Beharangozó: Női NB I - 12. forduló

A 12. fordulóhoz érkezett a női bajnokság idei pontvadászata. Az elmúlt két fordulóban számos érdekes összecsapásra került sor: a két „kiemelt” mérkőzésen a Győr nehezen győzött a ZTE ellen, míg a tavalyi döntő ismétlésén a Sopron hozta el a két pontot Pécsről. Ezúttal nem kerül sor "klasszikus" rangadóra, de több kiélezett mérkőzésre is jó esély mutatkozik, elsősorban a Baja - Diósgyőr találkozó tűnik a legkiegyenlítettebbnek.


FTC (5., 7-4) – ELTE-BEAC Újbuda (11., 1-10), péntek, 18 óra

A Fradi a múlt héten botrányos találkozón tudott győzni Baján, Farkas Sándorok ezúttal minden bizonnyal nyugodtabb meccsre készülhetnek, bár a BEAC fejlődését nem hagyhatják figyelmen kívül. Balogh Judit csapata a Szekszárd elleni siker után a Miskolc otthonában is jó meccset tudott játszani. Azért az is növeli az FTC esélyeit, hogy a Baja ellen megsérülő Kovács Krisztina tudja vállalni a játékot és elviekben Hegedűs Rita is újra bevethető már.

ZTE NKK (4., 7-4) – BSE-FCSM (12., 1-11), szombat, 17 óra

A BSE-nél már nem is számít újdonságnak, hogy szinte mindenkire veszélyesek tudnak lenni. Puskás Artúr lányai legutóbb a Ceglédet szorongatták meg és nagyobb rutint szerezve egy-egy ilyen összecsapásnál már győztesen hagyhatják el a pályát. A ZTE ennek ellenére még minden bizonnyal nagy falat lesz a fővárosiaknak, hiszen Gáll Tamás csapata legutóbb a Győr otthonában bizonyította, hogy a Sopron elleni sima vereség ellenére továbbra is egyértelműen az élmezőnybe tartoznak.

 

Bajai NKK (6., 5-6) – DKSK-MISI (7., 4-7), szombat, 18 óra

A bajai együttes a 11. fordulóban sajnálatos módon emlékezetes meccsen maradt alul a Ferencváros ellen, hiszen hét játékosuk is kipontozódott és négy játékossal fejezték be a mérkőzést. Stevan Cupic meglehetősen elégedetlen volt akkor a játékvezetéssel és a végjátékban szándékos szabálytalanságokra bíztatta játékosait, hogy minél több bajai pontozódjon ki… Mindenesetre Baján az elmúlt hetekben nem úgy alakultak a mérkőzések, ahogyan azt tervezték és a csapat szerb mestere sem igyekezett az FTC elleni döntésével, reakcióival a nyugalmat erősíteni csapatában és talán játékosai számára sem az az üdvözítő, ha más(ok)ban keresik a hibákat. Nem lesz most sem könnyű meccse a hazaiaknak, hiszen a Diósgyőr a szekszárdi vereség után két mérkőzést is megnyert. A mérkőzés érdekessége lehet Jelena Budimir ellenfélként való visszatérése is Bajára.

 

UNIQA-Euroleasing Sopron (1., 12-0) – Atomerőmű KSC (10., 3-8), vasárnap, 18 óra

A Szekszárd sikerélménnyel utazhat a bajnok otthonába, hiszen legutóbb Pasarétről hatalmas végjátékban tudtak győztesen távozni. A soproniak várhatóan azért nem éppen a legfrissebben várják majd a mérkőzést, hiszen egy hétközi orenburgi Euroliga derbin lesznek túl Székely Norberték. A Sopron egy hete Pécsről is győztesen tudott távozni, így minden bizonnyal a papírforma fog a KSC ellen érvényesülni.

Pécs 2010 (3., 9-2) – Vasas Basket (8., 4-7), vasárnap, 18 óra

A Vasas két vereséggel a háta mögött érkezik Pécsre, ráadásul legutóbb igen peches körülmények között, egy a végjátékban feleslegesen beütött fault miatt vesztettek Pál Szandráék a Szekszárd ellen. A baranyaiakra a két hazai pályán elveszített rangadó (Győr, Sopron) után „ráférne” egy önbizalomnövelő győzelem és erre jó esélye is van a pécsieknek.

 

UNI SEAT Győr (2., 10-1) – Ceglédi EKK (9., 4-7), vasárnap, 18 óra

Újhelyi Gábor együttese legutóbb újabb fontos győzelmet szerzett a BSE ellen, ezzel már négy győzelmet számlálhatnak a ceglédiek. A Győr igen fáradságos lengyelországi túrán van túl, de a Gdynia elleni bravúros győzelem minden bizonnyal kárpótolta Rasheed Ritáékat a 26 órás oda-vissza buszozásért. A CEKK elkaphat jó pillanatokat Fűzy Ákosék ellen, de ettől függetlenül a hazaiak minden bizonnyal behúzzák a kötelezőt.

Kép (1.): ztenkk.hu
Kép (2.): nyugatmagyar.hu
Kép (slide): boon.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus