Szerző: Kezdő5.hu
2023-04-29 14:00:00
Mindkét elődöntőnek lesz némi pikantériája a női Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság négyes döntőjében. Az első elődöntő, az UNI Győr -ELTE BEAC összecsapás lényegében a tavalyi finálé visszavágója lesz, a Miskolci Egyetem - TFSE ágon pedig Lippai Szabolcs és Kováts Gabriella személyében két olyan edző próbálja csapatát a fináléba juttatni, akik játékosként két-két együttessel is felértek a csúcsra, azaz bajnokok lehettek. Lássuk, mit várnak az edzők a négyes döntőtől!
Szerző: Kezdő5.hu
2023-04-29 06:45:00
Tegnap játszották a Morgen Ferdinánd Emlékbajnokság idei országos döntőjében az 5-8. helyért rendezett keresztjáték mérkőzéseit, illetve a két elődöntőt. A DEAC KA és a Sopron is hátrányból fordítva verte ellenfelét, így ez a két együttes játssza ma a finálét.
Szerző: Kezdő5.hu
2023-04-28 11:30:00
Jön a négyes döntő Debrecenben.
Szerző: Kezdő5.hu
2023-04-28 08:15:00
Két sima meccs mellett két szoros találkozót hoztak a negyeddöntők.
Szerző: Kezdő5.hu
2023-04-26 14:30:00
Az előző kiírás három dobogósa, a címvédő UNI Győr, az ezüstérmes ELTE BEAC, valamint a bronzérmes TFSE csapata idén is ott lesz a női Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság négyes döntőjében, ahová az esélyesebb csapatok kettős győzelemmel, magabiztosan kvalifikálták magukat. Az egyetlen változás a tavalyi négyes döntő mezőnyéhez képest, hogy a TFSE-vel szemben alulmaradó debreceni lányok helyett - története során először - a SzoESE együttesén két fölényes győzelemmel túljutó miskolci együttes lesz ott a sorozat végső, nagy megmérettetésén.
Szerző: Kezdő5.hu
2023-04-25 14:15:00
Lezajlott a keresztjáték, kialakult a négyes döntő mezőnye a férfiaknál a Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokságban. A négy közé jutó együttesek minden párharcban kettős győzelemmel harcolták ki a részvételt a sorozat végjátékában. A legtöbb izgalmat a Mosonmagyaróvár UNI-Győr - BME-MAFC párharc hozta, amelyen bár mindkét mérkőzést megnyerte, a két találkozón összesen 7 ponttal bizonyult jobbnak a Mosonmagyaróvár. Biztossá vált, hogy nem lesz címvédés, hiszen a tavalyi bajnok, de tartalékos TF a szoros hazai vereség után Miskolcon simán kikapott, így nem lesz ott a négyes döntőben.
Szerző: Kezdő5.hu
2023-04-21 14:15:00
A MAFC és a Kecskemét jutott még a legjobb nyolc közé.
Szerző: Kezdő5.hu
2023-04-13 11:45:00
Jönnek a negyeddöntők a hölgyeknél is.
Szerző: Kezdő5.hu
2023-04-13 11:15:00
Jönnek a negyeddöntők.
Szerző: Kezdő5.hu
2023-04-06 16:00:00
Férfi vonalon is befejeződött az alapszakasz a Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokságban. A nyugati csoportban a sokáig a rájátszásba jutást jelentő képzeletbeli vonal alatt "helyezkedő" PTE-PEAC két, korábban előtte álló gárdát is legyőzve, a címvédő TFSE otthonában elért hosszabbításos diadallal és a tartalékos SzoESE elleni magabiztos hazai sikerével, a szombathelyieket megelőzve, a csoport negyedik helyén végezve bejutott a rájátszásba. A keleti csoportban elhalasztott mérkőzéseket játszottak. Itt a legnagyobb tétje a BME-MAFC - ELTE BEAC fővárosi derbinek volt, amelyen a harmadik hely dőlt el. A jól kezdő "műszaki alakulat" végül 11 ponttal nyert, s így - mivel az egymás elleni összevetésben jobbnak bizonyult riválisánál - a harmadik helyen végzett, de az ELTE BEAC is bejutott a rájátszásba.
