Szerző: Kezdő5.hu
2013-08-14 17:11:32
Sorozatban negyedik mérkőzését vesztette el az U16-os fiú válogatott a szarajevói B divíziós Európa-bajnokságon. Horváth Imre fiai a döcögős kezdés után remek második negyedet produkáltak. Ám a feljavuló hollandok nagyon elkapták a fonalat, remek százalékkal dobtak a hárompontosokat, s a végjátékban jobban koncentráltak, megnyerték a mérkőzést. A magyar srácok nagyot küzdöttek a záró játékrészben, ám a győzelmet nem sikerült megszerezni.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-08-13 19:01:11
Bár ezekben a napokban, mikor a magyar kosárlabda történelmi mélységeket él meg, nehéz derűlátónak lenni, mégis úgy gondoljuk, van miért bizakodva a jövőbe tekinteni. Ennek egyik legnyomósabb oka a paksi illetőségű 18 esztendős kosaras, Papp Márk, aki ebben a szezonban az amerikai Melstone Broncs középiskolai csapatában tette le a névjegyét - nem csak remek játékával és MVP címével, de tanulmányi eredményeivel is, így számára kilátásban lehet akár egy jó NCAA-s ösztöndíj is. A remek felépítésű, kivételesen jó rugókkal megáldott két méteres ifjonc maga mesélt a Tolnatáj Televíziónak, íme a 3 perces felvétel:
Szerző: Kezdő5.hu
2013-08-13 15:35:41
Azok után, hogy éveken át vezette az SKC felnőtt csapatát, idén a Soproni Sportiskola utánpótlás nevelő egyesületben a legkisebbekkel, a Kenguru korosztály játékosaival foglalkozik Meszlényi Róbert.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-08-12 19:31:16
A még nyeretlen, ám kezdőjében négy két méteres játékossal felálló fehérorosz válogatott ellen játszotta hétfő este utolsó mérkőzését a magyar U16-os válogatott a szarajevói B-divíziós Európa-bajnokságon. Fiaink jó kezdték a találkozót, vezettek, ám a második és a harmadik játékrész nem sikerült jól. A fehéroroszok komoly előnyre tettek szert, melyet már hiába hajráztak, nem tudtak ledolgozni a magyar srácok. Ezzel sorozatban harmadik vereségüket szenvedték el, Fehéroroszország pedig első győzelmét aratta az Eb-n.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-08-12 10:29:34
Tegnap este beszámoltunk róla, hogy az U16-os fiú válogatott elszenvedte második vereségét a szarajevói B-divíziós Európa-bajnokságon. Azzal, hogy győzedelmeskedtek felettünk a csehek eldőlt, hogy már csak a 9-16. helyért szállhat harcba a Horváth Imre által vezetett alakulat. Az alábbiakban a válogatott technikai vezetőjének, Zentai Leventének helyszíni beszámolóját olvashatjátok.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-08-11 20:26:07
Elszenvedte második vereségét a U16-os fiú válogatott a Szarajevóban zajló B-divíziós Európa-bajnokságon. Fiaink az eddig veretlen csehekkel találkoztak. A mérkőzés során többször álltak fel hátrányból, sajnos egyszer sem tudták utolérni a második félidőben az ellenfelet, akik Simon Pursl klasszis teljesítményével behúzták a találkozót.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-08-11 07:46:04
A múlt héten már írtunk a székesfehérvári utánpótlás új külföldi vezetőjéről, Szinisa Szavovicsról, aki Szerbiából érkezett a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémiára, hogy a magyar fiatalokat segítse. Most a feol.hu portál interjúját ajánljuk mindenkinek, melyben a szakember elmondja, milyen körülmények között dolgozik az Alba utánpótlásában, valamint miért döntött úgy, hogy él ezzel a lehetőséggel.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-08-10 14:07:00
Két győzelemmel a háta mögött várta a magyar fiú U16-os válogatott a B-divíziós Európa-bajnokság első csoportkörének harmadik játéknapját, amelyen Ausztria volt az ellenfelünk. A tegnapi fordulóban hatalmas csatában, nagy hátrányból fordítva nyertek a srácok Grúzia ellen - ma az első félidőben meg is látszódott, hogy az nem volt egy egyszerű meccs, szinte végig hátrányban kosaraztak a magyarok az első 20 perc alatt. A második félidő hatalmas hullámzás volt végig - hol fordítottunk, hol az osztrákok mentek el megint több ponttal -, a rendes játékidőben pedig döntés nem született. A hosszabbításban mi kezdtünk jobban, de az osztrákok centere, Neugebauer elintézte a végjátékot az ellenfél számára, így kikaptunk.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-08-10 12:43:03
