58 éves Clyde Drexler, 73 éves lenne Pistol Pete

73 éves lenne minden idők egyik leglátványosabban játszó kosarasa, az egész egyetemi kosárlabdázás legnagyobb legendája, "Pistol" Pete Maravich. A fiatal játékos az LSU-n már beírta magát a sportág történelemkönyveibe, hiszen mind a négy idényében 43.6 és 44.5 pontot között átlagolt, végül 44.2-es átlaggal fejezte be pályafutását az intézményben - mai szemmel nézve felfoghatatlan szám ez. Nem úgy, ha valaki látta már (legalább felvételen) Maravichot. Évtizedekkel előzte meg korát látványban, egy személyben akkora show-ra volt képes, mint nagyon kevesek azóta is.

Félelmetes pontátlaga ellenére is csak a harmadik helyen kelt el az 1970-es drafton, az Atlanta Hawks választotta ki - igaz, azt hozzá kell tenni, hogy az 1/1 a Detroit Pistons történetének egyik, ha nem a legjobb centere, Bob Lanier, az 1/2 pedig a Rockets-franchise ikonja, Rudy Tomjanovich volt, aki két edzőként nyert bajnoki címe mellett játékosként ötszörös All-Star volt, így még csak azt sem lehet mondani, hogy a Hawks előtt húzó csapatok mellélőttek volna, sőt. Mögöttük a Boston Celtics a 70-es évek egyik legjobb játékosával, Dave Cowensszel tudott erősíteni.

Maravich azonnal 23.2-es átlaggal kezdett, de még így sem tudott az Év Újonca lenni. Második évében volt egy sérülése, vissza is esett teljesítménye, harmadik és negyedik idényében azonban ott volt már az All-Star gálán, és 1972/73-ban az All-NBA második csapatában is helyet kapott. 1974 nyarán a New Orleans Jazz bekerült az NBA-be, és azonnal meghúzott egy nagyobb cserét - Maravichot két első, két második és egy harmadik körös pickért, valamint két játékosért szerezte meg a csapat. Pistol Pete-nek itt is kellett egy szezon, mire felvette a ritmust, 1975/76-ra azonban legjobb atlantai éveit idézte, az All-NBA első csapatába választották. A következő szezon volt számára a csúcs, hiszen újra All-NBA első csapattag lett, megint meghívták az All-Star gálára, és emellett 31.1-es átlaggal pontkirályi címet szerzett.

Ezt követően rettenetesen sok sérülés sújtotta, a térde szinte teljesen szétment - korábban is volt már ezzel gondja, de 1977-től 50 meccs volt a legtöbb, amit egy idényben bírt. Még kétszer meghívták az All-Star gálára, így összesen 5 ilyen szereplése van, 1980 januárjában azonban a közben Utah-ba költöző franchise szabadlistára tette. Aláírt még a Boston Celticshez, de miután a csapat a keleti döntőben kikapott a Philadelphia Sixerstől, az idény végén visszavonult. 7-es mezszámát a Jazz és a New Orleans Pelicans is visszavonultatta, 1987-ben pedig bekerült a Hírességek Csarnokába is. 1988. január 5-én egy kosármeccs közben összeesett, szívrohamban elhunyt. Isten nyugosztalja!

 

Clyde Drexler pont 15 évvel később született, ő az 58. születésnapját ünnepli. A Houston egyetem híres Phi Slamma Jamma felállásának tagja volt 1980 és 1983 között - a többek között Hakeem Olajuwonnal felálló együttes egymás után kétszer jutott be az NCAA döntőjébe, de mindkétszer kikapott (1982, 1983), ezt követően jelentkezett a draftra.

A Portland TrailBlazers választotta ki az 1983-as játékosbörze 13. helyén. Első évében még szinte végig csere volt, ezt követően azonban egyre több lehetőséget kapott, harmadik évében pedig az All-Star gálára is elvitték - összesen nyolcszor történt ez meg portlandi pályafutása során. 20 pont, 6 gólpassz fölött tartotta átlagait, kétszer volt All-NBA második ('88, '91), egyszer-egyszer pedig a harmadik ('90) és az első ('92) csapat tagja - ez utóbbi hatalmas szó, hiszen Michael Jordan mellett kellett bekerülnie a másik hátvédhelyre. Ez volt egyik legjobb szezonja, hiszen Jordan mögött második volt az MVP választáson, nyáron pedig a Dream Team tagjaként aranyérmet nyert a barcelonai olimpián.

Drexler az összes NBA-ben töltött idényében bejutott a PO-ba. Eleinte tipikus első körös csapat volt a Blazers, ám 1990-re fordult a helyzet - az oregoniak ebben az évben a Detroit Pistons ellen kaptak ki a döntőben, egy évvel később a Los Angeles Lakers verte őket a nyugati fináléban, 1992-ben pedig a Chicago Bulls állította meg őket a végső siker kapujában. Ezt követően a Portland újra csak az első körökig jutott, így Drexler az 1995-ös deadline előtt cserét kért, a csapat pedig teljesítette kérését 11 és fél szezonon keresztül mutatott hozzáállása miatt: Otis Thorpe-ért cserébe a Houston Rocketshez cserélték.

