52 éves Alonzo Mourning, Klay Thompson 32

A liga egyik legjobban védekező centeréről, Alonzo Mourningról, illetve a Splash Bros. jelenleg Achilles-szakadásból felépülő és lassan újra formába lendülő tagjáról, Klay Thompsonról két éve írtunk hosszabban, ide kattintva olvashattok róluk. 

66 éves lett az NBA történetének egyik méltatlanul elfelejtett, az érdemi karrierjét fájdalmasan korán befejező, ötszörös All-Star hátvéd-kiscsatára, Marques Johnson - akinek arcát viszont szinte minden kosárfilm-rajongó látta már, csak nem biztos, hogy tud róla. Bár Louisianában látta meg a napvilágot, Johnson LA-ben nőtt fel, itt futott be kiváló középiskolás karriert, majd 1973-ban az akkoriban az NCAA egyik legerősebb csapatának számító UCLA-n folytatta. Második évében bajnoki címet is szerzett a Bruins színeiben, ami azért volt különleges, mert ez volt a legendás vezetőedző, John Wooden, utolsó, tizedik bajnoki címe – a szezon végén vissza is vonult. Johnson viszont maradt, és a következő két évében is remekelt olyannyira, hogy végzősként mind a hat, szezon végi szavazáson ő nyerte el a legjobb egyetemi játékosnak járó elismerést, köztük az első ízben kiosztott John Wooden Díjat is – emellett egyetemi végzettséget szerzett színjátszásból, később pedig 54-es mezét természetesen visszavonultatta a Bruins. 

1977-ben jelentkezett a draftra, ahol a harmadik helyen vitte el a Milwaukee Bucks – érdekesség, hogy az első pozícióban is a Bucks húzhatott, ahol az 1976-ban az Indiana Egyetemet hibátlan mérleggel bajnoki címig vivő centert, Kent Bensont húzták, aki messze nem futott be akkora karriert, mint csapattársa, összesen háromszor jutott tízpontos átlag fölé. Johnson egész karrierje során 20.1-et rakott össze, újoncévében már 19.5 pontot és 10.6 lepattanót tett a közösbe, és későbbiekben is megmaradt a kiváló lepattanózása. Bár az Év Újonca Díjat nem kapta meg, nem bánkódott, második szezonjában ugyanis nem csak meghívták az All-Starra, de az All-NBA első ötösébe is beválasztották, innentől kezdve néhány évig abszolút ligaelit játékosnak számított: 1980-ban, 1981-ben és 1983-ban is ott volt a Gálán, 1980-ban és 1981-ben All-NBA második ötösébe választották.

Az ifjú edzőtitán, Don Nelson kezei alatt a Bucks ráadásul egészen kiváló csapat volt, 1980 és 1984 között zsinórban ötször nyerte meg divízióját, 1983-ban és 1984-ben konferencia-döntőig is eljutottak, bár a Boston-Philadelphia páros itt megálljt parancsolt nekik – Johnson 54 playoff-meccsen segítette a Milwaukee-t, ezeken 21.5 pontot, 7.9 lepattanót és 3.7 gólpasszt jegyzett, fénykorában az egyik legnagyobb rájátszás-menőnek számított. Érdekesség, hogy az 1984-es rájátszásban, miután gyakorlatilag az összes irányító lesérült a csapatban, Don Nelson rá bízta a csapat mozgatását, az itteni szerepkörére ő maga használta először a „point forward” kifejezést. 

Az 1984-es offszezonban viszont Nelson úgy döntött, hogy ezzel a kerettel nem tudnak előrébb lépni, ezért egy Johnson köré épülő csomaggal megszerezte Terry Cummingsot, Ricky Pierce-t és Craig Hodgest a Clipperstől. A hátvéd-kiscsatár nehéz szívvel hagyta ott Milwaukee-t, de örült, hogy gyakorlatilag hazatérhetett, mivel a Clippers akkori csarnokától pár kilométerre nőtt fel. Annak már kevésbé, hogy a Clippersben kell játszania, ahogy fogalmazott, úgy érezte magát, mintha a Showtime Lakers mellett ők lennének Los Angeles utánpótlás NBA-csapata – Don Chaney vezetőedző kinevezte csapatkapitánynak, valószínűleg csak ezért nem kérte elcserélését. A franchise-t egyébként szintén 1984 nyarán költöztette LA-be a már akkor is hírhedt tulajdonosnak számító Donald Sterling, ráadásul a liga engedélye nélkül, amiért később hatmillió dolláros büntetést szabtak ki rájuk - viszonyításképpen, a fizetési sapka az 1984-85-ös évadban 3.6 millió dollár volt... Johnson első szezonja nem is sikerült túl jól, utána viszont 1985-86-ban már régi fényében tündökölt, meg is kapta a Comeback Player of The Yeart (a mai Legtöbbet Fejlődött Játékos Díjának elődje), és három év után ismét ott lehetett az All-Star Gálán is.

Innentől kezdve azonban az álomból rémálom lett, 1986 őszén nagyon súlyos nyaksérülést szenvedett – sérülését követően még 1989-ben játszott pár meccset a Golden State-ben, de érdemi karrierje 30 évesen véget ért. Ráadásul 1987 tavaszán egyik fia, a 15 hónapos Marques Johnson Jr. egy szerencsétlen baleset következtében belefulladt a családi úszómedencébe. Másik fia, az akkor 12 éves Kris elfelejtett rá odafigyelni, és annyira megviselte az eset, hogy öngyilkosságot kísérelt meg - a családi gondok is közrejátszottak Johnson visszavonulásában.

