Az első negyed végén döntött a bajnok

Két mérkőzéssel folytatódott a női bajnokság. A Győr az első negyed végén "robbantott" a PEAC ellen, s attól kezdve végig biztosan vezetve nyert. A fiatal Vasas saját pályáján a harmadik negyed közepéig tudta tartani a lépést a parádézó Bálint Réka vezette tartalékos Szekszárddal.


alt
HAT-Agro Uni Győr - PEAC-Pécs 66-48
(23-9, 12-14, 19-10, 12-15)

Két amerikai légiósuk révén a vendégek vezettek a meccs elején, a bajnok kezdetben Nagy-Bujdosó kosaraival  tartotta a lépést a PEAC-cal. Harmadik duplájával fordított a Győr, a negyed közepén Lakóth, Raksányi és Simon is megvillant. A Pécs Jaeschke találataival tapadt a bajnokra. A 6. és a 9. perc között, amikor mindkét oldalon jobbára a cserék játszottak, Kublina vezérletével egy 15-0-s rohamot "repesztett", s megnyugtató előnyre tett szert a Győr.

A második szakasz Jaeschke újabb kosarával kezdődött, Laklóth a meccs első triplájával felelt, ezzel 15 pont lett a  különbség. A félidő végéig hullámzó játékkal tartotta 10 és 15 pont közötti előnyét a bajnok. Bár lelkesen játszott, a harmadik negyedben sem tudott igazán közel kerülni a győriekhez. A negyed végén fáradni kezdtek a két napja Sopronban játszó pécsiek, így a szakasz végén 20 pont fölé nőtt a különbség, s végül gond nélkül nyert a bajnok. Némi vigasz a Pécsnek, hogy ahogy Sopronban, Győrben is megnyerte a záró szakaszt.

Győr: Raksányi 5, Simon 4, Rasheed 7/6, Nagy-Bujdosó 17/3, Shegog 4. Cs: Laklóth 12/3, Kublina 13, Semsei 4, Őri.

Pécs: Fűrész 5, Barbour 6, Duszanics 5/3, Horváth L. 10, Jaeschke 20. Cs: Czirják 2, Hutlassa, Szamosi, Czukor.


MKB Euroleasing Vasas - Atomerőmű KSC Szekszárd  65-73 (19-19, 15-18, 11-24, 20-12)

altBálint Rékával nem tudtak mit kezdeni a hazaiak, a szekszárdi bedobó 4 perc alatt 6 pontig jutott. A hazaiak azonban egységes játékukkal nem engedték elhúzni a Szekszárdot, sőt Koch hármasával fordítottak is. A szakasz második felében a sérülések miatt tartalékos vendégek futottak az eredmény s a bátran, jól kezdő Vasas után. A fordulatos nyitó negyed döntetlennel zárult. A második negyed elején sok hibával tarkított játék mellett Mansaré eredményessége révén megugrott a Vasas. Vendég időkérés után a Szekszárd egy 8-2-es rohammal fordított. Hazai  időkérés, majd Bajnóczi hármasa után ismét a Vasas vezetett. A félidő végén váltva vezettek a csapatok, Simon Anikó eredményessége révén a vendégek zárták előnnyel a félidőt.

Szünet után több, mint 2 percig nem esett kosár, majd minimális vendégvezetés mellett haladtak a felek. A szakasz második felében a tarthatatlan Bálint vezérletével egy 12-1-es rohammal megugrott a Szekszárd. A záró szakaszban 10 ponton belülre került a Vasas, de a vendégek győzelmét nem tudta kétségessé tenni.

Vasas: Koch 6/3, Katona 9, Bajnóczi 9/3, Mansaré 21, Határ 8. Cs: Barnai 2, Hegedűs, Pusztai 10, Müller.

Szekszárd: Tamis, Szepsi 6, Bálint 33/9, Svitlica 5, Csek 5. Cs: Pap 12, Studer 6, Simon 6.


Képek: kscszekszard.hu (Jantner Fotó)

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus