58 éves a vajkezű Mark Price, 16 éves Paul Pierce karriercsúcsa

1964-ben ezen a napon született Mark Price, aki többek között arról ismert, hogy Steve Nash és Steph Curry színre lépéséig az egyetlen NBA-játékos volt, aki karrierje során 90% felett büntetőzött. A négyszeres All-Star elképesztő karriert futott be, tagja az 50-40-90-es elitklubnak, a modern támadójáték egyik előfutára - pedig csak a második körben draftolták az elátkozott 1986-os játékosbörzén. 

Az Oklahomában született és nevelkedett irányító mindössze 183 centi magasra nőtt, nem volt túl atletikus és izmos, így aztán gyakorlatilag attól a pillanattól kezdve nem vették komolyan, hogy elkezdett kosarazni. Oklahomában halomra döntött mindenféle rekordot a középiskolai bajnokságban, de csak az ACC egyik legrosszabb csapatától, a Georgia Techtől kapott ösztöndíjat 1982-ben (a gárda egyébként rengeteg NBA-játékost nevelt és nevel ki, közülük talán Price jutott a legnagyobb magasságokba). Ehhez képest újoncévében a konferencia legjobb pontszerzője lett, túldobva bizonyos Michael Jordant is, két év alatt pedig nem csak elit szintre vezette a gárdát, de még a Sports Illustrated címlapjára is felkerült a John Stockton-hasonmás - ugyanakkor ebben az időszakban Stockton még stabil kezdő sem volt a Jazzben, Price-ban is egy kiváló csuklójú, de nem ruganyos, alacsony és kicsit gyenge fizikumú irányítót láttak az NBA-scoutok. 

Így aztán a második körben, összességében a 25. helyen draftolta a Dallas Mavericks az 1986-os börzén, de még a draft napján tovább is postázták egy másodikkörös pickért Clevelandbe. A Cavs ugyanezen a drafton az első helyen húzta ki a center Brad Daugherty-t, és ekkor még senki nem gondolta, hogy a következő 7-8 évet ez a páros fogja meghatározni a Cavsnél és a hetvenes évek közepe után megint visszateszik a térképre a csapatot. Újoncévében még csak a kispadról szállt be, de az 1987-88-as évadtól nem volt megállás: 16 pontot és 6 gólpasszt átlagolt, és érdekes módon csak a büntetőkön múlt, hogy nem csinálta meg az 50-40-90-et - erre addig egyébként csak Larry Bird volt képes. Élete első playoff-sorozatában viszont elképesztő dobásmutatót rakott össze a Chicago Bulls ellen, öt meccsen átlagban 41 perc alatt 21 pontot termelt, az 56.7%-os mezőnymutató, azon belül 41.7%-os triplázás, illetve 96%-os (!) büntetőzés még ma is kalaplengetős adatsor. 

Nagyjából itt érkezett meg a ligaelitbe, majd harmadévesen megcsinálta az 50-40-90-et, ráadásul 18.9 pontot és 8.4 gólpasszt átlagolt, az 1988-89-es szezonban meghívták az All-Starra és az All-NBA harmadik ötösbe is beválasztották. A szezon végére viszont egy elég nagy csalódás jutott a titkon bajnoki álmokat dédelgető Cavaliers számára - az okokat keressük a Michael Jordan és a The Shot címszavaknál az NBA történelemkönyvében, a korszak Cavs-e tekinthető MJ első igazi és talán legnagyobb áldozatának is a ligában... Price egyébként 23 pontot szórt a legendás összecsapáson, 8/14-es mezőnnyel, 3/4 triplával, 4/4 büntetővel, 6 lepattanóval és 7 gólpasszal, amit kicsit azért elcsúfított a hét eladott labda - érdekesség, hogy a párharc első meccséről combhajlító miatt hiányzott, azt idegenben megnyerte a Bulls, sokak szerint ha Price ott játszik, minden máshogy alakult volna.

Az 1989-90-es évadban számokban gyakorlatilag másolta az előző évet, de a mezőnymutatója visszaesett, a Cavs is kicsit gyengébb volt a vártnál (a Jordan-dobást bevallottan nehezen heverték ki), és az első körben ezúttal a Barkley-féle Philadelphia verte ki őket öt meccsen - zsinórban harmadik évben estek ki az első körben ötödik, mindent eldöntő meccsen. A következő szezonban viszont be se jutottak, köszönhetően annak, hogy az egyébként félelmetes számokat hozó Price ACL-szakadást szenvedett 1990 decemberében - akkoriban ez még kiemelten súlyos sérülésnek számított, nem lehetett tudni, hogy egyáltalán vissza tud-e belőle rendesen térni. 

Price hamar rácáfolt a kétkedőkre, gyakorlatilag ő volt az egyik első játékos (Tim Hardaway a másik), aki nem vesztett a sebességéből, sőt szintet tudott lépni. Az 1991-92-es évadban konkrétan a címvédő Chicago Bulls első számú keleti kihívójává tette a Clevelandet: ismét meghívták a Gálára, újra All-NBA harmadik ötösbe választották, de ami a legfontosabb volt, hogy 16 év után a csapat playoff-párharcot nyert. Sőt rögtön kettőt is: az első körben 3-1-re simázták a Netset, a második körben pedig egy 4-3-as Boston elleni párharcban nyugdíjazták Larry Birdöt. A konferencia-döntőben aztán megint jött a Mumus - hiába lepték meg kétszer is Jordanéket, 2-2 után az ötödik meccset behúzta a Bulls, a hatodikon pedig hiába lassították le MJ-t, Pippen és Horace Grant kisegítette a vezért, míg a túloldalon javarészt Price 5/18-as mezőnymutatóján ment el az egyenlítés. Kicsin múlt, de a Daugherty, Price, Larry Nance Sr., Craig Ehlo, Hot Rod Williams, Danny Ferry, Steve Kerr, a fiatal Terrell Brandon és a tragikus sorsú Bobby Phills fémjelezte gárdának itt volt a plafonja. 

