U20: Elmaradt a bravúr Spanyolország ellen

Végig komoly hátrányban játszott csapatunk az A-divíziós Eb-n, így az alsóházban folytatja a tornát.

U20-as Európa-bajnokság, A-divízió, nyolcaddöntő

Spanyolország - Magyarország 87-66 (30-10, 17-16, 20-21, 20-19)

Magyarország: Pongó 5, Mócsán 17/6, Antóni 16/12, Olasz 1, Andrássy 7
cserék: Szabó D. 2, Demeter 5/3, Vágvölgyi -, Horváth K. 2, Peringer 5, Krivacsevics 1, Kis R. 5/3

Nem kezdte rosszul a meccset a magyar csapat, Mócsán triplája után 6-5-re a mieink vezettek két és fél percet követően - igaz, erre egy 10-0-s futással feleltek a spanyolok. Az első negyed második felében aztán márfelbillent a pálya, sokkal pontosabban és koncentráltabban játszott Spanyolország, Pongóék sokat hibáztak mindkét oldalon, így pillanatok alatt húsz pontra nőtt a különbség. A folytatásban összekapta magát a válogatott és a nagyszünetig partiban tudott lenni jóval esélyesebb ellenfelével, igaz, a különbséget érdemben nem tudta csökkenteni.

A fordulás után is harcos, jó játékot hoztak Antóninék, nem látszott a különbség a két csapat között, igaz, közte tizenöt-húsz pontnál történt mindez. Védekezésben sokkal összeszedettebb volt a magyar csapat, mint a mérkőzés elején, Pór Péter folyamatos bekiabálásokkal irányította övéit, támadásban pedig főleg Mócsán Bálintra lehetett számítani. A spanyol betörések azonban rendre gondot jelentettek a gyűrűnél, sok fault, illetve több +1-es játék lett az eredménye, így reális esély nem volt a felzárkózásra. Ezzel eldőlt, hogy csapatunk az alsóházban folytatja majd az A-divíziós Eb-t a holnap pihenőnapot követően - pénteken 19:45-től Svédország lesz az ellenfél.

Fotó: kosarsport.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus