Szerző: Adorján István
2013-04-03 07:43:33
Az 5-6. helyért mérkőzik majd a Nagy Lajos Gimnázium fiú csapata a 25. Középiskolás Kosárlabda Világbajnokságon, miután második találkozójukat is elveszítették a középdöntőben. A komoly játékerőt képviselő török gárda az első percektől uralta a találkozót, azonban a magyar fiúkat dicséret illeti, mivel egy percre sem adták fel a küzdelmet, s már a középdöntőbe jutással túlteljesítették az előzetes elvárásokat.
Szerző: Adorján István
2013-04-02 17:14:54
Elszenvedte első vereségét a ciprusi Középiskolás Kosárlabda Világbajnokságon szereplő, szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium fiú csapata. A magyarok nagyon gyenge dobószázalékkal (17%) rukkoltak elő az első félidőben, mellyel gyakorlatilag el is dőlt a találkozó sorsa. A folytatásban feljebb zárkóztak, de a végjáték ismét a szerbeké lett, akik megérdemelten, magabiztosan győztek. Azonban a magyar csapatnak semmi oka csüggedésre, van lehetőségük a javításra.
Szerző: Adorján István
2013-04-02 17:14:09
Ahogy azt már a múlthéten jeleztük, három magyar fiatal, Mócsán Bálint, Rudner Gábor és Doktor Péter a spanyolországi Zaragozában vehetett részt egy prominens korosztályos tornán, mint vendégjátékos. A fiúk értékes tapasztalatokkal felvértezve tértek vissza Magyarországra és nem kevés dicséretet, illetve tanácsot kaptak az európai kosárlabdázás egyik legelitebb környezetében.
Szerző: Adorján István
2013-04-01 16:43:29
A Héraklész héten tartott válogatott összetartás befejezéseként az U18 válogatott szombaton a MAFC NBI/B csapata ellen játszott edzőmérkőzést.
Szerző: Adorján István
2013-03-31 18:00:39
Harmadik találkozóját is megnyerte a Nagy Lajos Gimnázium fiú csapata a Cipruson zajló 25. Középiskolás Kosárlabda Világbajnokságon. Ezzel csoportelsőként jutott be a magyar színeket képviselő gárda a legjobb hat együttes közé. A küzdelem a továbbiak két hármas csoportban folytatódik a végső sikerért. A magyar csapat vezére ismét Golomán György volt, aki komoly eséllyel pályázik a legjobb játékosnak járó címre.
Szerző: Adorján István
2013-03-30 15:32:47
Ahogy arról a mai nap folyamán már beszámoltunk, a magyar fiú küldöttség kettős győzelemmel mutatkozott be a Cipruson zajló, 25. Iskolás Kosárlabda Világbajnokságon. Mindkét győzelemmel záruló találkozón a Nagy Lajos Gimnázium vezéregyénisége a Lami-Véd Körmend játékosa, Golomán György volt. A magasember a nyitófordulóban 20-at rámolt be a csoport legjobbjaként prognosztizált görögöknek, majd ma 23 pontot hintett az osztrák együttes gyűrűjébe.
Szerző: Adorján István
2013-03-30 11:02:47
Második mérkőzését is megnyerte a Cipruson zajló 25. Iskolai Kosárlabda Világbajnokságon szereplő szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium fiú csapata.
Szerző: Adorján István
2013-03-29 13:28:21
Idén 25. alkalommal rendezi meg a Nemzetközi Iskola Szövetség (ISF) az Iskolai Kosárlabda Világbajnokságot. Cipruson, Famagusta városa ad otthont a március 28. - április 5-ig tartó rendezvénynek, melyen Magyarországot a lányok részéről a soproni, Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium, míg a fiúknál a szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium képviseli.
Szerző: Adorján István
2013-03-27 14:38:37
A spanyolországi Zaragozában a ’97-98-as születésűek számára rendeznek tornát ezen a hétvégén, melyre három magyar tehetség, Mócsán Bálint, Rudner Gábor és Doktor Péter is meghívást kapott.
