Larry Bird első bajnoki címe és a Webber-Richmond csere

1971. május 14-én az alig pár éve működő, San Diegóból éppen Houstonba költözés előtt álló Rockets-franchise új vezetőedzőt nevezett ki, de a hír akkoriban kevesek ingerküszöbét érte el, pedig egy későbbi Hall of Famer érkezett. A Rockets a megszűnés szélén állt, és a tulajdonosok titokban tárgyaltak egy houstoni befektetőcsoporttal, ám eközben igyekeztek fenntartani a látszatot, és a csapat élére kinevezték a Washington Egyetem 49 éves szakvezetőjét, Tex Wintert. Egy hónappal később a franchise-t eladták és elköltözött Houstonba, ám erről a városvezetés, az alkalmazottak, játékosok és edzők csak a sajtóból értesültek - a franchise vázát gyakorlatilag újjá kellett építeni, Winter pedig ebben a bonyolult szituációban nem váltotta meg a világot. Másfél év alatt 51-78-as győzelem-vereség arányt hozott össze, és második szezonja közepén kirúgták.

Soha többé nem kapott vezetőedzői állást az NBA-ben, a következő 10 évben visszatért az NCAA-be, 1983-ban, 61 évesen pedig úgy tűnt, be is fejezi edzői karrierjét. A Chicago Bulls azonban 1985-ben felvette segédedzőnek Wintert, aki már 1962-ben írt egy szakkönyvet Triple Post-Offense címmel, és az ott leírt triangle támadótaktikát sikerrel alkalmazta egyetemi csapatainál. Winter elkezdett együtt dolgozni Michael Jordannel, majd az 1987-ben szintén segédedzőként csatlakozó Phil Jacksonnal elkezdték kidolgozni a Bulls triangle-támadójátékát. Jacksont 1989-ben nevezték ki vezetőedzőnek, Winter pedig a következő 20 évben végig a segítője maradt valamilyen formában. A triangle Michael Jordannek és a Chicago Bullsnak hat, Shaqnek, Bryantnek és a Lakersnek öt bajnoki címet hozott a konyhára - a rendszert kitaláló Wintert pedig 2011-ben, 89 évesen beválasztották a Hírességek Csarnokába. A kiváló szakember nagyon magas kort, 96 évet élt meg, 2018-ban távozott közülünk. 

1981. május 14-én a Boston Celtics 102-91-re verte a Houston Rockets együttesét, így 4-2-re nyerte a finálét, és összességében 14. bajnoki címét szerezte.

A Celtics 62-20-szal nyerte az alapszakaszt - igaz, a divízióban a Philadelphia Sixersnek is 62-20-a volt, de így is a Boston végzett az élen, aminek később még jelentősége volt. A Rockets mindössze a hatodik volt nyugaton, negatív mérleggel (40-42). Mivel ebben az évben csak 6-6 együttes jutott a PO-ba, így a Houston épphogy becsúszott. A PO első körében csak a texasiak játszottak, 2-1-re verték a címvédő Los Angeles Lakerst úgy, hogy minden meccset a vendég csapat hozott. A második körben a Celtics volt az egyetlen gárda, amely sima párharcot játszott, 4-0-val kisöpörte a Chicago Bullst. A nagy rivális Sixers 4-3-mal ment túl a 60-22-vel végző Milwaukee Buckson, nyugaton pedig két nagy meglepetés volt: a Kansas City Kings (40-42) 4-3-mal kiejtette a nyugati alapszakaszgyőztes Phoenix Sunsot (57-25), a Rockets pedig ugyanígy 4-3-mal, a hetedik mérkőzést idegenben nyerve búcsúztatta a nyugati második kiemelt San Antonio Spurst.

A Celtics és a Sixers nem mindennapi, 4-3-as bostoni sikerrel végződő párharcáról korábban írtunk már, a túloldalon pedig a Houston 4-1-gyel verte a Kingst, így jutottak el a csapatok a fináléig. A döntőben a Houston az első két találkozón megszorongatta a Bostont, a második meccsen el is vette a pályaelőnyt, de a Celtics visszavette azt a harmadik ütközet során, a hatodik mérkőzésen pedig lezárta a párharcot.

