82 éves Rod Thorn, 41 éves egy Celtics-Sixers klasszikus

Az egyedülálló karriert befutó Rod Thorn jó pár évet lehúzott játékosként és edzőként, mielőtt a Chicago Bulls GM-je lett, majd 1986 és 2000 között az NBA alelnökeként számos újításban benne volt a keze és mindhárom Dream Team összeállításában kulcsszerepet játszott - majd visszatért korábbi csapatához, a Netshez, nyélbe ütötte a Jason Kidd- és Vince Carter-cserét, végül megágyazott Philadelphiában a The Processnek. 2018-ban Hall of Fame-be választották, kacskaringós életútjáról négy éve írtunk részletesebben - azóta szerencsére továbbra is jó egészségnek örvend. 

Boston és Philadelphia a Bill Russell-Wilt Chamberlain csaták óta volt riválisa egymásnak - igaz, Philadelphiából a '60-as évek elején elköltözött a Warriors San Franciscóba, nem maradt azonban NBA csapat nélkül a város, mivel ugyanabban az esztendőben költöztették át a Syracuse Nationalst, így 1963 óta a 76ers nevű franchise működik a városban.

Az 1982-es párharc előéletéhez tartozik, hogy két évvel korábban már találkozott egymással a két csapat, akkor is a keleti döntőben. A Sixers nem sokat változott két év alatt, hiszen a húzónevek közül Andrew Toney-t leszámítva már mindenki ott volt 80-ban is (Julius Irving, Maurice Cheeks, Bobby Jones, Darryl Dawkins, Caldwell Jones), Mike Bibby édesapján, Henry Bibbyn kívül pedig nem nagyon volt nagyobb távozójuk ebben a két idényben. A túloldalon jóval nagyobb volt az átalakulás, hiszen az 1980-ban még újonc Larry Bird mellett több játékos is ott volt már a későbbi legendás gárdából, Kevin McHale, Robert Parish és Danny Ainge azonban még nem.

Az első négy meccs után úgy tűnt, hogy megismétlődhet a Philly 1980-as, 4-1-es sikere, ugyanis 3-1-re vezetett a Sixers a címvédő ellen, pedig pályahátrányból kezdte a csatát - A Celtics első kiemelt volt keleten ebben az évben is, míg a Sixers csak harmadik. Az ötödik mérkőzésen könnyedén nyert a Boston hazai pályán, a hatodikon pedig viszonylag simán idegenben is. Ezt követte a hetedik mérkőzés, amelyet a Boston Gardenben játszottak, és amelyen a pályaelőnyt visszaszerző, otthon játszó, első kiemelt bajnok volt az esélyes. Lássuk, mi történt a meccsen, jöjjön az egész mérkőzés felvétele:

A 120-106-ra megnyert meccs azt jelentette a Sixers számára, hogy bejutott az NBA döntőjébe. A Boston Gardenben egyébként a Celtics veresége ellenére is zúgott a "Beat L.A.!" rigmus. Nos, ez ebben az esztendőben még nem jött össze: 4-2 arányban kikapott a Philly a Los Angeles Lakerstől. Egy év múlva azonban, a legértékesebb játékosnak - döntőben és alapszakaszban egyaránt - megválasztott Moses Malone-nal kiegészülve végigsöpört a ligán, és 4-0-lal vágott vissza az aranysárga-liláknak a fináléban.

 

Négy évvel korábban, 1978. május 23-án hirdették ki, hogy a Portland TrailBlazers centere, Bill Walton megnyerte az alapszakasz MVP-jének járó díjat. Walton az előző szezonban is már második volt a szavazáson, de akkor az alapszakaszt megnyerő Los Angeles Lakers legendája, Kareem Abdul-Jabbar nyerte a díjat. A döntőt azonban már 1977-ben is a Blazers hozta, Walton lett a finálé legértékesebb kosarasa, a következő idényben pedig egyértelmű dominanciát mutatott be ő és csapata is - már ameddig pályán volt.

50-10-es mérlege volt a Porlandnek, amikor a center több lábsérülés miatt kénytelen volt befejezni az alapszakaszt, és a következő négy évben összesen 14 meccsen szerepelt. Walton azonban ennyi idő alatt is eleget mutatott ahhoz az 1977/78-as idényben, hogy az All-Defensive és az All-NBA első csapatba jelöljék, valamint hazavigye az MVP trófeát is 18.9 pontos, 13.2 pattanós, 5.0 gólpasszos, 2.5 blokkos átlagaival. A PO-ban még játszott egyébként (beinjekciózták a törött lábfejét...), de ezzel vége volt portlandi pályafutásának.