63 éves lenne a Chocolate Thunder, 71 éves az Őrült Bombázó

Már több, mint négy éve nincs köztünk Darryl Dawkins, aki 1957-ben ezen a napon született. A palánkszaggató zsákolásokban és rímfaragásban is Shaquille O’Neal neves elődjének számító magasemberről 2015-ös halálakor írtunk egy hosszabb megemlékezést, elevenítsük fel pályafutása ikonikus, legtöbbünk által ismert pillanatait:

Folytassuk egy olyan szabállyal, ami alapjaiban határozta meg az NBA-kosárlabda, mint játék fejlődését: az 1946-ban alapított NBA-előd, BAA mindössze pár hónapig engedélyezte ugyanis, hogy a csapatok zónavédekezést alkalmazzanak. A liga napra pontosan 73 éve, 1947. január 11-én tiltotta be a zónavédekezést, és ez az alapszabály egészen a 2001-02-es szezon kezdetéig érvényben maradt.

A tulajdonosi tanács 2001 tavaszán döntött úgy, hogy eltörli a tiltást, a mai NBA-t ismerve érdekes néhány korabeli véleményt olvasni az akkori edzői krémtől. Rudy Tomjanovich több edzőkollégát is meggyőzött, hogy kampányoljanak a változtatás ellen, mert teljesen semlegesíti az atletikus képességeket, ami pedig az NBA-kosárlabda alapvetése. Pat Riley szerint ez egy "óriási hiba", el fognak tűnni a betörések és az egy-egyek, a hetvenes évek unalmas, kevéspontos kosárlabdáját hozzák vissza a változtatással. Szerinte az emberek Vince Cartert akarják látni, ahogy egy-egyben megveri az emberét és szétzúzza a gyűrűt, ha nem ezt kapják, el fognak fordulni az NBA-től.

A szabályváltozást levezénylő Jerry Colangelo szerint ez egy nagyon nagy váltás lesz, ugyanakkor rámutatott arra, hogy borzasztó statikussá vált az NBA-s kosárlabda, sem a játékosok, sem a labda nem mozog, ez pedig nem mehet így tovább. A legérdekesebb Phil Jackson nyilatkozata volt, aki ekkor éppen a kétszeres címvédő Lakerst edzette - a Zen Mester azt mondta, hogy neki abszolút semmi baja az új szabállyal annak ellenére, hogy sztárjának, Shaquille O'Nealnek, és ezzel együtt a saját csapatának is sokkal több kellemetlen percet fog okozni mindez. Emlékezetes még Charles Barkley klasszikus nyilatkozata a tiltás megszüntetéséről: "jó nap ez a rossz játékosoknak".

38 éves lett ma Tony Allen, aki bő két évvel ezelőtt játszotta utolsó mérkőzését az NBA-ben. A védőklasszis hátvéd-kiscsatár karrierje nagyon nem indult könnyen, hiszen a chicagói származású spíler 2000-ben csak egy kisebb főiskolán kapott lehetőséget, 2001-ben váltott egy másik főiskolára, majd 2002 és 2004 között az Oklahoma State-en sikerült olyan szintre kerülnie, hogy felkelthesse az NBA-scoutok figyelmét. 2004-ben a Boston az első kör 25. helyén ki is választotta, ahol jól is indult a profi pályafutása, hiszen 34 meccsen kezdőként, összesen 77 meccsen lépett pályára – ám a következő öt szezonban összesen 48-szor léphetett pályára a kezdőötös tagjaként. A 2006-07-es évadban a meccsek felén kezdő volt, de hamar kidőlt egy kettős térdszalag-szakadással, 2007 nyarán pedig összeállt a Rajon Rondo-Ray Allen-Paul Pierce sor, közéjük csak sérülések esetén került be. Összességében így is sikeres volt a bostoni pályafutása, hiszen 2008-as bajnoki címet nyert, a 2010-es menetelésből pedig már komolyan kivette a részét (a Celtics csak hetedik meccsen maradt alul a Lakersszel szemben). 

Allen azonban többre vágyott, így 2010 nyarán szabadügynökként három évre aláírt a Memphis Grizzlieshez, ez pedig pályafutása messze legjobb döntésének bizonyult. Bár első évében még csak a meccsek kevesebb, mint felén volt kezdő, szépen lassan Mike Conley Jr. állandó hátvédtársává vált, és alapköve lett a Grit’n’Grind stílusnak – nem véletlen, hogy egyik beceneve a „Grindfather”. Már első memphisi évében az Év Második Védőötösébe választották, összességében 2011 és 2017 között hétből hatszor került be a legjobb védők közé, háromszor az Első, háromszor a Második Ötösbe. A liga elmúlt évtizedének egyik, ha nem a legjobb védekező hátvédjét tisztelhetjük személyében – Kobe Bryant nem sokkal a visszavonulása után az egyik cipőjét adta neki, azzal a szöveggel: „a legjobb védőnek, aki ellen valaha játszottam”. 2017 nyarán a Grizzlies már nem hosszabbított  vele, ugyanakkor bejelentették, hogy 9-es mezét már nem fogják kiadni senkinek, mert vissza lesz vonultatva. Allen végül a Pelicansnél vezetett le és játszotta utolsó mérkőzését 2017 decemberében – sípcsonttöréssel dőlt ki, ami nehezen gyógyult, a New Orleans 2018. februárjában elcserélte Chicagóba a Nikola Mirotic-tranzakció részeként, ahol pár nap múlva fel is bontották a szerződését. Bár hivatalosan még nem jelentette be visszavonulását, valószínűleg ez már csak idő kérdése a pályafutása során egyébként „mindössze” bő 40 millió dollárt kereső Allen esetében. 

Egy másik Celtics-kiegészítő, később több csapatnál vezetőedzőként dolgozó szakember is ma ünnepli születésnapját – a leírás illene Rick Carlisle-ra is, de ezúttal Chris Fordról lesz szó, aki 71 éves lett a mai napon. A dobóhátvéd az 1972-es draft második körének 4. helyén, összességében a 17. helyen került kiválasztásra, a Detroit Pistons vitte el a Villanova kitűnőségét. Nem volt sztár, megbízható hátvédként ismerték, aki 1976 és 1978 között 10 pont fölé tornázta a pontátlagát – 1978 októberében aztán elcserélték Bostonba. A rutinos, korábban négyszer is playoffban járt hátvéd nem okozott csalódást, karriercsúcsot átlagolt, majd Larry Bird 1979-es érkezése után is három szezonon keresztül a Celtics kezdőötösének tagja maradt. 

Ford az NBA-követők számára azért lehet különleges, mert 1979. október 12-én a Houston Rockets ellen ő szerezte a liga első hárompontosát, ugyanakkor ebben a szezonban a Bostonnal a főcsoportdöntőben hét meccsen kaptak ki a többek között Darryl Dawkins erősítette Philadelphia 76erstől, az 1980-81-es évadban pedig megszerezték a franchise 14. bajnoki címét is, vagyis ligaelit csapat fontos láncszemének bizonyult. Ford 1982-ben sérülés miatt vonult vissza, ugyanakkor egy év pihenő után 1983-ban segédedzőként tért vissza a Boston Gardenbe, ahol a következő 12 évet is töltötte. Segédedzőként 1984-ben és 1986-ban is bajnoki aranygyűrű megszerzésének részese lehetett, majd 1990-ben megkapta a vezetőedzői posztot is. 

1991-ben a keleti csapatot vezethette az All-Staron, ám vezetőedzői karrierje rossz csillagzat alatt született, hiszen Larry Bird utolsó két évét is (1990-1992) rengeteg sérülés kísérte, 1993-ban pedig az utódjának szánt Reggie Lewis hunyt el tragikusan fiatalon. Ford szakértelmét jelzi, hogy a rengeteg probléma ellenére 1990 és 1995 között négyszer bevitte a csapatot a rájátszásba, munkájának igazi értékét az 1995-ös távozása után korszak fémjelezte, amely a Boston történetének egyik legsötétebb időszakává vált. A Knicks vezetőedzői helyére pályázó, de arról lemaradó Fordnak sem jött be a váltás, hiszen bár ezután két évet Milwaukee-ban, két és felet a Clippersnél töltött vezetőedzőként, többé nem jutott el a playoffba – 2003-04-ben Philadelphiában vállalt munkát segédedzőként, majd a rossz eredmények utáni edzőváltást követően átmeneti vezetőedzőként, de itt be is fejezte edzői pályafutását. Mike Woodson speciális segítőjeként még dolgozhatott a Knicksnek, de az utóbbi években már inkább a pihenésre koncentrált. 

Nemrég érte el LeBron James a 9000. gólpasszát, ilyen szempontból is érdekes visszatekinteni egy 2007. január 11-ei mérkőzésre. A Cleveland Cavaliers és James e szezon végén jutott el először a nagydöntőbe, vagyis ekkor már élcsapatnak számítottak, ugyanakkor a Phoenix Suns kétszeresen is regnáló (2005, 2006) MVP-je, Steve Nash komoly vezetői leckében részesítette az akkor még ifjú titánt. A kanadai veterán ugyan csak 4 pontot szerzett, viszont 21 gólpasszt osztott ki, amire építve a Suns simán, közel 20 ponttal verte a Cavst.