A Rocketsnél a Hall of Famer Moses Malone-Calvin Murphy duó mellett a Debreceni Vadkakasok egykori vezetőedzője, Robert Reid volt még vezér - igaz, Murphynek egyáltalán nem ment a döntőben. Az idősebbik Mike Dunleavy is a csapat tagja volt, és ebben az évben vonult vissza Rudy Tomjanovich, aki ebben a rájátszásban már csak epizódszereplő volt. A túloldalon egy teljesen új garnitúra volt, hiszen utoljára még a John Havlicek, Dave Cowens, Jo Jo White-féle bostoni együttes lett bajnok 5 évvel korábban, 1976-ban. Az 1981-es csapat már a Larry Bird, Kevin McHale, Robert Parish magra épült - igaz, McHale ekkor még jóval kisebb szerepet játszott, mint később. Mellettük Chris Ford, Tiny Archibald, Cedric Maxwell, Rick Robey és Gerald Henderson alkották a csapat gerincát. A fináléban hiába átlagolt az első bajnoki címét szerző Bird 15.3 pont mellett ugyanennyi lepattanót, 7.0 gólpasszt és 2.3 szerzett labdát, Maxwell lett a döntő MVP-je 17.7 pontos, 9.5 pattanós, 2.8 gólpasszos mutatókkal.

 

Bird nagy riválisa, a Los Angeles Lakers legendás alakja, Magic Johnson 27 éve, 1996. május 14-én jelentette be utoljára, hogy visszavonul. Magic utolsó meccsét a nyugati PO első körében, a Houston Rockets ellen vívta május 2-án, ezt láthatjátok most:

 

Két nagyszerű játékost is elveszítettünk ezen a napon. Hat éve, 2017. május 14-én, 94 éves korában hunyt el Bob Pettit unokatestvére, a kétszeres All-Star Frankie Brian, aki még a korai NBA egyik kitűnő dobóhátvédje volt.

Nála azonban sokkal nagyobb nyomot hagyott a ligán a New York Knicks kétszeres bajnokcsapatának kezdő erőcsatára, Dave DeBusschere, aki 20 éve nincs velünk - 62 évesen, 2003. május 14-én szívrohamban hunyt el. DeBusschere karrierje első felét Detroitban töltötte, de mindenki a New York-i időszaka miatt emlékszik rá - 8-szor volt All-Star, hatszor befért a liga legjobban védekező ötösébe, egyszer pedig még az All-NBA második csapatba is. Minden idők egyik legjobb védőjének tartják csatár posztokon, természetesen a Hírességek Csarnokának tagja. Volt vezetőedző az NBA-ben, ő volt az ABA utolsó commisha, majd a Knicks GM-jeként ő draftolta többek között Patrick Ewingot. Isten nyugosztalja mindkettejüket!

 

Végül 1998. május 14-ére tekintünk vissza, amely a Sacramento Kings történetében fontos nap. A kaliforniai együttes ezen a napon döntött úgy, hogy akkori legjobb játékosát, Mitch Richmondot és a Rockets 1994-es bajnokcsapatának kezdő erőcsatárát, a 10 évvel korábban a Kingsnél még 20/10-et átlagoló, nagyon megbízható, de ekkor már csak kiegészítőemberként használt Otis Thorpe-ot elcseréli a Washington Wizardshoz Chris Webberért cserébe.

Richmond 1991-ben érkezett a Kingshez gyakorlatilag a semmiért (Billy Owens), és Sacramentóban is tartotta Run TMC-s átlagait: 22-24 pontot átlagolt, sőt, 1996/97-ben közel 26-ot, utolsó hat sacramentói évében All-Star volt, 1995-ben pedig a főmeccs MVP-jének választották. Más kérdés, hogy a csapat borzasztó volt összességében, csak egyszer került PO-ba ebben az időszakban - 1996-ban, akkor is 39-43-as negatív mérleggel. Webber is játszott a Golden State-nél, de csak 1993/94-ben, miután 1/1 volt az 1993-as drafton. Washingtonba cserélték, ahol négy évet húzott le, hasonló eredményekkel, mint Richmond Sacramentóban: 20/10 körül átlagolt, de mindössze egy PO és ott is első körös búcsú volt az eredménye.

Az 1998-as off-szezon teljes fordulatot jelentett a Kings számára, és ennek első lépése volt a Richmond-Webber csere. A csapat júniusban draftolta Jason Williamst, majd megegyezett az 1996-ban kiválasztott Peja Sztojakoviccsal és januárban, a lockout vége előtt Vlade Divaccal is, így megindult a nyugati top felé. Webber legjobb éveit a Kingsnél hozta, igaz, korábbi sérülékenysége itt is problémát jelentett sokszor - így is hat és fél évet töltött Sacramentóban, a klub sacramentói időszakának aranykorszaka az ő nevével is összeforrt. A fővárosi alakulat sokkal kevésbé járt jól, ami nem meglepő, hiszen Richmond közeledett a 33-hoz, Webber pedig alig múlt 25. Richmond teljesítménye elkezdett romlani, mindössze három évet húzott le a Wizardsnál, majd 2001/02-ben, a Lakerstől vonult vissza bajnokként.