Terry és Peja triplaesője, a Knicks első bajnoki címe

11 éve, 2011. május 8-án a Dallas Mavericks úgy találkozott a kétszeres címvédő Los Angeles Lakersszel a nyugati második körben, hogy a hazai pályán játszó texasiak már 3-0-ra vezettek. A mérkőzés aztán nem sok izgalmat hozott, köszönhetően a Mavs kispadjának:

Jason Terry 9/10-zel, Peja Sztojakovics pedig 6/6-tal végzett a triplavonalon túlról. Ezzel Terry beállította a rájátszásban, egy meccsen szerzett legtöbb hárompontos rekordját, a Dallas pedig csapatszinten 20-szal végzett, ez szintén rekordbeállítás volt akkor - azóta ezt megdöntötték már. Terry 32, Sztojakovics pedig 21 pontig jutott, mellettük JJ Barea is beszórt 22 egységet, tehát a cserepadról csak hárman 75 ponttal vették ki részüket a végül kiütéses, 122-86-os sikerből.

A Dallas a bajnoki címet is megnyerte az újonnan összeálló, LeBron James, Dwyane Wade és Chris Bosh vezette Miami Heat ellen. A texasiak ezt követően szélnek eresztették több kulcsemberüket is, azóta nem jutottak ilyen magasságokba - igaz, Luka Doncic személyeben újfent van egy korszakos zsenijük Dirk Nowitzki visszavonulását követően.

A Lakersnél ez csak a süllyedés kezdete volt. 2011 telén meghiúsult a Chris Paul-féle csere, egy évvel később pedig hiába jött létre a Dwight Howard-féle tranzakció, csúfos kudarc lett mindkét idény vége. Azóta még a rájátszásban sem jártak (igaz, ebben az idényben már ott lesznek a PO-ban), viszont az elmúlt hat évben fennállásuk három legrosszabb mérlegét produkálták. A kocka LeBron 2018-as leigazolását követően sem fordult meg azonnal, de 2020 októberében, 10 év után újra bajnoki címet ünnepelhettek az aranysárga-lilák.

 

Több mint fél évszázada is a Lakers volt az egyik főszereplő, ugyanis az 1970-es finálé hetedik meccsére került sor az aranysárga-lilák és a New York Knicks között. A Knicks két legnagyobb neve Walt "Clyde" Frazier és Willis Reed voltak. Utóbbi egészen fantasztikus szezont tudhatott magáénak, hiszen a liga történetében először neki sikerült megnyernie egy idényen belül az All-Star MVP, az Alapszakasz Legértékesebb Játékosa, illetve a Döntő MVP díjakat. Mellettük is olyan nevek sorakoztak, mint Bill Bradley, Dave DeBusschere és Phil Jackson - mindannyian bekerültek a Hírességek Csarnokába, igaz, Jackson edzőként.

60-22-es mérlegükkel könnyedén nyerték keletet és az egész alapszakaszt, de a PO első körében rögtön megizzadtak, csak 4-3-mal mentek tovább a Baltimore Bulletsen. A keleti döntőben az elsőéves Lew Alcindor, a későbbi Kareem Abdul-Jabbar vezette Milwaukee Bucks jött szembe, akiket 4-1-gyel sikerült legyűrniük.

A túloldalon Elgin Baylor, Wilt Chamberlain és Jerry West sorakoztak, ám egyikőjük sem volt már túl fiatal - Baylor a 36., Chamberlain a 34., West pedig a 32. életéve felé közeledett, ami akkoriban kifejezetten idősnek számított. Sokat is voltak sérültek, így 46-36-tal csak a másodikak lettek nyugaton az Atlanta Hawks mögött. A rájátszás első körében már 1-3-ra is álltak a Connie Hawkins - Gail Goodrich későbbi Hall of Famer páros által vezetett Phoenix Suns ellen, de fordítottak, a nyugati döntőben pedig könnyedén verték a Hawkst 4-1-re. Goodrich egyébként korábban három évet lehúzott a Lakersnél, majd visszatért az arany-lilákhoz, két év múlva pedig bajnok lett a csapattal.

A döntőben a New York volt pályaelőnyben, de a második mérkőzést két ponttal nyerte a Lakers a Madison Square Gardenben (103-105). Sokáig nem tartott a Los Angeles-iek öröme, a harmadik összecsapást hosszabbításban a Knicks nyerte már Los Angelesben (108-111), innentől pedig mindenki hozta a hazai meccseit. Reed súlyos combizomszakadást szenvedett, nem is játszott a hatodik találkozón, amelyet így 22 ponttal nyertek az aranysárga-lilák (135-113).

A hetedik meccs előtt is úgy volt, hogy Reed nem játszik, ám az 1969/70-es idény legjobb játékosa melegített picit, majd a találkozó első két Knicks-kosarát megszerezte, ezzel óriási lendületet adva a Nagy Alma csapatának és a szurkolóknak is - minden idők egyik legnagyobb PO-mozzanatának tartják az ő akkori játékát Amerikában. Íme a teljes találkozó:

A Lakers úgy érezhette, el van átkozva, hiszen miután Minneapolisból elköltözött a franchise az Angyalok Városába, még nem nyert bajnoki címet. Hiába volt a gárda folyamatosan tagja volt az elitnek 1962 óta, és hiába jutott be a nagydöntőbe 9 éven belül hetedjére, egyetlen egyszer sem sikerült nyernie - miután hatszor kikapott a Boston Celticstől, hetedik alkalommal a Knicks előtt kellett fejet hajtania.

Egy évre rá a Milwaukee nyert KAJ és Oscar Robertson vezetésével, de a két gárda 1972-ben és 1973-ban is találkozott a nagydöntőben. '72-ben a Lakers 4-1 arányban le tudta győzni a Jerry Lucasszal és Earl "The Pearl" Monroe-val tovább erősödő Knickst - az MVP a döntő sorozatban 19.6 pont mellett 23.2 pattanót átlagoló Chamberlain lett. Egy évvel később viszont a New York 4-1-gyel vágott vissza, megint Reed lett az MVP.

 

Van két születésnaposunk is. A charlotte-i klublegendának számító, jelenleg a New York Knicksnél kosarazó Kemba Walker 32 éves lett a mai napon. Hatalmas egyetemi sztárként érkezett a ligába - 2011-ben csak 9. kiemeltként érkezett a UConn Huskies a Big East tornára, de 5 nap alatt 5 mérkőzést nyert vezetésével a csapat, megnyerte a tornát, majd NCAA bajnoki címig vezette klubját - természetesen őt választották a Final Four legkiemelkedőbb játékosának.

A 2011-es 1/9-es pickjével vitte el a Charlotte Bobcats, ahol 8 esztendőt töltött. Már második évében 17.7 pontot, 3.5 pattanót és 5.7 gólpasszt átlagolt, és bár a következő két idényben leginkább stagnált, 2015/16-ra 21 pont környékére tornázta átlagát. Egy esztendővel később 23 pontos játékos lett, először volt ott az All-Star gálán, azóta pedig mindig meghívást kapott erre az eseményre. Legjobb idénye az előző volt, miután 25.6 pontos, 4.4 lepattanós és 5.9 gólpasszos átlagaival bekerült az All-NBA harmadik ötösébe. Más kérdés, hogy a Charlotte elvétve jutott csak be a PO-ba, két első körös búcsú jutott részül az együttesnek, ebbe pedig Walker is belefáradt, így 2019 nyarán csapatot váltott.

Egy sign-and-trade keretein belül a Boston Celtics játékosa lett, ahol némileg visszaestek számai, de játékideje is, de így is meghívást kapott a 2020-as All-Starra. A buborékban térdgondjai ellenére a playoffban főcsoportdöntőig menetelt a Bostonnal, de a Miami erősebbnek bizonyult. Az offszezonban injekciókúrát kapott és 12 hetes rehabilitáción vett részt, sokat kellett kihagynia, és annak ellenére, hogy közel 90%-os büntetőzése messze-messze karrierje legjobbja volt, 55.9-es TS-e az előző hat szezonjának egyik legrosszabb mutatója lett. A rájátszásban aztán megint térdsérülést szenvedett, a Boston hamar ki is esett, a csapatnál pedig nem tartóztatták: Brad Stevens első GM-intézkedéseként elcserélte Oklahomába egy Al Horford köré épülő csomaggal, ahol hamar ki is vásárolták, majd aláírt a New York Knickshez. A Knicksnél sem villogott, 12 pont alatt maradt az átlaga, majd januárban újabb térdsérülést szenvedett, februárban pedig úgy döntöttek, hogy ki is hagyja a szezon hátralévő részét. A 2022-23-as szezonra játékosopciója van, de ha le is hívja, kérdéses, hogy mennyi jövője van még az NBA-ben ilyen kórlappal. 

 

Másik születésnaposunk pedig a New Orleans Pelicans szaktanácsadója, Mike D'Antoni, aki 71 éves lett. A Kansas City/Omaha Kingsnél töltött két évet 1973-as draftolásától kezdve, egy szezont játszott az ABA-s Spirits of St. Louis gárdájában, majd két mérkőzés erejéig pályára lépett a San Antonio Spursnél is, de 1977-ben az Olimpia Milanóhoz igazolt, és 1990-es visszavonulásáig ott kosarazott. Az olasz felmenőkkel rendelkező D'Antoni két BEK-et, öt olasz bajnoki címet, két olasz kupát és egy Koracs-kupát nyert a milanóiakkal, 1990-ben az olasz élvonal történetének legjobb irányítójának választották, 2008-ban pedig az Euroliga és elődje 50 legjobb játékosa közé került.

Visszavonulását követően négy évig irányította a Milanót, majd három évig a Benetton Trevisót - előbbivel Euroliga négyesdöntőbe jutott, és újabb Koracs-kupát nyert, utóbbival pedig Saporta-kupa győzelemig, illetve olasz bajnoki címig vitte. A Denver Nuggetsnél tért vissza az NBA-be 1997/98-ban, a következő, lockouttal rövidített szezonban pedig ő volt a vezetőedző, de menesztették a gyenge eredmények miatt. Egy évig volt a San Antonio Spurs játékosmegfigyelője, majd a Portland TrailBlazers segédedzője, 2001-ben pedig egy évre visszatért Trevisóba, ahol Euroliga négyesdöntőt játszott csapatával.

2002/03-ban a Phoenix Suns segédedzőjeként tevékenykedett, a következő szezon elején pedig átvette az irányítást Frank Johnsontól, és egy emlékezetes korszak következett mind az arizonaiak, mind a liga történetében. A Suns a smallball felállásra és a Seven Seconds or Less taktikára építve 2004/05-től kezdve a legnagyobb bajnokesélyesek táborába tartozott, ráadásul mindezt közönségszórakoztató stílusban tette - nem véletlen, hogy a korszak egyik legnépszerűbb együttese volt a Steve Nash, Amare Stoudemire, Shawn Marion-féle alakulat. D'Antonit 2004/05-ben az Év Edzőjének választották, miután 29-53-ról 62-20-ra javult a csapat egy év alatt, a Phoenix azonban nem tudott bajnoki címet szerezni - kétszer a Spurs, egyszer pedig a Dallas Mavericks állta útját a csapatnak a PO-ban.

2007/08-ban próbálkozott még a Suns egy stílusváltással és a Marion-Shaquille O'Neal cserével, de már az első körben kiesett a gárda a Spursszel szemben, D'Antoni pedig megegyezett a New York Knicksszel. Első két éve gyengén sikerült a Nagy Almában, Stoudemire és Carmelo Anthony megszerzése után viszont PO-ba került a Knicks - igaz, ott rögtön ki is ejtette az együttest a Boston Celtics. Emlékezetes pillanatokból itt sem volt hiány D'Antoni karrierjében, elég Chris Duhonra és a Linsanityre gondolni. Jeremy Lin korábban elképzelhetetlennek tűnő sorozata volt a tréner utolsó felvonása New Yorkban - még 2012 márciusában távozott az együttestől, miután Carmelo Anthonyval nem igazán jött ki jól.

A 2012/13-as idény elején a Los Angeles Lakers kispadjára került, a híres-hírhedt Nash, Kobe Bryant, Metta World Peace, Pau Gasol, Dwight Howard-féle csapat élére. Mint ismert, óriási kudarc lett ennek a projektnek a vége: Nash alig volt egészséges, Howard is itt kezdett el bajlódni a hátával, Kobe pedig az alapszakasz végén Achilles-szakadást szenvedett, de egyébként sem volt olyan lehengerlő a gárda, mint várták - hetedikként kerültek be a rájátszásba. A Spurs rögtön kisöpörte az aranysárga-lilákat, a következő idényben pedig a franchise fennállásának legrosszabb mérlegét produkáltá, így D'Antonit természetesen menesztették.

Kihagyott egy kis időt, 2015 decemberében állt újra edzőnek - Brett Brown segédje volt a Philadelphia Sixersnél. 2016 nyarán szerződtette a Houston Rockets, jelenleg is itt dolgozik - igaz, nagyon úgy tűnik, hogy ha nem lesz bajnok, akkor csak a szezon végéig. Másodvirágzását élte a Rocketsnél - 2016/17-ben megint az Év Edzője lett, és a Suns után újfent jobb eredményeket hozott csapatával. 2017-ben még csak a második körig jutott a Rockets, 2018-ban viszont megint ott volt a döntő kapujában. Ezúttal sem tudott azonban belépni rajta, a későbbi bajnok Golden State Warriors ütötte el a továbbjutástól, 2019-ben pedig komoly kudarc volt, hogy lényegében megszorítani sem tudták a címvédőt.

A csonkaszezonban megint húzott egy váratlant, az évad közepétől lényegében magasember nélkül játszatta csapatát, de így is kizúgtak a playoff második körében a Lakers ellen, a lejáró szerződésű D'Antoni pedig jelezte, hogy nem tér vissza. Októberben elfogadta korábbi játékosa, Steve Nash invitálását és a Brooklyn Nets segédedzője lett - hamarosan Houstonban is robbantották a csapatot, így kacskaringós úton, de újra egy csapathoz került James Hardennel. Nem sokáig dolgoztak együtt, D'Antoni 2021 nyarán elköszönt Brooklyntól és a Pelicans edzői szaktanácsadója lett.