Price-nak viszont még nem, az 1992-93-as évadban ugyanis annyira jól játszott, hogy az All-Star meghívás mellett a liga legjobb irányítójává avanzsált, az All-NBA első ötösébe választották - ne feledjük, ez a Dream Team barcelonai menetelése utáni szezon. A Cavs megint 50 győzelem felett végzett az alapszakaszban, a playoff első körében 3-2-re legyőzték a Drazen Petrovic vezette New Jersey-t, utána viszont... Igen, negyedjére is találkoztak a Chicagóval, akik ezúttal borzasztó simán, 4-0-val söpörtek. Price dobásain ezúttal nem múlt, de nem sokat számított, a Bulls egyszerűen átrohant rajtuk. 

Price meghívást kapott az 1994-es világbajnokságra utazó Dream Team II-be is - az a csapat talán még a Dream Teamnél is dominánsabban végezte ki az ellenfeleit és nyerte meg a világbajnokságot, de Price szerencsétlenségére Jordanék fénye ekkor is elhomályosította. A 93-94-es évad tekinthető egyébként az irányító utolsó jó évének, 17.3 pontot, 7.8 gólpasszt hozott 50-40-90-hez közelítő dobásokkal, utoljára még az All-Starra is meghívták - 1993 után ráadásul duplázott, 1994-ben is megnyerte a tripladobó-versenyt.

A csapat viszont folyamatosan gyengült, Daugherty csak 50 meccsen tudott játszani és az évadot követően soha nem láthattuk már a ligában, így az a csoda, hogy a playoffig elevickéltek, ahol természetesen a Jordan nélküli Chicago Bulls és egy újabb söprés várt rájuk. Az 1994-95-ös évadban már csak 48 meccsen tudott játszani az irányító, de még itt is bejutottak a playoffba, ahol menetrendszerűen rögtön kiestek a Knicks ellen. 

1995 őszén aztán a Cavs megkezdte az újjáépülést, Price-ot pedig elcserélték a Washington Bulletshez, ahol együtt játszhatott öccsével, Brent Price-szal, de itt nagyon nem volt önmaga, gyakorlatilag kihagyott egy évet, alig 7 meccsen lépett pályára. Egy pici azért még maradt benne, a 96-97-es évadban a Warriorsban összerakott egy 11.3 pontos, 4.9 gólpasszos szezont, majd 97-98-ban Orlandóban is majdnem elérte a 10 pontos átlagot, a lockoutnál azonban már nem érzett magában elég erőt a folytatásra, így 1998-ban visszavonult. Természetesen a Cavaliers és a Georgia Tech is visszavonultatta 25-ös mezét, középiskolája pedig azzal tisztelte meg, hogy sportcsarnokát róla nevezte el.

Azóta számos csapat edzői stábjában megfordult fejlesztő edzőként (dolgozott a Denvernél, az Atlantánál, a Warriorsnál, a Magicnél, Jordan csapatánál, a Bobcatsnél), legutóbb a 2018-19-es évadban másodjára is a Nuggets fiataljainak dobásait javította, de egyébként Rajon Rondo dobásait is sikerült csiszolnia 2010 körül. 

Price összességében a liga egyik legjobb kezű játékosaként vált ismertté, négyszeres All-Star, világbajnok, járt főcsoportdöntőben, négyszer volt All-NBA csapattag, és a mai napig az alapszakaszban a harmadik (Nash és Curry csak egy-két tized százalékkal előzi meg), a playoffban a második (itt - nem elírás - Gordon Hayward előzi) legpontosabb büntetődobóként jegyzik. Legnagyobb hatása a játékra viszont korábbi csapattársa, Steve Kerr szerint a duplázások elleni támadójáték megreformálásában rejlik. Ő volt az első, aki a csapdázások ellen a legmagasabb szinten használta azt a megoldást, hogy beütötte a két védő közé a labdát, átkígyózott közöttük és kosárral vagy gólpasszal fejezte be az akciókat - Kerr szerint ezzel forradalmasította a játékot, hiszen ez manapság is a labdás kisemberek egyik legnagyobb fegyvere. Steph Curry, Kemba Walker vagy Jamal Murray is magas szinten tudja/tudta ezt a játékelemet, illetve hogy utána mit kell csinálnia a gyűrű közelében - nem véletlen, őket például karrierjük kezdeti időszakában edzette Price. 

16 éve, 2006. február 15-én a Boston Celtics a Cleveland Cavalierst fogadta, és a vendégek 113-109-re legyőzték az akkoriban jóval gyengébbnek számító Celticset. A hazaiaknál Paul Pierce-nek így is emlékezetes maradt az este, tekintve hogy egyetlen egyszer ért el félszáz pontig az NBA-ben, méghozzá ezen a találkozón: 50 ponttal (17/36 mezőny, 0/4 tripla, 16/20 büntető), 7 pattanóval, 8 gólpasszal és 4 eladott labdával zárt The Truth.

Érdekesség, hogy Delonte West ekkor még a Celticsnél kosarazott, nem is rosszul (15 pont, 10 pattanó, 8 gólpassz), a túloldalon pedig LeBron James 43 pontos tripla-duplát jegyzett (12 pattanó, 11 gólpassz).