Playoff-percek: Giannis visszatérése nem sikerült zökkenőmentesre

A Bucksnak újra össze kell szoknia Giannisszal, vagy inkább Giannisnak kell alkalmazkodnia?

A Hawks elleni 5-6. meccsen két dolog elég szépen kirajzolódott: az egyik, hogy mennyire markánsan megváltoztatja Antetokounmpo jelenléte a Bucks támadójátékát, a másik, hogy nélküle a Middleton-Holiday duó képes elit szinten futtatni egy „hagyományos”, sokmozgásos, sokpasszos támadójátékot. 

A görög szívesen és jól támadja a gyűrűt labdával a kézben, a lepörgésekből ugyan össze szokott szedni támadóhibákat és eladott labdákat, időnként hajlamos túltolni ezt az egyszemélyes hadsereg/2K módot, amivel befagyasztja a támadójátékot és lefagyasztja a társak kezét, de a playoff arról is szól, hogy folyamatosan fárasztjuk az ellenfelet fizikálisan, ez pedig Giannis feladata a Bucksban. 

Ahhoz, hogy ez jól működjön, a többieknek általában vissza kell állniuk a Hawks elleni szabadabb játékról erre a néha kicsit lassabb, erőlködős, ütemtelenebb kosárlabdára. Middletonnak és Lopeznek ez már szinte magától megy (a rutin meg az évek), Tucker hozzászokhatott ehhez Harden mellett, Holiday dobásain viszont nagyon érződött, hogy kiesett a ritmusból. Amikor bontani és passzolni kellett, ott nem volt különösebb gond, amikor viszont dobni kellett, azt nem érezte. Nem hinném, hogy megilletődött lett volna a téttől, a Bucks támadásainak ritmusában éreztem a problémát. Ne feledjük, hogy korábban Eric Bledsoe, sőt az idei playoff korábbi szakaszában maga Holiday dobásai is „elromlottak”, ami nem a véletlen műve. 

A múlt alapján nem az a bajnokságot érő ötlet, hogy Holiday (Bledsoe) alkalmazkodjon, „oldja meg fejben”, inkább Giannis kezéből kellene többször kivenni a labdát – figyelembe véve, hogy a büntetői továbbra is borzasztóak, a Suns pedig bármikor komolyabban nyúlhat ahhoz a fegyverhez, hogy hagy egy kis területet betörni Giannisnak, aztán faultolja és felzavarja a vonalra szenvedni. 

Megoldás lehet, ami parádésan működött a Hawks ellen Bobby Portisszal: szinte teljes mértékben Holiday és Middleton kezébe kerül a labda, Holiday elzárásokból aktívan támadná a gyűrűt, fel tudna pörögni, Lopez is zsákolna pár egészségeset leosztásokból és máris jobb esélyekkel indulnának a festékben, ami a Bucks támadójátékának alapja. Holidayre előbb-utóbb muszáj lenne rásegíteni, mert ha lendületbe jön, a gyűrű közelében extra megoldásokra képes. Giannis így tiszta hármasokat vállalhatna el, tovább tudná tolni a sarkokba Tuckernek és Connaughtonnak, vagy megkontrázhatná a rá kirongyoló védőket. Az most is látszott, hogy az üres távolit képes bedobni, ha csak 2-3 triplája beesik, már meg is borulhat a Suns védelme, hiszen nem lehetne feladni. 

Nyilván ebben van kockázat, de ha áttekintünk a pálya túloldalára, az látszik, hogy Giannist nem lehet ültetni, védekezésben még így időnként óvatosan mozogva is nagyon kell. A sokszor becsapós plusz/mínusz mutató (13 percet ült, ez idő alatt 14 ponttal kikapott a Bucks, a többi kezdő -14 és -17 között zárt) ezúttal jól mutatja a realitást, amint valaki más volt fent helyette, Chris Paulék azonnal elkezdték keresni a gyenge láncszemet és meg is találták. Portisszal nagyon nem nézett ki jól a csapat védekezésben, szóval a görögtől lehet, hogy legközelebb egy kellemes negyven perc kell – pláne nem kellene magát összetörnie támadóoldalon a betörésekkel. 

Az is amellett szól, hogy Giannis kezéből kicsit vegyék ki a szervezést, hogy a lelassult, erőlködős, ritmustalan támadójátékból rengeteg eladott labda született, amiből a Suns 16 pontot rakott fel a táblára, összesen húsz gyorsindításos pontot dobott. Ha ezt egy kicsit sikerül redukálni, máris szűkül a két csapat közti differencia, a Suns nem tud annyit futni, így az atletikus csatárok is kevésbé érvényesülnek. Az már most jól látszik, hogy ha Devin Bookerre ráállnak, akkor Chris Paulra és Deandre Aytonra már nem jut elég figyelem – természetesen apróságokat javíthatnak védekezésben, de az egész szériát tekintve azzal valószínűleg együtt kell élniük, hogy teljesen nem fogják tudni kikapcsolni a Suns támadójátékának alapjait, ezért a végpontokat, a leütésből, kiosztásokból csak bizonyos fokig ügyes csatárokat kell limitálniuk. Az első meccs alapján ez működhet is, ha a második meccs taktikájában erre helyezik a súlypontot a mostani tapogatózás, „lássuk, mi hogy működik” általános szintfelmérő után.

 

A büntetővonalon volt a különbség

Érdekes, hogy mennyire hasonló számokat hozott a két csapat az első meccsen, már ami a dobásokat illeti. Mindkét fél pontosan 88 mezőnykísérlettel zárta az estét, ebből a Bucks 40-et, a Suns 41-et dobott be, 36, illetve 34 triplát vállaltak el (a Bucks itt pontosabb volt, 16 dobott be 11-gyel szemben), az igazi különbséget viszont a büntetőzés jelentette: a Phoenix 25/26-tal (!) zárt a vonalról, nagyon élesek voltak a hazaiak, míg a vendégek 9/16-ot hajítottak innen, a kevesebb kísérletüket is csak 56%-kal értékesítették. Giannis Antetokounmpo egymaga kihagyott ötöt, Brook Lopez 0/2-t dobott, Khris Middleton egyetlen egyszer sem állhatott a vonalra, míg a túloldalon csak Devin Booker 10/10-zel zárt, vagyis egymaga több pontot szerzett büntetőből, mint a teljes Bucks.

Ehhez kapcsolódik, hogy a Suns eddig 87%-kal büntetőzik a PO-ban, ami minimum tíz meccses "futást" nézve az NBA történetének legjobbja - szóval ez a 25/26 nem túl nagy meglepetés...

 

Deandre Ayton megugrotta a szintet

Nagy kérdés volt a döntő előtt, hogy a Bucks festéket támadó játéka és extra magas szerkezete ellen mire megy majd Deandre Ayton úgy, hogy körülötte csak wingek szaladgálnak a Sunsnál, de a fiatal center egyelőre folytatja parádés playoffját és parádés meccset hozott le. A védőpattanóknál abszolút uralkodni tudott, ő szerezte meg az egész meccs legtöbb lecsorgóját 19-cel, 22 pontját extra hatékonyan, sallangmentesen dobta 8/10-es mezőnymutatóval és 6/6 büntetővel, védekezésben pedig óriási szerepe volt abban, hogy a Suns nyerni tudott a festékben, ezzel egy abszolút kulcsfaktort billentett a maga javára.

Nem mellesleg az NBA történetében eddig csak három olyan játékos volt 1955 óta, aki a fináléban le tudott hozni egy legalább 20 pontos, 15 lepattanós meccset 80%-os mezőnymutatóval, Bill Russell, Wilt Chamberlain és Kareem Abdul-Jabbar - ilyen társaságba került Ayton élete első nagydöntős fellépésével...

De van még tovább: a center már negyedszer jutott el 20 pontig 80%-os mezőnymutatóval ebben a PO-ban, erre pedig még senki sem volt képes az NBA történetében egyetlen rájátszás alatt, illetve már hatodszor dupla-duplázott legalább 15 lepattanóval, ennél többször csak Wilt Chamberlain, Bill Russell és Bill Walton tette meg ugyanezt egy PO során. Még egy utolsó: már 12 dupla-duplánál jár egyetlen rájátszás alatt, amellyel már most a Suns történetének második legjobbja ezen a téren, Charles Barkley úgy vezet 22-vel, hogy ő ezt négy PO alatt hozta össze. 

Egyébként a legutolsó olyan játékos, aki legalább 15 ponttal és 15 lepattanóval debütált a nagydöntőben, Tim Duncan volt és végül nyerni is tudott - most viszont Ayton és Giannis Antetokounmpo is ilyen számokkal kezdett...

 

Már az első játéknál eldőlt a Bucks sorsa?...

Egy érdekesség: az utóbbi négy nagydöntőben mindig az a csapat veszített, aki a finálé első pontjait szerezte. 2017-ben JR Smith dobta az elsőt és a Warriors nyert, 2018-ban LeBron James talált be és megint a Warriors győzött, 2019-ben Steph Curry kosarával indult a döntő és a Raptors örülhetett a végén, 2020-ban pedig Jae Crowder dobása nyitotta a párharcot, amelyet végül a Lakers húzott be.

A mostani döntő első kosarát Giannis Antetokounmpo szerezte...

 

Öt évente mindig történik valami rendkívüli a döntőkben

Az ESPN gyűjtése világít rá arra az érdekességre, hogy öt évente különösen érdekes döntőket látunk, remélhetőleg nem szakad meg a széria.

2016: LeBron James ikonikus blokkja Andre Iguodalán, Kyrie Irving nagy dobása, Kevin Love nagy védekezése Steph Curry ellen a hetedik meccs végjátékában. A Cavs 52 év után vitt major ligás bajnoki címet Clevelandbe, ráadásul a 73-9-es alapszakaszt futó Warriorst legyőzve – idegenben, 1-3-as hátrányból fordítva.

2011: Dirk Nowitzki varázslatos playoffja megkoronázásaként a nagydöntőben is parádézott, megszerezve ezzel a Mavericks első bajnoki címét – a szezon előtt összeálló, „Not one, not two” Big Three ellen. 

2006: a harmadik mérkőzés negyedik negyedének elején kétszámjegyű hátrányban állt a Miami Heat, és nagyon közel került a 0-3-hoz. Dwyane Wade azonban máshogy gondolta, megfordította és megnyerte a meccset, majd a következő hármat is, megszerezve a franchise első bajnoki címét. 

2001: Bár a Philadelphia 76ers simán, 4-1-re kikapott a Lakerstől, Allen Iverson az első meccsen legyőzte a Birodalmat – és a nagydöntők történetének egyik ikonikus jelenetében átlépte Tyronn Lue-t. 

1996: Michael Jordan 1993-ban apja halálát követően visszavonult, majd 1995-ben visszatért. 1995 őszére összeállt a 72-10-es alapszakaszt futó Bulls, amely azonban a nagydöntőben komoly kihívóra talált a Payton-Kemp féle SuperSonicsban. Végül egy júniusi vasárnapon, a hatodik meccsen Jordanék csak behúzták a bajnoki címet – éppen Apák napját mutatott a naptár, Jordan pedig alaposan kibőgte magát az öltözőben, arccal a föld felé.

1991: Jordan hét évnyi szenvedés, küzdelem, Pistons után végre felülhetett az NBA trónjára a Lakers ellen, az „igazi” Magic Johnson utolsó meccsein. Mellesleg bemutatta a kézváltós ziccert. 

1986: az első nagydöntő, amit Finalsnek hívtak, korábban NBA World Championship Series néven futott. A Celtics 4-2-re győzte le az Olajuwon-Sampson ikertornyok vezette Houstont, Larry Bird ekkor volt a csúcson, és sokan minden idők egyik legerősebb csapatának tartják a 86-os Bostont. A Celtics az alapszakaszban 41 meccsből 40-et, a playoffban 10-ből 10-et nyert meg a Boston Gardenben, közte a bajnoki címet jelentő összecsapást is. 

1981: öt évvel korábban szintén a Boston és a Houston csapott össze. Egyrészt ez volt Larry Bird első bajnoki címe, másrészt az utolsó, amikor egy csapat negatív mérleggel jut el nagydöntőbe. A Rockets 40-42-vel zárta az alapszakaszt, de bejutott a döntőbe, ahol 2-2-re is állt. Moses Malone ekkor nyilatkozta, hogy ha hazamenne Petersburgbe és összeszedne négy random embert az utcán, akkor is levernék a Celticset. Az ötödik meccset Bird vezetésével 29 ponttal nyerte a Boston…

1976: A Celtics 4-2-re verte a Phoenix Sunst, amely először jutott be az NBA-döntőbe. Ekkor is 2-2-re állt a párharc, az ilyen sorozatokban pedig aki viszi az ötödiket, általában mindent visz. Az 1976-os döntő ötödik meccse minden idők egyik legdrámaibb összecsapását hozta, három hosszabbítás után dőlt el a Boston javára. 

1971: a három évvel korábban alapított Milwaukee Bucks Lew Alcindor és Oscar Robertson vezetésével 4-0-ra söpört a Baltimore Bullets ellen. Minden major ligát tekintve ez a legrövidebb idő, hogy egy „expanziós” csapat megszerezte első bajnoki címét. A bajnoki cím után Alcindor bejelentette, hogy hivatalosan is megváltoztatja a nevét Kareem Abdul-Jabbarra. 

1966: a Boston Celtics valószínűleg örökre megdönthetetlen rekordot állított fel azzal, hogy zsinórban nyolcadik bajnoki címét szerezte meg, ráadásul az első meccs után jelentette be Red Auerbach, hogy a szezon végén átadja a vezetőedzői posztot Bill Russellnek. A párharc amiatt is igen emlékezetes, hogy a Lakers 1-3-as hátrányból egyenlített ki, amire addig nem volt még példa a döntők történetében. Azóta is egyszer: a fentebb említett 2016-os fináléban, annyi különbséggel, hogy 1966-ban a Celtics végül 95-93-ra behúzta a hetediket. Bill Russell számai: 25 pont és 32 lepattanó.