Szerző: Adorján István
2013-07-28 15:51:38
Utolsó meccsét megnyerve 13. helyen végzett a magyar U18-as fiú válogatott a macedóniai rendezésű "B" divíziós Eb-n. Norvégiát már a középszakasz csoportmeccsén is sikerült legyűrni, s ezúttal sem volt másképp, bár az északiak igencsak tapadtak a mieinkre, ezért kiélezettnek mondható derbin van túl Zsoldos András vezetőedző csapata.
Ezúttal Bazsó, Bán, illetve Boinitzer, Velkey és Golomán is tíz pont fölé jutott, magyarán jól ment a srácoknak a támadások befejezése (ezt egyébként a 45% körüli mezőnydobási mutató is jelzi).
Szerző: Adorján István
2013-07-28 12:29:18
Ma délelőtt fejezte be szereplését a horvátországi Splitben rendezett Egyetemi Európa-bajnokságon Magyarország képviseletében a debreceni fiú alakulat, pontosabban a Nagy Ágoston edzette DEAC. A tornát a 15. helyen záró honfitársaink három mérkőzéséről is igen bő, 5-6 perces videós összefoglalót láthatunk most, melyeken az orosz Moszkvai Egyetem, a portugál Coimbra Egyetem és a német Karlsruhe Egyetem legjobbjai ellen küzdöttek a hajdúságiak. A felvételek alapján nem lehet nem észrevenni, hogy a hazai mezőnyben az NB I B-csoportban már a felnőttek között is igen komoly statisztikákat produkáló Nagy Botond milyen szinten dominált ebben a mezőnyben, extra kosarak és kreatív egyéni-, illetve csapatjellegű megoldások tömkelegét láthatjuk a magyar közvélemény által sokszor túl kicsinek titulált ifjú irányítótól. Úgy tűnik, Botond nem igazán foglalkozott most sem a kritikusokkal, inkább igyekezett elhallgattatni őket...
Szerző: Adorján István
2013-07-28 10:20:35
A "B" divíziós Európa-bajnokság (fiú U18) utolsó napján a magyar válogatott Norvégiával csap össze 16.15-kor a 13. helyért. A 22 csapatos mezőnyben ez nagyjából a közepe tája, ami eredetileg körülbelül célba volt véve, ám Zsoldos András vezetőedzőben a sok nehézség ellenére is van hiányérzet, mert bizony két alkalommal is lehetett volna kicsivel több szerencsénk, s akkor akár a csoportkör végén nem a harmadik, hanem a második helyen zárunk (s ez esetben rögtön az első nyolc között találjuk magunkat), aztán a középszakasz csoportjában is körbeverés után maradtunk le a 9-12. helyekről. Ám ezeken már kár bánkódni. Így alakult, s most a szép versenyzárás lehet a legfőbb cél.
Szerző: Adorján István
2013-07-28 09:00:00
Azok után, hogy tegnap este 10 óra után fejezték be a lettek elleni mérkőzést, nagyon "odatették" magukat a debreceni srácok a portugál Coimbra egyetem ellen a 15. helyért vívott összecsapáson. Dr. Nagy Ágoston tanítványai remek második félidei játékuknak köszönhetően magabiztos győzelemmel búcsúztak a spliti egyetemi Európa-bajnokságtól.
Debrecen-Coimbra 87-75 ( 16-14, 15-23, 26-20, 30-18)
A csoportmérkőzések során legyőzött portugál csapattal játszott a 15. helyért a debreceni együttes. Bács Csaba büntetőkből szerzett vezetést, majd Asztalos Soma labdaszerzés után ziccert dobott. Ezt követően azonban a labdáért felugorva rosszul fogott talajt, bokasérülést szenvedett. A helyére érkező Nagy Benedek triplával "köszönt be", és a folytatásban tartották is a meccs elején szerzett előnyt a fiúk. A szakasz hajrájában éledeztek a portugálok, s néhány eladott debreceni labda után feljöttek.
Szerző: Adorján István
2013-07-28 06:19:38
Másodszor mérte össze tudását az U16-os fiú magyar válogatott az erősnek számító cseh korosztályos együttessel és most már a mieink győztek, méghozzá Pongó Marcell főszereplésével.
Szerző: Adorján István
2013-07-27 20:39:38
A pécsi lányok reggeli veresége után este a debreceni fiúk is alulmaradtak. Három negyedben teljesen egyenrangú ellenfele volt a Debrecen a spliti egyetemi Eb-n a rigai együttesnek, ám a második tíz percben semmi nem sikerült a fiúknak, s ebben a szakaszban a remekül dobó rivális eldöntötte a meccset a maga javára. Holnap reggel a 15. helyért lépnek pályára a srácok.
Szerző: Adorján István
2013-07-27 11:40:29
Ilyen fölényes sikerre nem számítottunk Svájc ellen a fiúk U18-as kontinensviadalán, de ez legyen a helvétek gondja, mi magyarok meg örüljünk annak, hogy már a nagyszünetben sejthető volt, de röviddel később végérvényesen egyértelművé vált, hogy Zsoldos András legénysége győz. Megvárjuk, mit játszanak a románok a norvégokkal, s annak a meccsnek a győztese lesz holnap negyed öttől az utolsó ellenfelünk Strumicán. A cél a 13. hely megszerzése lesz.
Szerző: Adorján István
2013-07-26 19:54:45
Az augusztus második hetében rajtoló "B" divíziós Eb-re készülő fiú U16-os magyar válogatott Csehországban játszott a hazaiakkal, s kapott ki egy elég szoros meccsen. Szombaton ismét összecsap a két gárda, ami többek között azért érdekes, mert a kontinensviadalon is majd egy csoportban kezd a cseh és a magyar válogatott, tehát akkor élesben is megmérkőznek.
Szerző: Adorján István
2013-07-26 14:00:20
Hamar jelentős hátrányba került a debreceni férfi csapat a német Heidelberggel szemben a spliti egyetemi Eb 9-16. helyéért rendezett összecsapáson. A debreceni srácok szünet után többször is megközelítették ellenfelüket 4-5 pontra, ám a kritikus pillanatokban az ellenfél mindig tudott.
Szerző: Adorján István
2013-07-25 13:56:12
Golomán György megszerezte ötvenedik lepattanóját is a kontinensviadalon, de a századik pontját nem (99-nél megállt). Persze ez mellékes, de az biztos, hogy egy-két pont hiányzott ahhoz, hogy bravúrt elérve legyűrjük a németeket. U18-as fiaink ugyanis nagy csatában maradtak alul Németországgal szemben, így még nem tudjuk most sem, hogy a 9-12. vagy a 13-16. helyekért folytatjuk. Tudtuk, ha nyerünk a németek ellen, mindegy mit játszik Finnország és Norvégia a csoport másik meccsén, mi a 9-12. helyért folytathatjuk az Eb-t. Ám ha nem, akkor remélnünk kell, hogy az utánunk következő derbin a norvégok nyernek.
Szerző: Adorján István
2013-07-25 08:20:45
Még nem tudni, hogy a 9-12. vagy a 13-16. helyért játszunk. A "B" divíziós U18-as fiú Eb-n hármas holtverseny alakulhat ki a németek, a finnek és a magyarok között, ha csütörtökön veszítünk előbbiek ellen, a finnek pedig megverik Norvégiát.
Szerző: Adorján István
2013-07-24 14:16:25
"B" divíziós fiú U18-as válogatottunk legyőzte ma Norvégia válogatottját a macedóniai Strumicán. Ezzel eldőlt, hogy ha a németek ma délután legyűrik a finneket, akkor biztosan a 9-12. helyért játszunk a továbbiakban. Ha nem, akkor is összejöhet, de esetleg németet kell vernünk ehhez holnap.
Szerző: Adorján István
2013-07-24 12:50:09
Kitűnően helytállt, remekül küzdött és játszott a Debrecen a moszkvaiak ellen az egyetemi Európa-bajnokságon. Nagy Ágoston tanítványai szinte végig ott lihegtek a magassági fölényben lévő, rendkívül atletikus játékosokat szerepeltető orosz csapat nyakán és csak a meccs végére nőtt a különbség 20 pont fölé. A két előző meccsén összesen 72, ma pedig a debreceniektől 73 pontot kaptak a moszkvaiak.
