Szerző: Kezdő5.hu
2023-11-24 13:00:00
Változatos, érdekes játékhéten van túl a férfi mezőny a Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokságban. A keleti csoportban a címvédő DEAC, valamint a Miskolc és Szeged is három számjegyű pontot dobott ellenfelének, nyugaton pedig ugyanezt a PTE-PEAC valamint a héten az első meccsén a Közgáz mondhatta el magáról. Éles ellenpontként a Mosonmagyaróvár - Szombathely nyugati rangadón a két csapat kőkemény küzdelemben együtt hozott össze összesen 101 pontot. A csoport alsóházi rangadóján a Veszprém 20 pont fölötti hátrányból kis híján hosszabbításra mentette a mérkőzést a Ludovika otthonában, ám egy dudaszós hármas végül a hazaiak javára döntött.
Szerző: Kezdő5.hu
2023-11-22 08:20:45
Az előző kiírás négyes döntőjébe jutó csapatok közül három, az ELTE-BEAC, a TFSE és a Győr is 100 pont fölé jutott a Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság heti fordulójában a hölgyeknél. Az egyetlen igazán szoros, izgalmas összecsapást a fővárosban játszották, és amelyen némi meglepetésre a Ludovika SE legyőzte a Közgáz együttesét.
Szerző: Kezdő5.hu
2023-11-19 10:25:00
Megint teljes fordulót, tehát összesen hét mérkőzést rendeztek a Morgen Ferdinánd Emlékbajnokság A csoportjában. A Falco továbbra is kapaszkodik felfelé a gyengébb idénykezdet után, ezúttal a Kecskemét otthonában tudott nyerni a szombathelyi gárda. Az NKA Pécs második hazai rangadóját is megnyerte, ezúttal a Honvédot verte, így tartja 100%-os mérlegét. Lássuk, mi történt a héten!
Szerző: Kezdő5.hu
2023-11-16 22:30:00
Ha szorosabb meccs túl sok nem is - egészen pontosan kettő - érdekesség viszont volt bővel a férfiaknál a Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokságban. A keleti csoportban az 5 győztes együttes közül négy is 100 pont fölé jutott, és az ötödik diadalmaskodó gárda, a DEAC sem marad el ettől sokkal, a címvédő 97-ig jutva nyert Szegeden. A Nyíregyháza - TFSE mérkőzés valóságos kosáresőt hozott, összesen 222 ponttal és nem kevesebb, mint 32 hárompontos kosárral. A két szoros mérkőzést a nyugati csoportban játszották, a pécsiek 6 ponttal nyertek Sopronban, a fővárosi derbin pedig az ELTE-BEAC 4-gyel múlta felül az óbudai legénységet. A hét meglepetését a Közgáz szállította, amely tartalékos összetételben is biztosan győzött a SzoESE otthonában.
Szerző: Kezdő5.hu
2023-11-16 07:27:05
Több elég egyoldalú találkozó mellett egy igazán izgalmas, színvonalas összecsapást hozott a női Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság heti fordulója. E remek, izgalmas találkozón három perccel a befejezés előtt biztos győztesnek tűnt az akkor még 10 pont fölötti előnnyel vezető BME-MAFC a SOTE otthonában, ám a hazaiak hatalmas hajrával a maguk javára fordították a összecsapást.
Szerző: Kezdő5.hu
2023-11-12 11:50:00
Újfent hét mérkőzést, teljes fordulót rendeztek a héten a Morgen Ferdinánd Emlékbajnokság A csoportjában. A listavezető NKA Universitas Pécs legyőzte az Albát, a DEAC KA megizzadt Pakson, de egy ponttal nyerni tudott, a Honvéd viszont kikapott a Körmendtől, így a vasiak beérték a fővárosi alakulatot a tabella élmezőnyében. Lássuk, mi történt az egyes találkozókon!
Szerző: Kezdő5.hu
2023-11-11 12:00:00
Vérbeli rangadóra került sor a héten a hölgyeknél a Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság nyugati csoportjában: a címvédő ELTE-BEAC a két középső negyedben rákényszerítve akaratát a bronzérmes győri csapatra közel 20 pontos győzelmet aratott. Jóval szorosabb volt a SzoESE - Közgáz összecsapás, amelynek végén két értékesített büntető döntött a hazaiak javára. A Ludovika csapata is a kt középső negyedben döntött a SMAFC ellen. A keleti csoportban a BME-MAFC 20 ponttal bizonyult jobbnak a Szegednél, a DEAC pedig 144 pontot dobva verte nagyon simán a Nyíregyházát.
