Szerző: Botár László
2017-11-09 20:15:00
Négy mérkőzést rendeztek a héten a Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokságban a hölgyeknél. A keleti csoportban az ELTE-BEAC Nyíregyházán, a nyugatiban a címvédő és Eb-bronzérmes TFSE pedig Pécsett aratott fölényes győzelmet. A másik pécsi együttes, a Petőfi SE fölényes győzelmet aratott a fővárosban, a BME-MAFC vendégeként. A legnagyobb küzdelem Szegeden volt, ahol a hazai együttes végig vezetve győzte le a miskolciakat.
Szerző: Tóth Attila
2017-11-05 17:45:00
Az Aranyemberek harmadik adásában a mindössze 17 éves Tóth Orsi mesél szeretett sportágáról, arról, hogyan került közel a kosárlabdázás a szívéhez. Mellette pedig Vojvoda Dávid válogatott kosárlabdázó, a Szolnoki Olaj KK játékosa is elmesélte, mikor kezdett kosarazni. Szóba került az is, hogyan lehet életük többi részét összeegyeztetni a sporttal.
Szerző: Losonczy Dániel
2017-11-05 16:15:00
Az MKOSZ által létrehozott Coach Study Visit Project keretein belül egy hetet tölthettünk a regnáló olasz bajnok Reyer Veneziánál, ahol a Serie A-s és az utánpótlás csapatok edzéseibe is betekintést nyerhettünk.
Szerző: Botár László
2017-11-01 16:45:00
Többnyire elég egyoldalú mérkőzésekkel folytatódott a Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság a hölgyeknél. A bajnok TFSE, az ezüstérmes Debrecen, valamint a negyedik helyen záró Közgáz is 100 pont fölé jutott.
Szerző: Botár László
2017-11-01 14:00:00
Javított az előző mérkőzésén elszenvedett veresége után, s biztosan verte a Szegedet a címvédő Debrecen a Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság férfi keleti csoportjában, amelyben a bajnokverő Nyíregyházának nem okozott gondot az ELTE-BEAC legyőzése. Nyugaton a 129 pontot szerző Szombathely mellett a SMAFC és a TFSE is elérte a 100 pontot.
Szerző: Botár László
2017-10-28 16:00:00
"Keleti fordulót" rendeztek a héten a Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokságban a férfiaknál. Közel 120 pontot szerezve mért közel 30 pontos verést a bajnok Debrecenre annak otthonában a "szomszédvári" rangadón a Nyíregyháza. Az ELTE-BEAC csapata is idegenben - Szegeden - tudott nyerni Az ezüstérmes Eger remek kezdésének köszönhetően biztosan verte a Debreceni Medikus együttesét, a bronzérmes Miskolc pedig végig nagy fölényben játszva verte az egyetemi bajnokságba 2 év után visszatérő NKE együttesét.
Szerző: Tóth Attila
2017-10-20 12:15:00
Három, a szakterületén kiemelkedő tudományos szakember támogatja a Rátgéber Akadémián folyó szakmai munkát; Prof. Dr. Kollár Lajos a fiziotherápiáért, a rehabilitációért és az egészségügyi ellátásért, Prof. Dr. Cziráki Attila az egészségtudományi területért és kutatómunkáért, míg Prof. Dr. Törőcsik Mária a marketing-kommunikációért felel.
Szerző: Botár László
2017-10-19 22:15:00
Fölényes győzelemmel kezdett a Közgáz, alaposan megszenvedett a jelentősen átalakuló Debrecen Miskolcon a női Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság nyitányán.
Szerző: Kezdő5.hu
2017-10-12 16:15:00
Idén szeptembertől több fiatal magyar játékos is külföldön kezdte meg a pályafutását. Közülük öten Lakosa Ákos és Csorvási Levente mentorálásával és amerikai, illetve spanyol kapcsolatai révén jutottak ki.
Szerző: Botár László
2017-09-22 14:15:00
Közel másfél órás feledhetetlen élményt szerzett vagy száz kelenföldi kisiskolásnak Bruce Bowen, a korábbi háromszoros NBA-bajnok kosaras és a junior NBA program két munkatársa, akik bemutató edzést tartottak.
Szerző: Tóth Attila
2017-09-21 11:30:00
Pénteken kezdődik és egészen jövő hét szerdáig tart az U16-os EYBL selejtező Debrecenben, ahol a házigazda mellett a magyar csapatok közül az Alba Fehérvár és a Zsíros Akadémia is pályára lép - íme a program.
Szerző: Botár László
2017-09-16 16:45:00
Kiélezett, kemény küzdelemben 13-11-re legyőzte a TFSE női csapata a Porto Egyetem együttesét az Egyetemi Világliga nyolcaddöntőjében.
Szerző: Botár László
2017-09-15 16:45:00
Második meccsét is megnyerte a Kínában zajló 3x3-as Egyetemi Világligában a TFSE női csapata. A játékba lendülő lányok litván ellenfelüket helyenként kifejezetten jó játékkal fektették két vállra, így a házigazda Hsziamen elleni mérkőzést már csoportgyőztesként várhatta a TFSE csapata, amelyet szintén sikeresen vett.
Szerző: Tóth Attila
2017-09-15 13:30:00
A Torrelodones nyerte az U18-as Biella Nemzetközi Kupát: a Vasas-nevelés, a második éve spanyol honban edződő Somogyi Ádám lett az MVP.
Szerző: Botár László
2017-09-14 15:15:00
A tavalyi bronzérem után idén győzelemmel rajtolt a 3x3-as egyetemi világliga küzdelmeiben a TFSE női csapata.
Szerző: Gobodics Tamás
2017-09-14 14:45:00
A jövőben a megújult Encsi Városi Sportközpont sportcsarnoka ad otthont a DVTK helyi leány utánpótlás csapatainak.
Szerző: Gobodics Tamás
2017-09-13 18:00:00
Hangulatos és pörgős videó a nyári miskolci egyetemi Európa-bajnokságról.
Szerző: Gobodics Tamás
2017-09-11 13:30:00
Fekete Dávid az U16-os válogatott tagjaként két kontinenstornán szerepelt a nyáron: a győri EYOF-on és a B-divíziós Eb-n.
Szerző: Tóth Attila
2017-09-04 09:15:00
A magyar lányok győzelmével záruló U18-as 3X3 Európa-bajnokság legértékesebb játékosának a torna társpontkirálynőjét, Tóth Orsolyát szavazták meg.
Szerző: Tóth Attila
2017-09-03 22:50:00
Az U18-as 3X3 Európa-bajnokság döntőjében lány válogatottunk hátrányból fordított - az utolsó hat pontot mi szereztük, így 12-9-re legyőztük a vb-bronzérmes oroszokat, és ezzel megnyertük a kontinensviadalt!