BSEgyütt 21.rész

Helyzetünket tovább nehezítette csapatkapitányunk hiánya. Juli engedéllyel száguldozott havas lejtőkön ezen a hétvégén, így - a szezonban először - nélküle rugaszkodtunk neki a feladatnak. "Emberemlékezet" óta nem fogadhattuk már az ellenfél gratulációját. Egészen pontosan tavaly, november 18-án utoljára, mikor a sereghajtó Szolnokot sikerült kétvállra fektetnünk. Azóta 0-8-as mérleget voltunk képesek felmutatni. Az előjelek nem voltak túl rózsásak...

Vajszívű édesapaként belementem, hogy három gyermekem is elkísérjen a Kinizsi utcába. Ezzel nincs is semmi probléma, hiszen gyakorlott kosármeccs huligánok ők. A bonyodalmat az okozta, hogy ezúttal nem az édesanyjuk felügyeletével kellett leamortizálniuk az aktuális sportlétesítményt, ő ugyanis csak később csatlakozott a "családi kikapcsolódáshoz". Ezáltal a Puskás Purdék megfékezése, koordinálása teljes mértékben rám maradt. Bár büszkén sorolom magam az A+ kategóriás faterok elit táborába, aki már találkozott élőben gyermekeimmel alátámaszthatja, hogy náluk több energiával rendelkező kölyök-trió nem létezik. Ha igen, akkor arról közjegyző által hitelesített videofelvételt kérek...

Szóval, volt ott minden, mi szem-szájnak ingere! Őrjöngős, (mínusz közeli fokban természetes...) cipőlevevéssel kísért labdakergetés némi "adjkirálykatonáttal" fűszerezve, kb. 5 és fél percenkénti "Pisilni kell!" felkiáltás, élet, de minimum csonttörés veszélyes zsámolykreációkról történő mélybe ugrás és lelátó-fogócska, ahol szigorúan csak akkor változik az elkapó kiléte, ha az üldözöttet páros lábú becsúszással sikerül megregulázni. A legszebb mégis az volt, mikor Szaffi lányom a már javában tartó derbin egy óvatlan pillanatban lekapcsolta a teremvilágítás 50%-át. Mindezt, semmihez sem hasonlítható "na, fonnyadt felnőttek, nem hittétek volna, hogy ezt meg merem húzni" arcszerkezettel azon az -egyébként- tündéri pofazacskóján...

Megsüvegelendő teljesítmény (főleg egy jórészt 17-18 évesekből álló) mikor egy csapat huzamosabb ideig képes átlag felett játszani terület védekezés ellen. Nos, ez nekünk szombaton harminckét percen keresztül sikerült. Mivel az első néhány percben okosan játszották meg a mezőnyemberek Vivit és Zsilt a palánkok alatt, így Górácz kollégám zónát vezényelt játékosainak. Annak is nagyon örülök amilyen taktikusan és gólra törően kosárlabdáztunk felállt védelem ellen, de az igazi büszkeséget a szerzett labdák utáni, védekezésből támadásba történő átmenet sebessége jelentette. Tudatosan kerestük a létszámfölényeket, a második szándékot. Ha pedig nem volt esély a pörgésre, türelmesen járattuk a zsugát és mikor ráéreztünk a körte megjátszására, számtalan kitűnő helyzetet alakítottunk ki...

Szezoncsúcsot jelentő 80 dobott pont, 78%-os büntetőzés, 39-32-re megnyert lepattanó csata és a legfontosabb: 17 gólpassz! Öt játékos szerzett két számjegyű pontot és a hatan produkáltak minimum 13-as indexet. Ezt hívják csapatmelónak. Remélem a Lányok a saját bőrükön érezték, mit jelent, mikor sokan, sokat tesznek hozzá a közöshöz...

És ami a Kölykeimet illeti: boldogan jelenthetem- 8 napon túl gyógyuló- sérülés nem történt, a Közgáz csarnokban keletkezett anyagi kár nem jelentős, a helyszínen megjelent szurkolók (gyermekeim kergetésére, elkapására, stb) energia befektetése egy közepes pilates edzés értékű volt!

Szép napot!

Artúr