Nagy találkozás - gyermek örömmel

Most, hogy már gyermekeik is nagyok, önállóak, az ünnepelt hölgyek úgy gondolták, nosztalgiáznak kicsit. Na persze nem csak úgy magukban, hanem a régi játszótársakkal, ellenfelekkel tartanak egy kis múltidézést - remekül sikerült.

A rendezvény nem amolyan "csajbuli" volt, a korosztály jó néhány fiú kosarasát is meghívták, így - némi átfedéssel - honlapunkat is.

Régi nagy ellenfelek mutatkoztak be újra egymásnak, korábbi válogatott kosarasok is feltűntek. Szolnok "királya", a szintén a Városmajorban nevelkedett Berkics László e rendezvény kedvéért utazott fel Budapestre a férfi kosárlabda jelenlegi legfőbb fellegvárából.

Szép lassan szállingóztak a kosarasok, s nem csak a BSE-ből, hívtak vendégeket, érkeztek MAFC-os srácok - urak, BEAC-os, régi MTK-s, Ganz Mávagos lányok - hölgyek egyaránt - a teljesség igénye nélkül a hűvösvölgyi, a Klebersberg Kultúrkúriában tartott rendezvényre.

Amikor már szép számmal összegyűltünk, a civilben testnevelő tanárnő, Sebő Júlia szinte stand up comedy-be hajló módon próbálta leültetni a nosztalgia estre ellátogatókat - kevés sikerrel. Belegondolni is rossz, milyen nehéz lehetett az edzőknek úgy 30-35 éve, ha most, meglett felnőtt emberekként ilyen nehéz volt helyükre terelni a hölgyeket-urakat. De csak-csak sikerült, s kezdetét vette a zenés-képes időutazás.

Először az ünnepelt csapatról láthattunk képeket, az Utánam srácok című zseniális gyermekfilmsorozat zenéjével aláfestve. A látogatók jó érzéssel nézték a régi BSE-csarnokot  ahol "döngött" - vagy inkább kongott - a parketta, ha leütötték a labdát, s amelynek a pálya mögötti hatalmas részén a tornászok birodalmában hatalmasakat lehetett ugrándozni, hancúrozni a szivacsokon. A mai fiatalok lehet, nehezen tudják elképzelni, de a régi "kupolás" városmajori csarnoknak az a kedves bája is megvolt, hogy nem volt benne öltöző - át kellett menni a szemben lévő klubépületbe, szerelésbe bújni, majd vissza öltözni... Télvíz idején - ilyen fotó is előkerült - ez különösen érdekes volt.

Annyit mindenképpen érdemes kiemelni e hét fős ünnepelt társaságról, hogy azért közülük hárman is, ha nem is kulcsemberei, de tagjai, voltak az 1983-as Ronchetti-kupa győztes csapatnak, részesei lehettek a klub története legnagyobb sikerének.

Ezt követően külön-külön is "terítékre", azaz vetítő vászonra került a hét ünnepelt hölgy, Faragó Gyöngyi, Farkas Adél, Gáspár Márti, Hikkel Magdi, Nagy Gabi, Orbán Gabi és Sebő Juli. Erős túlzással lepergett előttük s persze előttünk, meghívottak előtt életük filmje. A kamaszkori kosaras szárnyak bontogatásától az esküvőiken át a mára már kamasszá, sőt felnőtté érett gyerekekig, akikre mindegyikük kivétel nélkül méltán lehet roppant büszke. És így, hogy már nagyobba(cská)k, az édesanyák nosztalgiázhatnak.

A zenei aláfestések pedig szintén a mai negyvenes-ötvenes korosztály fiatalságát idézték, a Ciao Marinától kezdve a Gyöngyhajú lányon át Ihász Gábor sajnos igen ritkán hallott örökzöld slágeréig, a Múlnak a gyermekévek című csodás melódiáig.

A hölgyek jelenkori képei pedig csodásak. Persze ilyen remek "alapanyagokból" nem nehéz szép fotókat készíteni, ám egyikük, Faragó Gyöngyi képei nem egyszerűen szépek - művésziek. A családi fotókról süt a szeretet, s ha már szabad egy rövid képelemzést tartani, ahhoz, hogy a képek ennyire jól sikerültek, nyilván kellett a többiek részéről egy jókora bizalom, amely nyilván megvolt a korábbi játszótárs felé, az ő részéről pedig nem kevés kreativitás.

A képes bemutató után a hölgyek egy kvíz vetélkedőt szerveztek azzal kapcsolatban, ki mennyire ismeri őket. Az első kérdés mennyi az összesített életkoruk. Nem kellett nagy matematikusnak lenni, kiszámolni a 3 lehetőség közül a helyeset, de ha mondjuk a látvány alapján próbáltunk volna ítélni, akkor a magukat remekül tartó hölgyeket elnézve azt a verziót választottuk volna, amely az igazi fele... sőt, lehet, a fele sem igaz - vegyük ide fiatalságu(n)k korának egyik népszerű vetélkedő műsorát.

Következett a kötetlen beszélgetés, nosztalgiázás és a hölgyek által a meghívottak részére előkészített szendvicsek, üdítők, majd pezsgők fogyasztása. Ennek kapcsán feltétlenül szólunk kell egy az ünnepelt korosztálynál egy "kosaras emberöltővel" idősebb BSE-kulcsemberről, Czina Józsefről, aki e rendezvénynek is meghatározó résztvevője volt: a civilben cukrász egykori kiváló center látványában s feldarabolását követően ízében is remek tortát készített az ünnepi eseményre.

Mindent egybevetve remek élmény volt részt venni a rendezvényen, amely nem volt más, mint egy kis időutazás, múltidézés. Amikor a magyar kosárlabda tényleg színtiszta magyar kosárlabda volt, és valahogy az egész a sportágat körülvevő légkör sokkal emberibbnek tűnt, mint ma. Szívből kívánom, hogy a ma aktív játékosok, vagy a kosarazást most kezdő fiatalok évtizedekkel később hasonló módon, minél többször gyűljenek össze, s emlékezzenek, mert a sport egyik legfontosabb küldetése - különösen csapatjátékoknál -, hogy képes közösségeket teremteni, összehozni - akár egy életen át is.