Otthon nyert a PEAC, Zágrábban kapott ki a PINKK

A Közép-Európai Liga 5. fordulójában a PEAC-Pécs harcos mérkőzésen 77-72-re győzött a Rózsahegy ellen. Nem járt viszont sikerrel a veretlen Zágráb otthonában a PINKK-Pécs.

PEAC-Pécs – MBK Ruzomberok 77-72 (20-21, 16-11, 18-21, 23-19)

Csalókának mondható, 0-3-as mérleggel érkezett a Rózsahegy a Lauber Dezső Sportcsarnokba, hiszen a korábbi kétszeres Euroliga győztes szlovák gárda jó erőkből áll. Igaz a vendégeknél sérülés miatt hiányzott a PINKK elleni megsérülő Parker, hazai oldalon viszont ismét a kezdőcsapatban kapott helyet Horváth Lilla.

Sokkal jobban kezdett a PEAC, Reid kosarával 8-1-re vezettek. Sajnos ezt követően hosszú ideig csak egy Williams büntetőt lehetett feljegyezni, így a 6. percben 13-9-re már a Rózsahegy ment, miközben Orozovics kapott sportszerűtlen hibát. A negyed utolsó percébe fordulva kissé megléptek a vendégek, Brezaniova ziccerével hét ponttal vezettek (19-12). A negyed mégis jól zárult, főleg Nagy-Bujdosónak köszönhetően, akinek a négy pontjával egy pontra jött fel a PEAC (20-21).

A folytatásban elaludtak a pécsi lányok, az ex-pécsi Murphy triplájával és Brezaniova büntetőivel 28-20-ra ellépett a Rózsahegy. Szerencsére kapcsolat a magyar csapat és Williams valamint Reid vezetésével egy 8-0-ás periódus következett (28-28). A 19. percbe fordulva aztán a vezetést is sikerült visszavenni: Fűrész emelt be egy hármast és végül 36-32-es pécsi előnnyel zárult a félidő.

A nagyszünet után triplaparádéval folytatódott a játék. Három rózsahegyi távolira, három pécsi volt a válasz (Nagy-Bujdosó kettőt is elsüllyesztett), így fej-fej mellett haladt a két csapat (47-45). Ebben a játékrészben, ha kis különbséggel is, de szinte végig a PEAC vezetett, az 30. percben viszont Ristic kosarával megint vezetett a Rózsahegy. A záró szakaszt végül Reid révén 54-53-as pécsi előnnyel várhatták a felek.

Az utolsó tíz percet jól koncentrálva kezdte a PEAC. A nagyot játszó Nagy-Bujdosó kosara után Reid is betalált ismét, így 65-60 állt a táblán. A negyed derekán Stalvant triplája hozta közelebb a Rózsahegyet, de nem sokáig örülhettek a vendégek, hiszen előbb Fűrész majd Reid szórt hármast: 73-67 után időt is kértek a vendégek. Csupán két perc volt hátra a mérkőzésből, de a szlovákiai csapat hét pontos hátránynál sem adták fel. Jovanovics labdaeladását követően Stalvant 74-72-re közelített. Zseljko Dokics időkérést követően Williams ugyan csak egy büntetőt értékesített, de Stalvant triplája leperdült, így Jovanovics büntetői biztosították a PEAC győzelmét egy küzdelmes mérkőzésen.

PEAC: Reid 18/3, Fűrész 6/6, Horváth L. 2, Nagy-Bujdosó 19/6, Williams 17. Csere: Orozovics 2, Nagy D., Jovanovics 8, Kiss V. 3, Pap.
Rózsahegy: Ristic 15/9, Cernáková 8, Stalvant 9/6, Kmetová 6, Murphy 13/3. Csere: Brezaniova 10, Baburova 9/3, Vesterberg 2.


ZKK Novi Zagreb – PINKK-Pécsi 424 67-56 (14-16, 23-6, 16-18, 14-16)

Nem várt könnyű meccs a PINKK-re, hiszen az eddig veretlen Zágráb otthonában léptek pályára. A horvát együttes ráadásul eddig négyből három alkalommal is kiütéssel győzött.

Álomrajtot vett a PINKK, Mincikova vezérletével 9-0-ra sikerült ellépni. A hazaiak gólcsendjét az időkérésüket követően Komplet törte meg egy távolival. Lassan ébredtek a zágrábiak, a negyed derekán át is vették a vezetést, de Tomlinson két duplájával összességében a PINKK járt előrébb (10-13).

A második negyed elején sokáig kiegyenlített volt a mérkőzés. Dabovics egy hármassal már nyolc pontnál járt, de 18-17-re még mindig a baranyai csapat vezetett. Ekkor azonban Ciglar állt csapata élére, az ex-győri irányító triplája és 2+1-e után 25-18-ra elléptek. Sajnos ebben a negyedben nem találta a ritmust a PINKK, a túloldalon viszont a spanyol Pascua is játékba lendült és a 18. percre már-már tetemesre hízott a különbség (35-20). Sarok kosara rendkívül hosszú gólcsendet tört meg magyar részről, de a félidő Pascua utolsó pillanatos kosarával zárult (37-22).

Nagyon kellett a félidei szünet a PINKK számára és érezhetően jót is tett Roberto Hernandez csapatának. Sinclair távolija egy 7-0-ás szakaszt zárt le, majd Ajdukovics kosara hozta vissza tízen belülre a PINKK-et (39-31). Ennél közelebb azonban nem sikerült férkőzni, miközben Raksányi is feliratkozott a hazaiaknál a pontszerzők közé két büntetővel (47-35). A negyed végéhez közeledve Sinclair 2+1 után ismét a vendégeknek jött össze a végjáték, így 53-40-re mentek.

A záró szakaszban 15 ponttal is ment a horvát csapat, de nem adta fel a PINKK. Iványi hármasa fújt riadót és a hatékony védekezésnek köszönhetően a negyed derekára kilenc pontot ledolgozva 55-49-re sikerült feljönni. Sajnos Karcic hármasa megtörte a pécsiek lendületét – ugyan az eredményes játszó Sinclair is betalált távolról, de a felzárkózás felemésztette a PINKK erejét, így végül a Zágráb megőrizve előnyét behúzta a győzelmet.

Zágráb: Ciglar 15/3, M. Dabovics 9/6, Komplet 7/3, Bura 6, Ivankovic 4. Csere: Juric 3, Bosilj 2, Pascua 14, Karcic 5/3, Raksányi 2.
PINKK: Mincikova 9/3, Sarok 4, Sinclair 18/6, Őri 2, Tomlinson 4. Csere: Győri, Ruják 2, Ajdukovics 8, Adamecz 2, Kováts N. 2, Iványi 5/3.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus