A Csata DSE nyerte az U16-os lány döntőt

A Csata DSE nyerte a leány junior országos bajnokság döntőjét - a fináléban a Vasast verte Tursics Sándor csapata, a bronzérmet a DVTK Akadémia szerezte meg.

A hunbasket.hu összefoglalója az utolsó napról:

Vasárnap rendezték a leány kadett országos bajnokság nyolcas döntőjében a helyosztókat.

Az első találkozót nem játszották le - az előző napon a Soprontól kikapó Bajai NKK és a szombaton a BEAC-Újbuda KA-tól 3 pontos vereséget szenvedő Kosárlabda Akadémia Pécs csaptak volna össze, de a pécsiek ételmérgezést kaptak, nem tudtak kiállni a találkozóra, így a Baja lett a hetedik.

Az ötödik helyért a Soproni Darazsak Akadémia és a BEAC-Újbuda KA találkozott egymással, másodjára a hétvége folyamán. A csoportmeccseken 51-38-ra győzött a Sopron, itt azonban 6 ponttal a budapesti együttes állt jobban 10 perc játék után (13-19). A második felvonást egy 19-0-lal kezdte a nyugat-magyarországi gárda, amely ezzel meglépett ellenfelétől (32-19), és egészen a 35. percig tartotta is 10 pont fölötti előnyét. A végjátékban, 55-45 után egy 8-0-val visszakapaszkodott ellenfelére a Csernik Zita (17 pont, 5 pattanó, 6 gólpassz), Darabos Sára (10 pont, 5 pattanó), Lénárd Adrienn (10 pont, 4 pattanó) és Galántai Alma (13 pont) vezette BEAC, amely a végjátékban egyetlen pontra zárkózott büntetőkkel (58-57). A végén azonban a Karácsony Tamara (16 pont, 4 gólpassz), Balogh Liza (13 pont, 4 pattanó, 6 eladott labda), Dömötör Petra (12 pont) trióra építő Sopron örülhetett, amely 59-57-re nyert.

A bronzmeccsen az előző napi elődöntőben a Vasastól kikapó DVTK Akadémia, valamint a Csata ellen vereséget szenvedő KSC Szekszárd mérte össze tudását. Az első negyedben 2-5 után egy 14-3-as futást produkált a miskolci alakulat, amely meglépett ellenfelétől, és 9 ponttal vezetett egy negyed után (21-12). A leginkább Vincze Nikolett (20 pont, 12 pattanó), Renczes Rebeka (7 pont, 8 pattanó, 9 gólpassz, 5 eladott labda) és Andi Hanna Emma (11 pont, 7 pattanó) játékára támaszkodó szekszárdiak a második félidő elején válaszoltak - a 24. percben fordítottak (36-38), pedig a félidőben még 8 pontos hátrányban voltak. A Vég-Dudás Anna (15 pont, 12 pattanó), Ocsenás Flóra (7 pont, 11 pattanó, 5 gólpassz, 4 eladott labda), Kababik Bianka (8 pont, 12 pattanó, 4 eladott labda) és Bacsó Zsófia (16 pont, 5 pattanó, 7 eladott labda) vezette DVTK a harmadik negyed végére visszavette a vezetést, és a záró felvonásban már végig előnyben játszott, végül 3 pontos sikert aratott (63-60) - hozzátartozik a meccs krónikájához, hogy a Szekszárd egyik húzóembere, Miklós Melinda sérülten vállalta a játékot.

A döntőben a két kiemelkedő produkciót nyújtó fővárosi gárda, a Vasas Akadémia és a Csata DSE meccselt egymással. Ez volt a nap legsimább mérkőzése, miután az MVP-nek választott Boros Júlia (10 pont, 9 pattanó, 6 gólpassz, 5 szerzett labda), Madár Eszter (16 pont), Pánczél Ilona (8 pont, 7 pattanó), Dénes Anna (12 pont, 8 pattanó) és Krasovec Lili (10 pont, 6 pattanó) vezette Csata 24-10-re nyerte az első 10 percet, és a második negyedben volt már 20 pontos fórja is. A leginkább Dombai Rékára (12 pont, 10 pattanó) és Vígh Bernadettre (9 pont, 5-5 pattanó és gólpassz) támaszkodó pasarétiek ugyan nem adták fel, és a 35. percre 6 pontosra csökkentették hátrányukat (46-52), ennél közelebb azonban már nem értek ellenfelükhöz, így a Csata DSE nyerte a leány kadett országos bajnokság idei döntőjét (54-62).


A helyosztók eredményei

A 7. helyért
Bajai NKK - Kosárlabda Akadémia Pécs/A   -

Az 5. helyért
Soproni Darazsak Akadémia - BEAC-Újbuda KA/A   59-57

A 3. helyért
DVTK Akadémia/A - KSC Szekszárd   63-60

Döntő
Vasas Akadémia/A - Csata DSE   54-62


A torna végeredménye

1. Csata DSE
2. Vasas Akadémia/A
3. DVTK Akadémia/A
4. KSC Szekszárd
5. Soproni Darazsak Akadémia
6. BEAC-Újbuda KA/A
7. Bajai NKK
8. Kosárlabda Akadémia Pécs/A


A torna All-Star csapata

Boros Júlia (Csata DSE) 
Dombai Réka (Vasas Akadémia)
Madár Eszter (Csata DSE) 
Vég-Dudás Anna (DVTK Akadémia)
Vincze Nikolett (KSC Szekszárd)


A döntő MVP-je

Boros Júlia (Csata DSE)


A csapatok legjobbjai

Csata DSE – Dénes Anna
Vasas Akadémia – Szerencsés Tamara
DVTK Akadémia - Ocsenás Flóra
KSC Szekszárd – Miklós Melinda
Soproni Darazsak Akadémia – Balogh Liza
BEAC-Újbuda KA – Galántai Alma
Bajai NKK – Németi Dana
Kosárlabda Akadémia Pécs - Ilina Selcova

Forrás - hunbasket.hu
Foto, Slide - Nemzeti Leány Kadett Bajnokság "A" Döntő facebook

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus