Kobe Bryant 50 pontos napja, Charles Barkley karriercsúcsa

Victor Oladipo ma ünnepli 28. születésnapját. A súlyos sérülésből már felépülő, de a formáját ebben az idényben még kereső Pacers-hátvéd pszichológus és megyei egészségügyi vezető édesapja Sierra Leonéból, ápolónő édesanyja Nigériából vándorolt be, már az Egyesült Államokban kötöttek házasságot. Oladipo Marylandben nőtt fel, kosárlabda szempontjából teljesen radar alatt: az ötcsillagos skálán mindössze hármas osztályzatot kapott az elemző oldalaktól, az ESPN például 53. helyre tette - nem az évfolyamában, hanem azon belül a dobóhátvédek listáján... 

2010-ben az Indiana Egyetem ajánlatát fogadta el, mivel egyrészt Indiana a kosárlabda állama, a Hoosiers pedig az egyetemi kosárlabda egyik Mekkájának számít, ez pedig sokat nyomott a latban a sport és kommunikáció szakon tanulni kívánó Oladipo számára. Első két évében semmi különös nem történt vele a kosárpályán, kiegészítő emberként játszott, a 2012/13-as évadban viszont valósággal berobbant a köztudatba: a gárda abszolút alapembere lett, már ekkor kitűnt elképesztően kemény védekezésével, ugyanakkor 61.4%-os mezőnymutatója az egész NCAA negyedik legjobbja volt, 1996 óta hátvéd nem célzott ilyen pontosan az alapszakaszban. Egyik hónapról a másikra az összes komolyabb díjnál számoltak vele, néhányat be is gyűjtött, a 2013-as drafton pedig nem kellett sokáig várnia, az Orlando Magic már a második helyen lecsapott rá.

Újoncéve remekül sikerült, második lett az Év Újonca szavazáson Michael Carter-Williams mögött, természetesen bekerült az év első újoncötösébe. Második szezonjában már 71 meccsen volt kezdő, 17.9 pontot átlagolt, harmadik szezonjában pedig ugyan kicsit visszaesett, de ekkor is eljutott 16 egységig. A csapat azonban nagyon gyenge volt körülötte, és a Magic kissé érthetetlen módon le is mondott róla, 2016 nyarán Domantas Sabonisszal együtt elpostázták Oklahomába Serge Ibakáért cserébe - utólag kijelenthető, hogy az Orlando egyszerűen eldobta azt a játékost, aki a vezére lehetett volna.

A Thundernél mindössze egy évet töltött, több sérülés is hátráltatta, 2017 nyarán pedig ismét csak Sabonisszal párban cserélték el Paul George-ért Indianába. Kvázi hazatérhetett oda, ahol ismerték és szerették. A Pacersnél vezérszerepet szántak neki, a bizalmat pedig maradéktalanul megszolgálta: a 2017/18-as évadban 75 meccsen volt kezdő, 23.1 pontot átlagolt karrierje legjobb mezőnyszázalékaival, ligaelső 2.4 labdát szerzett, a rájátszásban pedig vezérletével hét meccsre kényszerítették a LeBron James vezette Cavalierst. A széria első meccsén 32 pontot szerzett, a hatodik meccsen tripla-duplával mentette meg csapatát, a hetediken pedig 30 pontot, 12 lepattanót, 6 gólpasszt és 3 szerzett labdát tett be a közösbe, nem rajta múlt a kiesés. A szezon végén kérdés nélkül meg is kapta a Legtöbbet Fejlődött Játékosnak járó díjat. 

A tavalyi éve sérülésekkel telt: már ősszel is ki kellett hagynia 11 mérkőzést térdgondok miatt, 2019. január 23-án pedig nagyon súlyos térdsérülést szenvedett. Klasszisát mutatja, hogy amikor egészséges volt, olyan teljesítményt nyújtott, hogy karrierje során másodjára beválogatták az All-Starra. Idén aztán visszatért 13 mérkőzést játszott egyelőre, de még nagyon kereste a formáját, ami egy ilyen sérülés és ennyi kihagyás után nem is csoda.

Isten éltesse sokáig!

 

Két nagyon komoly egyéni teljesítményre is emlékezhetünk ma. 2006-ban Kobe Bryant a Phoenix Suns elleni elsőkörös párharc hatodik meccsén szórt kerek 50 pontot, azonban hiába, mert a Phoenix hosszabbításban kiharcolta a hetedik meccs lehetőségét, amit aztán hazai pályán be is húzott.

 

A másik klasszikus performansz Charles Barkley nevéhez fűződik, aki az 1993-as, MVP-címet, illetve nagydöntős szereplést hozó álomszezon után rengeteg egészségügyi problémával küszködött az 1993/94-es évadban, az All-Star szereplést is le kellett mondania, még az is felmerült, hogy a teste nem bírja és vissza kell vonulnia.

A sok szenvedésért valamelyest kárpótolhatta a Warriors elleni elsőkörös párharc harmadik mérkőzése, amikor az erőcsatár 56 pontot szórva vezette sikerre csapatát - ez Barkley karriercsúcsa (az alapszakaszban csak 47-ig jutott), és azóta is (Michael Jordannel és Wilt Chamberlainnel holtversenyben) az NBA történetének harmadik legjobb egyéni teljesítménye egy playoff-meccsen, csak Elgin Baylor (61) és Jordan (63) tudott ennél többet dobni. Barkley 38 pontot szerzett csak az első félidőben, ez a mai napig rekord a rájátszást tekintve az első félidőkben - a második félidei csúcs Sleepy Floyd nevéhez fűződik 39-cel.

 

A történelemkönyvekben már csak a bajnoki címek állnak reflektorfényben, de az oda vezető út sokszor igencsak rögös - erre példa a 2008-as Boston Celtics, illetve a 2014-es San Antonio Spurs is. A fantasztikus, 66-16-os szezont futó Boston a playoff első körében alaposan megszenvedett az Atlanta Hawksszal, csak a 2008. május 4-én rendezett hetedik meccsen tudta legyűrni ellenfelét - érdekesség, hogy a második körben szintén hetedik meccsen ment tovább a Cavaliers ellen, a főcsoportdöntőben hat meccsen a Pistons ellen, és a nagydöntőt is 4-2-re nyerte, összesen 10 vereséget szenvedett el Doc Rivers alakulata a playoffban az alapszakasz 16 buktája után.

A Spurs a 2013-as nagydöntő és Ray Allen legendás triplája után kellett, hogy talpra álljon, és úgy tűnt, hogy ezt egy 62-20-as alapszakasszal meg is oldotta. A playoff azonban más lelkiállapotot igényel, az első körben a Dallas Mavericks komoly erőpróba elé állította Duncanéket, ők is csak a 2014. május 4-én rendezett hetedik meccsen tudták abszolválni az első kört. A lelki teher itt aztán annyira le is került róluk, hogy a következő három párharcban összesen vesztettek el négy összecsapást.