Húsz év múlva is emlékezni fog erre Juhász Dorka

Néhány napja bemutatkozott az NB I. A csoportos felnőtt mezőnyében – az édesanyja, Balázs Hajnalka által bajnoki címre vitt négyes számú mezben – Juhász Dorka. A Rátgéber Akadémiától a PEAC-PÉCS-hez érkező, Rátgéber László egyéni képzésein is sokat tanuló 16 éves, 191 cm magas „kislánnyal” beszélgetett a peacpecs.hu.

Hogy érzed magad a felnőtt csapatban?

Nagyon jól, hiszen igazán gyorsan befogadott engem a csapat. Élvezem, hogy tanulhatok a rutinos felnőtt játékosoktól, és az edzőktől, nem csak a pályán, hanem azon kívül is. Nagyon tetszik, hogy akár edzésről, akár csapateseményekről van szó, mindig nagyon jó a hangulat.

Édesanyád meghatározó egyénisége volt a pécsi női kosárlabdának. Nálad sosem volt kérdés, hogy mit fogsz sportolni, hiszen nem láthattad az őtelt házas, bajnoki sikereita parketten, mert már véget ért a pályafutása, mire megszülettél?

Ez érdekes, mert óvodás koromban még úszni jártam, versenyszerűen űztem. Igazából általános iskola elején álltam át a kosárlabdára. Nagy szerepet játszott az is, hogy édesanyám is kosárlabdázó volt, és otthon nézegettem a meccseinek a videóit. Ott fogalmazódott meg bennem igazán, hogy én is kosárlabdázó szeretnék lenni, és követni szeretném őt ezen a pályán. Ez igazából a saját döntésem volt, de szüleim is határozottan támogattak ezen az úton. Emellett szeretném megemlíteni, hogy 8 éves születésnapomra Iványi Dalmát kértem ajándékként, aki fáradtságot nem kímélve a reptérről beesve teljesítette kívánságomat, és megjelent a szülinapi zsúron.

Tavaly Rátgéber László is tartott neked egyéni képzéseket, akinek edzősége alatt anyukád bajnokságokat nyert a PVSK-val. Mit jelentett ez számodra?

Komoly megtiszteltetés, hogy egy ilyen híres edzőtől tanulhattam, és ő tartott nekem egyéni képzéseket. Nagyon hasznosak voltak a jövőre nézve, sok taktikai elemet mutatott és tanított nekem. Mindig változatos feladatok voltak, amiket nagyon élveztem. Eddigi pályafutásom során nagyon-nagyon sokat köszönhetek Imreh Ajtonynak is, aki nem csak az alapokat tanította meg nekem, hanem szüleim mellett nevelt is, ezért „második apukámnak” tekintem.

Azt gondolom esetedben a kiemelkedő tehetséged mellett óriási jelentősége van a szülői háttérnek is a pályafutásod sikeres alakulásában. Mennyire központi téma otthon a kosárlabda?

Ez az egyik fő téma. Nincs olyan nap, hogy otthon ne kerülne szóba, milyen volt az edzés, mi történt a csapatban, de sokszor komplett családi program az is, hogy kosármeccseket nézünk a tévében. Leginkább az európai kosárlabdát követjük, azokból lehet igazán tanulni. Hanga Ádám meccseit például rendszeresen nézzük, és szurkolunk neki. Emellett szeretek még Real Madrid, Barcelona, CSK Moszkva meccseket is nézni.

Igaz, hogy az egyestől az ötös posztig mindenhol tudsz játszani?

Abból adódhat ez, hogy amikor elkezdtem kosárlabdázni, kicsi voltam, így Ajtony bácsi irányítónak képzett. Sok labdavezetést, különböző passzolási feladatokat és egyéb technikai dolgokat tanított nekem. A hirtelen növésem után is megmaradtak ezek a technikák. De ami a kérdést illeti, nem vagyok benne biztos, hogy ilyen magassággal az egyes poszton még ma is bevethető lennék, de az biztos, hogy szívesen játszottam irányítótól az ötös posztig mindent. Természetesen most már a hármas-négyes poszt áll a legközelebb a szívemhez.

A Szekszárd elleni hosszabbításos mérkőzés volt az első tétmérkőzésed a felnőtt csapatban, ahol egy sikeres triplával megszerezted a PEAC-PÉCS és saját magad első pontjait. Mi járt a fejedben a meccs előtt, nagyon izgultál? Gondoltad akkor, hogy erre a momentumra, a bemutatkozásra és magára a meccsre lehet, hogy 20 év múlva is emlékezni fogsz?

Mivel ez volt az első felnőtt bajnoki meccsem, egészséges izgalom volt bennem, de nem vagyok izgulós típus. Nagy előnynek érzem, hogy előtte már felkészülési meccseket játszottam a lányokkal, ahol megszoktam a közeget. Az fantasztikus érzés volt, hogy az első kísérletemmel már be is találtam, nagy erőt adott nekem a továbbiakban, és ahogy mondod, lehet hogy erre sok év múlva is emlékezni fogok.

Kívülről az látszik, hogy végtelen természetességgel mozogsz a pályán és teszed a dolgod. Mennyire éled meg máskénta felnőtt csapat meccseit, mint a juniort?

Pár éve még az járt a fejemben, hogy biztosan nagyon fogok izgulni, amikor bemutatkozom a felnőtt mezőnyben, és nem tudtam, mennyire lesz nehéz megtalálni a helyem az új helyzetben. Tényleg úgy látszik az elején, hogy zökkenőmentesen megy az átállás, aminek örülök, de azt azért pontosan tudom, hogy egészen más egy kadett vagy junior meccs, mint egy felnőtt bajnoki. Most hogy ilyen klasszul befogadtak a lányok ebbe a közösségbe, egyáltalán nincs bennem elfogódottság a pályán.

Nyáron nem akármilyen sikert értetek el a korosztályos válogatottal. Hogyan emlékszel vissza erre?

Szerintem nagyszerű eredményt értünk el! Sok ’99-es születésű, tehát a korosztályánál fiatalabb játékossal indultunk neki az U18-asEurópa Bajnokságnak, és szerintem már az alapozáskor látszott, hogy nagyon jó csapatot lehet belőlünk faragni. Az EB-n az alapcélunk a legjobb nyolcba kerülés volt. Sajnáltuk, hogy egy kicsivel ugyan, de lemaradtunk a legjobb négy közé jutásról, de szerintem az is egy óriási dolog, hogy ötödik helyezettként kijutottunk a Világbajnokságra is. Boldog voltam, hogy sikerült!

Nehezebb, vagy éppen könnyebb a dolgod a felnőtt csapatban, hiszen a juniorok között abszolút meghatározó a teljesítményed, a felnőtt mezőnyben újoncként - igaz, hogy nagyon fontos láncszemként - szerepelsz?

Valóban teljesen más a szerepem ezen a két fronton. Az utánpótlásban igyekszem a csapatot vezetni, szeretném, hogy mindenben meg tudjak felelni, és vezéregyéniséggé tudjak válni. A felnőtt mezőnyben viszont segíteni szeretném a csapatot mindazzal, amit tudok. Támadásban és védekezésben is maximumot nyújtani annak érdekében, hogy a PEAC-PÉCS minél sikeresebb legyen.

Hogyan tudod összeegyeztetni a tanulást és a kosárlabdát? Hogy állsz a sulival, mik a kedvenc témáid, tárgyaid?

Egyelőre össze tudom még egyeztetni a sok órát, az iskolai elfoglaltságokat, az edzéseket és a meccseket. Tizenegyedikes vagyok a Babitsban, gyakran reggel 8-tól délután 4-ig benn vagyok az iskolában, utána jöhetnek az edzések és a tanulás otthon. Nagyon sokat köszönhetek az iskolámnak, osztályfőnökömnek, mert mindenben támogatnak. Biológia fakultációra jelentkeztem, az egészségügyi és a természettudományi tárgyak érdekelnek leginkább.

Orvos szeretnél lenni, mint édesapád?

Nem, azért ennyire mégsem, mert tisztában vagyok vele, hogy az orvosi egy rendkívül erős egyetem. Apa is úgy gondolja, hogy az élszintű kosárlabdát és az orvosi egyetemet együtt nagyon nehezen lehetne kivitelezni. De az orvosi pályában nem is gondolkodtam, inkább a pszichológia az az irány, ami nekem tetszik.

Mik a távlati terveid a kosárlabdában?

Az életcélom az, hogy kihozzam magamból a maximumot, és mindenképpen az élvonalban szeretnék kosárlabdázni. Remélem, hogy ebben nem akadályoz meg sérülés, de azt is vallom, hogy két lábbal kell a földön állni, ezért nagy hangsúlyt fektetek a tanulásra is, hogy az iskolában is jeleskedjek, ne csak a kosárlabdában.

Mivel lennél elégedett a szezon végén?

Egyénileg - mivel ez az első idényem -, a tanulás évének gondolom. Szeretném felvenni az NBI/A-csoport ritmusát, szeretnék minél többet fejlődni, és tanulni a csapattársaimtól, az edzőktől. 

forrás és fotó: peacpecs.hu