatéves, 63 milliós ajánlatát a Dallas nem meccselte, így a játékmester visszatért egykori csapatához. Az előző évben 29-53-as mérlegű együttesben rengeteg tehetséges játékos (Stoudemire, Marion, Joe Johnson, Leandro Barbosa) futkározott, Mike D’Antoni fejében megvolt a rendszer – már csak az agy hiányzott. Ez volt Steve Nash, akivel 62-20-as évadot csinált a Phoenix 2004/05-ben, a kanadai varázsló pedig általános meglepetésre (de jogosan) megkapta az MVP címet. A Spurs ugyan kiütötte őket a főcsoportdöntőben, de a jövő fényesnek látszott Phoenixben. 

Második phoenixi szezonja közel sem volt diadalmenet annak ellenére, hogy megkapta második MVP-díját is – aminek jogosságát többen vitatták. Azt viszont a javára kell írni, hogy az egész szezonra kidőlő Amar’e Stoudemire nélkül ugyanoda, a nyugati főcsoportdöntőbe kormányozta a Sunst – itt azonban Nowitzki és a Mavericks útjukat állta. A következő két szezonban előbb a második playoff-körben esett ki a Suns a Spursszel szemben (Robert Horry emlékezetes módon ütközte le Nasht, akinek több csapattársa is engedély nélkül a pályára rohant, így eltiltották őket a következő találkozóról), majd 2008-ban már az első körben. 

2009-ben be sem jutott a Suns a playoffba, Nash egyre többet bajlódott a derekával - azonban 2010-ben még egyszer nekidurálta magát a Nash, Stoudemire és a veterán Grant Hill játékára alapozó csapat, és elment a főcsoportdöntőig, többek között a Spurs testén keresztül. A Kobe Bryant vezette Lakers már sok volt nekik, és nyáron Stoudemire is távozott New Yorkba. 

Nash ekkor már 36 éves volt, egyre több egészségügyi problémával, és bár a Suns nagy tisztelettel bánt vele, egyértelmű volt, hogy nem ő a jövő. 2012 nyarán távozott is Los Angelesbe, ahol úgy tűnt, még egyszer nekirugaszkodhat a bajnoki címnek Kobe és Dwight Howard oldalán. Ebből végül nem lett semmi, többek között azért, mert Nash egyik sérülésből a másikba esett. 2014/15-ben megpróbálkozott a visszatéréssel, de újabb sérülése azt jelentette, hogy a játékmester befejezte karrierjét, az aranysárga-liláknál három szezon alatt összesen 65 meccset játszott - 2015 márciusban hivatalosan is visszavonult.

Már játékospályafutása vége felé, 2012-től a kanadai válogatott menedzsere volt, ezt a posztot 2019-ig töltötte be, azóta speciális tanácsadó a nemzeti csapatnál. Az 2015/16-os szezonban csatlakozott a Golden State Warriorshöz, mint speciális tanácsadó, ahol a játékosok fejlesztésével foglalkozott. 2020 szeptemberében kapta meg első komolyabb edzői munkáját, a Brooklyn Nets vezetőedzője lett - első szezonját 48-24-es alapszakasszal zárta és a későbbi bajnok Bucks ellen estek ki egy emlékezetes, "Durant-lábujjas" hetedik meccsen a playoff második körében. 

2 alapszakasz MVP cím, nyolc All-Star meghívás, hét All-NBA csapattagság, öt passzkirályság és egy J. Walter Kennedy Díj is került a neve mellé. Emellett négy idényében (2005/06, 2007/08, 2008/09, 2009/10) érte el az 50-40-90-es bravúrt, azaz 50 százalék felett dobott mezőnyből, 40 felett a triplavonalon túlról és 90 felett büntetőből – rajta kívül csak Larry Bird hajtotta végre ezt a bravúrt egynél többször, de a Celtics legendájának is csak kétszer jött össze. Nem rossz adatsor egy olyan játékostól, aki Kanadában tanulta meg a játékot, és 25 éves korában kezdődött el az érdemi NBA-karrierje.