Itt nem csak egyetemi évei helyszínére került vissza, de újra Olajuwon csapattársa lehetett. A Rockets volt a címvédő, és ami 11 PO alatt nem jött össze Drexler számára Oregonban, az azonnal összejött neki Texasban: az 1995-ös rájátszásban bajnoki címet nyert, év végén pedig az All-NBA harmadik csapatának is tagja lett. Következő két évében újra elvitték az All-Star főmeccsére - összesen tehát 10-szer volt ott a gálán -, de mindössze egy nyugati döntőt sikerült felmutatnia a Rockets-cel. A Houston az 1998-as PO-ban kiesett az első körben, ezt követően pedig Drexler bejelentette visszavonulását.

Azonnal a Houston egyetem vezetőedzője lett, de két szezon után lemondott - a gyenge eredmények mellett arra hivatkozott, hogy több időt akar családjával tölteni. 22-es mezszámát mind az egyetemen, mind a Rocketsnél, mind a Blazersnél visszavonultatták, 2004-ben pedig a Hírességek Csarnokába is beválasztották. Isten éltesse sokáig!

 

Ha már Drexlernél szóba került a Houston Rockets, akkor a texasiakra külön is ki kell térnünk: 26 évvel ezelőtt, 1994. június 22-én 90-84-re győzött a Rockets a New York Knicks elleni nagydöntő hetedik mérkőzésén, így a klub fennállása első bajnoki címét szerezte.

A Houston két évvel korábban, 1992-ben még a PO-ba sem jutott be, de az idény közben vette át a kispadot Rudy Tomjanovich, akinek a munkája már 1993-ban is látszódott az együttesen: az 1992/93-as alapszakaszban 55-27-tel nyugati második lett a Rockets, a Los Angeles Clippers elleni 3-2-es siker után pedig a szintén 55-27-tel záró, de pályaelőnyben kezdő Seattle SuperSonics csak 4-3-mal búcsúztatta a Houstont a második körben - nyugat akkori kiegyensúlyozottságáról sokat mond, hogy a Seattle is 4-3-mal esett ki egy körrel később a Phoenix Suns ellen. A Hakeem Olajuwon köré épülő gárda nem sokat változott a nyár során: Otis Thorpe, Vernon Maxwell, Robert Horry és Kenny Smith voltak Hakeem legnagyobb segítségei, melléjük érkezett még Portlandből egy második körös pickért Mario Elie, valamint a draftról Sam Cassell.

A Rockets 58-24-gyel még feljebb lépett az 1993/94-es alapszakasz során, de megint nyugati második volt - ezúttal a 63-19-es, de már az első körben kieső SuperSonics mögött. Tomjanovich együttese az első körben 3-1-gyel búcsúztatta a '90-es és '92-es döntős Blazerst, majd 4-3-ra verte az előző idényben döntőző Sunst többek között Mario Elie 'Halál Csókja' dobásával. A nyugati döntőben a Utah Jazzt 4-1 arányban múlta felül a Houston, amelyre a New York várt.

A Knicks kispadjára 1991-ben nevezték ki Pat Riley-t, aki előbb a második körig, 1992/93-ban pedig előbb 60 győzelemig, majd keleti döntőig vezette az együttest - a Chicago Bulls előbb 4-3-mal, majd 4-2-vel ejtette ki Patrick Ewingékat a PO-ból. Jordan visszavonult, a Knicks pedig 57-25-öt ment az alapszakaszban - ugyanannyit, mint a keleti első Atlanta Hawks. Az első körben a New Jersey Nets 3-1-gyel megvolt Starkséknak, a második körben pedig sikerült a visszavágás az ezúttal Scottie Pippen vezette Bullsnak. A New York 4-3-mal ment tovább nagy riválisán, hogy aztán a keleti döntőben egy másik nagy ellenfél, az Indiana Pacers jöjjön szembe - végül Reggie Millerék is 4-3-mal kapituláltak.

A döntőben a pályaelőny a Rocketsnél volt, ám a Knicks elvette ezt a második meccsen - igaz, a Houston rögtön vissza is vette a harmadikon. A negyedik és az ötödik találkozót megnyerte a New York a Madison Square Gardenben, így 3-2-es vezetéssel utazhatott Houstonba, ahol a hatodik meccsen teljesen reális nyerési esélye volt. Olajuwon azonban a végén blokkolta John Starks triplakísérletét, a hetedik meccsen pedig felért a csúcsra a Rockets. A döntő MVP-je természetesen Hakeem Olajuwon lett.