Az idei Hall of Fame-osztály 14 jelöltje

Tegnap este a Hírességek Csarnoka bejelentette, hogy mely 9 játékos és 5 edző közül fogja kiválasztani az idei osztályt. Összesen 9 játékost-edzőt jelölnek első alkalommal, köztük van Bill Russell is, ezúttal edzői minőségben. Öten (Leta Andrews, Marques Johnson, Tim Hardaway, Ben Wallace és Chris Webber) már korábban is kiérdemelték a jelölést. 

Rick Adelman. Az NBA történetének kilencedik legtöbb alapszakasz-győzelmét (1042) számláló szakvezető 23 évig dolgozott vezetőedzőként az NBA-ben, ebből 16 alkalommal playoffba vezette csapatát. 1990-ben és 1992-ben a Portland Trail Blazersszel nagydöntőben szerepelt, 2002-ben a Chris Webber-féle Sacramento Kingset főcsoportdöntőig vitte, de edzette a Tracy McGrady és Yao Ming fémjelezte Houston Rocketsot is. Pályafutása során kétszer 60, 11-szer legalább 50 győzelmet ért el csapataival – háromszor az All-Staron is edzősködhetett. 

Chris Bosh. Az erőcsatár-center a legendás 2003-as draft 4. helyén kelt el, pályafutása első felében a Toronto Raptors vezére volt, majd 2010-ben igazolt Miamiba, ahol zsinórban négy nagydöntőben szerepelt, 2012-ben és 2013-ban bajnoki címet is nyert. Zsinórban 11 alkalommal (2006-2016) hívták meg az All-Star Gálára, 2008-ban pedig olimpiai bajnoki címet is szerzett. 13 szezonja alatt 19.2 pontot és 8.5 lepattanót jegyzett, a small-ball centerek egyik első jeles képviselője – pályafutását sajnos korán be kellett fejeznie, miután többször is vérrögök képződtek a szervezetében. 1-es mezét visszavonultatta a Heat. 

Michael Cooper. A ligatörténet egyik legszórakoztatóbb csapata, a Show Time Lakers tagjaként Cooper öt bajnoki címet szerzett (1980, 1982, 1985, 1987, 1988) és további három nagydöntőben szerepelt. Elsősorban védőmunkájával tűnt ki, 1981 és 1988 között öt alkalommal volt az All-Defensive első ötösének tagja, háromszor a második ötösbe jelölték, 1987-ben az Év Védőjének is megválasztották a hátvéd-kiscsatárt. Emellett közösségi munkáját 1986-ban a J. Walter Kennedy Citizenship Awarddal is elismerték. 1978 és 1990 között játszott az NBA-ben, 1991-ben Olaszországban All-Star MVP Díjat is kapott. 

Tim Hardaway. A crossovereiről ismert villámléptű irányítót, 1989-ben draftolta a Golden State Warriors, itt tagja volt a legendás Run TMC csapatnak, 1996-ig erősítette a GSW-t – az 1993-94-es szezont ki kellett hagynia térdszalag-szakadás miatt, de az egyik első játékosnak bizonyult, aki teljesen fel tudott épülni ebből a sérülésből. 1996-ban Miamiba távozott, ahol első évében rögtön All-NBA első ötösbe választották – emellett háromszor jelölték második, egyszer a harmadik ötösbe is. Összesen 5 All-Star gálára kapott meghívást, illetve 2000-ben olimpiai bajnoki címet is nyert a Team USA-jel. Utolsó éveit Dallasban, Denverben és Indianában töltötte, Miamiban visszavonultatták 10-es mezét. 

Marques Johnson. A kiscsatár 1975-ben NCAA-bajnoki címet nyert, 1977-ben pedig az Év Egyetemi Játékosának választották, 54-es mezét vissza is vonultatta a UCLA. 1977-ben a Milwaukee Bucks draftolta a 3. helyen, és itt töltötte legjobb éveit: 1979 és 1981 között zsinórban háromszor All-Star, egyszer az All-NBA első, kétszer a második csapatába választották, majd 1983-ban is meghívták a gálára. Az 1984-es playoffban kényszerből irányítóként játszott, megteremtve ezzel a point forward posztot, amelyet ő maga nevezett el így. 1984-ban került a Clippershez, ahol 1986-ban újra All-Star lett és megkapta az Év Visszatérője Díjat (a Legtöbbet Fejlődött Játékos Díjának elődje). Érdemi karrierjének 31 évesen egy súlyos nyaksérülés vetett véget – 8-as mezét később a Bucks vonultatta vissza. 

Paul Pierce. A kiscsatár a Kansas Jayhawksnál töltött három éve után (itt visszavonultatták 34-es mezét) 21 évesen jelentkezett a draftra, és a 10. helyen vitte el a Boston Celtics. Karrierje javarészét itt töltötte, 15 év alatt 10 alkalommal hívták meg az All-Starra, egyszer az All-NBA második, háromszor a harmadik ötösébe jelölték. 2008-ban és 2010-ben is nagydöntőbe vezette a csapatot, 2008-ban bajnoki címet nyert és Finals MVP lett – a Celtics később visszavonultatta 34-es mezét. 2013 és 2017 között megfordult a Netsnél, a Wizardsnál is a Clippersnél, ahol több emlékezetes playoff-meccse akadt. Végül 2017 nyarán egynapos szerződést aláírva Bostonból vonult vissza, pályafutása során több, mint 26 ezer pontot szerezve az alapszakaszokban. 

Bill Russell. Az 1957 és 1966 között játékosként kilenc bajnoki címet szerző, ebbéli minőségében 1975-ben Hall of Fame-be iktatott Russell 1966 nyarán vette át a Boston Celtics vezetőedzői posztját, első afro-amerikaiként az NBA történetében. Három szezont dolgozott a Bostonnál játékos-edzőként, 1968-ban és 1969-ben további két bajnoki gyűrűt nyert. Később 1973 és 1977 között a Seattle SuperSonics, majd 1987-88-ban a Sacramento Kings gárdáját is edzette. 

Ben Wallace. Az alulméretezett erőcsatár-center nem kelt el az 1996-os szuperdrafton, de így is az évfolyam egyik kiemelkedő egyéniségévé vált. Három évet szerepelt Washingtonban, majd 1999-2000-ben Orlandóban játszott, innen került a Grant Hill-cserében Detroitba, ahol legproduktívabb éveit töltötte 2000 és 2006 között. Ebben az időszakban négyszer nyerte el az Év Védője Díjat, négyszer hívták meg az All-Starra, ötször volt az Év Védőötösének tagja, öt alkalommal pedig az All-NBA második-harmadik ötösébe is beválasztották. 2004-ben bajnoki címet nyert a Pistons-szal, 2005-ben pedig nagydöntőben szerepelt, 3-as mezét visszavonultatta a Detroit. 2006 és 2009 között Chicagóban is Clevelandben is megfordult (egyszer All-Defensive második ötösbe választották), majd 2009 és 2012 között Detroitban fejezte be pályafutását Wallace, aki 2002-ben egyszerre volt a liga lepattanó- és blokk-királya is. 

Chris Webber. A legendás egyetemi csapat, a michigani Fab Five oszlopos tagjaként 1993-ban draftelsőként érkezett az NBA-be, az őt kiválasztó Orlando azonnal elcserélte a Golden State-hez, ahol Év Újonca Díjat nyert. Az erőcsatár második évét már a Washingtonnál töltötte, itt lett először All-Star, majd 1998-ban távozott Sacramentóba, ahol legjobb időszakát töltötte Rick Adelman kezei alatt, 2002-ben főcsoportdöntőt játszhatott. Itt további négy alkalommal hívták meg az All-Starra, ötször választották be valamelyik All-NBA ötösbe (2001-ben az első csapatba), 1999-ben pedig a liga legjobb lepattanózója lett. A Kings visszavonultatta 4-es mezét. A 2003-as playoffban mikrotörést szenvedett el a térdében, ami miatt egy évet ki kellett hagynia, és már nem tudott visszakerülni korábbi szintjére (előtte zsinórban kilenc szezonban átlagolt 20 pont felett). Megfordult még Philadelphiában, Detroitban, majd visszatérve a Warriorshoz 2008-ban fejezte be karrierjét, amely során 20.7 pontot, 9.8 lepattanót és 4.2 gólpasszt átlagolt. 

Jay Wright. Az NCAA történetének egyik legjobb vezetőedzője 1994 és 2001 között a Hofstrát irányította, majd 2001-ben érkezett a Villanovához, ahol a mai napig dolgozik. Szűk 20 év alatt négyszer a Sweet Sixteenig, négyszer az Elite Eightig vezette a csapatot, három alkalommal pedig a Final Fourig – 2016-ban és 2018-ban bajnoki címet is szerzett. Győzelem-vereség mutatója közel 70%-os, kétszer választották meg az Év Edzőjének, és az első vezetőedző az NCAA-ben, aki négy egymást követő szezonban ért el legalább 30 győzelmet. Többek között Kyle Lowry, Mikal Bridges, Josh Hart, Donte DiVincenzo, Jalen Brunson, Eric Paschall és Saddiq Bey is az ő műhelyéből került ki. 

Leta Andrews. 1962-től kezdődően több, mint 50 évig edzősködött öt különböző texasi középiskolában, minden idők legtöbb győzelmet szerző gimnáziumi edzője. 16 alkalommal Final Fourig vitte csapatait, 1990-ben pedig állami bajnokságot is nyert. 2007-ben az Év Edzőjének választották, 2010-ben pedig a női Hírességek Csarnoka fogadta tagjai közé. 

Yolanda Griffith. Az 1970-ben született erőcsatár-center 1993-ban végzett az egyetemen, majd négy évet játszott a Bundesligában, egy évet pedig az ABL nevű amerikai ligában, mielőtt 1999-ben, 29 évesen debütált a WNBA-ben a Sacramento Monarch színeiben. Első évében azonnal a liga MVP-je lett, sőt ugyanekkor az Év Védője Díjat is kiérdemelte. 2007-ig játszott a Monarchnál, ez idő alatt nyolcszoros All-Star, kétszer az Év Ötösébe, háromszor a Második Ötösbe választották. 2005-ben bajnoki címig vezette a Sacramentót és megkapta a Finals MVP Díjat is – ugyanebben az évben egyébként az orosz bajnokság MVP Díját is megkapta. A WNBA 10., 15. és 20. évfordulós csapatába is beválasztották, a liga történetének egyik legjobb játékosa, emellett 2000-ben és 2004-ben olimpiai bajnoki címet is szerzett. 

Lauren Jackson. Az ausztrál női kosárlabda legnagyobb alakja hazája bajnokságában 4 MVP-t, négy nagydöntős MVP-t ért el, 2007-ben a koreai bajnokság legjobbjának is megválasztották, de mindez eltörpül a WNBA-ben elért sikerei mellett. Az amerikai profiligában 2001 és 2012 között erősítette a Seattle Storm csapatát, háromszoros MVP, háromszoros pontkirály, egyszeres Év Védője, hétszer választották be az Év Első Ötösébe, ötször az Év Első vagy Második Védőötösébe, összesen hét alkalommal hívták meg az All-Starra. 2004-ben és 2010-ben bajnoki címet is szerzett, 2010-ben Finals MVP is lett – 15-ös mezét visszavonultatta a Seattle, ő is tagja a WNBA 10., 15., és 20. évfordulós csapatának. Az ausztrál válogatott vezéreként három olimpiai ezüstérmet (2000, 2004, 2008) és egy bronzot (2012) szerzett, 2006-ben pedig világbajnokságot nyert. 

Marianne Stanley. Több, mint 40 évig dolgozott egyetemi és proficsapatoknál vezetőedzőként. 1985-ben NCAA bajnoki címet nyert az Old Dominion csapatával, összesen háromszor vitte be őket a Final Fourba, korábban is több nagy sikert ért el a női egyetemi kosárlabda hőskorában. 2000-től több WNBA-csapatnál dolgozott, 2002-ben az Év Edzője lett a Washington Mystics vezetőedzőjeként.