Az U20-as all-starunk örökké pécsi marad

Szamosi Amadea, a PEAC-PÉCS fiatal tehetsége tavaly nyáron került a Pittsburgh-i Duquesne egyetemi csapatához ösztöndíjjal. Amadea Szécsi Orsi csapattársaként 28 mérkőzésen lépett pályára, átlagban 6 perc játéklehetőséget kapott. Az első amerikai évében célja a fizikai és mentális megerősödés, fejlődés volt, az eredmények pedig szembetűnőek: az U20-as válogatott vezéreként az Eb-n átlagban 29 perc alatt 16,9 pontjával csapata legeredményesebbje volt, emellett leszedett 8 lepattanót és szerzett 3 labdát. Ezzel a teljesítménnyel bekerült az Eb All Star válogatottjába is.

A válogatott sikerében szerepet vállalt Nagy Dóra és Raus Vivien, valamint Pap Regina is. Az épp Pécsre visszatérő Szamosi Amadeával beszélgetett a peacpecs.hu portál.

Hogy telt az első év Amerikában?

Hullámzóan, de összességében egy nagyon jó év volt, rengeteg dolog történt velem. Sokat változtam, sokat tanultam. Nagyon sok új benyomás ért, új emberekkel ismerkedtem meg, a családomtól pedig most voltam először távol. Előtte csak Pécsett éltem, csak itt játszottam.

Milyen volt az első szezonod?

Az első meccsen ért a meglepetés, mikor pályára se kerültem. Akkor ez nehéz volt, sokat beszélgettem az edzőmmel, és megértettem, hogy számít rám, de kint nagyon komolyan veszik azt, hogy valaki elsős vagy végzős, más a szerepe a csapatban. Az első év a beilleszkedésről szól. Az én posztomon pedig két végzős lány is játszott, akik húzóemberek voltak a csapatban. Így a pályán kevesebb lehetőséget kaptam, viszont tudatosult bennem, hogy ezt az évet saját magam fejlesztésére kell fordítanom, hogy a következő években pályára kerülhessek. Erre pedig minden lehetőség adott volt. A Duquesne egyetemi csapatával jó szezont zártunk, de nem sikerült megnyerni a konferenciánkat, és kijutni az NCAA-be, ahol Amerika legjobb egyetemi csapatai játszanak. Ez mindenképp célom az elkövetkezendő három évben.

Mennyiben más kint kosárlabdázni?

Én arra számítottam, hogy kevésbé lesz taktikus a játék, inkább az egy-egyekre épül majd. Ebben nem lett igazam, taktikailag nagyon ott kellett lenni fejben, rengeteget foglalkoztunk az ellenfelek kielemzésével. Egy edzés volt naponta, az viszont három órás. Háromnaponta voltak meccsek, az ellenfelek összes játékát meg kellett tanulni, kaptunk egy írásos útmutatót minden egyes játékosról, statisztikai adatokkal, az is benne volt, hogy hogyan kell ellenük védekezni. Szinte minden nap videóztunk, és ki is kérdeztek minden információt. A pályán viszont nem volt leharapva az ember feje, ha valaki a saját játékainkat nem pontosan játszotta.

Amerikában intenzívebb a szezon, november elején kezdünk, márciusban pedig vége is van, de addig minden nap edzünk, kondizunk, meccselünk. Áprilistól szeptemberig pedig nincsenek csapatedzések, erőnléti és kondiedzéseket végzünk, valamint egyéni képzés folyik. De szerintem így jobban be lehet osztani az energiádat, nem kell folyamatosan a topon lenni, hanem lehet profitálni a meccsmentes időszakból, hogy az erőnlétedet felépítsed, fejlesszed magadat. Emellett pedig van időd a szezonon kívül arra is, hogy profitálj az egyetemista életből: a szabad hétvégéken meglátogattam ismerősöket, voltam óriási vidámparkokban, és eljutottam a tengerpartra is. Itthon szerintem sokkal nehezebb összeegyeztetni az élsportot az egyetemmel.

Mikor jöttél haza?

Egész júniusban még óráim voltak, ezért június 23-án este értem haza, másnap reggel pedig Zalaegerszegen voltam már edzésen a válogatottal. A családom mindenben támogatott, kijöttek az Eb-re is. Most pedig két napja itthon vagyok, olyan, mintha el se mentem volna.

Hogyan értékeled a válogatott szereplését?

Nagyon pozitív élmény volt az Európa-bajnokság, hiszen meg tudtuk csinálni, amit akartunk, feljutottunk az A-divízióba. Nagyon együtt volt a csapat, szerettük egymást a pályán kívül is.

Melyik volt a legnehezebb meccs?

A bosnyákok elleni mérkőzés. De ebben is látszott, hogy mennyire együtt lélegzünk, támogattuk egymást, sokszor a meccs elején már nagyobb előnyre tudtunk szert tenni, nagyon céltudatosak voltunk. Ez a meccs pedig extra csapatteljesítmény volt.

Mit gondolsz a saját teljesítményedről?

Úgy érzem, mindent kiadtam magamból. Előtte nagyon sokat dolgoztam, minden nap 4-5 órát tudatosan készültem már Amerikában is. Bár nekem az arany volt a cél, de az elején még összeszedetlenek voltunk, ezért az ezüstérem sikerült (a B-divíziót Németország nyerte). Nagyon jó érzés volt újra több percet kapni a pályán.

Mikor láthatunk újra PEAC-mezben?

Én örökre pécsi leszek! Mikor hazajöttem, minden sarkon eszembe jutott egy emlék, itt nőttem fel, nagyon fontos nekem ez a város, a PEAC szurkolói, a csapat is különleges számomra. Amerikában végigizgultam a bajnokságot, a Ustream-en tudtam követni a meccseket, a Sopron elleni első győzelemkor ott ugráltam a kollégiumi szobámban, mutogattam a többieknek az eredményt lelkesen. Szeretnék úgy dolgozni Amerikában az előttem álló három évben, hogy mikor hazatérek, olyan szinten legyek, hogy számítsanak rám, fel tudjam húzni a pécsi mezt.

Forrás:http://www.peacpecs.hu/tartalmak/Szamosi_Amadea_En_orokre_pecsi_leszek