Antoine Walker máig élő triplarekordja, Jordan első ötvenese a Cavsnek

1966. április 28-án a Boston Celtics 95-93-ra verte a finálé mindent eldöntő, hetedik meccsén a Los Angeles Lakerst, így megnyerte zsinórban 8., összességében pedig 9. bajnoki címét.

A Boston ebben az évben csak második lett keleten az alapszakaszban (54-26): egy meccsel maradt el a Wilt Chamberlain vezette Philadelphia Sixerstől, míg a Lakers olyan mérleggel is nyugat első helyén zárt, amilyet a keleti harmadik Cincinnati Royals hozott (45-35). A PO első körében a Boston úgy jutott túl 3-2-vel a Cincinnatin, hogy az első négy meccs mindegyikét a vendég gárda nyerte - 2-1-re tehát vezetett az Oscar Robertson és Jerry Lucas által vezetett Royals, de nem tudta otthon behúzni a sorozatot a negyedik találkozón. A keleti döntőt sokkal simábban, 4-1-re hozta a Celtics, míg a Lakers 4-3-mal verte St.Louis Hawkst. A döntő első mérkőzésén az aranysárga-lilák elvették a pályaelőnyt, majd ezt követően jelentette be Red Auerbach, hogy Bill Russell veszi át a helyét a szezon végén a kispadon - Auerbachnak tehát ez az 54 évvel ezelőtti volt az utolsó meccse vezetőedzőként. A Boston zsinórban három meccset nyert, a Lakers pedig kétszer életben maradt - fordítania azonban nem sikerült.

Mindkét oldalon a korszakban megszokott nevek, Hall of Famerek és All-Starok voltak. A bostonin Russell, John Havlicek, Sam Jones, Willie Naulls és KC Jones voltak a legnagyobb nevek, de itt volt már a csapatban az a Don Nelson is, aki az előző két idényét még a Lakersnél húzta le, és innentől kezdve egészen 1976-ig volt a Celtics szolgálatában. A Lakersnél természetesen Jerry West és Elgin Baylor volt a két legnagyobb ász - Baylor az 1965-ös PO-ban súlyos térdsérülést szenvedett, és ezen a szezonján nagyon meglátszódott ez (16.1 pont), a PO-ban így is komoly faktor volt, közel 27 pontot átlagolt. Szintén ott volt a Los Angeles-i keretben az ötszörös All-Star Rudy LaRusso, és újonc idényét töltötte a ligában a későbbi kiváló dobóhátvéd, a Baylorékhoz hasonlóan Hall of Famer Gail Goodrich.

 

1988. április 28-án kezdődött a Chicago Bulls és a Cleveland Cavaliers elsőkörös párharca, ahol a két feltörekvő fiatal keleti csapat először akaszkodott össze - ez a párosítás a következő években aztán sűrűn ismétlődött, hiszen 1989-ben, 1992-ben, 1993-ban és 1994-ben is összefutottak a felek. Ami közös pont, hogy mindegyik szériát a Chicago nyerte - hol nagyon simán mentek tovább, hol pedig szorosan alakult a széria (1989-ben a The Shot is a Cavs ellen született). 1988-ban Michael Jordan első MVP-címét nyerte, már a csapatnál volt az újonc Scottie Pippen és Horace Grant, de  Pippennek ezen az összecsapáson nem sok lapot osztottak: a padról jött és nulla ponttal zárt.

A csapat szupersztárja viszont rögtön el akarta venni az ellenfél kedvét, így elsőre kerek 50 ponttal kínálta meg a Clevelandet, a Bulls pedig 104-93-ra győzött. Érdekesség, hogy Jordan a második meccsen már 55 pontot szórt, back-to-back jutott el legalább ötvenig. A három nyert meccsig tartó párharc végül szorosan alakult, 2-0-ra vezetett a Chicago, de kiegyenlített a Cavs, végül az ötödik meccsen Jordan 39 pontja mellé a playoff-meccsen először kezdő Pippen 24 egységet rakott, és így ment tovább a Chicago. 

31 évvel ezelőtt, 1990. április 28-án is a Boston került a középpontba, miután a New York Knicks elleni hazai meccsen 157-128-ra diadalmaskodott. A 157 dobott pont, illetve a Celtics 67%-os mezőnymutatója (63/94) máig fennálló PO-rekordok arról a találkozóról - más kérdés, hogy a Knicks 3-2-vel így is kiejtette a pályaelőnyben kezdő Bostont, miután 0-2-ről fordítani tudott 5 meccsen.

A Boston 2002-ben is beírta magát a történelemkönyvekbe, pontosabban a csapat All-Starja, Antoine Walker, akinek soha nem kellett kétszer mondani, hogy dobjon kosárra. A remek csuklóval megáldott kiscsatár a Philadelphia 76ers elleni elsőkörös párharc harmadik meccsén a második negyedben szabadult el, 6/6 triplát küldött a helyére, ezzel a mai napig fennálló rekordot állított fel - félidőben egyébként 7/7-tel állt.

Összesen 28 alkalommal fordult elő, hogy valaki egy negyedben öt triplát szórjon be egy rájátszás-összecsapáson, a legtöbbször, öt alkalommal Steph Curry követte el, a 2020-as rájátszásban Jamal Murray kétszer, Nikola Jokics, Donovan Mitchell és Marcus Smart 1-1 alkalommal hozta ezt össze, de hatszor csak Toine-nak sikerült.

A történethez hozzátartozik, hogy Walker a meccs további részében nem brillírozott, a második félidőben 0/6-tal zárt a triplavonalon túlról, a meccset pedig 108-103-ra el is vesztette a Celtics, bár később a párharcot megnyerték és egészen a főcsoportdöntőig meneteltek. 

2008. április 28-án jelentette be Pat Riley, hogy végérvényesen lemond a Miami Heat vezetőedzői posztjáról, majd elnöki minőségében eljárva rögtön ki is nevezte a pozícióba a csapatnál régóta dolgozó Erik Spoelstrát, aki videóelemzőből lett segédedző és Riley keze alatt tanulta ki a szakmát, tagja volt a 2006-os bajnokcsapat szakmai stábjának is. Filippínó édesanyja révén Spoelstra az NBA első ázsiai-amerikai vezetőedzője, az viszont kevésbé ismert tény, hogy apai vonalon sportcsaládból származik: édesapja, Jon Spoelstra évtizedekig dolgozott az NBA-ben, többek között a Blazersnél, a Netsnél és a Nuggetsnál is (jelenleg a Warriors társtulajdonosa, Peter Guber egyik cégét, a Mandalay Sportsot vezeti), míg nagyapja, Watson Spoelstra a baseball-szakírók szervezetének elnökeként tevékenykedett. A Riley-Spoelstra páros 2008 óta ebben a felállásban dolgozik, ennek gyümölcse pedig eddig 5 nagydöntő és két bajnoki cím - jelenleg Spoelstra a második legrégebb óta egy helyen dolgozó vezetőedző Gregg Popovich után.