A legkisebb termetű MVP és Magic PO-rekordja

Több emlékezetes párharc ért véget az elmúlt bő 10 évben május 15-én, ezekből szemezgetünk. 

2022. május 15-én az alapszakasz-győztes Phoenix Suns a második körben hazai pályán fogadta a Dallas Maverickset hetedik mérkőzésen, és minden idők egyik legnagyobb leolvadását produkálva 27-57-re elvesztette az első félidőt, ezzel együtt a mérkőzést is. A Dallas 57 pontjából 48-at Luka Doncic és Spencer Dinwiddie dobott, Doncic egymaga szerzett annyit, mint a teljes Suns - a különbség később járt 46 egységnél is, végül 90-123-ra végeztek a felek.

A párharc előző hat találkozóját mindig a hazai csapat nyerte, és addig a pontig a liga történetének hetedik meccseit 77%-ban (110-33) a vendéglátók húzták be, ezért is volt döbbenetes az eredmény.

Pár órával korábban a hazai pályán játszó Boston Celtics is 28 pontos, hatalmas verést mért a bajnoki címvédő Milwaukee Bucks-ra azon párharc hetedik mérkőzésén, de az talán kisebb meglepetésnek számított, mivel a Bucksból hiányzott Khris Middleton. A Celtics hetedik meccses rekordot jelentő 22 hárompontost szórt be, amiből Grant Williams egymaga hetet vállalt. A két emlékezetes zárómeccs:

2017. május 15-én a Celtics a Wizardsot fogadta a keleti második kör hetedik összecsapásán. Zaklatott playoff volt ez a Boston számára Isaiah Thomas családi tragédiája miatt, de a Wizards elleni párharcban végig a zöld-fehérek voltak előnyben: hozták a két hazai meccsüket, majd a Wizards ugyan kiegyenlített, de az ötödik meccset megint behúzta a Boston. A hatodikon mindössze egy ponttal, 92-91-re nyert a Washington, majd a hetedik meccs félidejében is előnyben voltak. A harmadik negyedben viszont előbb a félelmetesen pontosan célzó Thomas-Horford-Smart trió fordított, a negyedik negyedben pedig érkezett a már addig is 12 pontot jegyző Kelly Olynyk. A 26 éves kanadai erőcsatár az utolsó 8:34 perc alatt 14 pontot, közte zsinórban öt kosarat szórt be, amivel megtörte a fővárosiak ellenállását. A Celticsnek a főcsoportdöntőben már Thomas sérülése miatt nem sok esélye volt a Cavaliersszel szemben, Olynyk pedig két hónappal később elfogadta a Miami Heat négyéves, 50 milliós ajánlatát. 

Íme egy rövid visszatekintő az elmúlt évtized egyik kőkemény keleti csatájára és Olynyk legendás meccsére:

A Wizardsnak máskor sem hozott szerencsét ez a dátum a keleti második körben. Két évvel korábban, 2015. május 15-én az Atlanta Hawks búcsúztatta őket a Washingtonban rendezett összecsapáson - az abban az évben négy All-Start (Horford, Millsap, Teague, Korver) adó, Dennis Schrödert is foglalkoztató, keleti első Atlanta túl nagy falat volt a Wall-Beal páros számára, akik támadásban érdemi segítséget nem sokat kaptak a 94-91-re elbukott meccsen. Az Atlanta történetében azért különleges dátum ez, mert előtte utoljára 45 évvel korábban, 1970-ben (!) jutottak be a keleti döntőbe. 

2014. május 15-én a Wizards szintén hazai pályán bukott el 4-2-re a Paul George féle Indiana Pacers ellen, az azért egyértelműbb volt (80-93) - akkor a társak voltak jók, Wallék dobtak kifejezetten gyengén. 

2016. május 15-én Torontóban kezdődhetett spontán népünnepély, mivel a franchise jubileumi, 20. szezonjában először jutott be a konferenciadöntőbe. A Toronto Raptors már az alapszakaszban is simán szerezte meg a keleti második helyet, és bár a "hagyományokhoz" híven az első körben a Pacers ellen, a másodikban pedig a Heat ellen is bukták a hazai pályán rendezett párharcnyitó meccset, végül mindkétszer fordítani tudtak. Ezen a napon a Miami elleni hetedik meccset játszották Torontóban, és bár végig a Raptors vezetett, a Heat három negyeden keresztül nem akart leszakadni. A negyedik negyedben aztán a hazai közönség által hajtott kanadaiak rátettek egy lapáttal, 30-11-re nyerték a szakaszt és végül 116-89 arányban minden idők egyik legsimább hetedik meccsévé varázsolták az estét. A folytatás már nem sikerült ilyen szépre, a Cavs elleni konferencia-döntőben 2-2 után két hasonló méretű vereséggel búcsúztak. 

2013. május 15-én a másik, eredetileg Kanadában alapított franchise, a Memphis Grizzlies lépett fel ugyanerre a szintre. A Grit&Grind már 2011-ben letette a névjegyét, amikor nyolcadik kiemeltként kiütötték a Spurst, de akkor nem élték túl a második kört - éppen a Thunder ellen. 2013-ban az első körben 0-2-re álltak a Clippers ellen, de utána zsinórban négyet nyertek és következett a Thunder elleni második kör. Az OKC-ben ekkor már nem volt a meniszkusz-szakadást szenvedett Russell Westbrook, a Grizzlies pedig felőrölte ellenfelét és 4-1-gyel jutott tovább. A főcsoportdöntőben már nem termett sok babér, a San Antonio 4-0-val vágott vissza a 2011-es fiaskóért, de azóta is ez a Grizzlies-franchise legjobb eredménye. 

2011-ben a fentebb már említett Oklahoma City Thunder-Grizzlies párharc is május 15-én ért véget, ráadásul kőkemény, hétmeccses szériáról beszélünk. A Grizzlies 1-0-ra és 2-1-re is vezetett, majd az OKC 3-2-re fordított, de hazai pályán a Grizzlies kiegyenlített. A hetedik összecsapás már simán alakult, a Grizzlies támadójátéka 34 pontra volt képes az első félidőben, így a Durant-Westbrook-Harden trióra építő OKC 105-90-re nyerte a drámai sorozatot. Bár a konferencia-döntőben az ihletett formában kosarazó Dallas Mavericks már sok volt a Thundernek, a mindössze harmadik éve Oklahomában székelő csapat ezzel a meneteléssel betonozta be a franchise helyi népszerűségét - egy évvel később nagydöntőt játszottak, 2014-ben és 2016-ban pedig ismét konferencia-döntőt. 

 

2001. május 15-én jelentette be a liga, hogy a Philadelphia Sixers sztárja, Allen Iverson lett a 2000/01-es alapszakasz MVP-je. Iverson 6 láb magasságával és 165 fontnyi súlyával (nagyjából 183 centi és 75 kiló) a valaha volt legalacsonyabb és legkisebb súlyú MVP a liga történetében, mind a mai napig. 1121 ponttal nyerte a szavazást, 124 voksolóból 93-nál végzett az első helyen, így előzte meg Tim Duncant (706) és Shaquille O'Nealt (578).

Mint ismert, Iverson messze legjobb szezonja volt ez. Ő lett az idény pontkirálya (31.1) és a legtöbb labdát is ő szerezte meccsenként (2.5). Másodjára lett All-Star, ráadásul a legendás gála legértékesebb játékosának is őt jelölték, miután ő és Stephon Marbury vezette sikerre keletet minden idők egyik legjobb főmeccsén. Második alkalommal választották be az év végén az All-NBA első csapatba, a szezon végén pedig döntőt játszhatott a Phillyvel, amely a Los Angeles Lakerstől kapott ki végül 4-1 arányban.

 

A Lakers ikonja, Magic Johnson számára is különleges május 15-e, hiszen 39 évvel ezelőtt, 1984. május 15-én máig fennálló PO-rekordot állított fel a Phoenix Suns elleni nyugati döntő második meccsén, amikor 24 gólpasszt osztott ki a 118-102-re megnyert találkozón. John Stockton négy évvel később beállította ezt a csúcsot, de megdönteni még senkinek sem sikerült.

Van egy születésnapos legendánk is: 83. születésnapját ünnepli Don Nelson. Az 1962-es drafton a 3. kör 17. helyén kelt el, a Chicago Zephyrs választotta ki. Egy év után kitették a keretből - a Lakers hívta le a szabadlistáról, és két évet töltött Los Angelesben, de finoman szólva sem kapott sok lehetőséget, 1964/65-ben mindössze 6 percet meccsenként, így az aranysárga-lilák is elengedték őt.

A Boston Celticshez került szabadügynökként, és 1976-os visszavonulásáig itt játszott, ami mindkét fél részéről jó döntésnek bizonyult. Nagyon jókor csatlakozott a csapathoz, hiszen négy év alatt rögtön három bajnoki címet nyert - ráadásul 10 pontos játékos volt, fontos szerepe volt az aktív rotációban. 1969 után a Boston visszaesett, Nelson viszont 14-15 pontos játékossá ért, miután nagyobb szerepe lett több legenda visszavonulását követően. Karrierje legvégén, 1974-ben és utolsó idényében, 1976-ban újfent felért a csúcsra az ezúttal már nem Bill Russell és Sam Jones, hanem John Havlicek és Dave Cowens vezette Celticsszel, majd abbahagyta a játékot - 19-es mezszámát visszavonultatta a klub.