Szerző: Kezdő5.hu
2023-04-05 11:00:00
A héten véget ért az alapszakasz a Nemzeti Egyetemi Bajnokság két csoportjában a hölgyeknél. A nyugati csoportban a négy közé, azaz a keresztjátékba jutás szempontjából egy ki-ki mérkőzésen a Közgáz simán legyőzte a PTE-PEAC együttesét, a másik két találkozón a papírformának megfelelően győri, illetve szombathelyi siker született. A keleti csoportban két halasztott mérkőzést pótoltak. A tét nélküli fővárosi derbin az ELTE BEAC a BME-MAFC otthonában is megőrizte veretlenségét, az északkeleti rangadó pedig színvonalas játékot és 10 pontos miskolci sikert hozott a DEAC ellenében.
Szerző: Kezdő5.hu
2023-04-02 19:30:00
Ezen a hétvégén véget ért a Morgen Ferdinánd Emlékbajnokság A csoportjának alapszakasza. A Kecskemét az utolsó negyedben fordítva győzött Zalaegerszegen, a Szolnok vereségével pedig nemcsak bejutott az országos döntő selejtezőjébe, hanem meg is előzte a szolnokiakat, így a Bonyháddal játszik a nyolcasdöntőért. Az Olajbányász ellenfele a Vasast legyőző MAFC lesz majd, amely a harmadik helyen zárt a piros csoportban - ez utóbbi rangadóját a PVSK-VEOLIA nyerte az NKA Pécs ellen.
Szerző: Kezdő5.hu
2023-04-02 18:00:00
A mieink 43 ponttal verték a Strenght N Motiont.
Szerző: Kezdő5.hu
2023-04-01 16:30:00
U16-os fiú válogatottunk ma délután a Real Madriddal csapott össze az idei Szent István Kupa harmadik játéknapján. A magyar csapat 1-1-gyel, a királyi gárda pedig 2-0-lal állt két nap után.
Szerző: Kezdő5.hu
2023-03-31 13:45:00
A mieink nagyon könnyed sikert arattak.
Szerző: Kezdő5.hu
2023-03-31 09:00:00
A mieink 7 ponttal kaptak ki a Stellazzurra Romától.
Szerző: Kezdő5.hu
2023-03-26 20:15:00
A Bonyhád az egyik selejtezős az országos döntőért.
Szerző: Kezdő5.hu
2023-03-22 14:15:00
A vártnál jóval nagyobb ellenállásba ütközve tudott nyerni a BME-MAFC a DMSE otthonában a Nemzeti Egyetem Kosárlabda Bajnokság legutóbbi fordulójában, a férfi keleti csoportban. Az ELTE BEAC küzdelmes találkozón múlta fölül a SOTE gárdáját. A Miskolc Egerben, a DEAC pedig Nyíregyházán győzött. A legtöbb izgalmat a nyugati csoport csúcsrangadója hozta. A záró szakaszra fordulva még 21 ponttal az addig egyértelmű fölényben játszó Mosonmagyaróvár vezetett, a Közgáz azonban egy szédületes hajrával és a dudaszó pillanatában dobott félpályás triplával megfordította a találkozót. A PTE-PEAC Sopronban, a SzoESE Veszprémben, az Óbuda pedig a Ludovika otthonában győzött biztosan.
Szerző: Kezdő5.hu
2023-03-22 12:00:00
A keleti csoportban az ELTE BEAC, a nyugatiban pedig a TFSE őrizte meg veretlenségét a héten a hölgyeknél a Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokságban. Előbbibben a BME-MAFC a SOTE otthonában aratott győzelmével tett sokat a négy közé jutásáért, utóbbiban pedig a címvédő Győr félidei hátrányból fordítva győzött simán a Közgáz otthonban.
Szerző: Kezdő5.hu
2023-03-19 15:00:00
Hét mérkőzést rendeztek a héten a Morgen Ferdinánd Emlékbajnokság A csoportjában, a 24. forduló találkozóira került sor. A Kaposvár egyetlen ponttal nyerni tudott Sopronban, így annak ellenére is életben maradtak reményei az országos döntőre, hogy összes közvetlen riválisa győzött. A Sopron a veresége ellenére is ott lesz a szezon végi nyolcasdöntőben, ahogyan a piros csoportból a két pécsi gárda, a PVSK-VEOLIA és az NKA Pécs is.