A Kecskeméti Kosárlabda Akadémia névadó szponzora a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. Az Akadémia célja, hogy nemzetközi szintű, magas képzettségű játékosokat neveljen, a város kosárlabdát, sportot szerető gyermekeihez közelebb hozza a rendszeres sportolást, és másokkal is megszerettesse a sportágat. A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. szponzorációs tevékenységével nagymértékben hozzájárul Kecskemét városának további fejlődéséhez, a magyar sport eredményességéhez - írja a kesport.hu.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-08-09 15:50:37
Nagy tartásról tett tanúbizonyságot az U16-os fiú válogatott. Ugyanis az Eb második napján nagy hátrányból álltak fel, és a végjátékban két vállra fektették a grúz csapatot, nagyszerű győzelmet arattak. Holnap kora délután Ausztria csapata vár Horváth Imre fiaira.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-08-08 17:29:44
Győzelemmel kezdte szereplését az U16-os fiú válogatott a Szarajevóban zajló B-divíziós Európa-bajnokságon. A mieink esélyt sem adtak Luxemburg együttesének és nagyszerű csapatjátékkal adták meg a kontinenstorna alaphangját. Holnap, 16 óra 15 perctől a grúz együttes vár a fiúkra.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-08-08 08:35:00
Szinisa Szavovics személyében szerb szakember fogja össze a Dávid Kornél Korsárlabda Akadémián zajló munkát, a fehérvári fiatalok már megkezdték a felkészülést - számol be az információról a bajnokokvarosa.hu portál.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-08-07 14:55:17
Holnap rajtol Bosznia-Hercegovinában, Szarajevó rendezésében az U16-os, B-divíziós fiú Európa-bajnokság. Az utánpótlás válogatottak közül utolsóként Horváth Imre csapata méretteti meg magát kontinenstornán. Az alábbiakban áttekintjük az elmúlt 5 év Európa-bajnoki szerepléseit, a magyarok felkészülését, a Eb-n rájuk váró ellenfelek sorát.
Szerző: Botár László
2013-08-03 18:21:00
Káprázatos győzelmet aratott a Bulgáriában zajló U16-os A-divíziós leány Európa-bajnokság utolsó csoportmeccsén a magyar korosztályos együttes.
Szerző: Mihályfalvi Péter
2013-08-02 22:19:00
Vereséggel folytatta szereplését a magyar leány U16-os válogatott a bulgáriai A-divíziós Európa-bajnokságon, miután a második félidőben gyengébb játékot nyújtva 57-49-re vesztett Csehország ellen. A júliusi Európai Ifjúsági Olimpia Fesztiválon győztes csehek a második húsz percet 15 ponttal megnyerve bizonyultak jobbnak.
Szerző: Mihályfalvi Péter
2013-08-01 22:46:00
Kiválóan kezdett a magyar leány U16-os válogatott a bulgáriai A-divíziós Európa-bajnokságon. Nemzeti együttesünk végig vezetve, előnyét fokozatosan növelve nagy különbséggel, 73-41-re nyert Szlovákia ellen.
Szerző: Adorján István
2013-08-01 16:51:29
Másodszor is összemérte erejét U 16-os fiú válogatottunk a szlovének hasonló korú fiataljaival és a tegnapi sima vereséget követően ugyan most sem volt esélye a győzelem megszerzésére Horváth Imre legénységének az európai szinten is az elithez tartozó hazaiak ellen, ám lényegesen jobb játékot hoztak fiaink, mint a "nyitányon".
Szerző: Adorján István
2013-07-31 21:20:26
Finisbe ért a fiú U16-os magyar válogatott felkészülése, s ennek jegyében a Horváth Imre által edzett társaság az utánpótlásban (és felnőtt szinten is) Európa elitjéhez tartozó Szlovéniában vendégeskedik a napokban. Ma először mérkőzött meg a két fél és sajnos a második negyedben mutatott hullámvölgy alatt déli szomszédaink el is döntötték a találkozót.
Szerző: Mihályfalvi Péter
2013-07-31 15:00:00
Csütörtökön Bulgáriában kezdetét veszi a leány A-divíziós U16-os kontinensviadal, amelyen a Mészárosné Kovács Andrea vezette, a felkészülés során az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon bronzéremig jutó magyar válogatott is szerepel.
Szerző: Adorján István
2013-07-31 10:30:23
A magyar fiú U18-as válogatott a napokban befejeződött macedóniai "B" divíziós Európa-bajnokságon 13. helyen végzett. A meccsekről a Kezdő5.hu is rendszeresen tudósított, és a végén megírtuk már azt is, hogy bizony egy jelentős pech szériával is meg kellett küzdenie a mieinknek, ami más megvilágításba helyezi ezt a szereplést. Csak címszavakban: Perl és Váradi kiesése, majd az Eb-n két esetben is csupán rosszabb egymás elleni összevetés után maradt le a legjobb 8-ról, majd a 9-12. helyről a magyar együttes, amelyet Zsoldos András vezetett, s Ferenczi Tamás, illetve Sitku Ernő "dajkált" még mellette szakmai vonalon.
A szakember összegezte ő milyennek látta ezt az U18-as fiú Eb-t, s játékosai többségéről is rövid, egyéni értékelést adott. (Az utolsó meccsünk tudósítása IDE kattintva olvasható.)