BSEgyütt 14.rész
"Megyek a Mikulás Házba, mit kérjek neked az Öreg Fehér Szakállútól?"- kérdezte a minap Dóri. Egy röpke pillanatra szabadon engedtem a bennem szunnyadó "pronyó hímsovinisztát", ám mielőtt szavakká formáltam volna durung gondolataimat, csak annyit mondtam: "Győzelmeket..."
Pedig néha jól jönne ha néhány piros-fehér Hölgy olyan "kellékkel" rendelkezne, amely a szőrös, rossz szagú és érzékelten homo sapiensek genetikus tartozékai. (Tudom, tudom, a doppingvizsgálaton kikerekedne az ellenőrök szeme, de akkor is...) Persze azok a hozadékok kellen(én)ek, mint a vagányság, a -jó értelembe vett- szemtelenség és büszkeség. Ezek a tulajdonságok, amelyek remélem nem veleszületett adottságok, mert akkor nagy a baj, iszonyatosan hiányoztak az utóbbi hétben. Emberpróbáló napokon vagyok túl, szó se róla. Öt, tőrdöféssel felérő zakó, nem egészen hat nap alatt...
Teher alatt nő az ifjú kosárlabdaedző! Van ilyen mondás? De ha van is, én már nem akarok nagyobb lenni! Öreg vagyok már játszani, akkor meg minek a plusz centik!? Értem én, hogy tapasztalat, meg hogy az lesz a végső győztes, aki képes felállni a a padlóról és hasonlók, de akkor is! Nem spórolhatnánk meg ezeket a köröket! Lécci?
Hol kezdjem? Asszem, összesűrítem a tartalomjegyzéket: kedden kiestünk a Hepp Kupából a Szeged ellen simán. Pénteken drámai végjátékban (jééé, ki gondolta volna, ugye?) véreztünk el Cegléden a Nagylyányokkal. Vasárnap aranyérem esélyesként fűzték be nekünk a "Hogyan leckéztesd meg a beszari, dekoncentrált fővárosi sztárocskákat?" című ismeretterjesztő filmet Baján, a junior selejtezőben. És végül hétfőn, heroikus nagy csatában maradtunk alul a "B" csoport egyik legjobbjának otthonában a Népligetben.
A vereségek mibenlétéről a legutóbbi írásomban foglalkoztam már. (Halkan jegyezném meg, hogy örömmel venném, ha egy szép napon a sorozatos győzelmek kapcsán tehetném mindezt...) Szegényes fantáziáról és végtelenül unalmas mindennapokról adnék hamis tanúbizonyságot, ha ismét csak erről nyekeregnék. Ehelyett a felelősségvállalás kérdését feszegetném...
Megengedhetetlen az "A" csoportos és a junior mérkőzéseken egyaránt a kulcsemberek kiszámíthatatlansága. A ceglédi derbin például Dodón kívül egyik vezéregyéniségem sem hozott legalább egy "négyesalát". Túl a vereség élményén ez azért különösen fájó, mert csodás elő-Karácsonyi ajándékot kaptak Vivitől 10 pont, 7 lepattanó formájában. Egyébként Ő, a Fradi II. ellen vívott meccsen is remekül helytállt (9p., 6lp., 5szl. és 2blokk). Remélem tartja ezt a formát a továbbiakban és kalkulálhatok vele, ahogy esetleg mással is...
Ha a Nagylányoknál visszatérő probléma a kiszámíthatatlanság, akkor mit mondjak a Tinibubikról? A Baján rendezett második kör során olyan tragikus játékot mutattunk, hogy néha már arra gondoltam a Csajok dörzsölten saját maguk ellen fogadtak egy internetes, illegális thaiföldi bukmékerirodában, hiszen kb. 500-szoros odds-ot fizethetnének arra, hogy ők kétszer kikapnak. Bár erről lett volna szó! Ehelyett az igazság az, hogy szétesően, dekoncentráltan, önbizalom nélkül, görcsösen erőlködve akartuk bebizonyítani képességeinket. Amire még tudnék valamiféle abszurd levezetés után magyarázatot találni, na de azzal mi a túrót kezdjek, hogy egyszerre mindannyian leblokkolnak?! Úgy, hogy a keretből heten-nyolcan stabilan az "A" kerettel készülnek, a legtöbbjük már szerzett adott korosztályában érmet korábban és nem kevesebb, mint hat utánpótlás válogatott volt a csapatban vasárnap...
Az egy dolog, hogy képtelenek voltunk 50 nyamvadt pontocskát összeerőlködni a Tursics Sanyi bá' által fanatizál -túlnyomórészt kadett korú spílerekből álló- Csata ellen. Az arcomat körömmel kaparva kibírtam volna valahogy a 11/26-os, tragikomikus büntetőzést is. Viszont az mélységesen felháborít és végletekig elszomorít, hogy a végjátékban fegyelmezetlenek és/vagy buták voltunk. Komolyan mondom, nem tudom melyik a rosszabb. Igazi "nyálas" hollywood-i sportfilmes volt az utolsó fél perc forgatókönyve. Az a fajta film, amiben ha eljön ez a rész, dühödten kapcsolsz inkább át az "Atomfizika és neutronok" című dokumentumfilmre, szitkozódva átkozva a hatásvadász rendezőt, torkod szakadtából üvöltve, hogy "Na ne, röhögtessetek már, ekkora kamut!"
Kamu, nem kamu mi szerepeltünk benne. Ráadásul a lúzer mellékszereplőként. Volt négy(!!!) csapatfaultunk és mentünk kettővel. Két időt kértem azzal a velős és szerintem félreérthetetlen üzenettel, hogy "mindent válts és üss faultot". Ennyi. Erre végignéztük, ahogy ellenfelünk három átadással átforgatja a labdát, adnak minimum három elzárást legveszélyesebb dobójuknak, aki rásarkaz, berogyaszt és bepörköli a trojkát...
Tanulság? Az edzőnek (főleg, ha Artúrnak hívják...) mindig igaza van. Ha mégsem, akkor pedig tiszta lelkiismerettel viszi el a balhét, mert ő kért valamit, amit a játékosok végrehajtottak és legfeljebb tévedett. Na bumm! De így??!! Ez a legrohadtabb fajtájú pirulák egyike, amit egy edző benyelhet...
Soha nem adom fel! Ez az egyik vezérlőelve az életemnek. Most kitűnő hasznát veszem. Egy ilyen hét után valódi próbatétel elé kerültem. Nem mondom, voltak elbizonytalanodott pillanataim, perceim, sőt még óráim is. De ennek vége! Az élet nem áll meg, a múlton változtatni képtelenség, a jövőn pedig felesleges rágódnom. Levontam a szükséges konzekvenciákat és megyek tovább. Elmondtam a Csajoknak, hogy aki nem hajlandó sem a saját árnyékán, démonain és a múlton túllépni, az nem sokáig lesz a BSE sportolója. Legyen akár 15 vagy 30 éves...
Szép napot!
Artúr