Egyetemi bajnokaink kalandos hollandiai honfoglalása

A magyar küldöttség csütörtökön dél, fél 12 tájban gyülekezett a 2A reptéren. A corvinusos lányok szép piros pólóban, csinosan, a debreceni srácok pedig rövid ujjú kék ingben fessen, elegánsan szálltak fel a gépre, amely kora délután szállt fel, s nem egészen két órás (l)égi út végén érkezett meg Amszterdamba. A gépen bizony nem volt túl nagy a "sortávolság", azaz a hely az üléssorok között, a hosszúra nyúlt debreceni legények szenvedtek is becsülettel. A 210 centis Mezei Laci valahogy behajtogatta hosszú lábait a két üléssor közé, kényelmetlenségén két corvinusos lány közvetlen szomszédsága enyhít(het)ett.

Amúgy szépen "szétszórták" a magyar küldöttséget a gépen, akadt, aki Európában utazgató amerikai turisták, más Amerikában élő magyar hölgy s gyermeke mellé került.

Amszterdamban magyar önkéntes - összesen 14 honfitársunk dolgozik e minőségben a rendezvényen - igazította útba a küldöttséget, amely vonatra ült, s nem egészen fél óra elteltével megérkezett Rotterdamba.

Ott portugál és helybéli önkéntes fogadta a társaságot. Jelezték, a szállásra szállító busz csak úgy fél óra múlva érkezik s indul. Ehhez képest, éppen kezdett volna kicsit szétszéledni a társaság, hogy körülnézzen, amikor 10 perccel az előbbi bejelentés után befutott a busz, keresgethettük egymást, szerencsére elég hamar előkerült mindenki, de azt láthattuk, a logisztikával nincs minden rendben...

Következett az akkreditálás, amely újabb szolgálatkész, kedves - többek között Corvinus-diák - magyar önkéntesek, valamint a MEFOB egyik fő szervezője, az EUG-n is dolgozó Rakaczki Zoli révén villámgyorsan lezajlott, a játékosok, vezetők megkapták a nyakba akasztható akkreditációs kártyájukat, majd átvehették a szobakulcsaikat. Itt Székely Mózessel, a MEFS főtitkárával is találkoztunk.

Következett egy húsban nem túl bő vacsora - köretet (tészta, rizs, sült krumpli) és salátát viszont annyit lehetett enni, amennyi belefért az emberekbe. Utána pedig kezdetét vette a küldöttség "kanosszajárása" Rotterdam utcáin.

Említettük, hogy a sportolók szállításának kérdése bizony hagy némi kívánni valót maga után. A magyar önkéntesek elmondták, lehet ugyan buszra várni, de mivel nincs meghatározott menetrend, az is lehet, hogy bizony vagy fél óra, amíg jön egy járat. Adtak is egy térképet, mondtak útirányt is, de idegen városban azért nem nehéz eltévedni... Volt némi hezitálás, amíg rátaláltunk a helyes irányra. A debreceniek némi eredménytelen ténfergés után a buszmegállóban kötöttek ki, ahol fel is vette őket egy járat, miközben a corvinusos lányok egy szép nagy park környékén botorkáltak fel s alá, bőröndjüket tologatva, huzogatva... A logisztikai fejetlenségre jellemző, hogy a debrecenieket szállító busz vezetőjének sem volt halvány fogalma sem arról, merre is van a szállás, így a két küldöttség összefutott. Szerencsére nem túl messze a "bázistól".

Aztán következett a "honfoglalás", azaz a szobák megszállása, amely azért szintén nem volt egyszerű. A lift első lépésben csak egy emeletet vitt fel, majd zegzugos labirintuson át találtunk csatlakozást egy újabb lifthez. A következő csavar az volt a történetben, hogy a szobák még - ellentétben azzal, ami megszokott és logikus lenne - csak véletlenül sem azon az emeleten voltak, amivel számuk kezdődött, hanem minden eggyel lejjebb...

De végül csak elfoglalhatta mindenki a szállását, két háromágyas álló, tágas, apartman jellegű szobákban. A szobákhoz tartozik egy szép nagy konyha hűtőszekrénnyel, elektromos főzőlapokkal, valamint természetesen mellékhelyiség és fürdő. A szerencsésebbek számára pedig, akik a szállásnak nem a bejárat felőli oldalán kaptak szobát, csodás kilátás nyílik Rotterdam egyik nevezetességére, Európa egyik legnagyobb, legforgalmasabb teherkikötőjére.