A legjobbakat is meglepnék

Nem volt túl nagy mozgás a tavalyi évad meglepetéscsapatának, a bajnoki bronzérmes, a Magyar Kupában pedig a negyedik helyen végző ZTE NKK női együttesének az öltözőjében a nyáron.

Távozott az amerikai center, Danielle Page, valamint Sonyák Zita, Zsófiákkal viszont szépen „feltöltötték” a keretüket a zalaiak.

Két, e keresztevet viselő válogatott kosaras érkezett a nyáron Zalaegerszegre, a bedobó Varga Zsófia Sopronból, a középjátékos, Horváth Zsófia pedig Győrből tért vissza a csapathoz, ugyanis korábban mindketten játszottak már az egerszegi együttesben.

Gáll Tamás, az előző évad bravúrcsapatának edzője honlapunk érdeklődésére elmondta, a ZTE NKK színmagyar kerettel vág neki a bajnokságnak. A szakvezető – a válogatott másodedzője is egyben – kifejtette, hogy idegenlégióst csak abban az esetben szerződtetnek majd, ha kiderül, hogy valamelyik poszton jelentős erősítésre szorul az együttes. Ha ez így lesz – bár a klub anyagi lehetőségei nem túl nagyok – csak olyan légióst igazolnak, aki tényleg erősítés lenne.

Ami az elvárásokat illeti, a bronzérmes edzője azt taglalta, a csapat szerkezete s stílusa nem változik, tehát továbbra is aránylag alacsony szerkezetű, gyors játékot játszó lesz az egerszegi együttes. A ZTE NKK célja az, hogy helyezéstől függetlenül a legjobbaknak - itt elsősorban a jelen pillanatban két legerősebbnek tűnő együttesre, a két Euroliga-indulóra, a Győrre és a Sopronra utalt - is kellemetlenséget, forró, nehéz pillanatokat okozzon.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus