Szerző: Zsivera Gábor
2014-06-21 16:25:44
Mintegy nyolcvanan részesültek elismerésben Budapesten, a Magyar Sport Házában abból a négyszáz fiatalból, akik kiérdemelték a "Magyarország Jó tanulója - Jó sportolója 2013" díjat, nekik ünnepélyes keretek között Hoffmann Rózsa köznevelésért és Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár nyújtotta át a közelmúltban az oklevelet. A nyolcvan diák közt ott magaslott egy csabai fiatal, Rudner Gábor is, aki tanulmányai mellett a kosárlabdázásban elért eredményeiért kapta az elismerést.
Szerző: Zsivera Gábor
2014-06-21 14:54:19
Lejátszotta első mérkőzését Szarajevóban a magyar női U20-as válogatott. Gáll Tamás együttese 57-47-re verte a házigazda bosnyák válogatottat.
Szerző: Zsivera Gábor
2014-06-21 14:31:51
Magabiztosan győzött első mérkőzésén a magyar U17-es válogatott a Tarantoban megkezdődött nemzetközi felkészülési tornán. Folyamatosan javuló játékkal, a mérkőzés végére kialakult különbség ilyen mértékben sem eltúlzott.
Szerző: Zsivera Gábor
2014-06-21 12:59:52
NetScouts Basketball és Vasas Akadémia idén első alakalommal rendezi meg az „Elite Skills and Exposure” névre hallgató nyári táborát. Szeretettel várnak minden fiú és leány jelentkezőt 12-18 év között. Az eseményben szerepel majd egyaránt készség fejlesztés és a játékosok értékelése, emellett későbbi előléptetése azoknak a játékosoknak, akik képesek/alkalmasak arra, hogy az USA-ban játszanak.
Szerző: Zsivera Gábor
2014-06-20 18:29:51
A B-divíziós Európa-bajnokságra készülő magyar U20-as válogatott a következő három napban Szarajevóban szerepel, ahol kétszer a bosnyák válogatott, egyszer pedig Izrael lesz az ellenfél.
Szerző: Zsivera Gábor
2014-06-20 16:34:48
Az idén is sűrű nyara lesz Mészárosné Kovács Andrea csapatának, amely a tavalyi U16-os Európa-bajnoki bronzérmével kiharcolta a részvételt a június 28-tól július 6-ig Csehországban sorra kerülő U17-es világbajnokságon.
Szerző: Zsivera Gábor
2014-06-19 19:31:28
Meglepetésként érte a hír a Magyar Kosárlabda Szövetséget, miszerint mind a lányok, mind a fiúk indulhatnak a nankingi olimpia 3x3-as kosárlabdatornáján.
Szerző: Zsivera Gábor
2014-06-19 17:30:00
A 18 éves Dobos Ágnes ellen fegyelmi eljárást kezdeményez a kosárlabda-szövetség, mivel nem jelent meg a korosztályos válogatott edzőtáborában. A behívót elvileg kiküldték, de a játékos azt mondja, nem kapta meg.
Szerző: Kovács Ádám
2014-06-17 17:40:00
Újabb mérföldkő az utánpótlásban. Jövő év végére készülhet el a pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia.
Szerző: Adorján István
2014-06-16 19:30:00
Bő egy évvel ez előtt még kevesen gondoltak arra, hogy több neves amerikai egyetem fog versenyezni egy magyar játékosért. Ma már tudjuk, Golomán György ősztől a UCLA csapatát fogja erősíteni, s remélhetőleg játékát hétről-hétre csodálhatják majd a magyar nézők. A Sagemont Lions együttesével állami bajnokságot nyerő válogatott magasember a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában nyilatkozott elmúlt évéről, előtte álló feladatokról.
Szerző: Zsivera Gábor
2014-06-15 18:00:00
Horváth Orsolya, az U20-as fiú válogatott technikai vezetője tájékoztatott bennünket minden lényeges információról, ami a Váradi-legénység boszniai felkészülési tornáján történt fiatal honfitársainkkal, íme:
Szerző: Zsivera Gábor
2014-06-12 18:40:00
Alig egy év leforgása alatt tizenegy centimétert nőtt az immár bőven két méter feletti Bobróczky Róbert, mégsem ez a legnagyobb változás az életében. Az aradi fiatalember elhatározta, a sportágak közül a kosárlabda mellett kötelezi el magát, ezért római akadémián pallérozódik tovább.
Szerző: Zsivera Gábor
2014-06-08 13:25:35
Elkészült Hanga Ádám hétfőn kezdődő tehetségkutató táborának részletes programja, mely nagyon komoly lehetőséget nyújt a honi felnőtt, illetve utánpótlás edzőknek is a fejlődésre, tapasztalatszerzésre, ugyanis számos neves klubnál dolgozó szakember tart előadást, s nem utolsó sorban az ország legtehetségesebb kosaras-palántái közül sokan ott lesznek a Városmajorban. Minden érdeklődőt várnak a szervezők, lássuk is az összes fontos tudnivalót!
Szerző: Zsivera Gábor
2014-06-07 21:34:21
A 14 éves, 226 centis center immáron az olasz Stella Azzura Roma játákosa
Szerző: Gobodics Tamás
2014-06-06 21:15:00
Az akadémiai rendszer kiépítéséről, a létesítmények fejlesztéséről és az edzőképzésről is tárgyalt Szegeden Szalay Ferenc. A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnöke szerint a helyi utánpótlás-nevelés színvonala tovább nőhet, az viszont még számára sem világos, hogy a férfi NBI A-csoportját jövőre hány csapat alkotja majd.
Szerző: Zsivera Gábor
2014-06-06 19:15:00
Két edzőmeccsen szerepeltek U20-as fiaink a héten a júliusban, Krétán rendezendő A-csoportos Európa-bajnokságra készülve.
Szerző: Zsivera Gábor
2014-06-05 23:00:00
Idén immár harmadik alkalommal kerül megrendezésre Hanga Ádám nyári tábora. 2012-ben Budapesten, a Vasas Akadémián, tavaly Körmenden és idén újra Budapesten!
Szerző: Botár László
2014-06-05 17:30:00
Múlt hétvégén, a kecskeméti Decathlon Áruház parkolójában három kategóriában is összecsaptak a kosárlabdázni vágyó, és az egyetemi bajnokságban, valamint a középiskolás kupában döntőbe jutó csapatok a DECATHLON B33 Tour állomásán a B33 torna keretében.
Szerző: Zsivera Gábor
2014-06-03 16:15:00
Gáll Tamás és stábja azt a nemes feladatot kapta, hogy vezesse vissza az A-divízióba az U20-as válogatottat, mely számos, a tengeren innen és túl már bizonyító tehetséggel van tele. Lássuk, milyen keretből válogathat a szakvezetés és hogyan alakul a felkészülési program!
Szerző: Zsivera Gábor
2014-06-03 15:15:00
Az U16-os korosztály női utánpótlás vonalon áttörő sikert ért el tavaly, az A-divíziós Eb-n a bronzérem megszerzésével, s most nem akármilyen nyomdokba léphet Magyar Gergely csapata, hiszen Debrecenben játszhat majd a legjobbak közt a magyar válogatott. Lássuk, milyen feladatok várnak még addig lányainkra, és hogyan áll össze a társaság!