A rendező CAI Zaragozán kívül olyan patinás klubok, mint a Barcelona, a Real Madrid vagy a Valencia korosztályos együttesei is részt vesznek a megmérettetésen, a szervezők pedig meghívtak 12 fiatal tehetséget Európából, akik egy alkalmi csapatot alkotva versenyeznek majd a spanyol ifjoncokkal, országonként általában csak egy kosarassal.
Szerző: Adorján István
2013-03-11 18:05:06
A paksi nevelésű, az idei tanévet az Egyesült Államokbeli Melstoneban töltő Papp Márk komoly egyéni díjat gyűjtött be. Korábban beszámoltunk arról, hogy a 17 éves fiatalember és csapata, a Melston Broncs Divízióját megnyerve jutott be a Montana Állami Döntőbe. A divízióbeli csatározásokat veretlenül leküzdő Bronkók legjobbjaként Márk játszott, melyre nem csak az együttes szurkolói, de más gárdák vezetőedzői, a szakma is felfigyelt.
Szerző: Adorján István
2013-03-06 18:43:29
Korábbi anyagunkban már beszámoltunk a paksi nevelésű Papp Márk sikereiről, melyeket az Egyesült Államokban vitt véghez. Nagy örömünkre a fiatal játékos folytatta a megkezdett remek munkát, tovább növelte a rá irányuló figyelmet. Csütörtöktől szombatig, Bozeman városában rendezik a Montana Állam Középiskolai Kosárlabda Bajnokságának döntő tornáját, ahol a kisebb iskolák (Class C) nyolc csapatos megmérettetésén képviselteti magát Márk együttese, a Melstone Broncs (23-1). De ne szaladjunk ennyire előre. Az alábbi cikkben arról olvashattok, hogy Márk milyen teljesítménnyel járul(t) hozzá csapata meneteléséhez, láthattok képeket, videókat!
Szerző: Adorján István
2013-02-23 14:51:17
A mindössze 16 éves Berényi Barna Szombathelyről került az Egyesült Államokba, ahol a középiskolai kosárlabda ligában bizonyítja rátermettségét - írja a falcokc.nyugat.hu portál, a szombathelyi klub honlapja.
Szerző: Adorján István
2013-02-13 17:29:18
A DEAC Férfi Kosárlabda Szakosztálya az alábbi közleményt juttatta el ma, kora este szerkesztőségünkbe, melyet most változtatás nélkül közlünk!
Szerző: Adorján István
2013-02-04 16:22:50
Még a múlt heti U15-ös tornánál is izgalmasabban alakultak a Pasaréten megrendezett, nemzetközi U14-es kupa körmérkőzései. Bárki megverhetett bárkit, így egészen az utolsó mérkőzés hajrájáig nyitva maradt a kérdés, vajon ki emelheti magasba a győztesnek járó serleget?
Végül az agresszív védekezésével kitűnő AJ Milano lett bajnok, aki sokáig magabiztosnak tűnt, de a torna végére látványosan elfogyott az ereje és a Zvezda elleni vereséget követően kérdésessé vált az - előző nap végén még biztosnak tűnő - aranyérme. Az olasz élcsapat sikerét a záró meccsen győzedelmeskedő Cibona tette biztossá, aki ezzel bejött a második helyre. A horvát bajnok alkatilag kiemelkedett a mezőnyből, csak a Milanotól szenvedett vereséget. A nagyhírű szerb gárdákat felülmúló Vasas Akadémia lett a harmadik! Óriási sikernek tekinthető a bronzérem, hát még az a tény, hogy az aranytól sem volt távol a pasaréti legénység! Elég lett volna hozzá annyi, hogy a Milano elleni meccs hajrájában megőrizze a 10 pontos előnyét. A fokozatosan belelendülő Crvena Zvezda lett a negyedik, aki legyőzte a torna győztesét is. Nyeretlenül lett ötödik a Partizan Beograd, aki minden csapatot megszorongatott, de fizikálisan még alulmaradt a test-test elleni küzdelmekben. A jelenlévők mindegyike úgy vélte, hogy bár éven belül majd fordulhat a kocka.