A Clipperst egyébként első LA-s éveiben irtózatos mennyiségű sérülés érte, több sztárjátékosuk átesett egy vagy több komolyabb egészségügyi problémán, sokak szerint a franchise-t elátkozták - néhány újságíró a Bermuda-háromszög után szabadon Clipper Triangle-nek nevezte el a gárdát. 

Visszavonulása után egyetemi végzettségét kamatoztatta, a 90-es évek elején három ismert kosaras filmben is szerepelt: a Billy Crystal főszereplésével készült Felejtsd el Párizst! mellett a Shaq-Penny-Nick Nolte féle Csont nélkülben is kapott egy kisebb szerepet, legemlékezetesebb alakítását pedig a Zsákolj, ha tudsz!-ban nyújtotta, ahol a helyi streetball alfahímet, Raymondot játszotta el az egyik ikonikus jelenetben. Később a Seattle SuperSonics szakkommentátoraként dolgozott, 2015 óta pedig a Bucks meccseit elemzi a Fox Sportsnál – a Bucks 2019 márciusában visszavonultatta 8-as mezét. 

Öt felnőtt fia közül egyébként négy is komolyabban kosarazott. Kris 27 általános, illetve középiskolába járt, a halálesetet követően borzasztóan elhízott, de szerencsére felépült a súlyos mentális gondjaiból, 17 évesen már apja régi középiskolájában játszott és lett divíziójában az év játékosa illetve nyert két kaliforniai középiskolás bajnokságot is. A UCLA-re került (testvére, Josiah is játszott itt), ahol 1995-ben NCAA-t is nyert, ezzel ők az első apa-fiú páros, akik ugyanazon az egyetemen nyertek bajnokságot. Az NBA-be már nem jutott el, de nyolc évig volt profi, később három évig dolgozott ő is a Fox Sportsnál. 

Négy évvel ezelőtt, 2018. február 8-án Dwyane Wade tért vissza a Miami Heat kötelékébe. A kiváló dobóhátvédet a Heat drafolta 2003-ban az 5. helyen, 2016-ig erősítette a gárdát, ez idő alatt három bajnoki címet, két másik döntős szereplést, 2006-ban Finals MVP díjat, 2009-ben gólkirályi címet, 2010-ben All-Star MVP díjat nyert, 12-szer hívták meg az All-Starra és nyolcszor volt valamelyik All-NBA ötös tagja. 

2015 nyarán kilépett a szerződéséből és egy évre írt alá a csapattal 20 millió dollárért, és arra számított, hogy 2016 nyarán, a sapka emelkedésekor még egy utolsó nagy szerződést köthet a Heattel. Pat Riley viszont mindössze kétéves, összesen 20 millió dolláros szerződést ajánlott neki, amin Wade némileg joggal megsértődött, és inkább szülővárosának csapata, a Chicago Bulls kétéves, 47 milliós ajánlatát fogadta el, pedig akkor már 2 évre 40 milliót is adott volna neki a Heat. 

A chicagói kaland végül nem sült el túl jól, már 2017 februárjában Jimmy Butlerrel és Rajon Rondóval közösen nyíltan kritizálta a gárda fiatal játékosainak munkamorálját, majd a könyökében tört el egy csont, ami miatt sokat kellett kihagynia. Két társát 2017 nyarán elcserélte, illetve elengedte a Bulls és megkezdte a rebuildet, a szezon előtt Wade-et is kivásárolták, ő pedig elfogadta korábbi harcostársa, LeBron James csapatának ajánlatát és Clevelandbe szerződött. Ez nem sült el jól, nem találta a helyét, az első három meccs után már csak a padról érkezett, így 2018 februárjában, amikor a Cavs több átalakítást is végzett a keret megerősítésére, jelezték neki, hogy el szeretnék cserélni. Viszont megadták neki a jogot, hogy kiválaszthassa új csapatát, ő pedig a Miamit választotta, miután nem sokkal korábban egyik legjobb barátja, Henry Thomas temetésén kibékült Pat Riley-val - ő pedig átigazolta egy 2024-es, erősen védett második körös pickért, majd egy nappal később óriási ovációval fogadta a publikum. 

2018 nyarán Wade bejelentette, hogy aláír még egy évre, de az utolsó szezonja következik, amin még pár mérföldkövet elért: csapatrekordot jelentő 35 pontot szerzett cserejátékosként az egyik mérkőzésen, lejátszotta 1000. alapszakasz-meccsét, a liga történetében harmadikként ért el a 20 000 pontot, 5 000 gólpasszt, 4 000 lepattanót, 1500 szerzett labdát, 800 blokkot és 500 bedobott hármast. 2019 elején Adam Silver bejelentette, hogy Dirk Nowitzkivel együtt érdemeik elismeréseként 13. játékosként hozzáadják őket az All-Star Gála keleti és nyugati csapataihoz, így hivatalosan 13-szoros All-Starként vonult vissza - karrierjétől egyébként egy 25-11-10-es tripla-duplával búcsúzott, 3-as mezszámát pedig azóta vissza is vonultatta a Heat. Némi tüske azért maradhatott benne az elcserélése miatt, mert bár állítólag lett volna lehetősége beszállni a tulajdonosi körbe, ezt végül a Jazznél tette meg...