Szerző: Adorján István
2013-07-24 06:46:06
Szerdán és csütörtökön is 14.15-től játszik a magyar fiú U18-as válogatott Macedóniában, a csoportkör utáni helyosztókon. Zsoldos András vezetőedző a két nap pihenő után ma a norvégok, holnap a németek ellen vezetheti csapatát. Elvileg ma van több sanszunk a sikerre. Ez fontos is lenne, mert ez esetben gyakorlatilag biztossá válna, hogy a legjobb 8-ba éppen csak be nem kerülő magyar válogatott a 9-16. helyekért való küzdelemben azért a jobbfajta pozíciókért csatázik ezután. Lesz ugyanis még két találkozója Velkeyéknek a most szerdai és csütörtöki derbi után is (majd kiderül, hogy kivel). Összesen tehát 4 meccs még a "B" divíziós Eb számunkra.
Hajrá, srácok!
Szerző: Adorján István
2013-07-23 15:36:10
A 2007-es nyár után most először sikerült az aktuális U20-as férfi magyar válogatottnak kiharcolnia, hogy Európa első vonalába juttassa vissza országunkat. A Váradi Attila edzette, s a Rosco Allen, Luka Markovics, Dobos László, Kovács Ádám négyesfogat fémjelezte alakulat a bronzérmet szerezte meg és így összesítésben a kontinens 26. legjobb csapata lett, ami nem kis előrelépés a tavalyi, teljesen utolsó, 36. pozíció után. Most a teljes küldöttség megszólalt és elmondta, milyen érzésekkel fejezte be az Európa-bajnokságot Romániában, íme!
Szerző: Adorján István
2013-07-23 13:20:59
Nem játszott igazán jól, ám hatalmas akarással, s a végjátékban jól büntetőzve megszerezte első győzelmét a spliti egyetemi Eb-n a Debreceni Egyetem csapata!
Szerző: Adorján István
2013-07-22 12:39:33
Remekül küzdött, ám végül hatalmas csatában 3 ponttal alulmaradt az egyetemi Eb-n első mérkőzésén német ellenfelével szemben a DEAC férfi csapata.
Szerző: Adorján István
2013-07-22 06:08:53
Vasárnap délután nagy öröm érte a magyar kosárlabda utánpótlást, hiszen a fiú U20-as válogatottunk bronzérmes lett a "B" divíziós Európa-bajnokságon és ezáltal feljutott az "A" divízióba. Az utolsó csata során a csoportját még veretlenül megnyerő, aztán a románok ellen négy közé kerülő (hat siker zsinórban), de később az elődöntőben a torna legjobbjától, Lengyelországtól kikapó Belgium várt a mieinkre, és bár őrületes izgalmak közepette ért véget a derbi, a mieinknek helyén volt a szíve, okosan játszottak és az ilyenkor elengedhetetlenül szükséges szerencse is melléjük állt.
Az Eb végén Rosco Allen bekerült a torna legjobb kezdőötösébe!
Szerző: Adorján István
2013-07-21 20:32:08
Nagyon izgalmas meccsen nyert egyetlen ponttal a magyar U18-as fiú válogatott, így a finneket várhatóan megelőzi majd csoportjában, a "B" divíziós Eb-n. A többi hely még kérdéses - csak a lengyelek csoportgyőzelme biztos -, mert még két meccset rendeznek hétfőn, amikor a magyarok pihennek.
Szerző: Adorján István
2013-07-21 15:52:54
A magyar fiú U20-as válogatott a legvégére hallatlanul izgalmassá váló bronzmeccsen legyőzte Belgiumot, s ezzel harmadik helyen zárt a "B" divíziós Európa-bajnokságon. Az érem mellett elnyerte azt is, hogy következő alkalommal már az "A" divízióban szerepelhetnek a mieink.