Szerző: Adorján István
2013-02-03 17:43:04
A Magyar Kosárlabdázok Országos Szövetsége 2013. február 3-án egy rendhagyó gálamérkőzést rendezett, ahol a juniorok kerültek főszerepbe a székesfehérvári Vodafone Sportcsarnokban. A hagyományoktól eltérően idén tehát nem volt semmiféle felnőtt gála, a juniorokat tették a megszokott meccs helyére, kiváltva azt...
Szerző: Adorján István
2013-01-31 13:46:57
A pár napja véget ért – és bravúros magyar bronzérmet hozó – U15-ös nemzetközi tornát követően, ismét külföldi csapatok érkeznek Pasarétre. Ha lehet, a résztvevők névsora még tovább erősödik, hiszen a kadet tornán is szereplő – és ott az első két helyen végző – Partizan Beograd (Szerbia) és AJ Milano (Olaszország) mellett ezúttal a Cibona Zagreb (Horvátország) és a Crvena Zvezda (Szerbia) is ringbe száll az aranyéremért. A mezőny a hazai serdülő bajnokság alapszakaszát veretlenül abszolváló Vasas Akadémiával válik teljessé. A körmérkőzések során magas színvonal és – főleg a Partizan-Cibona-Zvezda trióra való tekintettel – számos presztízscsata várható.
Szerző: Adorján István
2013-01-30 14:35:23
A Real Madrid is eljön Székesfehérvárra. A DIGI Sport napindító műsorában, a Reggeli Startban Szombathy Pál műsorvezető vendége Zsoldos András, az U18-as kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya volt. A korábban felnőtt vonalon is kiváló eredményeket elérő, magyar bajnok és kupagyőztes szakvezető kitért a honi utánpótlás jelenlegi helyzetére és egy kis összehasonlítást is tett az érdeklődők kedvéért.
Szerző: Adorján István
2013-01-30 08:18:01
Magas színvonal és szoros meccsek jellemezték a Vasas U15-ös nemzetközi tornáját, melyen az 1998-ban született játékosok szerepelhettek. Az MKOSZ és a BKSZ által is támogatott rendezvény ismét kiválóan sikerült és számos szakmai csemegét hozott. Azt is jó volt látni, hogy a magyar bajnok lépést tud tartani Európa legjobbjaival - áll a klub által a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben.
Szerző: Adorján István
2013-01-23 16:05:18
A már szokásosnak nevezhető szeptemberi Vasas-Intesa Kupa után újabb nemzetközi versenysorozatot indít a Vasas Akadémia. A január 26. és 28. között megrendezésre kerülő, „MKB-Euroleasing International Cup U15” névre hallgató tornán öt csapat játszik majd körmérkőzést egymással: a szerb Partizan Beograd, a montenegrói KK Podgorica, az olasz AJ Milano, és Stella Azzurra Roma, valamint a korosztály magyar bajnoka, a Vasas. Már a névsor is magas szintű kosárlabdát sejtet, így a házigazdák szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt - tájékoztatott bennünket a klub vezetősége ma délelőtt.
Szerző: Adorján István
2013-01-14 12:55:13
Február 3-án különleges All-Star meccset rendez az MKOSZ - áll a szövetség sajtóközleményében:
Az elmúlt években megszokott gáláktól eltérően idén igazán rendhagyó gálamérkőzést rendez a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége február 3-án Székesfehérváron. Az esemény célja a magyar utánpótlás szerepének hangsúlyozása, amely a magyar kosárlabda megújításának nélkülözhetetlen alapeleme, és amelynek megerősítése az MKOSZ stratégiai fontosságú célkitűzése.