A 2007-es Spurs-Suns párharc és Jordan nagy csalódása 1995-ben

25 évvel ezelőtt kapta meg utolsó alapszakasz MVP-trófeáját Michael Jordan - erről három éve írtunk részletesen.

Két évvel korábban, 1995. május 18-a komoly csalódást jelentett MJ számára, aki az 1994-95-ös alapszakasz végefelé tért vissza másfél éves visszavonulásából, a Hornets elleni első körben 32 pont felett átlagolt, majd a második körben érkezett a Shaq és Penny Hardaway vezette Orlando Magic. Az első meccsen Jordan emlékezetes labdaeladást vétett Nick Andersonnal szemben, nem is játszott jól, és megtalálták, hogy a 45-ös Jordan nem olyan jó már, mint a 23-as volt. A második meccsre visszatért a 23-as mezhez, onnantól kezdve a következő négy meccsen felváltva győztek a csapatok és 3-2-re vezetett a Magic. A hatodik összecsapásra Chicagóban került sor, ahol Jordan csak 24 pontot szerzett, és bár volt 4 blokkja, a pontokra nagyobb szüksége lett volna csapatának. Az Orlando 108-102-re győzött és továbbjutott, a szériában amúgy 31 pontot átlagoló Jordan pedig végigedzette a nyarat a Space Jam forgatásakor, aminek meg is lett az eredménye. A következő évben visszaült a trónra, ahonnan senkinek nem is sikerült többé letaszítani - ez a Magic elleni playoff-párharc volt az utolsó, amit elvesztett. 

Érdekesség, hogy hét évvel korábban, 1988. május 18-án szintén nehéz napja volt Jordannek, hiszen nem sokkal azután, hogy megkapta karrierje első alapszakasz MVP-címét, a rájátszás második körében későbbi nemezise, a Detroit Pistons sima 4-1-gyel búcsúztatta. Ez a párharc a következő három évben a főcsoportdöntőben ismétlődött meg, az első két évben a Pistons nyert. 

2007. május 18-án egy máig híres-hírhedt párharc is véget ért: a San Antonio Spurs és a Phoenix Suns második körös csörtéje, amit sokan csak az igazi döntőnek tituláltak, nem véletlenül - a Spurs a playoff végén megnyerte a nagydöntőt, de messze ez a párharc volt számára a legnehezebb, mert az előző két alapszakasz MVP-je, Steve Nash által üzemeltetett támadógépezettel nem nagyon boldogultak. 

Az első meccset elcsente a San Antonio, utána viszont Mike D'Antoni Kurt Thomast állította Tim Duncanre, és a Suns nagyon simán egyenlített ki. A harmadik összecsapáson Tim Duncan összekapta magát, és 2-1-re vezetett a Spurs. Ezt követően jött a híres-hírhedt negyedik meccs, amikor a Spurs jól játszott, ám a harmadik-negyedik negyed fordulóján Steve Nash ráérzett a támadásokra, és a Suns jó úton haladt afelé, hogy kiegyenlítse a párharcot és visszavegye a pályaelőnyt. Ekkor érkezett Robert Horry, aki felkente a reklámtáblára az irányítót, majd a kirobbanó tömegjelenetben Amar'e Stoudemire és a később Spursben remek éveket töltő Boris Diaw elhagyta a kispadot, ami miatt utólag egy meccsre eltiltották őket. A komplett Suns tiltakozott, arra hivatkozva, hogy a második negyedben hasonló szituációban Tim Duncan és Bruce Bowen is így tett, őket mégsem szankcionálták. Az ötödik meccset hazai pályán elvesztette a foghíjas Suns, majd május 18-án következett a hatodik meccs San Antonióban, ahol a harmadik negyedban a Spurs jobban játszott és végül célba ért.

Két évvel később Tim Donaghy, a fogadási csalás miatt örök életre eltiltott játékvezető azt írta a könyvében, hogy Tommy Nunez, a széria bíróküldésért felelős vezetője kifejezetten nem szerette Robert Sarvert, a Suns tulajdonosát, és ezt a játékvezetői hármasok kijelölésénél szem előtt tartotta, ezért volt borzasztó gyenge a bíráskodás színvonala az egész sorozatban. 

1979. május 18-a kevésbé vidám dátum a Spurs életében. A San Antonio Spurs az ABA egyik élcsapataként 1976 nyarán csatlakozott az NBA-hez, és itt is hamar az élre törtek. Már első szezonjukban bejutottak a playoffba, ahol a Boston Celtics 2-0-val búcsúztatta őket, 1978-ban már a keleti elődöntőben kaptak ki 4-2-re a Washington Bulletstől, az 1979-es rájátszásban pedig újabb lépcsőfokot mentek felfelé. Kőkemény, hétmeccses szériában búcsúztatták a Julius Erving vezette Philadelphia 76erst, majd következhetett a keleti döntő, ismét a Bullets ellen.

Ez a széria is hét meccsig ment, és az utolsó, hetedik összecsapáson idegenben remekül állt a Spurs, három negyed után 82-76-ra vezetett. A Washington azonban nem adta fel (egyébként ők voltak a címvédők), és begyújtotta a rakétákat, majd 105-103-nál már ők vezettek. James Silas ekkor egyenlített, de nyolc másodperccel a vége előtt a későbbi Hall of Famer, Bob Dandridge egy tempóval újra a Washingtont juttatta vezetéshez, majd egy másik HoF, Elvin Hayes blokkolta Silas újabb kísérletét, az óra pedig lepörgött. A Bullets jutott a fináléba, ami azért is volt különösen fájdalmas a Spurs számára, mert 3-1-re vezettek a párharcban - a fővárosiak akkor mindössze a harmadik csapat voltak, amely fordítani tudott ilyen hátrányból.

Mint ismert, az egykori ABA-s csapatok (Nuggets, Spurs, Nets, Pacers) egészen 1999-ig nem jutottak be a döntőbe, ám ez könnyen alakulhatott volna másként is - a meccs után Doug Moe, a Spurs vezetőedzője indulatosan nyilatkozott arról, hogy a játékvezetők továbbra is az ABA-s csapatok ellen fújnak, és nem finomkodott, kerek-perec lenyilatkozta, hogy John Vanak és Paul Nihalak játékvezetők az utolsó két percben odaadták a meccset a Bulletsnek. Ebben volt is valami, mert 86-76-ra vezetett a Spurs, a Bullets viszont az utolsó 3 és fél percben 11 büntetőt dobhatott, miközben a San Antonio mindkét centere kipontozódott...

George Gervin, a Spurs sztárja 1978 és 1980 között zsinórban háromszor volt gólkirály, majd 1982-ben negyedszer is elnyerte a címet, de a San Antonio 1980-ban már az első körben kiesett, majd átkerült a nyugati konferenciába, ahol viszont 1982-ben és 1983-ben is eljutottak a főcsoportdöntőig, de Magic Johnson és a Lakers mindkétszer megakadályozta, hogy bejussanak a nagydöntőbe - előbb 4-0-ra, másodszor 4-2-re vitték el a párharcot. Ezt követően Gervin még két jó szezont futott, de a Spurs már nem került közel a bajnoki címhez.