Szerző: Kezdő5.hu
2023-11-10 09:28:25
Több nagy különbséggel végződő, igen egyoldalú mérkőzést játszottak a Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokságban a férfiaknál a keleti csoportban. A legszorosabb összecsapást Nyíregyházán játszották, ahol úgy nyert 12 ponttal a BME-MAFC, hogy három negyed után még több, mint 20 egységnyi előnye volt. A nyugati csoportban azonban akadt bőven izgalom, két összecsapás is végig szoros, izgalmas, és kiélezett csatát hozott. A SMAFC- ELTE-BEAC találkozón minimális különbségű, egyetlen pontos vendég, a PTE-PEAC - SzoESE meccsen viszont kétpontos hazai siker született.
Szerző: Kezdő5.hu
2023-11-07 12:38:22
U18-as fiú válogatottunk szövetségi edzője mesélt a tapasztalatokról.
Szerző: Kezdő5.hu
2023-11-07 08:15:00
A mieink két olasz együttes mellett a DEAC korosztályos csapatát verték.
Szerző: Kezdő5.hu
2023-11-03 08:18:01
Izgalommentes időszakon van túl a női Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság mezőnye: az egyetlen halasztott, valamint a héten rendezett öt találkozó közül a legszorosabb összecsapáson is 22 pont lett a különbség a felek között.
Szerző: Kezdő5.hu
2023-11-03 08:00:00
Izgalom, kosáreső és bombameglepetés keleten - "nyugalom" nyugaton. Dióhéjban így lehet összefoglalni a férfi egyetemi bajnokság heti eseményeit. A keleti csoportban az élre mindenképpen az Eszterházy SC, azaz az egri legénység bravúros győzelme kívánkozik a címvédő DEAC otthonában, a Szeged-TF összecsapást pedig úgy nyerték meg a vendégek, hogy mindkét csapat túljutott a 100 ponton. A nyugati csoport három mérkőzése közül egyik sem végződött 20 pontnál kisebb különbséggel.
Szerző: Kezdő5.hu
2023-11-01 12:53:54
A Zsíros Akadémia U16-os válogatott játékosa a második félévtől egy vidéki klubban folytatja pályafutását.
Szerző: Kezdő5.hu
2023-10-29 12:45:00
A pécsiek nyerték a DEAC KA elleni rangadót.
Szerző: Kezdő5.hu
2023-10-19 14:55:53
Beindult a "nagyüzem" a Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokságban a férfiaknál. A második fordulóban nem kevesebb, mint öt csapat - DEAC, Miskolc, BME-MAFC, ELTE-BEAC, Mosonmagyaróvár UNI-Győr - jutott 100 pont fölé.
Szerző: Kezdő5.hu
2023-10-19 12:45:39
Biztosan nyertek az esélyesek a női Nemzeti Egyetemi Bajnokság második játékhetén. A címvédő ELTE-BEAC 100, az ezüstérmes TFSE 120 pontig jutott, és a szombathelyi lányok is közel jártak a három számjegyű pont eléréséhez - eggyel maradtak el ettől.
Szerző: Kezdő5.hu
2023-10-16 09:13:21
A Falco megszerezte első sikerét.
Szerző: Kezdő5.hu
2023-10-13 12:45:39
Négy mérkőzéssel vette kezdetét a Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság a hölgyeknél. A keleti csoportban egy ritkaságszámba menő egyéni teljesítménnyel győzött fölényesen a BME-MAFC Nyíregyházán, a kezdésnél alaposan "beragadó" DEAC pedig az első negyedben már 14 pontos hátrányban is volt, innen fordított a SOTE ellen. A nyugati csoportban a pécsiek, bár nagy ellenállásba ütköztek, színvonalas, látványos mérkőzést nyertek Sopronban, a Győr pedig az első három negyedben valóságos erődemonstrációt tartott a Közgáz ellen.
Szerző: Kezdő5.hu
2023-10-07 16:30:00
Összesen 33 csapat fut neki a szezonnak.
Szerző: Kezdő5.hu
2023-10-04 16:00:00
A Szolnok-ASE összecsapást leszámítva sima mérkőzésekkel indult a Morgen Ferdinánd Emlékbajnokság idei alapszakasza az A csoportban. A tavalyi legjobbak közül a DEAC és a Honvéd simán nyert, a Falco és a Sopron viszont kikapott. Új szezon, új erőviszonyok - lássuk, mi történt az első fordulóban!