Szerző: Kezdő5.hu
2013-01-24 23:15:51
A kontinens első számú klubcsapatok közti versengésében lassan a Top 16-oscsoportkör küzdelmeinek közepére ér a mezőny, hiszen ma este már az 5. fordulót kezdték meg Európa legjobb gárdái, méghozzá négy remek párosítással. A spanyol-spanyol rangadót a Barcelona nyerte a (hazai bajnoki diadalaival együtt) 17 meccses veretlenségi szériát építő Caja Laboral otthonában, Juan Carlos Navarro pedig átlépte a 3 ezer pontos álomhatárt. A Top 16 történetének első német győzelme is megszületett, méghozzá két germán alakulat, az Alba Berlin és a Brose Baskets Bamberg csatája után, melyet a fővárosiak nyertek, meglehetősen simán. Nem nyeretlen már a Fenerbahce sem, a török sztárgárda a Himki Moszkvát fektette két vállra hazai környezetben, a Maccabi pedig a szakadék szélére került, miután az Olimpiakosz is nyert Tel-Avivban. Nézzük a részleteket!
Szerző: Kezdő5.hu
2013-01-24 18:11:45
Ma este négy mérkőzéssel kezdetét veszi az Euroliga Top 16-os csoportkörének ötödik fordulója is, ezek közül pedig két remek derbit is közvetít a DIGI Sport 2 csatorna. Elsőként megnézhetjük, hogy mire megy a padlón lévő, ebben a szakaszban még nyeretlen török sztáregyüttes, a Bo McCalebb vezette Fenerbahce Ülker az EurópaKupa címvédőjével, a Himki Moszkvával Isztambulban, majd az erősen negatív mérlegű elit klubok csatájával zárul a játéknap, hiszen képernyőre kerül a Maccabi és a címvédő Olimpiakosz ütközete is. Jön még ma egy spanyol-spanyol és egy német-német ütközet is, nézzük, mi várható ezen az estén!
Szerző: Kezdő5.hu
2013-01-24 17:39:12
A héten a második csoportkör harmadik fordulóját rendezték az EuroCup sorozatban. Hetente jelentkező rovatunkban ismertetjük az eredményeket, kitérünk több érdekességre, valamint megemlékezünk a legjobb teljesítményekről. Lássuk tehát, hogyan is alakultak az események ezen a héten!
Szerző: Kezdő5.hu
2013-01-24 11:37:05
A héten a második fordulót rendezték az EuroChallenge sorozat második csoportkörében. Hetente jelentkező rovatunkban ismertetjük az eredményeket, a Szolnok újabb sikere mellett kitérünk több érdekességre, valamint megemlékezünk a legjobb teljesítményekről. Lássuk tehát, hogyan is alakultak az események ezen a héten!
Szerző: Kezdő5.hu
2013-01-24 07:28:23
A páratlan meccsélmények és egyéni teljesítmények hozsannázása közben méltatlanul kevés szót ejtettem a kosárlabdázás azon szereplőiről, akik nélkül furcsán üres lenne a kispad környéke. Akiket felett legtöbbször, helyesen vagy sem, hajlamosak vagyunk aktuális együttesük produktumával párhuzamot vonva ítéletet hozni. Nézzük tehát az idei Euroliga szezon vezető edzőinek szubjektív bizonyítványát:"Egy edzőt mindig a csapata eredményei minősítenek"- tartja az ősrégi sportdogma. Teljes mellszélességgel nem tudok emellett a közhely mellett kiállni. Először is hiányzik a mondatból egy "általában" vagy egy "jórészt". Másodszor, a labdát csak a játékosok tudják a gyűrűbe dobni. Természetesen mindkét megállapítás erősen elnagyolt. Induljunk ki egy ideális állapotból (és remélhetőleg a világ egyik legszínvonalasabb versengésének csapatainál ez a jellemző formula...) miszerint a felelősséget elvállaló edző szabad kezet kap a nyári játékoskeret összerakásnál. Nyilván ez büdzsé függő, de higgyük el, a szakmai rész kizárólag az ő felségterületéhez tartozik. Legyen ez az alap. Enélkül nehéz pálcát törni valaki felett, akit odaültetnek bábnak, betömik a száját és a zsebeit, aztán csak sodródik...
Szerző: Kezdő5.hu
2013-01-18 22:25:46
A férfi kosárlabda Euroligában ma este három találkozóval zárult a Top 16-os csoportkör negyedik fordulója, ráadásul mindhárom derbit a D-jelű nyolcas keretein belül játszották le a csapatok. Az itt még veretlen Siena Bobby Brown utolsó pillanatban szerzett kosarával a címvédő Olimpiakoszt is elverte, ráadásul nem is akárhogyan jött fel egálra a hajrában az olasz bajnok, mely ezzel a diadalával igen mélyre taszította a tavalyi aranyérmest. A Fenerbahce szégyenteljes produkcióval bukott el Isztambulban a még veretlen Caja Laboral ellen, maradt nyeretlen az egész mezőny egyik legerősebb keretével rendelkező alakulata. A Himki Moszkva eközben nagyon simán fektette két vállra az idén minden korábbinál gyengébbnek tűnő Maccabit, az izraeliek ezzel szintén nagyon leszakadóban vannak. Nézzük a részleteket!
Szerző: Kezdő5.hu
2013-01-18 14:20:08
Ma délután, illetve este három remek összecsapással zárul az Euroliga Top 16-os csoportkörének 4, fordulója, melyek közül kettőt a DIGI Sport 2 csatorna jóvoltából itthon is élőben nézhetünk végig. A Himki Moszkva a nem túl jól startoló Maccabit fogadja, s bizony a hazai pályán veretlen oroszok otthonában könnyen még nagyobb slamasztikába kerülhet az izraeli bajnok - hogy így lesz-e, arról TV-képernyők előtt is megbizonyosodhatunk, hasonlóképp, mint a negatív mérleggel rendelkező Olimpiakosz, valamint a veretlen Caja Laboral rangadójának esetében. A két derbi közt egy Fenerbahce vs. Caja Laboral ütközetet is követhetünk az online streamek segítségével, most nézzük is, hogy melyik mérkőzést miért érdemes figyelni!
Szerző: Kezdő5.hu
2013-01-17 22:37:53
A kontinens első számú nemzetközi kupasorozatának Top 16-os csoportkörében négy találkozót rendeztek ma a 4. forduló keretein belül. A kiemelt rangadót a CSZKA Moszkva idegenben tudta megnyerni a Zalgiris Kaunasszal szemben, míg a spanyol belharcot a Real Madrid zárta győzelemmel - szintén otthonától távol. Míg a Milos Teodoszics vezette orosz bajnok könnyedén intézte el a baltiakat, addig Rudy Fernandezéknek egy hatalmas második félidei hajrára volt szükségük a fordításhoz. A Barcelona Juan Carlos Navarro nélkül is simán verte a Besiktast Törökországban, az Anadolu Efes pedig a nyeretlen Bamberget fektette két vállra Németországban.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-01-17 16:01:06
A héten a második csoportkör második fordulóját rendezték az EuroCup sorozatban. Ezúttal jól ment a vendégcsapatoknak, több meglepetés is született, fantasztikus teljesítményekben pedig most sem volt hiány. Hetente jelentkező rovatunkban ismertetjük az eredményeket, kitérünk több érdekességre, valamint megemlékezünk a legjobb teljesítményekről. Lássuk tehát, hogyan is alakultak az események ezen a héten!
Szerző: Kezdő5.hu
2013-01-17 13:46:39
A férfi kosárlabda Euroliga Top 16-os csoportköre ma négy derbivel jelentkezik, melyek közül kettőt a DIGI Sport 1 jóvoltából itthon is élőben élvezhetünk végig. A német bajnok Bamberg nyeretlenként áll a mai, Anadolu Efes elleni találkozó előtt, s muszáj lenne győznie, ha tartani szeretné a reményét a továbblépésre. Hogy sikerül-e Bostjan Nachbaréknak a bravúr, arról a tévéközvetítés alatt megbizonyosodhatunk, ahogy a nap rangadója, azaz a Zalgiris Kaunas, valamint a CSZKA Moszkva ütközete is képernyőre kerül ma este. A vendégeknél valószínűleg hiányzik majd az ex-kaunasi Sonny Weems, így pláne kiegyenlített csatára számíthatunk. Nem lesz ez másként a mai spanyol rangadón sem, ahol az ACB-ben és az Euroligában is jobban szereplő Real Madrid látogat Malagába, hogy a kicsit gödörbe kerülő Unicajával mérkőzzön meg. A játéknap egyetlen simának tűnő párosítása az a Besiktas és a Navarro távollétében picit foghíjas Barcelona összecsapása lesz, ahol egyértelmű favorit a katalán sztárgárda. Nézzük, mit érdemes tudni az egyes derbik előtt!
Szerző: Kezdő5.hu
2013-01-16 21:37:37
Szerda este egy találkozóval elrajtolt az Euroliga Top 16-os csoportkörének 4. fordulója. A nyeretlen német Alba Berlin a Dimitrisz Diamantidisz nélkül érkező Panathinaikoszt fogadta és végül csak megszorongatni tudta, de legyőzni nem. A nap hősének, Jonas Maciulisnak elég volt 27 perc és 10 mezőnydobás ahhoz, hogy 28 pontos karriercsúcsot repesszen.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-01-16 15:46:22
A héten az első fordulót rendezték az EuroChallenge sorozat második csoportkörében. Hetente jelentkező rovatunkban elsőként bemutatjuk az újonnan kialakult csoportokat, majd ismertetjük az eredményeket, a Szolnok mellett kitérünk több érdekességre, valamint megemlékezünk a legjobb teljesítményekről. Lássuk tehát, hogyan is alakultak az események ezen a héten!
Szerző: Kezdő5.hu
2013-01-16 12:17:00
Nem is olyan régen temettem el élve a Caja Laboral csapatát. Erre fel tessék, beszállt Zan Tabak a munkába és egyenesen a verhetetlen kategóriába repítette a derék baszkokat. Sokan, köztük egyébként én is, örömmel konstatáljuk a vítoriaiak újjászületését. Most egy másik kirakatcsapatot fogok miszlikbe cincálni verbálisan, nem titkoltan azzal a hátsó szándékkal, hátha ezúttal is mellélövök és rajtam röhögve konstatálhatjuk poraikból való feltámadásukat.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-01-15 14:25:00
Ma este elkezdődik a EuroChallenge második csoportköre. Mint ismeretes, a "magyar" csoportból a Szolnoki Olaj KK továbbjutott a második helyen, ezzel a J jelű kvartettbe kerültek a legjobb 16 között. Ellenfeleik a francia BCM Gravelines, a szintén francia Paris-Levallois és az izraeli Hapoel Unet Holon lesznek. Mostani írásunkban az ellenfelek közelmúltját, eddigi eredményeit, játékosait vizsgáljuk.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-01-11 22:50:07
A férfi kosárlabda Euroligában ma négy találkozóval zárult a Top 10-os csoportkör harmadik fordulója, benne három rangadóval és egy simának várt, de végül szorosan alakuló csatával. A nap egyik legjobb párosításában a spanyol bajnok Barcelona és a sorozat címvédője, az Olimpiakosz mérkőzött meg egymással, de ez az ütközet leginkább a két szupersztár, Navarro, illetve Szpanulisz gyengélkedéséről szólt, sőt, a csúcsdöntés előtt álló katalán kisember még meg is sérült ma, ám a Barca simán célba ért. A Real Madrid viszont fergeteges mérkőzést vívott a Zalgiris Kaunasszal, itt egy hajrábeli tripla döntött, amit Sergio Rodriguez süllyesztett el a litvánok gyűrűjében. A Siena folytatta győzelmi szériáját, méghozzá a Himki Moszkva két vállra fektetésével, a török Efes pedig a vártnál nehezebben gyűrte le az Alba Berlint. Nézzük a részleteket!Az E-csoportban a 15 pontos, 11 lepattanós dupla duplával előrukkoló Deon Thompson mellett több jó egyéni teljesítmény is született a vendég Alba Berlinnél, de a németek nem tudták megtréfálni az Efest, mely igen nyögvenyelősen játszott ma, de ami a lényeg, célba ért. A 15-öt szóró Jordan Farmar és az ugyaneddig jutó Dusko Szavanovics a legnehezebb pillanatokban a vállaikra vették az isztambuli alakulatot, így igazi sansza nem volt az Obradovics-legénységnek az egalizálásra vagy a fordításra az utolsó pillanatokban. Ugyanebben a nyolcasban küzdött meg ma egymással a Real Madrid és az alapszakasz egyik legnagyobb meglepetését szolgáltató Zalgiris Kaunas. Az öt triplát értékesítő Marko Popovic főszereplésével tapadt a litván gárda, de Sergio Rodriguez 3,5 szekundummal a végső dudaszó előtt beverte a győztes triplát, méghozzá éppen mínusz kettes hátránynál. Oliver Lafayette büntetői így nem értek bravúrgyőzelmet a Zalgirisnek, mely az utolsó pillanatban még fordíthatott volna az említett Popovic kísérletével, de a horvát hibázott. A 17-et dobó Nikola Mitoric vezette spanyolok tehát veretlenek maradtak, míg a baltiak negatív tartományba kerültek. Az F-jelű nyolcasban mindenkit az érdekelt leginkább, hogy mire megy a Juan Carlos Navarro fémjelezte Barcelona a címvédő Olimpiakosszal, melynek egyértelműen legnagyobb ásza a tavalyi MVP, Szpanulisz, de a végére egy sima mérkőzés alakult ki, melyet a vendégek trénere, Batzokasz mester alaposan eltaktikázott, ráadásul Navarrónak sem a 3 ezredik pont, sem pedig a triplarekord megdöntése nem jött össze, le is sérült a harmadik negyedben. Eközben Szpanulisz az idei egyetlen 10 VAL alatti produkcióját hozta össze, de 9 pontjával és 5 gólpasszával így is a jobbak közé tartozott a 4 egységig jutó Printezisz vezette helléneknél. A győztes félnél a 15 pontos, 12 lepattanós dupla duplával záró Ante Tomic volt ma az ász. A 20 pontos Bobby Brown főszereplésével a hazai környezetben játszó Siena őrizte meg Top 16-os veretlenségét a makulálatlan csapatok csatájában, bár a Himki végig ott loholt az olaszok nyakában. A rutinos Tomas Ress élete meccsét játszotta, 16 ponttal, 10 lepattanóval és 4 dobásblokkolással zárt a Monte Paschi egyik "régi bútordarabja", az oroszoknál pedig nem volt hasonló x-faktor, aki megadhatta volna a szükséges pluszt, ami egy idegenbeli sikerhez elengedhetetlen lett volna. Érdekesség, hogy Planinicék csapatszinten kétszer annyi gólpasszt osztottak ki, mint Brownék, de ennek a végeredményben nyomát sem látni.A TOP 16 két csoportjának állása erre a linkre kattintva tekinthető meg!
Szerző: Kezdő5.hu
2013-01-11 16:43:52
Ma este négy mérkőzéssel befejeződik a férfi Euroliga Top 16-os csoportkörének harmadik fordulója, s természetesen a DIGI Sport 2 csatorna jóvoltából ma sem maradnak rangadó nélkül a hazai TV-nézők! Élőben nézhetjük meg, hogy Európa első számú nemzeti bajnokságának aranyérmese, a Barcelona mire megy hazai környezetben az Euroliga címvédőjével, az Olimpiakosszal, ahol a Navarro vs. Szpanulisz párharc külön is megér egy misét. A Real Madrid - Zalgiris Kaunas ütközet is elsőrangú csata a javából, ahogy a Monte Paschi Siena és a Himki Moszkva derbije is ugyanebbe a kategóriába tartozik. "Mellékesen" rendeznek ma egy Anadolu Efes Vs. Alba Berlin találkozót is, ahol a németek nem esélytelenek, pláne, hogy teljes mértékben felszabadultan játszhatnak majd Isztambulban, ahol a minden nyomás a törökökön lesz. Nézzük, hogyan fest a mai program!
Szerző: Kezdő5.hu
2013-01-10 22:25:54
A kontinens legjobb klubcsapatait tömörítő kosárlabdaligában ma négy mérkőzéssel kezdődött meg a Top 16-os csoportkör harmadik fordulója. A nap kiemelt rangadóját nem hétköznapi módon két nyeretlen csapat vívta meg, s a sztárokkal felálló Fenerbahce maradt is 0 százalékon, míg a Maccabi azért ennek a derbinek a megnyerésével azért némileg tudott javítani saját helyzetén. A Caja Laboral elképesztő tempóban kezdte a Besiktas elleni csatát, s végül simán célba is ért, míg a Panathinaikosz a cseppet sem gyenge Unicaja Malagát verte egy igen fordulatos találkozón. A CSZKA Moszkva otthonában szépen helyt állt a 35 pontos Bostjan Nachbar húzta Bamberg, de végül diadalmaskodtak az oroszok. Nézzük, mit érdemes még tudnunk erről a játéknapról!
Szerző: Kezdő5.hu
2013-01-10 15:54:39
A héten a második csoportkör első fordulóját rendezték az EuroCup sorozatban. A létszám megfeleződött, így hetente jelentkező rovatunkban ezúttal elsőként bemutatjuk az újonnan kialakult csoportokat, majd ismertetjük az eredményeket, kitérünk több érdekességre, valamint megemlékezünk a legjobb teljesítményekről. Lássuk tehát, hogyan is alakultak az események ezen a héten!
Szerző: Kezdő5.hu
2013-01-10 13:50:01
Ma délután, illetve este remek párosításokkal és két TV-s mérkőzéssel folytatódik az Euroliga Top 16-os csoportköre. A Bamberg harmadszor próbálja meg a lehetetlent a CSZKA Moszkva ellen, ráadásul most idegenben, hogy sikerül-e a németek számára a bravúr, azt a DIGI Sport 2-őn élőben nézhetjük meg, ahogy az esti nyeretlen sztárklubok rangadóját is, melyen a Maccabi és a Fenerbahce feszül egymásnak az első győzelem megszerzéséért. A játéknap másik két találkozóján a nemrégiben üzletelő Panathinaikosz - Unicaja Malaga duó ütközik meg egymással, aztán az idény feltámadója, a Caja Laboral küzd a gyengécske Besiktas ellen. Nézzük, melyik párosításban mi várható!
Szerző: Kezdő5.hu
2013-01-04 22:35:05
A férfi kosárlabda Euroligában ma négy mérkőzést rendeztek meg, melyekkel le is zárult a Top 16-os csoportkör második fordulója. A nap meccsén a három ex-sienai ásszal felálló, s tavaly még a Monte Paschinál dolgozó Simone Pianigiani által edzett Fenerbahce Ülker kulcsfontosságú vereséget szenvedett hazai környezetben az olasz bajnoktól, melyet a 41 pontot szóró, s összesen 50-es értékmutatót összehozó Bobby Brown vezetett győzelemre az Euroliga történetének talán valaha volt legpikánsabb összecsapásán. A többi fronton nem borult a papírforma, ugyanis az Olimpiakosz simán verte a Besiktast, a CSZKA Moszkva idegenben iskolázta le az Alba Berlint, míg a Zalgiris Kaunas kihasználta a hazai pálya minden előnyét és legyűrte az Unicaja Malagát. Nézzük a részleteket!