A James-Ball "dupla-tripla-dupla" nagyon előkelő társaságba került
Két csapattárs tripla-duplája egy mérkőzésen eddig hétszer fordult elő az NBA-ben - akadt köztük néhány egészen szürreális hátterű meccs is.
Időrendi sorrendben haladva, az 1962-es első párosban természetesen benne volt Oscar Robertson, aki a kevésbé ismert (még az nba.com-on is elírták a vezetéknevét) Arlen "Bucky" Bockhornnal együtt hozta össze a bravúrt - nem akárkik, a Wilt Chamberlain-féle, utolsó philadelphiai szezonját futó Warriors ellen. Bockhorn soha nem jutott el All-Starig, de rettegett védőként ő volt a "rossz zsaru" a Royals hátvédsorában - csak a "királyi klub" mezét viselte 1958 és 1965 között, karrierjét egy térdsérülés rövidítette le.
1964 márciusában a Detroit két játékosa, Ray Scott és Donnie Butcher volt a második - a New York Knicks ellen parádéztak, ami Butchernek lehetett még különlegesebb, mert őt 1961-ben a Knicks draftolta, és pár hónappal korábban, 1963 decemberében cserélték el Detroitba. Érdekesség, hogy később mindketten a Pistons vezetőedzőjeként is tevékenykedtek: Butcher elég fiatalon, 31 évesen szerepet kapott az 1967-68-as évadban, de aztán nem alkotott emlékezeteset - nem úgy Scott, aki 1972 és 1976 között dolgozott a Pistonsnál, és 1974-ben még az Év Edzőjének is megválasztotta az NBA.
1969 márciusában egy igazi edzőlegenda, de akkor még játékosként villogó irányító, Lenny Wilkens és csapattársa, Art Harris örvendeztette meg a Seattle SuperSonics drukkereit. Wilkens a szezon előtt érkezett a mindössze második szezonjára készülő Sonicshoz, és ő lett a gárda első igazi szupersztárja: 1971-ben All Star MVP-nek választották, a kilencszeres All-Star 19-es mezét vissza is vonultatta a Seattle. Az a Seattle, amely első és egyetlen bajnoki címét is neki köszönhette, hiszen a kispadon ülve 1978-ban nagydöntőig, 1979-ben bajnoki címig vezette a Sonicsot. Wilkens 1994-ben volt az Év Edzője, 1996-ban a Dream Team II szövetségi kapitánya, 1332 alapszakasz-győzelménél pedig csak Don Nelson tud többet felmutatni. Wilkenst 1996-ban egyszerre választották be a liga első 50 évének 50 legjobb játékosa és 10 legjobb edzője közé - miközben az újonc Art Harrisnek az 1968-69-es volt az egyetlen szezonja Seattle-ben, hamar, 1972-re kikopott a ligából. Ebben az is közrejátszhatott, hogy fejben finoman fogalmazva sem volt erős: újoncévében vezette a ligát kipontozódásokban.
A következő eseményre 13 évet kellett várni, 1982 decemberében a Lakers legendás párosa, Magic Johnson és Kareem Abdul-Jabbar írt történelmet. Ez a “dupla-tripla-dupla” azért különleges, mert Kareem 19 pontja és 10 pattanója mellett 10 blokkot mutatott be (és ha a netes forrásoknak hinni lehet, ez volt karrierje utolsó tripla-duplája).
Ha már Magic és Jabbar, természetesen Larry Bird és Robert Parish is csinált ilyet 1987-ben - Parish 1.4 gólpasszt átagolt karrierje során, ehhez képest az ekkor kiosztott 10 assziszt extra. Ennek a tripla-duplának az a különlegessége, hogy az ebben a statisztikában is remek Larry Birdnek az alapszakaszokban ezen kívül 68, Parishnek viszont ez az egyetlen (!) ilyen meccse volt a Boston színeiben - nem találtunk rá adatot, de valószínűleg a ligacsúcsnak számító 1611 meccse közül is ez az egyetlen, amikor összejött a TD. 1987. március 29-én egyébként a Philly ellen játszottak, ahol Julius Erving utoljára lépett pályára a Boston Gardenben - stílusosan köszöntek el a nagy ellenféltől.
Ha már legendás párosok, Michael Jordan és Scottie Pippen sem maradhat ki egy ilyen felsorolásból, 1989 januárjában jött el számukra a jeles nap.
Ezt követően 18 évet kellett várni a James-Ball páros előtti utolsó bravúrra: a New Jersey Nets Jason Kidd-Vince Carter kettőse parádézott a Wizards ellen 2007 áprilisában. Mindkettejüknél rezgett a léc, Carter 10 gólpasszt adott, Kidd pedig 10 pontot szerzett...
