Szerző: Losonczy Dániel
2018-10-09 13:45:00
Három-három veretlen együttes maradt mind a két csoportban, a forduló rangadójának várt mérkőzésen a MAFC kiütéses sikert aratott a BKG felett, míg a MEAFC hosszabbításban kapott ki a Békés otthonában.
Szerző: Losonczy Dániel
2018-10-05 12:00:00
Újra nagyüzem a másodosztályban, 13 mérkőzéssel folytatódnak mindkét csoportban a küzdelmek, köztük olyan csúcsrangadóval, mint a MAFC-BKG párharc.
Szerző: Losonczy Dániel
2018-10-01 12:15:00
Egyik győztes csapat sem maradt 90 dobott pont alatt a Piros csoportban, míg a Zöldeknél a közel 40 pontos tiszaújvárosi siker mellett az Eger a dudaszó pillanatában diadalmaskodott Pápán.
Szerző: Botár László
2018-09-30 16:00:00
Az NB I/B-ben elképesztő dupla duplát produkáló és ezzel a DEAC elleni hosszabbításos győzelemben kulcsszereplő SMAFC-játékossal beszélgettünk.
Szerző: Losonczy Dániel
2018-09-26 13:30:00
A tavalyi döntős Vasas rögtön két meccsel kezdi meg szereplését, odahaza a Budafok, idegenben pedig a Honvéd ellen debütálnak. OSE-Nyíregyháza rangadó a forduló slágere, míg a BKG a Békést fogadja. A Zöld csoportban Pápára látogat az Eger, míg az eddigi legtöbb meccset játszó Tiszaújváros a SMAFC-cal mérkőzik.
Szerző: Losonczy Dániel
2018-09-23 22:40:00
Az Oroszlány és a Veszprém is igazolta a papírformát idegenben, míg a MEAFC második nagy arányú győzelmével őrzi veretlenségét. A Piros csoport rangadója a Nyíregyházáé lett nagy csatában, míg a MAFC hasonlóan szoros találkozón verte az MTK-t. Tovább menetel a Baja és a Vásárhely a Zöldeknél, padlóra küldte az Újpestet a Kaszások, az Egert pedig a Fehérvár, Sopronban pontzuhatag volt a hétvége zárómeccsén.
Szerző: Losonczy Dániel
2018-09-19 13:00:00
Robog tovább a másodosztály pontvadászata, egyetlen együttes (Vasas Akadémia) kivételével mindenki pályára lép a hétvégéig.
Szerző: Kezdő5.hu
2018-09-18 10:30:00
Megkezdődtek az NBI/B-s küzdelmek, a Piros csoport két mérkőzéséről videós összefoglaló is készült.
Szerző: Losonczy Dániel
2018-09-17 13:30:00
A Piros csoportban ötből négyet, a teljes hétvégi programot nézve tízből hat találkozót vittek el a vendégként pályára lépő együttesek. Egylabdás meccs Törökbálinton, négy sima találkozó mellett, a Zöld csoportban esélyeshez méltóan kezdett a Baja.
Szerző: Kezdő5.hu
2018-09-14 12:10:00
Az óbudai NB I/B-s gárda további jelentős erősítéseket eszközölt az idényrajt előtt - derült ki a klub által kiadott közleményből.
Szerző: Losonczy Dániel
2018-09-13 18:15:00
Hétvégén indul az új szezon a NBI/B Piros és Zöld csoportjában is, több, feljutásra vágyó és megerősödött együttessel a fedélzeten.
Szerző: Kezdő5.hu
2018-09-13 17:15:00
A Szolnokon nevelkedő és ott kerettagként magyar bajnoki címet nyerő magasember második idényét kezdheti meg az NB I/B Piros csoportjában.
Szerző: Kezdő5.hu
2018-09-13 15:45:00
A korábbi magyar bajnok és kupagyőztes bedobó harmadik évét kezdheti meg a Békési SzSK-nál az NB I/B Piros csoportjában.
Szerző: Kezdő5.hu
2018-09-12 19:20:00
Dragasevic Pécsről igazolt az OSE Lionshoz.
Szerző: Kezdő5.hu
2018-09-12 18:15:00
Egy friss U18-as 3x3-as Európa-bajnok érkezik a Vasas Akadémiától és egy korábbi U18-as válogatott a Nyíregyházától az NB I/B-s gárdához.
Szerző: Gobodics Tamás
2018-09-12 10:30:00
Már ezen a héten pénteken kezdetét veszi a szezon, nézzük, hogy hogyan alakult a sorsolás.
Szerző: Kezdő5.hu
2018-09-11 13:00:00
Az Egerben, majd Kecskeméten nevelkedő bedobó harmadik szezonját kezdi meg a MEAFC-nál, egyre markánsabb szerepben.
Szerző: Kezdő5.hu
2018-09-09 22:37:42
Szabó Péterék a Honvédot is magabiztosan verték, a Zöld csoportos Győr elhozta a bronzot a Pirosban induló Budafok ellen.
Szerző: Kezdő5.hu
2018-09-08 14:00:00
Ondima Olivér és Molnár Levente személyében két korábbi korosztályos válogatottat szerződtetett az NB I/B Zöld csoportjában induló gárda.
Szerző: Kezdő5.hu
2018-09-08 12:15:00
A veszprémi felkészülési torna elődöntőjében villantott a Horváth Ákos vezette Honvéd a Győr ellen, a hazaiak pedig a Budafokot verték.