A 2000-es Lakers legnagyobb fordítása

22 évvel ezelőtt, 2000. június 4-én játszották a Los Angeles Lakers és a Portland TrailBlazers nyugati döntőjének hetedik mérkőzését. A negyedik negyed elején, Steve Smith kosarával már 73-58-ra vezetett a vendég Blazers, az ezt követő szűk 11 perc viszont már történelem:

A Lakers 31-11-re hozta a hátralévő időszakot, 89-84-re győzött, így 4-3-ra megnyerte a párharcot. Mint ismert, az aranysárga-lilák ezt követően ezt a döntőt, és a következő kettőt is megnyerték - 1991 óta ez volt az első fináléjuk.

 

46 éve, 1976. június 4-én a Boston Celtics a Phoenix Sunsot fogadta a döntő ötödik találkozóján. Eddig a pontig mindkét együttes hozta a hazai meccseit, az ötödik meccset Bostonban játszották, ez az összecsapás azonban nem volt olyan sima, mint az első két bostoni. A Celtics mindössze három hosszabbítás után tudott diadalmaskodni a 33 pontos Jo Jo White vezetésével - a vendéglátó 128-126-ra győzött, és a következő ütközet során megszerezte a bajnoki címet is. Ez a három ráadásos meccs volt akkor minden idők leghosszabb (sokak szerint az egyben az egyik legjobb) döntő ütközete - 1993-ban a Chicago Bulls és a Suns állította be ezt a csúcsot.

A mérkőzést teljes egészében megnézhetitek:

 

Volt egy akkor blockbusternek számító csere is ezen a napon: 42 éve, 1980. június 4-én cserélte el a Phoenix Paul Westphalt a Seattle SuperSonicshoz Dennist Johnsonért cserébe.

Westphal öt olyan idényen volt túl, amelyben végig 20-25 pont és 5-6.5 gólpassz között átlagolt, négyszer All-Starnak jelölték, háromszor az All-NBA első, egyszer pedig a második ötösbe választották. Johnson az 1978-as döntős, 1979-ben bajnok SuperSonics egyik vezére volt, és még mindig csak a negyedik évében járt (négy évvel volt fiatalabb Westphalnál), de már kétszeres All-Starnak és döntő MVP-nek mondhatta magát, emellett az All-Defensive első ötösbe is bekerült kétszer, valamint 1979/80-ban az All-NBA második csapatának is tagja volt.

A két együttes sem volt rossz, hiszen a Suns az 1976-ös döntőt követően 1978-ban még nyugati finálét játszott, és azután is bent volt a rájátszásban - igaz, megrekedni látszott. A SuperSonics a két döntő után 1980-ban csak a Magic Johnson-féle Lakerstől kapott ki a nyugati döntőben - nagy ellenfél ide, 4-1-es zakó oda, Johnson a mai napig ezt tartja pályafutása legfájóbb vereségének, ez is mutatja, milyen lehetőségek voltak még az akkori Seattle-ben. DJ viszont rengeteget vitázott Lenny Wilkens vezetőedzővel, ezért a Sonics váltásra szánta el magát.

A csere a Seatlle-nek abszolút nem jött be: a gárda 22 meccset romlott az előző idényhez képest (34-48), és bár utána sikerült újra 52-30-at teljesítenie, legközelebb 1987-ben járt a konferenciadöntőben, már egy teljesen másik garnitúrával. Westphalnak egy All-Star szezonja volt a SuperSonicsnál, de már ekkor is jócskán elmaradt arizonai szintjétől (16.7 pont, 4.1 gólpassz), ezt követően pedig a New York Knickshez igazolt 1981 nyarán. A Suns nem esett vissza, de jobb csapat sem lett Johnson érkezésétől. Neki legalább egyénileg jó szezonjai voltak: az All-NBA első ötösébe is befért első phoenixi évében, kétszer All-Star volt, és mindháromszor az Év Legjobban Védekező csapatába választották.

1983-ban távozott Johnson a Sunstól, nem sokat kapott érte csapata: Johnson mellett a Phoenix még egy elsőköröst is adott a Bostonnak a 15 perces cserecenter Rick Robey-ért és két második körös pickért. Westphal ugyanezen a nyáron tért vissza Phoenixbe, utolsó idényét a Sunsnál töltötte, és még egy főcsoportdöntőt játszhatott az együttessel, mielőtt visszavonult. Ilyen magasságba Johnson nem jutott Arizonában, nem úgy előtte a Seattle-nél és utána a Celticsnél.

 

Két egykori All-Star hunyt el június 4-én. Bill Gabor még a korai NBA-ben jutott el egyszer a gálára, 3 éve nincs közöttünk, nála viszont jóval ismertebb név Randy Smith, aki a Buffalo Braves 20+ pontos, mindemellett sokoldalú sztárja volt a 70-es években.

Két dologról igazán híres Smith. Egyrészt arról, hogy az 1971-es drafton csak a 7. kör 104. helyén kelt el, mégis kiharcolta magának a helyet a Braves edzőtáborában - ráadásul már újoncként 13.4 pontot átlagolt, nem csak padmelegítőnek kellett. Az edzőtáborból aztán két All-Star részvételig vitte: 1975/76-ban az All-NBA második ötösének is a tagja volt, míg az 1978-as gálának ő lett az MVP-je.

Másrészt arról igazán ismert a neve, hogy 1972 és 1982 között 906 mérkőzést játszott hiányzás nélkül - az ő vasembercsúcsát döntötte meg később AC Green, a jelenlegi rekorder. Smith sajnos elég fiatalon, pontosan 13 éve, 60 éves korában, 2009-ben vesztette életét, miután szívrohamot kapott egy edzésen. Isten nyugosztalja mindkettejüket!

 

Két All-Star született június 4-én. Közülük az eredményesebb Bobby Wanzer volt, aki az 50-es évek elején volt 5-szörös All-Star a Rochester Royalsszal, és háromszor az All-NBA második ötösének is tagja volt. 1951-ben bajnoki címet ünnepelhetett a Rochesterrel, amelynek két évig játékosedzője, majd vezetőedzője lett. 1921-ben született, tehát 101 éves lehetne ma, de 2016 januárjában, 94 éves korában távozott közülünk, nyugodjék békében!

Xavier McDanielre már többen emlékezhetnek, leginkább a 80-as évek második felének SuperSonicsából. Négyszer is 20 pont fölött átlagolt Seattle-ben, de csak egyszer volt All-Star, 1988-ban (pedig egy évre rá úgy hozott 20.5 pontot meccsenként, hogy összesen 10 meccsen kezdett, és nem volt meg a 30 perces átlag játékideje). A hatodik évében, az 1990/91-es szezon közepén hova máshova cserélték volna, mint Phoenixbe, innentől kezdve pedig szerepe és teljesítménye is csökkent. Átlagainál azonban jóval több marad meg az emberek emlékeiben: borzasztó fizikális és egyben látványos játéka, no meg az, hogy nem riadt vissza a balhéktól sem. 59 éves a mai napon X-Man, Isten éltesse!