Nem távolodott el azonban az NBA-től túl sokáig. Még ugyanebben az évben a Milwaukee Bucks segédedzője lett, 14 meccsel a szezon kezdete után már ő volt a vezetőedző, 1977-től kezdve pedig a gárda GM-je is. Az 1980-as évek elején a Bucks zsinórban hétszer nyerte meg a Centralt, soha nem volt rosszabb az alapszakasz végén keleten, mint második, mindig elérte a legalább 50 győzelmet, és csak a Larry Bird-féle Boston, illetve a Julius Erving-féle Philadelphia Sixers tudta megállítani a PO-ban - igaz, ez mindig bekövetkezett. 1983-ban és 1985-ben az Év Edzőjének választották, 1987-ben viszont távozott az együttestől, miután összeveszett a franchise tulajdonosával, Herb Kohllal.

Nelson Bucksnál töltött ideje azonban nem csak a díjakról, számokról marad emlékezetes. Ő vezette be a point forward szerepkört, ahol egy kiscsatár irányította a játékot, így fel tudott rakni két dobóhátvédet is, nem kellett aggódnia, hogy ki szab majd fazont a támadásoknak. Ő volt az, aki a támadásban veszélytelen centereit inkább kivitte a festékből, hogy ezzel kihúzza az ellenfél jól blokkoló centereit a palánk alól. Minden idők legnagyobb fordítását is az ő Bucksa produkálta: 1977. november 25-én a Milwaukee 29 pontos hátrányban volt az Atlanta Hawks ellen 8:43-mal a vége előtt. A Bucks azonban egy 35-4-es szakasszal zárta a meccset, így 117-115-re nyert rendes játékidőben - úgy, hogy nem volt még tripla.

Egy évig volt szakkommentátor a TV-nél, majd 1988-ban a Golden State Warriors edzője és alelnöke lett, ahol egy újabb klasszikus újító korszak következett: a Run TMC smallballja Tim Hardaway-jel, Mitch Richmonddal és Chris Mullinnel. Négyszer került be a csapat a PO-ba hat év alatt, 1992-ben harmadjára is az Év Edzője lett, viszont az 1994/95-ös idény vége előtt menesztették.

A New York Knickshez került, ám nem vitt végig egy idényt sem, 1997-ben viszont a Dallas Mavericks vezetőedzője és GM-je lett, a texasiaknál töltött nyolc idény pedig megint mély nyomokat hagyott a ligán: ő cserélte el Robert Traylort Dirk Nowitzkire a draft napján, valamint Pat Garrityt és egy 1999-es első köröst Steve Nash-re. A Nash-Michael Finley-Nowitzki trióval felfelé ívelő pályára rakta a Dallast, és Nelson maverickses korszakához kötődik a Hack-a-Shaq bevezetése is - ő alkalmazta ezt először Shaquille O'Neal ellen. 2005 márciusáig irányította a gárdát (a 2006-os döntőben már Avery Johnson ült a kispadon), a 2004/05-ös szezon végén pedig GM-i állását is átadta fiának, Donnie Nelsonnak, aki ezután közel másfél évtizedig volt a fő döntéshozó a csapatnál. 

2006-ban visszatért a Golden State-hez, nem is akárhogyan: a 2007-es PO-ban az alapszakasz győztesét, az előző idényben döntőző volt klubját, a Mavst ejtette ki a Warriors. A We Believe korszak első két éve jól sikerült, a 2008/09-es és az utolsó, a 2009/10-es már kevésbé, ám ide is maradt történelem: 2010. április 7-én megszerezte pályafutása 1333. vezetőedzői győzelmét az alapszakaszban, ezzel megelőzte Lenny Wilkenst az örökranglista első helyén. 1335 sikerrel fejezte be karrierjét az idény végén, ez pedig közel 12 évig volt NBA-rekord, Gregg Popovich 2022 márciusában döntötte meg - a második helyét még egy darabig senki nem fogja veszélyeztetni, a 9. Doc Rivers áll hozzá legközelebb 1043 győzelemmel.

Visszavonulása után 2012-ben, 50 évvel az egyetemről távozása után végre megírta szakdolgozatát és megszerezte testnevelőtanári képesítését az Iowa Egyetemen, ugyanebben az évben pedig beválasztották a Hall of Fame-be. Időközben Hawaii-ra költözött, vásárolt egy hatalmas farmot, ahol virágokat, kávét és kannabiszt termel. 

Nelson csapatai a PO-ban soha nem ünnepelhettek végső sikert, a döntőben sem járt soha, de a mai liga képének kialakulásában elévülhetetlen érdemei vannak - ha a játék fejlődéséről beszélünk, az ő nevét az első helyek egyikén kell említeni. Isten éltesse sokáig!